MEZEY ISTVÁN: Magyar nyomok Nagaszakiban

Az Urakami katedrális a nagaszaki atomtámadás után

Nagaszaki a templomok és a történelmi emlékek városa. Sintó-templomok és japáni Buddha-templomok mellett feltűnik az 1629-ben épült kínai Buddha-templom, a Sofukuji, a Ming-korszak egyik legszebb építészeti emléke, valamint az Uracami-katedrális, a Kelet legnagyobb katolikus temploma, mely 33 évig épült és csak 1925-ben lett kész. A japáni „Mindenszentek" tiszteletére rendelt Suva-templom mellett áll az ouvai székesegyház, mely 1864-ben épült. Ez Japán legrégibb keresztény temploma. A japáni vallási türelmességre jellemző, hogy ezt az 1596-i katolikusüldözés huszonhat vértanújának emlékére emelt templomot a közoktatásügyi minisztérium nemzeti ereklyének jelölte ki.


A Suva-park a nyugati művelődés első japán emlékeit idézi fel. Még ma is kegyelettel ápolják itt azt a cseresznyefát, melyet Grant tábornok ültetett el 1879-ben, mikor a várost meglátogatta. Kőtáblák őrzik Kaempfer, Thumberg és Siebold doktor emlékét. Kaempfer Engelbert német orvos (meghalt 1716-ban) könyve volt az első hiteles leírás Japánról; Thumberg svéd botanikus volt (meghalt 1827-ben). Dr. Siebold német orvos pedig, ki hollandi szolgálatban állott (meghalt 1866-ban), a modern gyógyászati tudományoknak volt első úttörője Japánban.

Az újjáépitett katedrális  Nagaszakiban

A magyar-japáni kapcsolatok első nyomait is itt kellett keresnem Nagaszakiban, mert hiszen a reformkorszak előtt csak itt léphetett partra európai. A spanyolok és portugálok kiűzése után, 1673-tól kezdve csupán a kínaiaknak és hollandusoknak volt szabad kereskedelemmel foglalkozniuk. A hollandusok számára a nagaszaki öbölben fekvő kis Desima-szigetet jelölték ki.


1859-ig tehát csak Nagaszakin keresztül hatolhatott be az a kevés ismeret, amit Japán a Nyugatról tudott.
Vajjon eljutott-e valami hír felőlünk is ide? Vajjon a hajónaplókban találunk-e magyar nevet, vagy valamit, ami reánk vonatkozik?


Muto professzor, Japán régi nyugati kapcsolatainak szorgos kutatója, már előre elkészített mindent, ami magyar vonatkozású anyag fellelhető volt, mindenekelőtt a Tokugava-korszakban készült japáni földrajzkönyvet, mely a legrégibb leírást adja Magyarországról a nagaszaki könyvtárban. Hosszú heteken át kutattunk a két legrégibb Japánt járt magyar: Jelky András és Benyovszky Móric nyomai után.


Az első magyar ember, ki japáni földre lépett, a kalandos életű Jelky András volt. (Született Baján 1730. július 30-án, meghalt Budán, 1783. december 6-án.) A szegény parasztlegény közel kétszáz évvel ezelőtt indult el a Bácskából, elkerült Németországba, hol porosz verbunkosok elfogták. Ezektől azonban megszökött s eljutott Rotterdamba. Itt egy Kelet-Indiába induló hajóra ült. A hajón Algériába vetődött, hol rabszolgának adták el, de sikerült innen is megszöknie, és portugál hajón Kantonba ment. 1758-ban már Batáviában találjuk, hol mint szabó telepedett meg s meg is nősült. A nyugodt élet azonban, úgy látszik, nem tetszett neki, tovább ment Ceylonba, de a bennszülöttek elfogták, ketrecbe zárták és meg akarták sütni. A biztos haláltól a főnök leánya mentette meg, kivel megszökött a vadonba. Egy véletlenül odavetődött hollandi hajóval ismét visszatért Batáviába. Itt rövidesen tiszti rangot kapott és tekintélyes vagyonra tett szert. Saját előadása szerint 1770-ben a holland kormány Japánba küldte ,.követnek". Ebben az időben — mint tudjuk — Hollandia volt az egyedüli európai ország, melynek Japánnal kereskedelmi   kapcsolatai   voltak.   Feljegyezték,   hogy Maeno Ryotaku, e korszak egyik híres japáni orvosa, ki Rankwa néven jeles költő is volt, ötszáz hollandi szót tanult meg és ezért az „Oranda Geshin" nevet adták neki.

