A tragédia színhelyén járva
 |
| Don Juan de Austria |
Ezután a követek termét és a tróntermet járjuk végig, majd hetven lépcsőn a templom kriptájába jutunk. A királyi sírhelyek 15 méter mélységben vannak, éppen a szentély alatt. Itt már pompa fogad, hiszen minden csillog: a toledói márvány, a porfír, a jáspis és az aranyozás. A spanyol etikett még a halálban is érvényesül, minden koporsó egyforma, csak a felírás árulja el, ki nyugszik benne. A tíz méter átmérőjű, nyolcszögű kriptában 26 király és királyné számára van hely. A bejárattal szemben a Vanitas- hiúság-szobor az enyészetre emlékeztett. Kicsiny oltár és Krisztus-kereszt, valamint a középen függő csillár a berendezés s a koporsók a boltozatos falban kialakított fülkékben. Bal oldalon a királyok, jobbról a királynék, de csak azok, akik a későbbi uralkodót szülték. Legfelül nyugszik V. Károly, alatta II. III. és IV. Fülöp, egészen XII. Alfonzig. A spanyol udvar szertartásrendje szerint a királynak minden évben 63 napot kellett a kolostorban eltöltenie. Szabály volt, hogy minden héten egyszer ötperces látogatást illett tennie a kriptában nyugvó elődeinél, miközben a számára előkészített koporsó már a panteon közepén állt.
Ezután a kripta többi termeit járjuk be, a királynék, az infánsok és az infánsnők örök nyughelyét. A gyermek elhaltaknak kör alakú építményt alakítottak ki, amelyen, mint karácsonyfán állnak a kicsiny koporsók. A szigorú etikettet mindössze egy ízben szegték meg, csak egyetlen fattyút engedtek be. Ez II. Fülöp féltestvére, V. Károly törvénytelen fia, Don Juan de Austria, a lepantói tengeri csata győztes hadvezére. A 33 éves korban elhalt jóképű fiatalember hófehér márványszobra díszíti koporsóját, karddal és vérttel ábrázolva, ujjain 17 gyűrű, mert ennyiszer volt halálos veszedelemben! A kripta utolsó, nyolcadik termében a bal oldalon a harmadik szarkofág felirata: „Maria Hungariae Regina † 1558", mellette egy francia királynő, akik mindketten II. Fülöp nagynénjei voltak. Hazajövetelen után megtudtam, hogy az 1526-ban Mohácsnál elesett II. Lajos magyar király özvegyéről van szó! Mária Brüsszelben született 1505-ben mint Szép Fülöp kasztíliai király és őrült Johanna leánya. Lajossal Innesbruckban kötött házasságot, 1521-ben Székesfehérváron magyar, 1522-ben Prágában cseh királynővé koronázták. Az udvar zilált pénzügyi helyzetét tetemes hozománya egy ideig javította, később maga is hozzájárult a romláshoz túlköltekezésével. A király halála után Pozsonyba ment, ahol testvére, Ferdinánd megválasztásában buzgólkodott. Ezért a császár később helytartóvá nevezte ki. 1530-ban V. Károly Németalföld kormányzását bízta rá, melyet ügyesen teljesített 1556-ig. Ekkor visszavonult Spanyolországba, majd 1558-ban, 53 éves korában halt meg. Szigorú erkölcsökben nevelt, kiváló tehetségű és műveltségű nő volt.
A kripta termeiből kijövet elbúcsúzunk sok érdekességet bemutató vezetőnktől, majd egyénileg megnézzük a kolostor termeinek egy részében berendezett képtárat, ahol sok nagy mester műveit és a mennyezeti világos tónusú barokk freskókat csodálhatjuk meg. Majd a szobrokkal díszített udvaron át belépünk a szürke gránítból épült háromhajós bazilikába. A negyven csodás mellékoltárra csak futó pillantás jut, inkább a 26 méter magas, aranyozott szobrokkal díszített főoltárt igyekszem emlékezetembe vésni. Fantasztikus hatású a lépcsőkön elhelyezett nagy vázákban a hófehér kardvirágok és margareták látványa, az arany csillogása s felettem a Szent Péter-bazilikára emlékeztető kupola.
