CSEKE GÁBOR: Toronto 3-szor + 1... és egy ráadás (13)

Victoria Harbour 2017. augusztus 18.

Ebédlőnk a tópartra néz

Ilona névnapja. Jobb híján, küldtem Ilonkának, postafiókjába két fölvételt a tegnapi kirándulásról, a sikerültebbek közül.
Beborult, de nem esik. Ólmos szürkeség ereszkedik a világra. Legszívesebben behunyt szemmel feküdnék, feküdnék…
Anna megmutatta a telefonján a nagy névnapi tortát, amit ma este (ha minden jól megy) Gabi hoz el Torontóból. Jól néz ki, magasra rakták, remélem, kiállja majd a puding próbáját is…
Aztán veszett szél kerekedik odakint.
Estére befut Gabi. Vele a nagy torta. Megkóstoltuk: ízlett! Hagytunk a másnapokra is.
Annáék vacsora közben és után kivándorlási emlékeiket elevenítették fel. Különböző alakokról meséltek, akiket mi nem ismertünk ugyan, de a történetek nyomán kirajzolódott az új életet kezdők szomorú szorongatottsága és jellemstílusa.


Victoria Harbour 2017. augusztus 19.

Reggeli ébredés után mindjárt a Korunk szerkesztő (CsP) válaszlevele indítja a napot: jó a Korunk-tanulmány, várják a fésült változatot.
Felhős, ködös, majd szeles, esős idő. Külön-külön és együttesen is. Amúgy semmire sem jó, csak olvasásra és beszélgetésre. Ez utóbbi, úgy érzem, egy idő után terméketlen időfecsérlés.
Sétáltam egyet magamban a metodista templomig, megnéztem a bejáratra szögezett programról, mikor tartják a vasárnapi istentiszteletet (fél 11), majd onnan a kényelmes biciklisétányon át a Park utcára fordultam, úgy értem haza. Két oldalt nagy, bozótos erdők maradtak el, időnként próbáltam belelátni a sűrűbe, de olyan szorosan álltak egymás mellett a fák, annyira egymásba gabalyodtak az ágaik, a gallyaik, nem beszélve a kidőlt törzsekről, hogy egyszerűen átláthatatlanok voltak.
A hálószobámban megállás nélkül morog a mosógép – Gabi hazahozta a heti szennyesét, holnap este utazik vissza, kell a tiszta holmi.
Katasztrófa-hírek a világhálóról: 1. az Antarktiszról rekord méretű jégtömb vált le, számítások szerint (elvileg) 10 centivel növelné meg a világtenger szintjét. * 2. A Yellowstone-park alatt ún. szuper-vulkán szunnyad, s könnyen kitörhet, akkor viszont eltűnik fél Amerika, vagyis a föld lakott részének az egyharmada.
Nosza, rágódj csak, emberiség! – nincsen jobb dolgod?!


Victoria Harbour 2017. augusztus 20.

A kegyhely térképvázlata

Bő harmat, derűs reggel. Lassan melegszik fel újra az idő.
Templomba készülődünk: Ilonka, Anna. Én meg elkísérem őket.
Ilonka fél, hogy hűvös lesz a templomban, nem tudja eldönteni, menjen-e vagy maradjon. Fél a megfázástól. Anna rábeszélő tehetsége ezúttal is győz: sikerül kedvező irányba billenteni a mérleg nyelvét.
Expedíciónk érdekes élménynek ígérkezik, hiszen egy olyan gyülekezetet látogatunk meg, saját templomában, amiről vajmi keveset tudunk. Talán csak annyit, hogy közel áll az európai református egyházhoz, de szoros anglikán gyökerekkel.
A templom belső bejáratánál idősebb asszony – később kiderült: a tiszteletes maga – fogadott, nem csak bennünket, hanem minden érkezőt. Melegen mosolygott és mindenkihez volt pár kedves szava. Érdeklődő tekintetek szegeződnek ránk, minden irányból: a kis gyülekezetben azonnal feltűnnek a magunkfajta kakukktojások. Gyorsan összeszámolom: velünk együtt 21 a jelenlévők létszáma.
A szertartás angolul folyik, az istentisztelet előzetes vázlatát, már-már „forgatókönyvét” szórólapokon adják előzőleg mindenkinek a kezébe, így a történések világosan nyomon követhetők. Még az esedékes zsoltárok szövegét sem kell keresgélni a padokba rejtett énekeskönyvekben –a szórólap szövegében az is megtalálható, egyáltalán: minden célszerű és világos.
Az istentisztelet végeztével mindenkit szeretetvendégségbe hívnak a templomhajó melletti tálalóba: szendvicsre, süteményre, kávéra, teára. Hosszú asztal köré telepedünk, természetes, hogy mint messziről jött vendégek, mi vagyunk terítéken, a főhelyet is mi kapjuk, a tiszteletes asszonnyal szemközt, érdeklődve hallgatják történetünket – hogy mit keresünk egyáltalán a gyülekezetben és milyen benyomásokat viszünk róla magunkkal. Nehéz eldönteni, mennyi az érdeklődésben a protokoll és mennyi az őszinte kíváncsiság.
Hazafelé a biciklisétányt választjuk, a Park utca felé.
Majd főzés, Gabi készülődik az elmenetelre, végül úgy dönt, csak hétfő hajnalban indul: bízik a szerencséjében, talán nem akad el útközben a reggeli csúcsforgalomban.
Levelet kapok T. K. barátomtól, akivel isten tudja, mióta nem találkoztam. Búcsúlátogatásra jönne Csíkszeredába, szeretne velem találkozni. Válaszolok neki: sajnos, a találkozásnak el kell maradnia, mert a világ másik felén tartózkodom éppen. Úgy tűnik, valami nyomhatja a lelkét velem kapcsolatban, nemzedékünk pedig lassanként már a búcsúköröket futja. Hogy ki mikor száll ki a stafétából, csak a fennvaló tudja. Vagy talán ő sem?


Victoria Harbour 2017. augusztus 21.

A kisded emlékére faragott kő a kegyhelyen

Éjszaka Marika és szomszédos kis barátnője a parton, egy ideiglenesen felhúzott kiránduló sátorban aludtak. Szerencséjük volt a szelíd, meleg idővel. A biztonság kedvéért nyitva hagytuk a bejárati ajtót, hogy ha félnének-fáznának, bejöhessenek.
Nem jöttek be.
Gabi velem együtt korán kelt: én dolgoztam, ő elutazott Torontóba.
Ma Amerikában (de távol attól a helytől, ahol vagyunk) teljes napfogyatkozásról beszélnek. Ilonkát különösen érdeklik az ilyen jelenségek, mit meg nem adna azért, ha láthatná... Az interneten számos portál élőben közvetíti az eseményt, több lehetőséget is kipróbáltam, de eléggé unalmas látvány. Ráadásul rengeteg időt rabol el anélkül, hogy történne valami érdemleges.
CsP válaszolt a véglegesített Korunk-szövegre: címegyszerűsítést javasolt, elfogadtam. Megírta, hogy Kántor temetésén senki sem beszélt a m. írószövetség részéről. Láng Gusztáv ugyan jelen volt, de csak a maga nevében beszélt.
Annáék karácsonykor mexikói utazást terveznek... Annak részleteit egyeztetik interneten, telefonon. A lényeg: a szomszéd kislány is abban az időben lesz ugyanott, Marika és ő így együtt vakációzhatnak a trópusokon.

(Folytatjuk)