Az öböl, amelybe Saint-Ex gépe zuhant |
13 órakor
kezdték meg a rádiókeresést, eredménytelenül. Minden
radarállomást riasztottak, de hiába. 14.30 perckor minden remény
elveszett, a Lightning P-38F. 5. B. No 223, pilótájával együtt
eltűnt. 15 óra 30-kor Robison, az egység amerikai parancsnoka
beírta a naplóba: Pilot did not return and is presumed lost.
(A pilóta nem tért vissza, valószínűleg odaveszett.)
Szeptember
8-án a repülőszázad törzskönyvvezető tisztje kiállította az
eltűnési okmányt. De még sokáig reménykedtek. Az egység
menetnaplójába ez van beírva: „Természetesen mindnyájunk nagy
reménye, hogy nemsokára viszontlátjuk; a végzet nem bánhat így
egy emberrel, aki 7000 órányi repülőtapasztalatot szerzett, és
aki oly sok súlyos csapást kihevert. Lehet, hogy leszállt
Svájcban, vagy a savoyai partizántáborokban bújt meg, de ha
esetleg fogságba esett, az sem tarthat sokáig.”
Gavoille
őrnagy levelet talált az eltűnt bajtárs asztalán. Pierre
Dalloznak volt címezve. Ez volt az utolsó írása. Dalloz 1943
őszéig részt vett a legendás Vercors-fennsík partizántáborainak
a megszervezéseben, aztán Algírba menekült, itt lett jó barátja
az írónak. A levélen nincs keltezés, Saint-Ex életében alig
datált egy-egy levelet. Ám valószínűleg az utolsó éjszaka
írta. „El vagyok keseredve... Bizonyáráén vagyok a világ
legöregebb hadirepülője... Már mindenen keresztülmentem, amikor
visszakerültem a századomhoz (és ez a visszatérés valóságos
csoda). Túléltem a defektet, az oxigénhiány okozta ájulást, a
vadászgépek üldözését és a repülés közben kitört tüzet
is.” Magányosságán kesereg, és így fejezi be: „Nem bánok
semmit, legfeljebb lelőnek.”
Sokan
felvetették később: nem lett-e öngyilkos az algíri
mesterkedések, a többévi emigrációs marakodások miatt
elkeseredett író, akinek a könyveit egy időre még Pétain is és
De Gaulle is betiltotta? Ilyen idősen, ilyen sok baleset után,
ilyen sok sebbel a testében s alapvetően szórakozott természetével
nem volt-e szinte szándékos halálba menekülés egy ilyen
bonyolult és gyors vadászgépen repülni? René Clair azt írta
1978-as visszaemlékezésében, hogy a kaliforniai kórházi
látogatás után többé nern találkoztak: „Csak aznap kaptam
hírt ismét róla, amikor megtudtam, hogy eltűnt, s talán kívánta
is ezt az eltűnést az égbolt kellős közepén, hogy legendáját
méltón fejezze be.” Amikor Saint-Exupéry a vízumkérési
nehézségek miatt, mint már szó volt róla, két hétre
Montrealban ragadt, ezt írta egy barátnőjének: „Túlságosan is
utálom magam ahhoz, hogy azt kívánjam: túléljem a háborút.
Túlontúl kényelmetlenül érzem magam öreg csontjaimmal, semhogy
nagyon ragaszkodjam ehhez a bolygóhoz." Chambe tábornokhoz írt
s már említett levelében, amelyet csak 1948-ban hoztak
nyilvánosságra, ez olvasható: „Nekem mindegy, ha megölnek a
háborúban... Fütyülök rá.”
A szobájában
nem volt beágyazva. Gavoille őrnagy a kéziratokkal teli kis
bőröndöt elküldte Pélissier doktornak Algírba. A megmaradt
tárgyakat lepecsételték, és később a párizsi Légügyi
Minisztériumba küldték. Találtak egy csomó olasz bankjegyet és
5655 frankot. A rejtjeles zárral fölszerelt bőröndben több bőrbe
kötött kézirat, sok notesz, határidőnapló és levél maradt.
Egy másik, nagyobb bőröndben volt a ruhája: négy vászonnadrág,
három amerikai vászoning, négy pizsama, egy selyem háziköntös,
egy amerikai esőköpeny, több zsebkendő, alsónadrág, zokni, egy
csomag kártya, egy kis fémtükör és húsz könyv meg egy
vízfestékes doboz. Egy kisebb táskában voltak a pipereszerei, egy
negyedikben pedig további kéziratok, levélpapírok és fotók.
November 3-án De Gaulle tábornok, az ideiglenes kormány elnöke és
a fegyveres erők főparancsnoka, pálmaággal díszített posztumusz
hadikereszttel tüntette ki.
Sokáig
hitték, hogy felbukkan
Saint-Exupéry
eltűnése minket, magyarokat, kissé a Petőfiére emlékeztet.
Bajtársai, ismerősei, barátai és rokonai sokáig bíztak benne,
hogy egyszer felbukkan. Természetesen a remény egyre halványult,
ahogyan az évek múltak. Később már csak azt remélték, hogy
valahonnan az Alpok szurdokaiból vagy a tenger mélyéről előkerül
a gépe és a teteme. Negyven év után ez a remény is
szertefoszlott. Pedig a kutatás szinte fantasztikus méreteket
öltött. S nem is járt eredmény nélkül, mert a lelövés
körülményeit javarészt végül is nagy valószínűséggel
sikerült tisztázni. Küldetésének célja – mint említettem –
az volt, hogy a Lyontól keletre eső területek fölött felderítést
végezzen, nagy magasságból. A középfrancia nagyváros mellett
lévő chazelles-i német reptér lokátora hamar befogta a gépét,
úgyhogy a légelhárítás már várta. Némelyek feltételezése
szerint az „érzelgős” író szabálytalanul letért a kijelölt
útvonalról, és átrepült – meggondolatlanul alacsonyan szállva
– Ambérieu fölött, amelyhez gyermekkorának emlékei fűzték.
Ez a föltevés azonban nem bizonyult igaznak.
Az évtizedek
során még sok elképzelés született. Némelyek szerint a
Lightning a Földközi-tenger kellős közepén tűnt el, mások
viszont úgy vélték, hogy az Alpok fölött történt.
Halálának
negyvenedik évfordulója alkalmából érdekes cikket közölt a
jugoszláviai Vjesnik, amelyet az újvidéki Magyar Szó 1984. július
7-ei száma ismertetett. Eszerint talán Karlovac közelében érte a
halál: a városka lakói 1944. július 31-én légi csatára
figyeltek fel, amelyben az üldözött gép megsérült, a pilóta
ejtőernyővel kiugrott. Később állítólag egy teherautóban
látták a lelőtt pilótát, sátorlappal letakarva, félig
önkívületben. Egy Dóra Pajic nevű nő, aki együttműködött a
partizánokkal, azt hallotta, hogy a jobb lába eltört, ezenkívül
a bal lába és a csípője is megsérült. Később belehalt a
sebeibe. Azt is mesélték, hogy nem angol neve volt, hanem
valamilyen furcsa, más hangzású név. Egy Mara Mihalic nevű
öregasszony ma is emlékszik a légi csatára, és még mindig
megvannak az edényei, melyeket a repülőgép roncsaiból
készítettek ...
A kutatást
maga Gavoille tábornok vezette, s természetesen a németek
segítségét is kérte. Felhívást tett közzé a katonai és
repülésügyi szaklapokban, sőt a Nice-Matin című, nagy
példányszámú dél-francia napilap is ankétot rendezett. Százával
érkeztek a válaszok, a tanúságtételek, amelyeket aztán egy
hadtörténész elemzett. Döntő bizonyíték azonban nem került
elő egészen addig, amíg meg nem érkezett egy Günther Stedtfeld
nevű volt német vadászrepülő levele, aki civilben orvos volt, és
az író bámulója. Az ő ismeretei szerint 11 óra 56-kor két
Focke-Wulf észrevette Saint-Ex gépét, amint a híres
Napóleon-útvonal fölött repült, a tengerparttól fölfelé. A
szokásos ellenőrzést végző egyik gépet Robert Heichele zászlós
vezette. A francia pilóta 6500 méter magasságban, a két német
gépnél körülbelül ezer méterrel magasabban száguldott, s nem
vette észre az ellenséges repülőt. Heichele kb. 1000 méterre
megközelítette, és tüzet nyitott rá, de nem találta el.
Elhúzott mellette, majd visszafordult, s ezúttal ötven méterről
tüzelt. A Lightning jobb oldali motorja kigyulladt, a gép többször
megperdült, majd 12 óra 05-kor alámerült a tengerben, mintegy 10
km-re a többször említett Agay nevű kis fürdővároska mellett,
ott, ahol húgának a családja élt, és ahol maga is többször
nyaralt.
