XÁNTUS JÁNOS: Alpesi ösvényeken (4)

Rekonstruált cölöpfalu Überlingenben * Fotó Xántus

A rettegett „Föhn-
wetter"


A tónak rendkívül kedvező környezet-éghajlata van. A párás levegő és az erős napsütés uralmát csak olykor-olykor töri meg az Alpokról lebukó föhn-szél, amely aztán kiváltja a híres vagy inkább a hírhedt „Föhnwettert".


Ez a különleges, és az Alpok északi peremtájaira jellemző időjárási helyzet akkor áll elő, amikor a Földközi-tenger medencéje fölött magas, az Alpoktól északra ellenben alacsony légnyomású góc vagy gócok helyezkednek el. A mediterrán jellegű, tehát meleg és nedves légtömegek átbuknak az Alpokon előzőleg megszabadulva a bennük lévő nedvességtől, mely eső vagy hó formájában válik ki a déli lejtőkön. A csúcsokon átbukó föhn-szél már igen száraz, s mivel lefelé zúdul, erősen felmelegszik, s az északi oldalon valósággal "megeszi" a havat. Ezért hívják „hófalónak" is. Megjelenését különleges felhőfajták jelzik, melyek zászló vagy éppenséggel csészealj formában jelennek meg. Utóbbiak csalódásig hasonlítanak valamiféle lencse alakú kozmikus járműhöz, különösen akkor, amikor a Nap már lement, de visszasütő sugarai rnég megaranyozzák a több ezer méter magasban lebegő, szaknyelven szólva „lenticularisokat", lencsefelhőket.



A föhn kitűnő szénaszárító is, de a meteoropátiásoknál  rendkívül  kellemetlen  tüneteket  vált  ki.   Dr.  Kérdő István a föhnhatásokat a következőképpen  foglalta  össze:


„Majdnem minden emberen közönyösség válik úrrá, sokan fejfájást éreznek, különösen a homlokban, mely némely esetben rosszullétre, hányásra vezet: nagy bágyadtság, álmosság és mégis álmatlanság, továbbá a végtagok elzsibbadása lép fel. Az emberek ilyenkor általában képtelenek valamilyen komoly probléma hosszabb időn át tartó megfontolására. Felmerül a kérdés, mi az oka ezeknek a tüneteknek. Sokan a felsorolt panaszokért a déli szél szárazságát teszik felelőssé. Kétségtelen, hogy ezeknek a szeleknek idején a levegő relatív nedvessége meglehetősen alacsony szokott lenni, de nem mindig. Legvalószínűbb az a feltevés, hogy a levegő elektromos viszonyai változnak meg."


Ilyen föhnhatást magam is átéltem már első alpesi utam alkalmával, s hallottam a bajor rádióban, illetőleg tévében a felhívást, mely különösen az autóvezetőket figyelmeztette, hogy a föhnös napokon a szokottnál óvatosabban vezessenek, hiszen mind az ők, mint a járókelők reflexei ilyenkor lassabbak.


No, de eleink, főképpen pedig a bronzkor ősemberei bizonyára nem voltak még meteoropátiások, lévén edzettebbek, ellenállóbbak a környezet ingereivel szemben. Ezért is találunk a Boden-tó partján igen sok cölöpépítmény-maradványt.


A halban gazdag tó és mellette Schwarzwald akkori igen bőséges vadállománya jó élelemszerzési lehetőséget nyújtott ősünknek. Egy ilyen bronzkori falut láttam rekonstruálva Überlingenben, ahová egy szép hajókirándulás keretében jutottam el. A tudomány nem csupán a vályogfalú, cölöpökön nyugvó házacskákat rekonstruálta, hanem a rendkívül érdekes berendezési tárgyakat is. A látogatónak az az érzése, hogy éppen ma hagyta ott rezidenciáját az utolsó bronzkori halász, aki varsáival, kerítő-hálóival éppen úgy dolgozott, mint például ma Afrika vagy Amazónia természeti népei.


Különben a föhn-szél minálunk is érvényesül, mégpedig tavasszal a Fogarasi-havasok északi lábainál, s a nép itt is hófalónak nevezi.


(Folytatjuk)


(Forrás: Xántus János: Világjáró bakancsok. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1975.)