Jelky szobra szülővárosában

Ha netán járt is magyar ember Jelky előtt japáni földön, annyi bizonyos, hogy ő volt az első magyar, ki itt valamelyes hivatalos tisztet töltött be. Mindenesetre érdekes, hogy a hollandi kormány ilyen fontos misszióval magyar embert bízott meg. Jelky állítólag kereskedelmi szerződést is kötött országa nevében a sogunnal. Felesége halála után azonban elfogta a honvágy, visszatért Európába és ötvenhárom éves korában Budán halt meg.


Jelky Andrásról — sajnos — semmiféle feljegyzést nem sikerült találni a nagaszaki irattárakban. Valószínű, hogy nem volt sem a „követség" vezetője, sem a hajó kapitánya, mert ezekről időrendi sorrendben pontos naplót vezettek, ebben pedig Jelky neve nem fordul elő. Ezzel szemben Benyovszky Móric japáni útjáról meglehetősen nagy anyagot sikerült találni. Éppen egy évre Jelky András visszatérése után kötött ki Japánban a XVIII. század második nagy magyar  kalandora, Benyovszky Móric.


Benyovszky Móric (született Verbón 1741-ben, meghalt Madagaszkár szigetén 1786. június 4-én) tizennégy éves korában belépett a császári hadseregbe és a hétéves háborúban több csatában (Prága, Schweidnitz) kitüntette magát. Valami erőszakos birtokháborítási ügy miatt Lengyelországba menekült és a lengyel szabadcsapatba lépett be. Az oroszok elleni háborúban hősies védekezés közben, lovascsapata élén elfogták és Kamcsatkába hurcolták. Itt 1771 májusában zendülést szított az orosz kormányzó ellen, s kilencvenhat társával együtt csak a kormányzó leánya, Afanázia segítségével tudott megszökni.


Csodálatos szökésének történetét, melyet a szerelmes Afanázia kíséretében tett meg, az 1790-ben Londonban megjelent önéletrajzából ismerjük. (Memoirs and travals of Mauritius Augustus Count de Benyovszky.)


A szökevények május 14-én a Kamcsatkából Japánba átnyúló Kurili-szigetsor legészakibb két szigete között kivitorláztak a Csendes-óceánba és május 19-én kikötöttek az akkor még teljesen lakatlan Bering-szigeten. Benyovszky tette partra a sziget első telepeseit, azokat a kísérőit, kik lázadást kezdtek ellene. Bering-szigetéről délnek hajóztak és az Aleuti-szigetek mentén elérték „Alaksina ország" partjait. (Így nevezték a csukcsok Alaszkát.) Június 26-án hagyták el az Aleuti-szigeteket és hétnapi bolyongás után értek partot a szigeten. Kínaias arcú embereket találtak itt, kiktől napernyőt, pipát, dohányt kaptak. A napernyő „olajjal pácolt papírból volt készítve és kínai, japáni díszítményekkel festve. A pipát valami fehér fémből fúrták, a dohányzacskó hímzett atlasz volt... Mindezekből azt láttam, hogy a szigetlakók a japániakkal kereskednek."


Elhatározták, hogy Japánba hajóznak. Három hét múlva a Víz-szigeten kötött ki Benyovszky hajója, hol emlékkeresztet állított a nagy magyar utazó ezzel a felirattal: „1771. július 16-án e szigeten kötött ki a SztPál és Szt. Péter korvett, Benyovszky Ágost magyar és lengyel főúr és lengyel köztársasági tábornok vezetésével, aki az oroszoktól elfogatott és a cárnő parancsára Kamcsatkába száműzetett, onnan bátorsággal és vakmerőséggel elmenekült." Innen egy hét múlva elérték a japáni szigeteket és „Uzulpatkar öblében" kikötöttek. Halászhajók mentek elébük és a partraszállókat egy „kastélyba" vezették a japániak. Igen szívesen fogadták a menekülőket és térképet tettek eléjük, hogy megmutathassák, honnan jöttek.


