Az Urakami katedrális a nagaszaki atomtámadás után |
Nagaszaki a templomok és a történelmi emlékek városa. Sintó-templomok és japáni Buddha-templomok mellett feltűnik az 1629-ben épült kínai Buddha-templom, a Sofukuji, a Ming-korszak egyik legszebb építészeti emléke, valamint az Uracami-katedrális, a Kelet legnagyobb katolikus temploma, mely 33 évig épült és csak 1925-ben lett kész. A japáni „Mindenszentek" tiszteletére rendelt Suva-templom mellett áll az ouvai székesegyház, mely 1864-ben épült. Ez Japán legrégibb keresztény temploma. A japáni vallási türelmességre jellemző, hogy ezt az 1596-i katolikusüldözés huszonhat vértanújának emlékére emelt templomot a közoktatásügyi minisztérium nemzeti ereklyének jelölte ki.
A Suva-park a nyugati művelődés első japán emlékeit idézi fel. Még ma is kegyelettel ápolják itt azt a cseresznyefát, melyet Grant tábornok ültetett el 1879-ben, mikor a várost meglátogatta. Kőtáblák őrzik Kaempfer, Thumberg és Siebold doktor emlékét. Kaempfer Engelbert német orvos (meghalt 1716-ban) könyve volt az első hiteles leírás Japánról; Thumberg svéd botanikus volt (meghalt 1827-ben). Dr. Siebold német orvos pedig, ki hollandi szolgálatban állott (meghalt 1866-ban), a modern gyógyászati tudományoknak volt első úttörője Japánban.
Az újjáépitett katedrális Nagaszakiban |
1859-ig tehát csak Nagaszakin keresztül hatolhatott be az a kevés ismeret, amit Japán a Nyugatról tudott.
Vajjon eljutott-e valami hír felőlünk is ide? Vajjon a hajónaplókban találunk-e magyar nevet, vagy valamit, ami reánk vonatkozik?
Muto professzor, Japán régi nyugati kapcsolatainak szorgos kutatója, már előre elkészített mindent, ami magyar vonatkozású anyag fellelhető volt, mindenekelőtt a Tokugava-korszakban készült japáni földrajzkönyvet, mely a legrégibb leírást adja Magyarországról a nagaszaki könyvtárban. Hosszú heteken át kutattunk a két legrégibb Japánt járt magyar: Jelky András és Benyovszky Móric nyomai után.
Az első magyar ember, ki japáni földre lépett, a kalandos életű Jelky András volt. (Született Baján 1730. július 30-án, meghalt Budán, 1783. december 6-án.) A szegény parasztlegény közel kétszáz évvel ezelőtt indult el a Bácskából, elkerült Németországba, hol porosz verbunkosok elfogták. Ezektől azonban megszökött s eljutott Rotterdamba. Itt egy Kelet-Indiába induló hajóra ült. A hajón Algériába vetődött, hol rabszolgának adták el, de sikerült innen is megszöknie, és portugál hajón Kantonba ment. 1758-ban már Batáviában találjuk, hol mint szabó telepedett meg s meg is nősült. A nyugodt élet azonban, úgy látszik, nem tetszett neki, tovább ment Ceylonba, de a bennszülöttek elfogták, ketrecbe zárták és meg akarták sütni. A biztos haláltól a főnök leánya mentette meg, kivel megszökött a vadonba. Egy véletlenül odavetődött hollandi hajóval ismét visszatért Batáviába. Itt rövidesen tiszti rangot kapott és tekintélyes vagyonra tett szert. Saját előadása szerint 1770-ben a holland kormány Japánba küldte ,.követnek". Ebben az időben — mint tudjuk — Hollandia volt az egyedüli európai ország, melynek Japánnal kereskedelmi kapcsolatai voltak. Feljegyezték, hogy Maeno Ryotaku, e korszak egyik híres japáni orvosa, ki Rankwa néven jeles költő is volt, ötszáz hollandi szót tanult meg és ezért az „Oranda Geshin" nevet adták neki.
Jelky szobra szülővárosában |
Jelky Andrásról — sajnos — semmiféle feljegyzést nem sikerült találni a nagaszaki irattárakban. Valószínű, hogy nem volt sem a „követség" vezetője, sem a hajó kapitánya, mert ezekről időrendi sorrendben pontos naplót vezettek, ebben pedig Jelky neve nem fordul elő. Ezzel szemben Benyovszky Móric japáni útjáról meglehetősen nagy anyagot sikerült találni. Éppen egy évre Jelky András visszatérése után kötött ki Japánban a XVIII. század második nagy magyar kalandora, Benyovszky Móric.
Benyovszky Móric (született Verbón 1741-ben, meghalt Madagaszkár szigetén 1786. június 4-én) tizennégy éves korában belépett a császári hadseregbe és a hétéves háborúban több csatában (Prága, Schweidnitz) kitüntette magát. Valami erőszakos birtokháborítási ügy miatt Lengyelországba menekült és a lengyel szabadcsapatba lépett be. Az oroszok elleni háborúban hősies védekezés közben, lovascsapata élén elfogták és Kamcsatkába hurcolták. Itt 1771 májusában zendülést szított az orosz kormányzó ellen, s kilencvenhat társával együtt csak a kormányzó leánya, Afanázia segítségével tudott megszökni.
Csodálatos szökésének történetét, melyet a szerelmes Afanázia kíséretében tett meg, az 1790-ben Londonban megjelent önéletrajzából ismerjük. (Memoirs and travals of Mauritius Augustus Count de Benyovszky.)
A szökevények május 14-én a Kamcsatkából Japánba átnyúló Kurili-szigetsor legészakibb két szigete között kivitorláztak a Csendes-óceánba és május 19-én kikötöttek az akkor még teljesen lakatlan Bering-szigeten. Benyovszky tette partra a sziget első telepeseit, azokat a kísérőit, kik lázadást kezdtek ellene. Bering-szigetéről délnek hajóztak és az Aleuti-szigetek mentén elérték „Alaksina ország" partjait. (Így nevezték a csukcsok Alaszkát.) Június 26-án hagyták el az Aleuti-szigeteket és hétnapi bolyongás után értek partot a szigeten. Kínaias arcú embereket találtak itt, kiktől napernyőt, pipát, dohányt kaptak. A napernyő „olajjal pácolt papírból volt készítve és kínai, japáni díszítményekkel festve. A pipát valami fehér fémből fúrták, a dohányzacskó hímzett atlasz volt... Mindezekből azt láttam, hogy a szigetlakók a japániakkal kereskednek."
Elhatározták, hogy Japánba hajóznak. Három hét múlva a Víz-szigeten kötött ki Benyovszky hajója, hol emlékkeresztet állított a nagy magyar utazó ezzel a felirattal: „1771. július 16-án e szigeten kötött ki a SztPál és Szt. Péter korvett, Benyovszky Ágost magyar és lengyel főúr és lengyel köztársasági tábornok vezetésével, aki az oroszoktól elfogatott és a cárnő parancsára Kamcsatkába száműzetett, onnan bátorsággal és vakmerőséggel elmenekült." Innen egy hét múlva elérték a japáni szigeteket és „Uzulpatkar öblében" kikötöttek. Halászhajók mentek elébük és a partraszállókat egy „kastélyba" vezették a japániak. Igen szívesen fogadták a menekülőket és térképet tettek eléjük, hogy megmutathassák, honnan jöttek.
Benyovszkyt a daymióhoz (eredetiben a királyhoz) vezették. Ezt nagyon meglepte kísérőinek magas termete és megkérdezte, hogy Benyovszky miért kisebb embereinél. Nehezen sikerült megértetnie, hogy sebesülése miatt a jobblába megrövidült. A daymiónak nagyon megtetszett Benyovszky, felajánlotta, hogy maradjon Japánban és a hadseregben magas tiszti rangot ígért neki.
„Megragadtam e kedvező alkalmat — írja Benyovszky önéletrajzában — és engedélyt kértem, hogy országába visszatérhessek és védnöksége alatt folytathassam a kereskedést." A daymió beleegyezett. „Erősíté, hogy mindaddig bízhatom benne, míg szándékaim csak a kereskedelmet illetik és sem a vallás felforgatására, sem várak építése által hatalomra nem törekszem... Végül követelte, hogy kötelezzem magam arra, hogy sohasem hozok Japánba hazámbeli bibliát, annál kevésbbé papot. Ezt meg is ígértem."
A daymió gazdagon megajándékozta Benyovszkyt és egy zászlót adott neki, hogy ha visszatér Japánba, megismerjék. Alig három hétig volt a daymió vendége. Augusztus ötödiki feljegyzését már így keltezi: „Japáni parton, nyugatra Idzo királyságtól." Ez a mai Yesszo szigete. Mizakiban kikötött és levelet írt „a Nangashaki holland gyarmat elöljáróságához". Egy hét múlva már Sikoko-szigeten (a napló szerint Xicoco) kötöttek ki, majd Takazima (Takasima) és Ximo (Simo-Kosiki) szigeteket említi Benyovszky önéletrajza.