A XIX. század vége a földrajzi felfede-
zések terén nem csak a ,,fekete konti-
nens" fehér foltjainak a megismerését jelentette (Sir Henry Morton Stanley, David Livingstone, Teleki Sámuel), hanem az Európa és Ázsia határán emelkedő irdatlan, örök hóval és gleccserekkel borított Kaukázus feltárását is, melyben jelentős szerepet vállaltak a magyar kutatók, Déchy Mórral az élen.
Déchy Mór (1851. november 4-1917. február 8.) hegymászás iránti érdeklődése az Alpokban alakult ki, s itt érte el első alpin sikereit. A természet iránti vonzódását Hunfalvy János földrajzi és Szabó József geológiai előadásai befolyásolták, bár ő eredetileg jogot hallgatott a budapesti és bécsi egyetemeken.
1871-ben sikeresen feljut a Jungfraura (4158 m) és a Mont Blancra (4607 m). 1872-ben megostromolja a Schreckhornt (4078 m) és a Finsteraarhornt (4274 m). 1873-ban feljut a 4478 m magas Matterhorn irdatlan dolomitpiramisára. A Tátra-csúcs (2565 m) első megmászása is nevéhez fűződik (1874). Eljutott Észak-Afrikába, az Atlasz-hegységbe is.
1872-ben résztvett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában és élete végéig annak tisztségviselője volt. 1879-ben elzarándokolt Indiába, fölkeresve Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírját.
1884-ben feleségül vette Steinberg Simonovits Paulinát, egy jómódú odesszai bankár leányát. Emiatt aztán végleg Odesszába költözött, s a továbbiakban a Fekete-tenger keleti végződésénél emelkedő, az Alpoknál magasabb Kaukázus hegyi világa csábította tettekre a hegymászót.
1884 és 1902 között Déchy Mór hét kaukázusi expedíciót vezetett, hegyi vezetők, magyar geológusok és botanikusok társaságában. A siker érdekében expedícióiba fogadott angol, svájci és osztrák tapasztalt hegymászókat, akik előzőleg az Alpokban edződtek. Elsőként ismertette tudományos igénnyel a Kaukázus geológiai, glaciológiai és botanikai viszonyait, s mint alpinista több csúcsot elsőként mászott meg. Elkészíti a Kaukázus első részletes magyar nyelvű térképét 1:400.000 méretarányban.
Az I. expedíciót 1884-ben szervezte, ennek célja általános ismeretek szerzése volt a hegységről és megmászni a vulkanikus eredetű Elbruszt (5642 m), a Kaukázus legmagasabb csúcsát. A főcsúcsra való feljutás 1884. augusztus 23-án estére sikerült, két svájci hegyi vezető kíséretében. Déchy előtt ezt a csúcsot egy angol hegymászó csoportnak sikerült elérnie 10 évvel korábban. A Kaukázus vad szépsége annyira megragadta, hogy elhatározta, a hegység megismerésének szenteli életét.
A II. expedíció idejére (1885) Déchy beszerezte korának legmodernebb mérőműszereit (aneroid, higanyos légsúlymérő, hőmérők, iránytűk stb.) Elkísérte őt Lojka Hugó botanikus, aki a növények begyűjtéséhez és preparálásához szükséges felszerelést hozta magával.
A III. expedíció 1886-ban valósult meg, ezúttal Schafarzik Ferenc geológus volt a vendége. Vlagyikavkazból (később Ordzsonikizde) indultak az Adaichoch gleccsereihez, hogy ellenőrizzék a jég mozgását az előző évben beütött cövekek alapján. A Kaukázus főláncát a Kazbektől (5033 m) az Elbruszig bejárták. Útközben Schafarzik begyűjtötte a kőzetmintákat, megjelölve a származási helyet és a földtani viszonyokat, továbbá rajzokat és tájképeket is készített.
A IV. expedíció 1887-ben volt, ekkor a világhírű Douglas W. Freshfield angol földrajztudós és hegymászó csatlakozott hozzá, aki 20 évvel korábban elsőként mászta meg az Elbruszt és a Kazbeket. Freshfield magával hozta régi kaukázusi vezetőjét, a svájci Chamonixból származó Francois Devouassound-t (vele jött testvére, Michel és unokatestvére, Joseph Désailloud). Freshfield legmodernebb mérőműszerei révén lehetőség adódott pontos topográfiai, meteorológiai és glaciológiai mérésekre. Elhaladtak a Kostan-tau nyugati oldalán, mely a Kaukázus második legmagasabb csúcsa (5204 m). Itt topográfiai méréseket végeztek az éles gerincű hegyoromról, melynek megmászását 1888-ban kísérelte meg egy angol expedíció, ám valamennyien odavesztek.
Az V. expedícióra tíz évre rá, 1897-ben kerülhetett sor, és célul tűzte ki a hegység harmadik magasságú csúcsa, a Kazbek megmászását. Déchy két kitűnő hegyivezetőt vitt magával: Heinrich Hosert és Georg Kröllt. Ezúttal az Argun völgyében hatoltak be a hegységbe. Itt topográfiai méréseket végeztek, s visszatérőben heves hóviharba kerültek, melyből csak nagy nehézségek árán szabadultak meg.
A VI. expedíció 1898-ban valósult meg. Erről Déchy Mór a következőket írta: ,,Hogy munkaprogramomat, a biológiai és geográfiai kutatásokat végrehajthassam, s a munkafelosztást lehetővé tegyem, meghívtam dr. Hollós László tanárt mint botanikust és dr. Papp Károly geológust, hogy az expedícióban részt vegyenek. Miután útitársaim egyike sem volt hegymászó, a havasokban teendő útjaimra magam mellé vettem Peter Unterberger tiroli vezetőt." Az expedíció területileg két részre tagolódott. Először a Nyugat-Kaukázust, a Kubán forrásvidékét járták be szekéren és lóháton, a hegység északi oldalán húzódó gleccserekig. Déchy és hegymászó társa átkeltek a veszélyes Gondarai-hágón, míg Hollós és Papp a könnyebben járható Nahár-hágót használták. Az egyesült csapat helyszíni vizsgálataik befejezése után a Kluhor-hágón át tért vissza az északi oldalra és a Teberda-völgyén jutott le a Kubánhoz.
A VII. expedícióra 1902-ben került sor, s ebben részt vett Laczkó Dezső veszprémi tanár és geológus, valamint a két tiroli vezető. A keleti részen, Dagesztánban, a Gyulti-hegységben Déchynek sikerült feljutnia a két tiroli társaságában a Bazargyuri-csúcsra (4484 m).
A nyugat-kaukázusi túrára Armavirból indultak, s ezen már csak hárman vettek részt: Déchy, Laczkó és az egyik tiroli hegymászó, Sepp. Többször keresztezték a gerincet (Cagerker-hágó, Dou-hágó), miközben geológiai megfigyeléseket és kőzetgyűjtést végeztek. Miután körülnéztek a Fekete-tenger mellékén, Batumiban hajóra szálltak és Konstantinápolyon, Athénen és Korfun keresztül érkeztek Fiuméba.
A mellett, hogy Déchy Mór a Kaukázus 6 jelentős csúcsán járt, az általa szervezett expedíciók keretében komoly feltáró- és kutatómunka folyt. A Kaukázus első, részletes magyar nyelvű térképének a megszerkesztése mellett, az expedíciók tagjai tanulmányozták a hegység geológiai szerkezetét és kőzeteit, az eljegesedés formáit, az akkor általuk észlelt hóhatárokat és a gleccsereket, összehasonlítva ezeket az Alpok hasonló képződményeivel. Déchy a hegység jól hasznosítható felosztását is elvégezte, ami napjainkig érvényes.
A hegységből 150 kőzetmintát gyűjtöttek be és írtak le, ebből 110 darab Schafarzik személyes gyűjtéséből származik, 14 Papp Károly, 13 Laczkó Dezső és 6 darab a Déchy gyűjtéséből. A többi mintát az expedíciókat csak ideiglenesen kísérő résztvevők gyűjtötték, olyan vidékekről, ahol ,,utazó vagy turista 50 éve nem fordult meg”. Tanulmányozták a patakok hordalékanyagát is, s ebből következtettek a forrásvidékek kőzeteire. Schafarzik Ferenc kaukázusbeli geológiai tevékenységét mind a hazai, mind a külföldi szakkörök nagyra értékelték. Ferdinand Richthofen, a berlini egyetem professzora szerint Déchy feltáró munkája és fényképfelvételei révén az Európán kívüli hegységek közül a Kaukázus a legjobban és a legalaposabban feldolgozott.
A Déchy Mór által vezetett expedíciók kutatásai a hegységrendszer minden jelentős vonulatára kiterjedtek; a legtöbb és legértékesebb adat az eljegesedésre és a gleccserekre vonatkozik.
Életműve alapján a Magyar Tudomanyos Akadémia levelező tagjául választotta. A berlini, párizsi, szentpétervári, bécsi, római, brüsszeli, amszterdami és madridi földrajzi társaságok tiszteletbeli tagjukká választották. Tagja volt a Club Alpin Francais, a Club Alpino Italiano hegymászó szervezeteknek és az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek. A londoni Royal Geographical Society szintén tiszteletbeli tagjául választotta. Tagja, majd elnöke volt a Magyar Földrajzi Társaságnak. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen tiszteletbeli doktorrá avatták.
Illusztráció: balra Déchy Mór alakos arcképe, jobbra: Déchyről elnevezett, általa felfedezett új növényfaj rajza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése