CHOLNOKY JENŐ: Egy magyar mérnök a mandsuországi vasútnál

Magyar műegyetemünk kiválóságát hirdetik távol világrészekben dolgozó mérnökeinek sikerei. Nemrég az Ural legéjszakibb tájairól jött haza Kiss Gyula mérnök, a hol rendkívűl nehéz terepviszonyok közt nyomozott egy vasúti vonalat, mi közben a fiatal magyar mérnök általánosan feltűnt szakképzettségével az oroszok között.


Braun Rudolf, szintén igen fiatal mérnökünk Peruban rendez be elektromos telepeket a világ egyik legnagyobb angol vállalata számára, s mint a vállalt egyik legkitünőbb képzettségű mérnökét, ugyancsak megbecsülik. A világhírű Ganz-gyár olaszországi sikereiről nem is beszélve, jelenleg Port-Arthur villamos berendezésével: világitásával, villamos üzemű emelődaruival fáradozik s ezzel a magyar munkának a legtávolabbi keleten nyert piaczot.


Különösen szép eredményeket ért el azonban Gubányi Károly mérnök, a ki jelenleg a Mandsu határon építi a szibériai vasút egy részét. Ez a fiatal mérnök hazánkban is élénk tevékenységet fejtett ki a mérnöki munkák körében. Ő épitette többek közt Keller János társával a győr-veszprémi vasut Czuha-völgyi szakaszát, a Bakony legérdekesebb műútját.


Úgy látszik, hogy itt kapott kedvet a nagyobb vállalatokhoz, mert alig hogy ezt a munkáját befejezte, útra kelt Kelet-Ázsiába, hogy ott valami nagyszabású vállalatban vegyen részt. Sokáig időzött Sanghaiban, hiába várva a kedvező alkalomra. Hazúlról szemrehányásokat kapott, hogy hiú ábrándok után futott. Sanghaiban az irigykedő osztrákok gúnyosan mosolyogtak a háta mögött: mit nem akar ez a magyar!


Ilyen körülmények között találkoztam vele 1898 tavaszán Kelet-Ázsia Sodomájában, Sanghai-ban. Addig főzött, forralt azonban mindenféle terveket, míg egyszer fölkerekedett, Sangaiból átment Vladivosztok-ba s beállt a szibériai vasúthoz vállalkozónak. Rendkívüli szorgalmával, józanságával és képzettségével rövid idő alatt olyan szép helyzetet szerzett magának, hogy ma már büszkén tekinthetünk eredményeire.

A transszibériai vasút ma

Nagy dologban fárad most Oroszország! Vasúttal akarja összekötni Szibéria legkeletibb végét az anyaországgal. 1891-től 1900. év végéig 1630 millió koronát adtak ki erre a czélra, de még az idénre is elő van már irányozva 465 millió korona, s az egész vasút több mint két milliárd koronába kerül.A vasút készen van már a Baikal-tavon is túl, majdnem egészen az Amur folyóig. Jelenleg innen gőzhajóval szokás lemenni az Amuron egész Khabarovszkáig, a honnan már vasút visz le az Usszuri völgyén egész Vladivosztokig. 


Nagy baj azonban az, hogy téli időben az Amur be van fagyva, nem lehet rajta hajózni. Aztán meg a folyón fölfelé ugyancsak unalmas az utazás, vagy legalább is nagyon sokáig tart. Egészen más lesz a közlekedés, ha Nercsinszk-től is, a melynek vidékén a ma kész vasút véződik: vasúton lehet tovább menni, majdnem egyenes vonalban Vladivosztokig. Ez az új vonal először átszeli az Argun és Silka folyók közt elterülő hegyvidéket, aztán Khailár vidékén a Khingán lánczát, a melyen átkelve, sokkal alacsonyabb térszinre jut. Valószinűleg ez a hely lesz a vasútvonal legnehezebb része, de többet alig tudnék róla mondani, miután a hegyláncz legnagyobb részt ismeretlen. Cziczihar vidékén a Nonni árvizes lapályra érkezik a vonal.


A Nonni és a Szongari egyesülésének helyén olyan óriási kiöntések vannak, hogy e miatt el kellett kerülni Kirint, az egész ország legfontosabb kereskedelmi góczpontját. Még Petunától is éjszakra marad a legújabb trassz és Hulan-csönn helységnél éri a Szongarit, mert annak itt már szűkebb a völgye, könnyebb rajta átkelni.Ezután ismét nehéz hegyvidéknek tart a vasútvonal, egészen az orosz határig. Lávával takart, gránitból való hegyek ezek s nagy, zárt tömegeiknél fogva sok fejtörést okoznak a mérnököknek.


Gubányi Károly most épen az orosz-mandsu határon alagútat váj a gránit bérczekbe. Képeink elég tájékoztatást nyujtanak a munka nagyságáról, a vállalkozás tekintélyes voltáról. Gubányi valósággal meghódította munkásait azzal, hogy fizetésüket rendesen minden levonás nélkül kiszolgáltatta, mindig józan (ez itt följegyzendő!), a munkásokkal úgy bánik, mint emberekkel, legyenek azok akár muszkák, akár khinaiak. Nagyon szereti különben a khinai munkásokat, mert szorgalmasak, kitartók, tanulékonyak és nem isznak pálinkát.


Az alagút vájásához a legmodernebb eszközöket használja s rövid idő alatt kitűnően be tudott  rendezkedni. Pedig magának kellett még lakóházat is építtetni, a melyhez maga vágatta a fát, hiszen nem volt ott semmi. Emberi lakás napi járóföldre sincsen! A szibériai vasut mandsuországi szárnyvonalai közűl azt, a melyik a Mukden-ből az ország fővárosából kiindúlva a Pecsili-öböl nyugati partjain Peking felé tart, magam is láttam épülőfélben: töltései és bevágásai részben már készen voltak, noha akkor (1897 november és deczember havában) a munka szünetelt.


Ez a szárnyvonal San-hai-kuan-nál csatlakozik a Pekingbe vezető, már üzemben volt vasúttal. Fontos ez a szárnyvonal, mert valószínűleg ezen fogják a vasútat szénnel ellátni. Kincsou-fu vidékén és főleg Kai-ping helységnél nagy széntelepek vannak, a mit Kai-pingnél már nagy mértékben ki is aknáznak. A Peking-Mukdeni vonal 853 km. hoszszában már üzemben volt a múlt évben. A Mukdenből Port-Arthurba vezető vonal 474 km. hosszú s szintén megnyílt már a fogalomnak. Sürgony-vezetéket még a khinaiak csináltak az egész országon szanaszét s már 1897 őszén sürgönyileg kaptam pénzt  Sang-haiból Kirinbe.


A meglehetősen néptelen országon vasútat végig vezetni óriási nagy feladat. A terep mondhatni, teljesen ismeretlen volt, a mérnököknek először hatalmas szélességű területet kellett alaposan végigtanúlmányozni a legkedvezőbb vonal fölkeresése végett. Arról azonban nem panaszkodhattak az oroszok, hogy a nép velük szemben ellenségesen viselte volna magát.


Mindenütt a legjobb indúlatra találtak, a miben az európaiak kis jóakarattal mindig részesülhetnének a köznép részéről. A mandarinok pedig kellőképen meg voltak „sima” úton nyerve az orosz barátságnak. Kirini tartózkodásom alatt az ottani mandarin peszgővel, konyakkal, stb. kinált s azokon mind orosz vignetta volt látható. Kirinben az orosz rubelt mindenütt elfogadták, sőt értették is a vele való számolást.


Valószínűleg innen ered az, hogy az oroszok olyan könnyen jutottak Mandsuország birtokába a jelenlegi zavarok alkalmával. Nem hiszem, hogy az ország kellett volna nekik első sorban. Van Oroszországnak elég földje, a mit úgy sem tud benépesíteni. A Pecsili-öböl nyilt tengervidéke után áhítoztak, meg a vasústat akarták biztosítani, mert ezzel valószinüleg hatalmas lendületet fog nyerni Oroszország keletázsiai hatalma és kereskedelme.


S ebben a századokra szóló s hatásában az európai miveltséget is hatalmasan terjesztő nagy műben egy derék hazánkfiának, Gubányi Károlynak is osztályrész jutott, a mire csak örömmel gondolhatunk. (1901 december)

(Forrás: huszadikszazad.hu)