VIDA VILMOS: A párizsi Gyarmatügyi Kiállítás, 1931

1931-ben magyarországi cserkészcsapat utazott Párizsba, hogy részt vegyen a Francia kalandozás-nak nevezett nemzetközi cserkésztúrán. Az utazás nyomán született cserkésznapló még abban az évben napvilágot látott Temesi Győző szerkesztésében. Ebből idézzük a párizsi gyarmatügyi kiállításon szerzett benyomásokat, sok-sok képi dokumentummal színesítve.

Exposition Coloniale, Paris. Három szó, mely bejárta az egész világot, általános érdeklődést keltett mindenütt és az emberek százezreit vonzotta a francia fővárosba.

A Franciaországban kalandozó magyar cserkészcsapat, mint csemegét, a végére tartogatta Párizs megtekintését. Párizs fogalom, ami kíváncsiságot és vágyakozást ébreszt minden emberben, de ugyanezt mondhatjuk el Kelet misztikus világáról, Dél exotikus népeiről, Nyugat kalandos hírű szigeteiről is. És most mindez megtalálható Párizsban, összegyűjtve annyi művészettel, ízléssel, hozzáértéssel, technikai felkészültséggel, hogy nem találsz elég szót csodálatod kifejezésére. Szinte fáj tudni, hogy mindez múlandó, hamar múlandó szépség, amit talán többé nem lesz módunkban látni, szinte fáj arra gondolni, hogy mindez beton, fa, papírmasé, hogy jövőre ilyenkor csak megritkított erdőt fogsz itt találni, meg egy csendes tavat; esténkint pedig mély csend fog borulni a tájra...

— A Nemzetközi Gyarmatügyi Kiállítás a béke eredménye, munkája! — mondotta Maréchal Lyautey, a Kiállítás Comissaire Généralja, és valóban a földmívelés és állattenyésztés, az erdészet és bányászat, a háziipar és gyáripar, a kereskedelem és művészet mind a béke jegyében hozta el a produktumát. Az őrséget adó színesgyarmati katonaság, színpompás ruháiban, humuszaival, csupán az exotikus regények hőseit juttatják eszünkbe.

A kiállítás gondos előkészítését jellemzi az a körülmény, hogy már 1919-ben felvetődött a gyarmati kiállítás gondolata, s azt mégis csak 1931. május 6-án nyitotta meg M. Doumergue köztársasági elnök. Franciaország, Olaszország, Hollandia, Portugália, Belgium, Amerika természeti kincsekben mesésen gazdag gyarmatai sorakoznak itt a világ minden tájáról.

Az információs központ

Nézzünk hát körül tágranyitott szemekkel, és lássunk minét többet, mert mindennek meglátására hetek kellenének.

A kiállítás a Bois St. Vincennes helyén épült a Daamesnil-tó partján. Külön metro-vonalat építettek ki erre az alkalomra, mely közvetlenül kapcsolja össze a város belterületeivel. A főkapu, éppen úgy, mint az lnformations épület, ahol az igazgatóság, bankok, irodák vannak elhelyezve, egyenesvonalú, modern stílusban épült s hófehéren emelkedik a bizony sokszor borús, szürkés háttérbe. Előtte pálmák, exotikus növények. Az egyenruhás jegyszedők udvariasan igazítják útba a be- és kiözönlő emberek tömegét.

A kiállítás tervrajza

A belépődíj 3 frank, aránylag nem drága (kereken 70 fillér). Odabenn azután ezer módon szabadulhat meg az ember a pénzétől. Alighogy beléptél, megrohannak a kis Peugeot-autók gyarmati sisakos sofőrjei s hárman magyarázzák egyszerre, hogy a kiállítás területe 250 hold, hogy azt gyalog nem lehet bejárni, hogy ők mindent megmagyaráznak. Külön ez alkalomra készült miniatűr karosszériák ezek, melyek százával jönnek-mennek a gyalogjárók tömegei között. Vannak kis autocarok is e célra építve. Ezeket is ajánlgatják. Fülsiketítő tülköléssel a villamos vonat jelenik meg, hosszan húzva maga után kanyargós pályáján a kocsik sorát. Gigászi sárkánykígyóra emlékeztet. És körülmehet a látogató riksán, amit nagy szalmakalapos kínai kuli vontat, szamárfogaton, amit burnuszos, fezes török vezet, himbálózhat a sivatag hajóján, amin a kócos arab legény is ott kapaszkodik.

A széles út elején Somalia fehér, kőerkélyes minaretje tör a magasba. Vele szemben Óceánia szalmatetős, cölöpökre épített ültetvényes házában terményei és növényvilága ügyes elrendezésben. Szembe néznek egymással, mint hazáik az Óceán két partján.