Benyovszkyt a daymióhoz (eredetiben a királyhoz) vezették. Ezt nagyon meglepte kísérőinek magas termete és megkérdezte, hogy Benyovszky miért kisebb embereinél. Nehezen sikerült megértetnie, hogy sebesülése miatt a jobblába megrövidült. A daymiónak nagyon megtetszett Benyovszky, felajánlotta, hogy maradjon Japánban és a hadseregben magas tiszti rangot ígért neki.


„Megragadtam e kedvező alkalmat — írja Benyovszky önéletrajzában — és engedélyt kértem, hogy országába visszatérhessek és védnöksége alatt folytathassam a kereskedést." A daymió beleegyezett. „Erősíté, hogy mindaddig bízhatom benne, míg szándékaim csak a kereskedelmet illetik és sem a vallás felforgatására, sem várak építése által hatalomra nem törekszem... Végül követelte, hogy kötelezzem magam arra, hogy sohasem hozok Japánba hazámbeli bibliát, annál kevésbbé papot. Ezt meg is ígértem."


A daymió gazdagon megajándékozta Benyovszkyt és egy zászlót adott neki, hogy ha visszatér Japánba, megismerjék. Alig három hétig volt a daymió vendége. Augusztus ötödiki feljegyzését már így keltezi: „Japáni parton, nyugatra Idzo királyságtól." Ez a mai Yesszo szigete. Mizakiban kikötött és levelet írt „a Nangashaki holland gyarmat elöljáróságához". Egy hét múlva már Sikoko-szigeten (a napló szerint Xicoco) kötöttek ki, majd Takazima (Takasima) és Ximo (Simo-Kosiki) szigeteket említi Benyovszky önéletrajza.





Kína felé tovább hajózva a Liukiu (Benyovszky szerint Lequéjo-) szigetek egyikén kötött ki a hajó Kína és Japán között, innen augusztus 20-án indultak tovább és hetednapra elérték Formózát. Az őslakók nem a legbarátságosabban fogadták honfitársunkat és a partraszállók közül a bennszülöttek néhányat meg is sebesítettek. Szeptember 11-én elvitorláztak Formózáról és tíz napra rá megpillantották a délkínai Makaó erődjét, mely akkor a portugáloké volt. Benyovszky ázsiai bolyongása itt befejeződött. A hűséges, ragaszkodó Afanázia Makaóban meghalt, Benyovszky pedig néhány társával francia hajón elindult vissza Európa felé. Afrika megkerülésével 1773 júliusában érkezett Franciaországba. A franciák Madagaszkár gyarmatosításával bízták meg. A három világrész rettenthetetlen hőse (közben volt Madagaszkár francia kormányzója, járt itthon Magyarországon, áthajózott Amerikába, mint hajótörött eljutott Brazíliába) mint „Madagaszkár királya" 1786. június 4-én fejezte be kalandokban bővelkedő életét. (...)


E csodálatos magyar sors nemcsak azért érdekel bennünket, mert Benyovszky a legelső magyarok közé tartozott, kik Japán földjére léptek, hanem azért is, mert százötven évvel később a világháború magyarjainak százai és ezrei az orosz fogságból menekülve éppoly barátságos fogadtatásra találtak Japánban, mint Benyovszky.

Benyovszky ónéletírása - hű maradt
a valósághoz

Benyovszky önéletrajzának Japánra vonatkozó adatait nagyon sokáig fantasztikus mesének tartották Európában. Könyve 1771-ben jelent meg, mikor Európába visszatért. Ezzel akarta a francia kormányt arra rábírni, hogy pénzügyileg támogassa madagaszkári terveit. E cél érdekében néha nagyon is szabadjára engedte a fantáziáját és a saját bátorságát lehetőleg kidomborította. W. Nicholson, az angol Királyi Társaság tagja, ki Benyovszky művének első angol kiadását rendezte, japáni útleírását kétséggel fogadta, s így ír róla: „A gróf kalandos utazásának azt a részét, mely Japánra, Liqueióra és Formózára vonatkozik, nem lehet ellenőrizni, mert a vonatkozó japáni forrásmunkák hozzáférhetetlenek." Pasfield Olivér kapitány pedig az 1898-i angol kiadás előszavában ezeket mondja: „Lehetséges, hogy majd egyszer a Németalföldi Kereskedelmi Társaság nagaszaki régi könyvtárában reábukkannak majd olyan anyagra, mely teljes világot fog vetni Benyovszky gróf  japáni  útjára."  A  továbbiakban  még  szigorúbb Benyovszkyval szemben, mikor azt mondja: „A Péter és Pál útja Észak-Formózában és a költött szerződés a sziget királyával legalább is túlzott és csak arra szolgált, hogy a járatlan európai közvéleményt félrevezetve minél több pénzt szerezzen."


Most a rendelkezésünkre álló japáni anyag ismeretében bátran állíthatjuk, hogy ez a kritika nemcsak szigorú, hanem igazságtalan is volt Benyovszky iránt. Angol bírálói bizonyára értetlenül álltak ama tény előtt, hogy az idegenektől szigorúan elzárt Japánban kiköthessen egy csomó veszedelmes emberrel megrakott keskeny vitorláshajóján egy olyan kapitány, ki alig értett valamit a hajózáshoz és a földrajzi ismeretei is felületesek voltak; az árbocon pedig a lengyel köztársaság zászlajával, amit akkor senki sem ismert.


Az egykorú japáni és holland okmányok arról számolnak be, hogy Benyovszky japáni útjának első állomása Awa volt, hol a daymió valóban fogadta. Innen valószínűleg Tosába ment, majd a Tanegasima-szigetre, onnan Osimába és végül Formózába. A Taikoku Múzeumban Benyovszkyról készített két fametszet másolatát őrzik. Az egyik magát a grófot ábrázolja, a másik pedig a vitorlását mutatja be, amint onnan a formózai bennszülöttekre tüzelnek. Ez a kép is Benyovszky naplójának hitelességét látszik igazolni, mely szerint Formózában először meg akarták akadályozni a partraszállását, míg Japánban igen barátságosan fogadták. Valószínűleg holland kapitánynak tartották, mivel a hollandusoknak meg volt engedve a partraszállás.


Benyovszky japáni útjára vonatkozó japáni okmányokat és az önéletrajz anyagát Okamura professzorral, a Waseda Egyetem tanárával hasonlítottuk össze. Benyovszky gróf a japáni forrásokban a helytelen hollandi átírás folytán, mint „Moritz d'Aladár han Bengoro" szerepel. Legérdekesebb az anyagban az a hat levél, amelyet Benyovszky a nagaszaki holland kolóniához írt, érintkezést keresve az akkori időben Japánban élő egyedüli európaiakkal. Egyes levelekben megköszöni az Awában élvezett vendégszeretetet, másokban útja céljának ártatlanságát hangoztatja. Az egyik levél különösen jelentős. Ez az első figyelmeztetés, mely az Oroszország részéről fenyegető veszedelemre felhívja Japán figyelmét. Benyovszky e levélben reámutat arra, hogy az északi szomszéd el akarja foglalni Yezót, a Kurili-szigetek erősségét. E figyelmeztetés mély visszhangra talált Japánban. Sok egykorú kiadványban és igen számos kiadatlan okmányban foglalkoztak Benyovszky adataival. Golowin kapitány hajójának a foglyul ejtése néhány évvel Benyovszky levele után, bizonyítja, hogy a japánok komolyan vették a magyar gróf figyelmeztetéseit.


Benyovszky útja japáni szempontból azért is különösen érdekes, mert hajója fedélzetén asszony is tartózkodott. Az első európai nő, kit Japánban láttak. Azokon az első európai kereskedelmi hajókon ugyanis, melyek japáni parton kiköthettek, mielőtt a Tokugawa sógunok Japánt teljesen elzárták az idegenek elől, nem voltak nők. A hollandoknak pedig, kik a nagaszaki öböl kijelölt zónáiban továbbra is tartózkodhattak, nem volt szabad asszonyt magukkal vinni. Benyovszkyval azonban kivételt tettek. Egy régi kéziratban egy olyan illusztrációt találtunk, mely Bengorót két kísérőjével ábrázolja. Ezek közül az egyik nő — apácának öltözve.


Benyovszkyra vonatkozó értékes anyagot találtunk Yamanouti márki naplójában is, ki a Tosa-kormányzóság fontosabb eseményeit pontosan megörökítette. A tosai könyvtárban egy régi rajzot is őriznek, mely Benyovszky hajójának hű ábrázolása. Yamanouti márki a legaprólékosabb részletekig mindent feljegyzett, ami Benyovszky látogatásával összefüggött. A kézirat szerint a gróf hajója egy dobozhoz hasonlított, a hosszúsága nagyobb volt, mint a szélessége. A hajó hossza körülbelül harminc öl volt és az árbocon három zászló lengett. A felnőtt férfiak magassága három és negyed méter volt, az asszonyok két és fél méter, a 15—16 éves fiúk pedig körülbelül egy és fél méter magasak. Az arcuk vörös, testük fehér volt. Az orruk hajlott és legalább négy hüvelyk hosszú. A ruhájuk damasztselyemből, a cipőjük lóbőrből készült. Osima népe meglehetős félelemmel fogadta a hajó megérkezését. A feljegyzések azt is megemlítik, hogy egy japáni hazafi — Hansuke Tokide — fel akarta gyújtani a hajót, de puskapora nem volt elégséges terve keresztülviteléhez. Mikor a japánok a jövevények nemzetisége iránt érdeklődtek, ezek azt válaszolták, hogy „Oren", ami kétségen kívül a „Polen" japáni átírása. Csak nagyon nehezen mehetett a beszélgetés Benyovszkyék és a japániak között. A jövevények németül beszéltek, amit hollandul tudó tolmácsok próbáltak japáni nyelvre átfordítani. A szokásaik meg éppen érthetetlenek voltak a japániak előtt. „A hajón néha doboltak, máskor harangoztak, vagy éppen trombitát fújtak. Emellett olyan hangokat kiáltottak, ami úgy hangzott: Kicsiren, Kicsiren..., de nem értettük meg, hogy ennek mi a jelentése. Még furcsább volt, hogy néha megfogták egymás kezét..." De még ennél is furcsábbnak tűnt fel, hogy az asszonyokat olyan tisztelettel kezelték, ami Japánban csak az idősebb férfiaknak jár.


A részletes leírást Benyovszky Móricnak már említett hat Japánban írt levele követi. Ezek közül a legérdekesebb az 1771. július 20-án írt levélnek az a része, amely az oroszok terveivel foglalkozik: „Azt hallom, hogy a jövő évben el akarják foglalni Matsuet és a szomszédos szigeteket. Ezek a helyek a 41.38 hosszúsági fok alatt fekszenek. A fegyvereket a Rirurisu-szigeten Kamushikatteka (Kamcsatka) közelében egy kőből épített házikóban rejtették el. A rusu (orosz) nép szigorúan őrzi ezt a titkot."


Benyovszky magyar származásáról eddig nem tudtak Japánban. A japán irodalomban mint lengyel nemes volt ismeretes. A nagaszaki könyvtár tudós igazgatója, Muto Chosono és Ókamura professzor nagyon megörültek annak, hogy „Moritz han Bengoro" magyar volt, de egész Japánban is élénk visszhangot keltett az a megállapításunk, hogy másfélszázaddal ezelőtt magyar ember hívta fel elsőnek Japán figyelmét az orosz veszedelemre.


(Forrás: Mezey István - Az igazi Japán, A Magyr-Nippon Társaság kiadása, Budapest, 1939. Lelőhely: a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztálya, Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával)