KENTAUR
A kajak most téli álmát
alussza, Szentendrén, a Bem utcában, Huba úrnál, aki a zord
időkre befogadta, fedett, száraz helyen őrzi. Tavasszal majd
rendbe hozva, kijavítgatva kapom meg tőle, frissen
átfényezve-lakkozva, orrán a felírás is újrafestve: Kentaur.
 |
| Az írást Cseke Péter dunai fotói illusztrálják |
A Kentaur név egy korai
regényem címére utal (miért ne, ugye, ha Maupassant
csuda-vitorlása lehetett Belami?), emellett viszonylag könnyen,
mindössze néhány betű átcserélésével volt kialakítható a
Kontikiból. Eredetileg magam is egy tenger- és folyamjáró jachtot
kívántam beszerezni, illetve ilyet ajándékoztak volna nekem, így
terveztük el Kállai Ferivel, a Pethes-fiúkkal a Nemzeti Színház
balatoni üdülőjében, zajos lábtenisz-mérkőzések szünetében,
jó tizenöt éve. Eszerint az ENSZ akkori főtitkára soron kívül
javaslatot terjeszt elő, hogy a nagy tehetségű magyar utazónak és
sportembernek – itt lehetetlen kiejtéssel az én nevem következnék
–, érdemei elismeréséül és további tapasztalatok gyűjtése
céljából adományozzanak egy atommeghajtású, tökéletesen
felszerelt kis hajót, természetesen legénységgel, személyzettel,
valamennyi költséget vállalva, s az Egyesült Nemzetek lobogója
alatt, szabad járással minden tengereken és kikötőkben. Hruscsov
azonnal felugrik: – Támogatom! – Kennedy is mosolyogva bólint:
– Örülök, hogy ez esetben kivételesen teljesen egyetértek Mr.
Krhouschchewal. – E jacht neve lett volna Kentaur, a részleteket
apróra kidolgoztuk. Hány kajüt, mi legyen a társalgóban,
könyvtár, zeneszekrény, tévé és így tovább, hol étkezzünk,
kell-e külön mikrobusz a szárazföldi kirándulásokra, esetleg
helikopter is stb. Például valaki kap egy meghívót: „Szívesen
látom kedves feleségével együtt decemberben és januárban
polinéziai-melanéziai kör-utunkon" vagy „Gyere velünk
nyáron Alaszkába, a Bering-szoroson át az Északi-Jeges-tengerre,
föl az Obon, vogul és osztják rokonainkhoz". De az igazi
meglepetés, hogy ki mindenki nem lesz meghíva: ebből vészes
sértődések származnak, örök haragok, intrikák,
idegösszeroppanások. Annyi baj, mi nem bánjuk, már messze vizeken
vitorlázunk...
Az ismert események
folytán az adományozásra végül mégse került sor. így lett a
luxusjachtból ez az egyszemélyes kajak, ám maradt a Kentaur név.
FÖL LEÁNYFALURA
Szentendrén először
keresztben át kell vinni a hajót a 11-es országúton, óvatosan
kétfelé figyelve a forgalmat. Vállamra emelve cipelem: valami
különleges fából készülhetett, mert évről évre súlyosabb.
Akkor fel a magasított gátra, majd a rakpart dunai oldalán le a
lépcsőn. Elővigyázatosan a vízre tenni, meg ne sérüljön
valami alattomos kövön, ami a csónakok fő veszedelme, bele az
ülést, párnát, szivacsot, végül magam is beereszkedem. Minthogy
a gyors járású kajakok eléggé borulékonyak, az első időkben
bizony a Dunába fordultam néhányszor. Ma már ilyesmi nem eshet
meg, a mozdulat rég beidegezve, előbb a jobb lábat be, kinyújtani,
lassan leülni, folyvást ügyelve az egyensúlyra, és utánahúzni
a balt, az evezővel is tartva a balanszot. Ezután kap engedélyt a
beugrásra Zebi – a többi már játék, boldog, könnyű siklás,
szinte megmártani is alig kell a kéttollú lapátot.
Fölfelé húzok, szembe
az árral. Balra elmaradnak Szentendre tornyai, s ahogy beljebb
kerülök, kitárul a folyamvidék panorámája. Pilis, a Vöröskő,
messze párában a túlparti Börzsöny, föltépett mellével a
Naszály, alant pusztítója és a környék légterének
fáradhatatlan szennyezője, a Dunai Cement, hatalmas, szétterülő
fehér füsternyővel, mint egy atomfelhő... Tengertelen kis ország,
bennünket a Duna kapcsol össze a világ távoli vizeivel. A
nemzetközi forgalom azonban inkább a másik, szélesebb ágban
zajlik: ez az itteni, a Szentendrei-ág csöndesebb, békésebb,
jobbadán hazai személy- és teherhajók járják, egy árnyalattal
tán tisztább is.