Néhány nap
múlva magát Heichelét is lelőtték Dél-Franciaországban. Előbb
azonban augusztus 1-jén levelet írt egyik bajtársának. Azon
kesergett benne, hogy a partizánok egymás után robbantják fel a
vágányokat meg a hidakat: „Úgy látszik, Normandiában
elszabadult a pokol (ott történt június 6-án a szövetségesek
partraszállása)... Én most a FW-190 D9-en repülök, egy
csodálatos madáron. Tegnap, noha nem vagyok gyakorlott
vadászrepülő, légicsatában lelőttem egy Lightningot.”
Erről a
haditettéről nemcsak ebben a magánlevélben számolt be, hanem –
annak rendje és módja szerint – hivatalos jelentést is írt.
Elmondta, hogy egy őrmesterrel géppárban végezték a szokásos
repülőőrjáratot a parton, Marseille és Mentőn közt, illetve a
hátország fölött, amikor Castellane (Párizstól 800 km-re délre)
körzetében megpillantotta az amerikai gépet, amely visszafordult a
tenger felé, de ő megtámadta. A német pilótának persze sejtelme
sem volt, hogy ki vezette. A továbbiakban a jelentés az imént
ismertetett adatokat tartalmazza a Lightning tengerbe zuhanásáról.
A két ágyúval fölszerelt német gép ekkor a náci haderő egyik
leggyorsabb gépe volt, de ezt a szövetségesek még nern tudták.
Jean Lasserre volt pilóta, az Icare című folyóirat szerkesztője
ezt írja: „Mivel ezen a napon, ebben a körzetben semmilyen más
típusú szövetséges gép nem tűnt el, valószínű, hogy valóban
Antoine de Saint-Exupéry repülőgépéről van szó." S
hozzáteszi: „Ezen a napon Antoine de Saint-Exupéry elhagyta az
ember földjét, hogy végleg fölrepüljön a legendák egébe.
Odafönn találkozott a kis herceggel, és hirtelen az egész világ
úgy érezte: őt is megrendíti annak a testvéri lénynek az
eltűnése, aki még annyi mindent szeretett volna elmondani az
embereknek." Jules Roy, egy másik olyan francia író, aki
szintén a saját haditetteit és kalandjait írta meg nagy sikerű
műveiben, és aki jó barátja volt A kis herceg írójának, többek
közt ezt írta Az ember földje egyik kiadásának előszavában:
„Azt hiszem, hogy Saint-Exupéry befolyása egyre nőni fog, és
hogy ennek a székesegyháznak az árnyéka végül is beborítja
majd a földet."
Megtörtént.
*
A
szerkesztő utóirata: Újabb előkerült adatok az eltűnésről
/Bajomi
Lázár Endre Exupéry-könyve (Saint Exupéry csodálatos élete)
túlságosan „korán” készült el ahhoz, hogy a francia iró
eltűnésével kapcsolatos újabb fejleményekre kitérhetett volna.
Amennyiben ma dolgozhatna az életrajz befejező oldalain, az alábbi
módon egészíthetné ki korábbi értesüléseit:/
Rippert, aki valójában rajongott Saint-Exért |
A
gondolat, hogy egy zseniális alkotót megült, sokáig nyomasztotta.
Ráadásul már fiatal korából jól ismerte az iró munkáit,
valósággal rajongott értük.
2006-os
vallomása után Rippertet megrohanták az újságirók, mindenki
interjút kivánt vele késziteni. Az idős vadászrepülő rémülten
vonult vissza a nyilvánosságtól. Vallomása az egyetlen bizonyiték
a történtekre, mert az esemény nyoma semmilyen repülési
dokumentumban nem maradt fenn. Részletesen elmondta, hogyan
riadóztatták 1944ben az Marignanenál állomásozó
egységét, mivel szövetséges harci repülőgépek jelentek
meg a Földközitenger felett. Az akkor 22 éves Rippert
vette észre a francia felségjelet viselő P38-ast,
és lelőtte. Leírta SaintExupéry furcsa, kitérő manőverét
is. Elmondta, hogy
amikor a német rádiók néhány nappal később hírt adtak a
SaintExupéry kereséséről, Rippert gyanítani kezdte,
hogy ő lőtte le nagy példaképét. A
Saint-Exupéry család hihetőnek nevezte Rippert verzióját, de a
történet titokzatossága továbbra is megmaradt. Egy tűnik
bizonyosnak: a carqueirannei temetőben A kis herceg szerzőjének földi maradványai nyugszanak.