Végezetül még körbejárom az udvart, majd látom, hogy a csoport holtfáradtan a kávézó lócáin pihen. Így én is 175 pesetáért rendelek egy finom kávét. Éppen annyi időm van, hogy felhörpintsem, s már indulni kell a buszhoz.
Madridba beérve még mindig 39-40 C fokot mutatnak a hőmérők este hét órakor. Az Escorialban hűvösebb volt, hiszen kb. ezer méter magasságban voltunk a tengerszinthez viszonyítva, míg Madrid csak 5-600 méteren fekszik. Vacsorára ízletes laskaleves után negy ed grillcsirke salátával, bor, alma és körte a menü. A spanyol fővárostól búcsúzva még egy kis esti sétára is futja az erőnkből. A járdákon asztalok, székek pihenő, evő- ivó emberekkel. Este tízkor is 38 C fok van és élénk üzlezi élet, nyitva tartó boltok, nagy kínálat. Élelmiszerboltban óriási sonkák, vastag rúd szalámik, de édességből is van választék bőven. Felfigyelek a furcsa térdeplő-fekvő pózban kéregetőkre, akik csendesek, úgy tűnik, szunyókálnak. Igaza lehet Elenának, ezek valamennyien kábítószer-fogyasztók vagy részegesek, mert annak is tűnnek. Jó órányi sétánk során két férfit és egy fiatal nőt látok koldulni a téren és a közeli nagyobb utcákon. Meg is állok mellettük, figyelem őket, mert nagyon érdekesek ezek a néma kéregetők. Nem sok irgalmas szívű ember nyitotta ki a pénztárcáját, legalábbis előttem, senki sem adakozott.
Séta Toledóban – néhány óra a középkorban
A kellemesen hűvösnek tűnő reggelen fél nyolckor már asztalnál ülünk, és fogyasztjuk a kifli, margarin, lekvár és tejből álló reggelit. Aki jobban szereti, ihat teát vagy feketekávét. Nyolckor már úton vagyunk, hiszen jó hatszáz kilométer út és két csodálatos város –Toledo és Córdoba a mai látnivaló. Elhaladunk az 1892-ben épült Atocha pályaudvar mellett, amely engem a buszból kipillantva a budapesti Nyugatira emlékeztet. Elena megjegyzi, hogy az első madridi vasútvonalat 1851-ben avatta II. Izabella királynő. Azután a Prado közelében levő Thysszen-Bornemisza gyűjtemény palotája előtt visz el az út. A német iparmágnás a vasútikocsikban érdekelt, s a monopólium fejében ajánlotta fel nagyértékű gyűjteményét a spanyol közéletnek. Feltűnik Madrid folyója, a Manzanares, és bizony nekem kisebbnek tűnik, mint a Körös Nagyváradnál. Kisvártatva a régi és az új fantasztikus ötvözete mellett haladunk el, ez a Sofia királyné művészeti központ. A csupa üvegpalota mellett, abba szinte belenőve van egy régi kórház, s az egész a modern művészetek múzeuma és könyvtár. Sajnos, ez is az elmulasztott lehetőségek múzeuma, mert látogatni idő nem volt, pedig itt őrzik Picasso világhíres művét, a Guernicát!
 |
| Picasso: Guernica |
A közel százezer lakosú város túllépi a régi városfalakat, és kiterjed a Tajo másik partjára is.
A Folyó Tejo néven Portugáliában ömlik az Atlanti-óceánba. Először egy újabb negyedben forgolódunk, majd megállunk egy mutatós társasház előtt. Elena felszalad jogász barátnőjéhez, aki pár pillanat múlva már szívélyesen köszönti a turistákat. Farmerbe, polóba öltözött, húszas évei második felében járó vékony, kicsi asszony, aki bevezetőül elmondja, Marianak hívják, s éppen tegnap érkezett haza Indiából, ahol a szabadságát töltötte férjével, aki szintén ügyvéd. Az ő vezetésével a busz a Bisagra városkapun át kanyarog meredek utakon. Elhaladunk a 15. sz-ban épült Puerto del Sol. (Napkapu) mellett, majd feljutunk a központi fekvésű, elég tágas Zocodover térre. A jókora, háromszög alakú tér, persze, középkori értelemben értendő, hiszen parkolóhely nincs, ám a szabad területeken, valamint a kicsiny zöld övzet sétányain nyüzsög a turista. Sajnos, a híres Museo Santa Cruz megtekintésére nincs időnk, így vezetőink után igyekszünk a nagy tömegben, hiszen bejelentik, háromórás sétára van módunk vezetés mellett vagy egyénileg, ki hogy óhatja. A szűk, kanyargós, meredek utcákon kisebb- nagyobb üzletek, főleg damaszkuszi acél és toledói penge kínálata tűnik fel, hiszen kardok, tőrök, kések, alabárdok különféle nagyságban és árban, művészi kivitelű tokban és meztelenül láthatók a nyitott ajtajú üzletekben, de van kerámia- és porcelánáru is bőséggel, valamint népi ihletésű textilféle.
Első megálló az érseki székesegyház számos bejárata előtt arra szolgál, hogy a bámészkodók beérjék a csoportot. Ezalatt Elena rövid történelmi ismertetőt tart Toledóról, amely szinte az Ibériai-félsziget mértani központjában van és a középkorban sokáig politikai székhely is volt. Jártak itt az ókorban a punok, a rómaiak Toletum néven alapítottak castrumot a jelenlegi Alcazar, a négy-saroktornyos középkori erdődítmény helyén. Később jöttek a vandálok, őket, a vizigótok váltották fel, akik már felvették a kereszténységet. Azután 712-ben az arabok foglalták el a várost, s uralmuk legészakibb területének határát jelentette Zoledo. A közel három évszázados mór hatalomnak 1085-ben VI. Alfonz kasztíliai király vetett véget, aki visszahódította a mohamedánoktól Toledót. A harc nem jelentette az ellenség fizikai megsemisítését, hiszen a mór kultúra és a mesterségek összefonódtak a keresztény spanyollal, évszázadokig gazdagították a tudományt, a korabeli iparágakat, főleg a fegyverkészítést és a textilmanufaktúrákat.
A város, bár a lakosság számát illetően kisebb jelenleg, mint a középkorban, megőrizte dicsőséges múltját, hiszen valaha királyi koronázó főváros volt, és ma is a spanyol érsek székhelye. A katedrális valóban Toledo ékessége, hiszen templomokban gazdag a város, ám a legnagyobb és a legpompásabb az érseki főtemplom. Többféle stílust lehet megcsodálni, hiszen a vizigót templom és későbbi mecset helyén, annak alapjain közel három évszázadig épült a több utcára és térre néző székesegyház. Az építkezéseket 1227-ben Petrus Petri építész tervei alapján kezdték el, aki 1285- ben bekövetkezett haláláig vezette a munkálatokat, és sírja élete főművében ma is látható. A kéttornyú, bazilika típusú templomot négy oszlopsor osztja fel öt hajóra, körben kápolnák koszorúja. Az északi oldalon gyönyörű kerengő és délszaki növényekkel ékesített kicsiny kert. Míg körbejárjuk a templomot, megcsodáljuk a jellemző középkori nevű kapukat, egy részét fel is jegyzem: Óra, Oroszlánok, Megmocsátás, Torony, Szent Katalin, Bemutatás és Cipó kapu. Ez utóbbi nevét az egykor a szegényeknek itt osztogatott cipókról kapta, ma pedig itt vásárolhat a turista képeslapokat, könyveket.
Belépve, a hatalmas térséget csak a templom közepén érzékeljük magassága 33 méter! Csodálni lehet minden részletet gótikustól a pompás barokkig, valamint a mór hagyományokra alapozott jellegzetes mozarab stílust. Azt sem tudom, hogy a freskókat, oltárképeket vagy szobrokat csodáljam, netán a díszes oszlopokat, síremlékeket, a gyönyörű mozaikablakokat vagy a padló rajzolatát. A toledói székesegyház olyan műalkotás, amelyre többszöri látogatás sem volna elegendő, ám így is megmarad a szép emlék… A szentélyben a főoltár kovácsoltvas rácsozata márvány és jáspis alapzaton áll, és az 1498-1504 között készült ötszintes, több száz életnagyságú szoborral díszített oltár Krisztus életét és szenvedését ábrázolja tizenöt nagyméretű jelenetben. Középpontban áll a piramis alakú szentségház, míg a csodálatos művet a magasban a keresztre feszítés jelenete zárja. Az oltár háta mögötti részen a homorú kupolán van egy sehol nem látható barokk csoda, a Transparente, ami az áttört mennyezeten egy szobor-festmény kompozíció. Hihetetlen kép, hiszen az épület hosszúsága 120, szélessége 60 és a középhajó élénk színű festmények csodálatos ötvözete, amey Narciso Tomé és gyermekei fantáziáját és művészetét dicséri. Az 1721-32 között készült mennyezeti művön, amely valóságos oltárnak tűnik, középen a tabernaculum s körülötte a négy arkangyal: Rafael, Gabriel, Mihály és Uriel. Fölötte fantasztikus perspektívából nézve az utolsó vacsora jelenete, majd még fennebb három egyházatya szobra. A kórusban a gyönyörű faragott székek mellett van egy csodás, több színárnyalatú márványból faragott 14 sz-beli Fehér Madonna, jóságos mosolyú édesanya, karján a jókedvű gyermekkel. A kórus külső fala mellett a négy oltár egyike magyar vonatkozású, hiszen a középkor egyik legnépszerűbb szentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek az emlékét idézi. Sajnos, a toronyba vezető lépcső zárva; toledói vezetőnk, Maria szerint csodás a kilátás az óvárosra, a félkörívben átkaroló Tajóra s a környező vidékre. A sekrestyébe csak az ajtóból kukkantok be, oda belépőjegy kellene, és még sok a látnivaló, mondja Elena, így nincs mód a kincstárat megtekinteni.
Más kapun kilépve a székesegyház főbejáratát és gyönyörű nagyobbik tornyát csodáljuk meg egy nagyobbacska térről. Ezután a hepehupás talajon kicsiny kanyargós utcák, ódon házak, paloták, kolostorok között a középkori zsidónegyedet látogatjuk. Sajnos, a programban szereplő Transito-zsinagóga és El Greco lakóházmúzeuma is zárva. Első mérgelődés után már nem csodálkozom, hiszen hétfő van; talán ez az ára a tegnapi ingyenes Prado-képtári látogatásnak…
Szerencsére, tovább sétálva a festői utcácskákban, a San Tomé-templom múzeumnak berendezett kápolnáját nyitva találjuk. A pénztárnál pillanatok alatt kezünkbe adják 200 peseta ellenében a belépőjegyet, és így bőven van időnk az Orgaz gróf temetése című nagyméretű El Greco-festményt csodálni. Az 1323-ban elhalálozott kegyes életű főur temetését a közismert legenda alapján El Greco 1586-ban festette. Az elhalt lovag elomló testét az öreg Szent Ágoston és az ifjú Szent István diakónus vértanú emeli fel a halotti fehér lepedővel, a háttérben fodros gallérú, fekete ruhás férfiak, köztük az egyik a festő arcmását viseli. A kép bal sarkán apród fiú a felnőttekéhez hasonló ruhában, aki nem más, mit El Greco 1578-ban született fia, Jorge Manuel. Maria elmeséli, hogy a kisfiú díszzsebkendőjén levő felirat a gyermek nevét és születési évét jelzi görög betűkkel. A Kréta szigetén napvilágot látott művész festészete Toledóban teljesedett ki, hiszen itt ismerte meg Donna Jerónimát, egy fiatal zsidó nőt, fia, Jorge Manuel édesanyját. Ezután telepedett le az addig világjáró művész Toledóban, és még számos csodás művet alkotott, fia pedig híres építész lett. Visszatérve a képhez – a lovagok feje felett egy sárga ruhás, aranyhajú angyal a felhők között az elhalt gróf jelképes lelkét tartja és irányítja a kép felső részén Krisztus felé, akinek lábainál az ülő Mária és a fél térdre ereszkedett Keresztelő Szent János látható, míg a távolban felhők között az angyalok és szentek kara.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése