CSEKE GÁBOR: Toronto: 3-szor + 1… és egy ráadás (7)

Victoria Harbour 2017. július 26.

Lilyfarm, alig észlelhető táblával jelezve

Anna napja. Felköszöntjük a magunkkal hozott aranylánccal. Mielőtt Kanadába utaztunk volna, Ilonkának eszébe jutott: Annának életében még nem vásároltunk aranyékszert – gyermekeinek (unokáinknak) bezzeg igen. És akkor gondolkozás nélkül megvettünk egy aranyláncot. Most mindannyian csodálva nézegetjük. Tényleg jó gondolat/vétel volt…
Péter jelzi Budapestről: gondjai vannak az időeltolódással, még mindig nem tudott visszaállni, éjjel 1-2 táján megébred és képtelen visszaaludni, nappal pedig nagyon álmos. 
A tegnapi derűre ma újra ború. Begyújtunk. Enyhén fáj a torkom, fertőtlenítő tablettát szopogatok.
Írok, olvasok. Kint hol esik, hol eláll. A felhők elkenődtek. A szúnyogok előjöttek. Utolsó napjaikat élik ebben az évben, felszabadultan táncolnak („Sose halunk meg”?)
Anna fagylaltot vásárolt a névnapjára, most azzal kínálja a társaságot. Torokfájás ide vagy oda, Marikával ketten feltétel nélkül lelkesedünk a nyalánkságért.


Victoria Harbour 2017. július 27.

Hölgyek a lilykertben

A szél mintha végleg elfújta volna a felhőket. Hűvös van. Ellenben süt a nap!
Továbbra is álmos napjaim járnak: szívesen megülnék egy rejtett zugban, begubózva, s onnan észlelném a világot. Távolról, hangfogóval.
De most ez nem lehetséges. A napokban felfedeztem a térképen, hogy a közelünkben létezik valahol egy liliomkert, amit idegenforgalmi látványosságként is hirdetnek; mi lenne, ha felkeresnénk?
A kérdés mára gyökeret vert, s Anna a gyakorlatba is szívesen átvinné: indulás hát  Liliomföldre!
(A liliomnak itt úgy mondják: Lily. És amúgy mindenütt látni, sokféle színben és fajtában. Még az árokszélen is nő, vadon, akár a gyom…)
Valami nagy, festett cégért keresünk a jelzett út mentén, de sehol egy szembe szökő jelzés. Mezők, facsoportok, gyümölcsösök suhannak el mellettünk, a nap éppen a harmatot szippantja magához, ismerős látvány ez, odahaza is ugyanígy történik minden kora ősszel…
A GPS kellemesen csicsergő női hangja váltig állítja, hogy célunkhoz értünk, és tényleg, orrunk előtt egy festett, ócska  deszkacégért lenget a szél két oszlop közé kifeszítve, ha nincs a gépi figyelmeztetés, föl se tűnik. 
Most már a virágok is jól látszanak, amerre a szem ellát, lily-táblák, távolabb egy kis erdő, előtte istálló. Az út mentén alacsony, lapos farmépület, tornáccal körítve, mellette jókora parkolóhely. Vendégeknek fenntartva. Beállunk.
Körülnézünk, de fia lelket nem látunk. A távoli erdőszélen egyszer csak megvillan egy színes ing. S vele együtt egy felbukkanó alak. Integetünk. Az alak eltűnik. Majd  újra megjelenik. Kezében szerszámok. Közeledik. A gazda lesz. Hetven év körül járhat, napbarnította arcán egyen-mosoly üzeni – örvend a látogatóknak. Oda mehetnek, ahová csak akarnak – mondja. - De vigyázzanak, hova lépnek, a talaj egyenetlen, könnyen kimarjulhat a bokájuk.
És visszaballag az erdőszélre.
Anna és Ilonka együtt maradnak, szakavatottan nézelődnek, én szabadon bóklászok az ágyások között. Néha egymás felé pillantunk, ellenőrizendő, nem vesztünk-e el a sok szépség közt? Helyenként embermagasságúra nőtt virágok takarják el a kilátást. Meg se próbálom leírni a látványt, mely lépésről lépésre változik. És mindenek fölött: az a sok, egymással összeillő, fenséges illat!
A liliomágyások között itt-ott rikító színű – legtöbbször sárga – mezőgazdasági gépek, szerszámok. Egy-egy melegágyként használatos láda. Földkupacok. Hatalmas terméskövek, fűvel benőve. Az erdőcske mellett karám, a karámban lovak bóklásznak és idegesen fölfigyelnek a közeledő látogatóra (ez volnék én).
Hangulatos az egész farm, mint egy apró részekből összeálló puzzle. 
Annáék mindenek előtt a virágokat csodálják, mustrálják – Ilonka szeretne néhány szép példányt vásárolni a tóparti ház kiskertjébe, Anna-napi ajándékként. Alaposan végigkutatnak minden zugot, majd pár alacsony növésű virág mellett döntenek. Csakhogy a gazdát elnyelte a föld, se a ház, se az erdőszél körül nem mutatkozik. Feltárcsázzuk a farm hivatalosan közzétett telefonszámát – halljuk, amint a készülék kicseng az elhagyott épület mélyén. Nemsokára újabb mozgást észlelünk az erdőszélen – a gazda színes inge villan meg a napfényben. Talán a csengő telefon az ő zsebében is riadózott?…
Az üzletet hamar nyélbe ütjük, s a frissen szerzett lilyk délután már a rozoga csónakház napsütötte, festékét vedlő deszkafalánál pompáznak az áradó fényben. 
Egyik percről a másikra erőteljes hullámverés zúdul a partra. Majd feltámad a szél is, amely elviselhetővé teszi a perzselő napsütést. Kerti székből figyelem a stég körüli fejleményeket. Időnként papírra vetek egy-egy benyomást, verscsírát. Érzem, hogy semmi nem biztos, minden annyira ideiglenes… Ezért nem állnak össze a versek se… Talán majd máskor. Itt van három forgács, mutatóba.

nagy karcsapásokkal 
hánykolódik a tó vize
mindegyre partra úszna
de visszavetik a szirtek
a stégek a magasra emelt
hullámtörő

*

a mosógép löcsbölése
mintha kicsi tó hánykolódna
a gyomrában

*

koccan a bárka vasazata
a bója körül táncoló hajó
mint házőrző forog az ól körül


Victoria Harbour 2017. július 28.

Meghitt sarok a farmon

Előrejelzések szerint ma estére hatra emelkedik a vendégház létszáma – Gabi és Andrea érkezését várjuk. Alex, Andrea élettársa most nem tud eljönni, nem könnyen talált munkát s a hét végén szolgálatba osztották. 
Reggeliben megbeszéljük az esti menüt, majd felkerekedünk és sétálni visszük a kutyát. Nézegetjük a fürdőhely régebbi és újabb házait, helyismeretünket gazdagítjuk.
Délelőtt kb. másfél kilós haltetemet sodort ki a hullámzás, s fennakadt egy vízbe hajó fűzfa vastag ágán. Délutánra ugyanaz a tavi hullámzás a tetemet tovább sodorta, nyugat felé, s attól tartottunk, nehogy a kutya rákattanjon. Jó ideje hányódhat már, felfúvódva a vízben, már jócskán oszlásnak indult. Ha sikerül még élve kifogni, dicséretes trófea lett volna belőle. Így csak egy árva dög, amit a tó szép lassan tovasodor, míg be nem teljesedik a végzete… Estére, szerencsére, már jócskán eltávolodott a nyaralónk hatóköréből.
A keleti szomszédunk kertjében váratlan gyermekbaleset: Marika, a barátnője és egy vendégségbe érkezett kisfiú nekiálltak hintázni a pihenésre használt függőágyon. A másfél méter magasra kifeszített háló egyik tartó kötele elszakadt, az alján kuporgó fiúcska jócskán megütötte magát. Az első hírek szerint a feje sérült meg és azt jajgatja, hogy nem tud megmozdulni. Összeszalad minden épkézláb ember, vélemények váltogatják egymást, a mentőket is emlegetik, de az ijedelem mintha kollektív bénasággal verte volna meg a társaságot, a fiúcska ezalatt tehetetlenül sír. Később kiderül, hogy mégis meg tud mozdulni, a könnyek is elfogynak, a közvélemény megnyugszik, tanulságok megfogalmazására kerül sor.
Estére pompásan kinyílt az egyik fehér liliom, amit a „lilykertből” hoztunk.

(Folytatjuk)