A francia India pavillonja előtt két hatalmas kőelefánt, odabenn kicsiny udvar körül futó oszlopcsarnok.
Guyane faoszlopos kapuján nagy terembe jutunk, ahol inkább árulnak, mint mutogatnak. A trópusi lepkék szivárványszínben pompázó szárnyaiból készült dísztárgyak, karkötők, nyakfüzérek nemes fákból vagy kövekből, mesés illatú trópusi parfőmök: Rose Guyane, orchidea stb. az árucikk.
Calédonie három termében állítja ki a terményeit. Nikkelbányászata keretében a világ összes nikkel pénzeit kiállította. Megtaláltuk a magyar 10, 20 és 50 filléreseket is.

A gyarmati missziók sem hiányoznak a kiállításról. Testvéri egyetértésben áll egymás mellett a katolikus és protestáns misszió. A katolikus misszió templomkülsejű, magas tornyú épületében meglepő adatok vannak összehordva a missziók nehéz munkájáról és örvendetes eredményeiről. A protestáns missziók nagy irodalmi anyaggal, érdekes bibliafordításokkal, beszélő statisztikákkal szerepelnek. A gyarmati cserkészetnek is külön helye van itt.

Angkor

Quadeloupe és a Kis Antillák szigetvilágát egy világítótorony szimbolizálja. A pavillon mögött táncterem, ahol néger zenére négerek és a közönség táncolnak. Ennek a színes mulatságnak mindig sok bámulója akad.
Így jutunk az Angkori templomhoz. Hű másolata ez a Hátsóindiában, Kambodzsa és Sziám délkeleti határdsungeljeiben a franciák által 1861-ben felfedezett hatalmas templomnak, amely a 8—9. században épülhetett. Hét kupolája van, a középső   55  m  magas.

A főépület alaprajza szabályos négyzet, egyik oldala 70 m. Az egész épület homlokzata kb. 150 m. Udvar van előtte, mesterséges tavakkal, amelyek mozdulatlan színében szépen tükröződnek a csipkeszerüen díszített süvegalakú kupolák. Buddha temploma ott távol keleten ez a csodálatos építészeti alkotás; sehogysem illeszthető bele a nyugati népek építőmüvészetének fejlődéstörténetébe. A titokzatos Kelet titokzatos erői építették ezt a káprázatos palotát s még ezen a másolaton is ott lebeg valami miszticizmus, ami megcsapja a szemlélőt, aki a folyosók labirintusait járja. Éjszaka sárgásvörös fényben fürdik az egész épület s kupoláiból kékeszöld fénycsóvák törnek az ég felé. Az épületet nem fogják a kiállítás bezárása után úgy lebontani, mint a többi pavillont. Ne gondolj arra, hogy kegyelmet kapott. Kérészéletű ő is, mint társai. De ő rá nemesebb vég vár. Egy amerikai filmtársaság megvette olyanformán, hogy a kiállítás után lebontás helyett egy nagy film díszletéül fog szolgálni s ennek a során tűzvész áldozata lesz. Így remélhetjük, hogy filmen még találkozunk vele.

Mellette hatalmas vörös agyagból készült épülettömb. Francia Nyugat-Afrika. Egész kis ország. A főépület a Djennéi nagy mecset mása. Djenné szudáni város, a Nigerbe ömlő Benue folyó partján. Bensejében körülfutó galéria, ebből nyílnak a kiállítási termek. Minden vidéknek külön-külön terem jut. Művészi életképek levegős háttérrel, viaszbábukkal az előtérben varázsolják elénk az őserdei fatermelés, a sivatagi karaván-, a kávé-, cukornád-telepek, a kikötők életét.

Tunis és Marokkó vidéke a teljes keletet varázsolja ide. Tunis karcsú minaretje, félgömkupolás bazárja körül szőnyegárusai, ötvösei, kígyóbűvölői éktelen lármát csapnak. Egyik ütött-kopott ház ajtaján bepillantva, szmirnai szőnyegekkel borított teremben keleti táncosnők táncolnak valami vonagló táncot. Fölöttünk színes arab lámpa ég, a füstölők bódító illata áthatja az egész helyiséget.

Légifelvétel a kiállításról

A nagybazár belsejében a középen török kávéház, alacsony török asztalokkal és székekkel. Három zenész húros szerszámát pengeti és énekel hozzá valami egyhangú melódiát. Kívülről behallatszik a kígyóbűvölők dobjának puffogása és egy síp sivító hangja. Erős, zamatos török kávét szolgál fel egy bugyogós, fezes suhanc. Köröskörül rézművesek kopácsolják nagy tálaikat, füstölőiket, kancsóikat. Cukrászok keleti édességeket kínálgatnak hangos szóval. Az egyik boltban szíves szóval karonfogva invitálnak be mint magyar testvért, leültetnek, cigarettával kínálnak és elénk raknak egy halom szebbnél-szebb selyem-brokát szövetet. Nagy alkudozás után megkötjük az üzletet. Arrább török hímzett papucsokat, szép bőrmunkákat, agyagkorsókat, tálakat, illatszereket, füstölőket kínálgatnak nagy lármával, amiből bábeli zűrzavar keletkezik.

Meglepő ezzel szemben a marokkói árusok keleti nyugalma. Mozdulatlanul ülnek szőnyegeiken, portékáik között, nem kínálnak és alkudni sem lehet velük. Nekik nem fontos az üzlet. Nyugalmuk vetekszik azzal a vizével, mi előttük csillog a marokkói palota udvarán virágokkal övezett medencében. Az ajtóban őrséget álló kétméteres bronzarcú arab is mozdulatlan, mint egy szobor. Csak akkor mozdul, ha be akar lépni valaki a kijáraton. A pavillon kapuját is hatalmas szál, fehér burnuszos, vörös fezes zuávok őrzik. Szerettük volna lefényképezni őket. Tárgyalásba bocsátkoztunk nagy ravaszul, dicsértük Marokkót s azt magyaráztuk, hogy a világ legszebb földje és a kiállítás legszebb pavillonja Marokkó. Cigarettával is megkínáltuk azt, aki a legbarátságosabban felelgetett kérdéseinkre. Mikor már nagy volt a barátság köztünk, bejelentettük, hogy szeretnénk lefényképezni. A vitézünk kapható rá, letelepszik a kapu elé, mi körülálljuk, a fotográfusok kukucskálnak a masinákon. De ekkor egy kis zavaró körülmény lép közbe, szakállas, pocakos őrmester képében, aki kergeti a fényképészeket s rákiált a barátunkra valami érthetetlen nyelven, valószínűleg megtiltja a fényképezést. De jól választottuk barátunkat, mert ő talpig gentleman. Felkel, arrébb megy három-négy lépéssel, közénk áll s felszólítja a fényképészeket, hogy: rajta! Sőt az első után nem mozdul addig, míg a második is csettent. Kezet fogunk vele s elbúcsúzunk. Komoly méltósággal visszamegy társai közé.

Algéria fehér, karcsú tornya szemben emelkedik, kupolás épületében terményeit halmozta fel művészi elrendezésben. Gabona, olaj, gyümölcs, dohány, szőlő stb. látható itt.
Tonkin és Cochinchine épületei eredeti kínai pagoda-stílusban épültek, a sarkain felkunkorodó tetővel. Faluk fehér, a tető gerendázata dúsan aranyozott, színes. Előttük fantasztikusan nyírt bokrok. Cochinchine pavillonjában egy nagy aranyozott Buddha-oltár. A másik teremben egy gyönyörű ú. n. Ősök oltára a felkelő nappal. A mennyezet gerendáiról kínai írásos pergamenek függnek alá.

Cambodge terrakotta vörös, sok arany díszítésű palotája előcsarnokában szövőszéken dolgozik 6—8 gyorskezű javai nő. Az épület nagy terme Buddha temploma. Amint a terem félhomályából a napsugárra érünk, a fák sötétzöld koronái és a kisebb-nagyobb tornyok felett megpillantjuk Madagaszkár hatalmas vörös tornyát, mely uralkodni látszik az egész vidék felett. Csúcsát négy egymásba illesztett, a világtájak felé néző hatalmas ökörfej merészen ívelő szarvai képezik. Mellette egy madagaszkári templom mása, nagy lépcsős feljárattal.

Togo és Camerun, a két volt német gyarmat is gazdagon mutatkozik be. Cölöpkerítéssel körülvett udvarban több szalmával fedett, magastetős gerendaház. Bennük a középafrikai dsungel rejtett szépségei tárulnak elénk. Panoráma: tigrisek fészke az őserdő mélyén, a liánok és indák, páfrányok és korhadó, kidőlt fatörzsek között.

Szemben Togóval hasonlatos, szalmatetős, alacsony ajtajú gerendaházak, de sokkal nagyobb arányúak. Előttük magas árbocon fekete-sárga-piros lobogó. Belgium színei. A Belga-Kongó területén vagyunk. A gyarmat területe kétmillió négyzetkilométer. Nagyon gazdag anyaggal vonul fel. Művészi elrendezésben sok panoráma, modell, A látható fegyverek és házi eszközök nagyrésze a Brüsszel melletti, világhírű Tervuren Kongó-múzeum gyűjteményéből valók. Gyönyörű a főépület kupolaboltozata belülről. Kívülről ez is feketedö szalmával fedett nagy kúp, s így belül sötét gerendaszerkezetre számít az ember. És amikor felpillant: egy merész, művészi vonalú kupolát lát. A csillagos ég szimbólumát. Egy nagy arany csillagból indul ki az aranyozott bordázat, közeit mélykék mozaik tölti ki csillagokkal tarkítva.

A sok gyarmati épület után új színt ad Itália pavillonja. A nemrég feltárt Leptis-Magna-i bazilika — amit Septimius Severus építtetett — rekonstrukciója. Előtte márványkút obeliszkekkel. Ez itt fog maradni, Olaszország adja Párizsnak a kiállítás emlékére. A fő-csarnok antik szobrokkal van díszítve s egy római templom hangulatát lopja a nézőbe.
Szomszédos vele Hollandia. A főépület magas deszkakerítéssel van körülvéve. Kapujához magas, délceg holland katona támaszkodik, őrködik. Odabent nagy kopácsolás, munkások hada sürög-forog. A kis Hollandia harcol a sorssal. A holland pavillon ugyanis a nyár folyamán kigyulladt, a tűz felbecsülhetetlen értékeket pusztított el. És ők újra felépítik a szumatrai stílben épült hatalmas épületet. A két 50 méteres, impozáns torony azonban már nem készül újból. A kiállított értékes anyag nagyrészben a tűz martaléka lett. Hiába vonult ki percek alatt Párizs tűzőrsége, a tomboló elemmel nem bírt. A tűz pusztításáról beszélnek a körüllévő fák megpörkölődött sárga leveleikkel és a barnára cserződött kaktuszok. De a virágágyak helyén ismét szorgos hollandi kertészek dolgoznak és sok kitartással már üde pázsitot varázsoltak a hamu, a korom, a tűzoltóautók keréknyoma helyén. A kiállítandó új anyagot maga Vilma királynő ajánlotta fel magángyűjteményéből. Vidámabb képet ad a holland Restaurant, ahol a kiszolgáló személyzet a kedves, tiszta németalföldi viseletben sürgölődik.

Sétánk során a Luxe Metropolitaine csarnokához érünk. Elkápráztat azzal, amit a 20. század világvárosa kíván és produkál. Ami ipari gyártmány csak elképzelhető, azt megtalálod itt. Női és férfi ruhák, selymek, szövetek, brokátok, a szivárvány minden színében, bútorok, fém- és üvegáruk, minden a legnagyobb luxussal. Egyik ajtón ha belépsz, meglepődve tekintesz körül, egy óceánjáró fedélzetén találod magad. Hajószalón, első osztályú kabinok, majd kijutsz a sétafedélzetre. Kikötőben áll a hajó. Lent ringva hullámzik a kék tenger. A hajótest mellett karcsú lélekvesztőkön malájiak kínálgatják az Indiai óceán szigetvilágának terményeit, gyümölcseit. Távolabb trópusi kikötő, talán Singapore, bizarr képe.

Érdekesen szemléltette egy hajóstársaság a hajói útvonalát. Tejüveg-lapra volt a térkép festve olyan módon, mint a légi felvételek ábrázolják a földet. A kicsi vashajókat alulról valami elmés szerkezettel és mágnesrendszerrel mozgatták az üveglapon. Maguktól látszottak menni a piciny hajók. Mintha repülőgépről pillantott volna le a néző.

A gyarmati szépmüveszeteknek is volt egy pavillonja. Tárlat ez, festményekkel, szobrokkal, melyek témáját a gyarmati tájak, a benszülöttek és az ő primitív életük adja. Ennek a pavilionnak a közelében jelzik a táblák és térképek az Északamerikai Egyesült-Államok kiállítását. Mindenki valami grandiózus nagyot vár és kap három földszintes, kis fehérre mázolt deszkaházat, szimmetrikus elrendezésben. Egyszerű kis kertecske övezi a házakat. A két szélső pavillonba Kuba, Florida és a Bahama szigetek természeti kincsei vannak bezsúfolva. A középsővel Amerika Washington emlékének áldoz. Washington a szabadságharc után elvonult a közéletből, és a Mount-Vernon-i házában élte csendesen az életét. Háza ma is áll, szent hely, ahová napról-napra a zarándokok nagy tömege járul. Ennek a háznak hű mását állították ki itt.

Mögötte a Hindosztáni pavillon. A kaputól balra két lepányvázott indiai elefánt nyugtalankodik, nem szívlelik a nagy népszerűséget. A bazárszerű pavillonban nagy meglepetés ér. A sok keleti holmi között matyó-terítőre akadunk! Vitánkat, hogy matyó-e az vagy tényleg keleti kézimunka, az árusító asszony dönti el, aki nem éppen mezőkövesdi magyarsággal szólal meg: „Matyó munka az, kérem, sohasem látta az Hindosztánt! De hát itt áruljuk, mert itt van keletje." A magyar népművészetek ilyetén propagálásához, úgy gondolom, nem kell sok kommentárt fűzni.

Dánia gyarmata a fehér Grönland. Kis pavillonjában a Jeges tenger fehér világa elevenedik meg. Jegesmedvék a vörösen izzó nap gyenge fényében, kutyaszán, eszkimók primitív élete kis kunyhóikban; ez a látnivaló.

Festmények, szobrok a kiállításon

A bokrok között a tó tükre csillan meg, amikor egy tornyos, lovagvárra emlékeztető épületcsoporthoz érünk. Portugália. A történelem nagy gyarmatosítóihoz, a közép- és újkor vakmerő tengeri kalandoraihoz egészen illő ez az épület. Szinte keresi az ember a hullámzó tengert, a rengő, dagadó vitorlájú büszke gályákat . . . Hiába. A kiállítás tava, mint nagy ezüst tükör, sima és fényes. Csak néha zavarja meg nyugalmát egy-egy fatörzsből vájt kenu, egy kecses vonalú, gondolára emlékeztető indiai csónak. Este motorcsónakok is berregnek végig rajta, de csak az éj leple alatt, hogy ne rontsák a hangulatot és összhangot. A tó közepén lévő kis szigeten van az állandó színház, ahol minden nap más-más világ számol be művészetéről. A tó este veszi fel — mint a királynő — ékes, színes ruháját. A víz kékesfekete. A partszegély körül piros-sárga, kék-zöld fénypontokkal van kétsorosan kirakva. Lampionok és a pavillonok színes lámpái a tükörképükkel. Az 50 méteres szökőkút, a „Le grand signal" tornya sárgás fényben ragyog, a róla porzódva hulló víz a reflektorok fényében fehéren felhőzik. A „Híd" a tó egy keskeny részén van. Ez is szökőkút. Szembe ívelő vízsugársor ez, ami a váltakozó fényben tündérien ragyog, Alatta egy kis eső árán a csónakok tovasuhannak.

A harmadik nagy vízi attrakció a „Víziszínház". Csak a neve színház, voltaképpen ez is megvilágított szökőkút. A sziget csúcsán a vízbe van építve a lépcsőzetesen emelkedő építmény, melynek ezernyi vízsugarát sokszínű, változó reflektor-rendszer világítja alulról. Olyan különlegesen szép ez, hogy semmihez sem lehet hasonlítani. Nem is látható ez mindenkor, hetenként csak egyszer-kétszer. Amikor mi láttuk, az időjárás, amely általában irigykedett a kiállítás sikerére, rendezett olyan vízijátékot a százezernyi nézőközönség nyaka közé, hogy utána talán napokig szárítgatták az átázott ruhákat. A felhők leszállottak megnézni, hogy min is csodálkozik az a sok ember? Mérgükben egész pirosak lettek, s kezdték önteni a jó langyos vizet. Lehetett azután csodálkozni azon, hogy hová tűnt el a rengeteg ember a tó partjáról? Az éttermek, terraszok, nyitva lévő pavillónok, ereszek alatt gubbasztott az egész közönség. De álltuk és aztán egy óra hosszáig gyönyörködtünk a szivárvány minden  színében  ívelő  színjátékban.

Ősz van. Idestova bezárul a kapu az utolsó látogató mögött is. Csattogni fognak a csákányok, csikorogva, recsegve fognak összedülni a karcsú minaretek, a merész kupolák. A kis aranyozott templomocskákat talán filmgyárak vagy gazdag pénzemberek fogják megvenni, hogy kertjük exotikus díszéül szolgáljon. Most hűvös őszi szél forgatja a hulló faleveleket. Közeleg a vég. Mintha a nevető bálványok arcán is valami szomorú mosoly húzódna végig ... A gyarmati emberek borzongva húzzák össze magukon humuszaikat, mozdulatlanul merednek Kelet felé, vágyva gondolnak napsugaras hazájukra.

Forrás: Francia kalandozás 1931, Budapest. Szerkesztette Temesi Győző. Lelőhely: Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár diokumentációs osztálya, kelemen Katalin szíves hozzájárulásával.