Derűsebb táj a
Határcsárda környéke, és mozgalmasabb is. Szinte szüntelen
ingajáratban jön-megy a monostori kis komp; emitt a vendéglő
kerthelyiségében zajos étkezők, italozók, fenn autók parkolnak,
lent csónakok. Attól fogva csupa ismerős" nyaraló alatt
kajakozom el, s mindnél érdemes megállni: Györffyéknél némi
őstörténeti pletykálkodásra, Szeberényiéknél irodalmi
csevelyre és kisüstire, míg Luci, a hatalmas farkaskutya a Duna
felől is védve háztájukat, őrjöngő ugatással a vízbe robban,
Belláéknál pingpongozni, Tichyéknél a magyar labdarúgás
helyzetét megvitatni. Megkerülöm a pártüdülő zöld úszóházát,
s onnét már nincs messze az a lapos tetejű, sárga kis épület,
melynek feltűntén Zebulon őrjöngeni kezd a csónak orrában,
vinnyog, ficánkol, majd nem győzve kivárni a lassú és
körülményes kikötést, hősiesen a Dunába veti magát, úgy
sprintéi és gázol ki-föl a sekélyen át: ő már megérkezett.
ISZAP, OLAJ, BOLDOGSÁG
Tíz vagy tizenkét éve
szúrták el, addig nem volt semmi baj. Kotrók jelentek meg, s
valami olyan szerencsétlenül, rossz nyomon vájták ki a folyó
medrét, hogy azóta mindent ide hord, az enyhén ívelő leányfalusi
partra, csak rak és rak és rak és rak. Augusztusban és
szeptemberben, mikor a szint alacsony, már nézni is ijesztő a
híres üdülőhely előtt végig a széles, itt-ott harminc-negyven
méteres iszappadot, üres konzervdobozokkal, ócska lábasokkal,
műanyag tasakokkal telehintve, csöndes időben a kellemes illatát
is érezni. Áthatolni rajta pedig úgyszólván képtelenség, se
ki, se be, térdig, derékig lehúz, aki nem tud idejében
kikecmeregni, tán bele is fúlna, mint az Ecsedi-lápba. És az
iszap egyre több és magasabb -mi lesz a vége? Lehet, hogy ezer
esztendő múlva a régészek ezen a helyen hajdan volt virágzó
települést ásnak majd ki a mindent elfedő, megkeményedett
rétegek alól: házakat, utat, kocsikat, szerszámokat, megkövült
növényzetet, holtukban megdermedt macskákat, lovakat? Egy
eltemetett kis épületben az utolsó pillanatig kitartó, középkorú
férfi tetemét, furcsa billentyűs szerkezetre bukva, lábánál
ebcsontváz: akár a pompeji strázsa.
További sirám maga a
víz: olajos, kátrányos, ragacsos, hatalmas, gomolygó foltokkal,
melyek a szivárvány színeiben hirdetik a civilizáció üdveit,
néha meg olyan a szaga, mint az útépítéseké hengerelés közben.
Tudom, hogy ez nem a Duna specialitása, láttam a Rajnát,
Amerikában a vastag lepedékkel fedett Erie-tavat, s ha csupán
képen is, a belészennyezett gyúanyagoktól lángra lobbant
Cuyahoga-folyót. Igy hát csak egy kis tűnődő mélabúval
gondolok vissza kamaszkorom savanykás-hűs, üde ízű és aromájú,
friss puha-zöld Dunájára, ahogy beleharaptunk, amikor a túlsó
ágban, Verőcén kiúsztunk Devecseriékkel a fölfelé dohogó
vontatókhoz, hogy hátul a ladikba kapaszkodva felhúzassuk magunkat
Kismarosig vagy akár a szigetcsúcsig, s újra lecsurogjunk, nem
bírtunk betelni vele.
A tapasztaltabb folyami
kéjencek azért rnég ma is megtalálják a kanyarok mögé bújt
szűz sellőket – Duna-nyelven így hívják a hirtelen iramodású,
zátonyos szakaszokat –, szeplőtelen vizeket, a fürdésre
alkalmas tiszta ereket, melyek egy-másfél méter mélységben is
mutatják a fenék kavicságyát, a gyorsabb, kedvesebb áramokat...
Leányfaluval szemben, a Kacsa-sziget túlsó oldalán, a zátonyok
között sose teljesen sima a tükör, fodrozódva rezeg és csillog,
borzoltabb foltok vándorolnak alá: a folyó szélcsendben is él,
lélegzik. A zöldár rendre elönti a szigetet, partokat, a sodródó
füvek, moszatok fennakadnak a füzek, cserjék tövén és ágain,
amikor a folyam visszahúzódik, rájuk szárad, mintha a fáknak
szakálluk nőtt volna. Később, nyár derekán, közepes szintnél
keskeny laguna vágja át a szigetet, ebben is lassabban csordogál a
víz. A fürge kis kajakkal át lehet evezni-bújni a lehajló
lombozat, indák alatt, ám a laguna bejáratát úgy eltakarta a
növényzet, csak a minden dunai titkok tudói ismerik. Aki csöndben
és türelmesen figyel, már júniusban is vadkacsákat láthat
errefelé, a tojó úszni, bukni, halászni tanítja fiókáit.
Szeptemberben, mire felnőnek, olykor az egész elhagyott ágat
ellepik a récék. Ha halkan közéjük siklom a kajakkal, bevárják,
amíg egészen közel érek, szinte már karnyújtásnyira: akkor a
teljes csapat, több száz madár mind együtt és egyszerre rebben
föl. (1976)
Forrás: Körvadászat. Szépirodalmi, Budapest, 1986
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése