Telefonos interjú készült Kollár Lajossal, a “Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciós sorozat vezetőjével. SportGéza szöveges összefoglalóban ismertette az elhangzottakat.
 |
| Kollár Lajos |
Nem akarták szétégetni magukat a napon
Kollár Lajos Erőss Zsolt képességeit jól ismerte, hiszen több mint tíz éve csinálnak közös expedíciókat. Kiss Péter ugyan eddig nem mászott meg 5000 méternél magasabb csúcsokat, de Kollár szerint felkészültsége alapján egyértelműen helye volt a csapatban, és ha túlélte volna, újra beválogatná az expedícióba. Kollár utalt a tragédia után napvilágot látott számonkérő kommentekre, de szerinte Magyarországon nincs olyan szakember, aki érdemben hozzá tudna szólni a hegyen történtekhez: “vannak, akik konyítanak hozzá, de nem tudják, milyen egy ilyen hegy, ehhez ugyanis ott kell lenni, csak akkor tudja az ember hogyan működik egy ilyen hegy”.
A két mászó nagyon jó állapotban, megfelelően akklimatizálódva indult el a csúcs felé, de fent 32 fok volt, ami nagyon sok erőt kivett belőlük. Kollár azt javasolta nekik, hogy a csúcstámadás előtt érjék el a 7500 méteren lévő, felső 4-es tábort, de a rádión keresztül kialakult vitában végül hagyta magát meggyőzni. A két mászó nem akarta teljesen kimeríteni és szétégetni magát a napon, ezért végül 7250 méteren álltak meg pihenni. A koreaiak 100 méterrel feljebb csináltak tábort, épp amiatt, hogy a csúcsig már kevesebbet kelljen mászniuk.
Elszállt a serpák bátorsága
Amikor újra elindultak, Kollár megnyugodott, mert a magyarok be is érték az oxigénpalackkal mászó spanyolokat. Ott derült ki, hogy bár korábban mások a serpákkal megállapodtak abban, hogy 8200 méter felett fix köteleket feszítenek ki, ez végül nem történt meg. A többi mászó, így a magyarok is azt szerették volna, hogy az utolsó jeges, csúszós szakasz legyen kikötelezve. Ez felfelé menet se haszontalan, sokkal fontosabb azonban a biztonságos visszatéréshez.
Kollár kitért a spanyol Carlos Soria állításaira is, aki korábban azt mondta, a magyarok nem akartak fizeti a kötelezésért. Kollár szerint viszont korábban abban állapodtak meg, hogy ők is fizetnek 400 dollárt (a spanyolok eredetileg 600 dollárt akartak kéri tőlük hozzájárulásként). A hegyen derült ki azonban, hogy a serpák nem rakták ki a köteleket. Soria szerint azért, mert nem volt elég kötelük. Kollár Lajos szerint viszont nem a kötél fogyott el, hanem a serpák kedve és önbizalma a csúcs közelében, mert “hiába hívják magukat mászóserpáknak, hétezer méteren elfogy a bátorságuk”.
Kollár szerint ezután Soriáék “megrántották a vállukat, és a teljes udvartartással és operettlegénységgel levonultak a hegyről, aztán minket cseszegetnek, mert mi néhány szívességre megkértük volna őket, hogy Zsoltot és Petit segítség a táborban egy sátorral, amikor leérnek, ahelyett, hogy a serpákat cseszegették volna, hogy nem csinálták meg, amit kell”.
“Lalikám, annyira legyengültem”
A magyarok azonban úgy döntöttek, nem fognak visszafordulni, “mert jól érzik magukat és azért jöttek, hogy megmásszák a csúcsot”. Olaszokkal, osztrákokkal és a serpáikkal együtt indultak el a csúcs felé, később pedig még kínai mászók is mentek utánuk. A mászás a vártnál hosszabb ideig tartott, de de a két magyar jó kondícióban volt. Kiss Péter 18-20 perccel Erőss Zsolt előtt ért fel a csonkolt lábával mászó Erőss Zsolt előtt. A csúcsról Erőss bejelentkezett rádióján és Kollár ekkor Kissel is tudott beszélni. Ekkor már este háromnegyed hat körül járt az idő. Mindketten azt mondták, hogy kemény lesz lejönni, de megcsinálják. Kiss Péter csak annyit mondott, hogy fázik a keze, Erőss Zsolt pedig arra a kérdésre, hogy milyen állapotban van, azt válaszolta a rádión, hogy “Lalikám, össze tudom szedni magam”.
Este 8 óra lehetett, amikor újra beszéltek. Kollárt nagyon meglepte, hogy Erőss azt mondta a rádión: “Lalikám, annyira legyengültem, hogy nem tudok tovább menni”. Erőss itt már olyan állapotban volt, hogy ha egyet mozdult, annyira fölment a pulzusa, hogy azt hitte, menten vége van. Kollár és Erőss ekkor hosszan beszélgettek. Kollár ekkor azt mondta, ”Zsolt, tudod, hogy ez mit jelent”. Erőssnek itt még tiszta volt a tudata, és ő is fel tudta mérni, hogy éjszaka, amikor -30 fok lesz a hegyen, nem maradhat ott. Amikor 20 perc múlva beszéltek, Erőss azt mondta a rádión, hogy látja kb 100-150 méterrel lejjebb Kisst és a többi mászó lámpáját, de hiába jelez nekik, nem veszik észre.
Kollár az interjúban azt mondta: arra gondolt, hogy “sajnos Zsoltnak itt vége”. “Ha ő ilyen állapotba kerül ilyen magasságban, ezzel lehet még ideig óráig cicázni, csúszkálni a veszélyes helyen. Ott, ahol le kell menni, ott egy koordinálatlan mozgású, legyengült mászónak a percei meg vannak számlálva. Kicsúszik, vagy ha nem mozdul, ott fagy meg”.
Kiss Péter visszafordult
Kollár azt kérte, hogy pihenjen, azonnal bújjon bele a zsákjába. A hegyen ekkor már -30 fok lehetett. Az újabb bejelentkezéskor azonban Erőss azt mondta, most ejtette le a zsákját. Két óra múlva Erőss azt mondta, kicsit kipihente magát és elindul lefelé. Kollár örült, hogy ezzel legalább a fagyásveszélyt elkerüli. Hajnali 4-fél 5 körül Erőss Zsolt már elég összefüggéstelenül beszélt.
Később váratlan fordulatként Erőss rádióján Kiss Péter jelentkezett be. Mint kiderült, Kiss visszafordult Erőssért. A rádión nagyon nyugodt hangon azt mondta Kollárnak: Erőss kicsit rossz állapotban van, de ő megmasszírozza, lassan felkel a nap, melegebb lesz és jönnek lefele.
Kollár szerint éjszaka vagy hajnalban egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy bárkit riadóztassanak a a bajba jutott magyarok megmentésére, mert “nincs serpa, aki egy mozdulatot is tenne éjszaka a hegyen”. Kollár szerint ez a serpáknak sem volt érdekük, ők ugyanis nem fizettek nekik. Másnap mondta is neki valaki, hogy “ha nem kellett serpa, akkor gyertek le egyedül”.
Kollár annyit próbált megszervezni, hogy ha a magyarok leérnek a táborba, az olaszok vagy a spanyolok orvosa segítsen Erőssön. A masszírozás után Kiss és Erőss 8100 méterig értek le. Ekkor hajnali fél 6 lehetett, de egy lavina elvitte a 2-es tábort és egy serpa és egy koreai mászó kicsúszott és meghalt. Kollár a lenti táborból a távcsövön ekkor már csak Erősst és Kisst látta lefelé jönni, de egy ködfolt hamarosan eltakarta őket. Amikor a ködfátyol eltűnt, a távcsövön már csak Erőss Zsoltot lehetett látni. Erőss Zsolt ekkor a kimerültségtől már összefüggéstelenül beszélt a rádión, Kollár tudta, hogy nagy bajban van.
Ilyen a hegy
Ekkor már délelőtt volt, a rámpát sütötte a nap. Kollár rádión azt mondta Erőss Zsoltnak, hogy nyugodtan aludjon, hiszen már jó idő van. Közben igyekezett minden szálat megmozgatni, hogy valamilyen segítséget szerezzen. Délután fé kettőkor Erőss bejelentkezett a rádión. Abban állapodtak meg, hogy nyugodtan pihejen még, hiszen az út lefele kb 2 óra. Ekkor hallotta utoljára Erőss Zsoltot a rádión. A hegyre újra köd ereszkedett és lassan leszállt az este. Kollár tudta, hogy Erőss Zsoltot is elveszítették.
Ekkor még szövetkeztek a koreaiakkal, akik két serpával egy mentőcsapatot küldtek föl, hogy korában meghalt koreai társukat megtalálják. A csapat fotókat készített, Kollárnak később ezek alapján kellett azonosítani Kiss Pétert.
Utólag elemezve a helyzetet Kollár szerint Erőss Zsolt esetében fél vagy egy liter vízen múlott a dolog. Erőss nagyon kevés folyadékot vitt magával, hogy kevesebb terhet kelljen cipelnie. A kimerült Erőss Zsolt a rádión többször mondta Kollárnak, hogy nem lát. Ezt a dehidratáció és a rendkívüli hideg okozhatta, ilyenkor ugyanis lefagy az ember szaruhártyája. Kollár szerint Kiss Péter valahol Erőss mögött kicsúszhatott és lezuhant, Erőss Zsolt pedig egyedül maradt és valahol végelgyengülésében lekuporodhatott.
Kollár szerint Kiss Péter fantasztikus emberi teljesítményről tett tanúbizonyságot. Nem szokás ugyanis, hogy egy mászó egy ilyen csúcsról lefelé tartva még vissza is forduljon: “Peti a bajtársiasság és a segítőkészség áldozata lett”. Kollár szerint mindketten nagyszerűen teljesítettek, de ilyen a hegy. Egy pillanat alatt megfordul egy szituáció és egy banánhéjon is el lehet csúszni.
Kollár Lajos június 4-én érkezik haza Nepálból.
(Forrás: 4bakancs.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése