JENS BJERRE: Vad Új-Guinea (1)

Tahiti szépséges partjai

A szerző néprajzi kutató, több kutatóúton járt Új Guineában, ahol a 20. század ötvenes éveiben az ausztráliai hatóságoknak segített az addig még földerítetlen területek felkutatásában, népszámlálási adatainak rögzítésében. Útban  a világ második legnagyobb szigetére, egy időre megálltak Tahiti szigeténél is.


Kikötöttünk Tahitin, és ez a partraszállás olyan volt, mint valami közjáték.


A Déli-tenger paradicsoma először sötét árnyékként tűnt fel a horizonton, mert kora reggel közelítettük meg a szigetet. A derengésben az árnyék szemlátomást növekedett, és meredek, zöld hegyek formáját öltötte, amelyeket hullámtörőként fehér korallzátony vett körül. Amikor a hajó egy órával később beúszott a csöndes, kék lagúnába, egy sereg vidám, világosbarna bőrű ember jelent meg üdvözlésünkre a rakparton - kezükben virágfüzér. Amióta az első hajós átszelte a Csendes-óceánt, ez a kis sziget a világ minden sarkából vonzotta és inspirálta az embereket. Ez az a hely, amelyet Gauguin megfestett, amelyet Pierre Loti megénekelt, amelyet Norman Hall és Charles Nordhoff dél-tengeri románcaiban megörökített.





Tahitit joggal nevezik „a szerelem szigetének". Úgy virágzik errefelé a szabad szerelem, mint sehol másutt a világon, és a polinézek szerelmi életének sajátosságairól rengeteget írtak össze.


A romantikus, gondtalan és szép sziget először elkápráztatja a szárazföldön gyökeret vert európait, aki itt partra száll. Csak néhány nap múlva hat rá igazán Tahiti atmoszférája - és lassacskán elbódul tőle. A tahitiaknak mindenük megvan, amit a természet nyújthat: termékeny föld, tömérdek hal és gyümölcs, csodálatos éghajlat. Az élet egyszerű, kedélyes és kellemes, s ez alakította ki a tahitiak mentalitását. Gondtalan, gyermekes fesztelenségük erős benyomást gyakorol az európaiakra. Valóra váltják a legtöbbünkben elrejtve szunnyadó, tudattalan, romantikus álmot egy olyan életről, amely csupa szerelem, és az ember egyik napról a másikra él bele a világba.


Aki egyszer meglátogatja Tahitit, annak a sziget dallamos neve mindig egyértelmű lesz a romantikával. Meg lehet érteni tehát, miért vezették be a francia hatóságok a turistavízumok időbeli korlátozását, amit szigorúan ellenőriznek is. Szívesen látják a turistákat, de csak rövid időre. Azután - fel is út, le is út! Ragaszkodnak ahhoz, hogy a tartózkodási engedély átvétele előtt a turista felmutassa névre szóló menettérti jegyét. Máskülönben az európaiak elözönlenék a szigetet, amely mágnesként vonzza a mindenféle rendű és rangú embereket: luxus jachton érkező milliomosokat, művészeket, bohémeket, kalandorokat, csavargókat, a parton levő értékekre vadászó tolvajokat, és nyugalomba vonult amerikai üzletembereket, akik utolsó éveikben gazdagon, nagy lábon akarnak élni, hogy kárpótolják magukat a pénz utáni hajszában eltöltött esztendőkért. Mindannyiukat rabul ejti Tahiti gazdagsága és a polinéz lányok természetes fesztelensége. Az élvezetre vágyóknak azonban csak négy hónapot engedélyeznek a paradicsomban. Persze, azért megtalálják a kibúvókat és a kisajtókat.


Találkoztam egy idősebb amerikai üzletemberrel, aki több mint két éve élt együtt egy csinos polinéz lánnyal, pálmafákkal szegélyezett lagúna melletti bungalójukban. Az amerikai turistaként érkezett, és egy szállodában ismerkedett meg a lánnyal, aki nyíltan felajánlotta neki szolgálatait. A férfi annyira el volt ragadtatva tőle, hogy eladta chicagói üzletét, és itt telepedett le vahinéjével, ahogyan a hajadon lányokat nevezik Tahitin. De minden négy hónapban pár napig nélkülöznöm kell őt - mondta az amerikai lemondó sóhajtással. - Akkor, amikor a Fidzsi-szigetekre vagy Szamoára kell repülnöm, hogy megújíttathassam a vízumomat - szerelmi ügyben!


A tahiti tartózkodás meghosszabbításának másik módja az, hogy a látogató egy nyaralóhajón él a kikötőben. Alkalomadtán átvitorlázik valamelyik szomszédos szigetre, és újonnan érkezett turistaként tér vissza. A sziget egyetlen városának, a 17 000 lakosú Papeetének a kikötője mindig tele van nyaralóhajókkal.


A vahine egy férfi turista barátnője. Megmutatja neki a környéket, és a gondos vendéglátó szerepét tölti be mellette. Ha barátja a turistáknak bérbeadott számos bungaló egyikében lakik, vezeti a háztartását is. Nem okvetlenül szükséges, hogy a kedvese legyen, de rendszerint az. Ha a férfi olyan tapintatlan, hogy pénzt ajánl fel neki, a lány megsértődik; de ha egy szép tarka ruhát ajándékoz vahinéjének, azzal nagyon boldoggá teszi. A vahine hűségesen ragaszkodik barátjához, amíg az ott tartózkodik, és megsiratja, ha elmegy; de gyorsan elfelejti, amint felbukkan egy másik popa'a (fehér férfi). A tahiti lány úgy örül, mint egy nagy gyerek, könnyen sírva fakad, és még könnyebben derül mosolyra. Teljesen ártatlannak érzi magát, hiszen csak a szokásnak engedelmeskedik. Vasárnaponként felölti legjobb ruháját, és misére megy - de nem azért, hogy bűneinek bocsánatát kérje, mert a polinézek nem tekintik bűnnek a szabad szerelmet; számukra ez éppoly természetes szükséglet, akár a táplálkozás vagy az alvás. Ha egy vahinének gyereke születik, örül neki, különösen, ha az apa popa'a. Ha később egy tahiti férfival akar házasságot kötni, a gyermek nem akadály, sőt ellenkezőleg, hiszen ezzel már bebizonyította termékenységét. Szülei örömmel fogadják be a családba a gyermekeket - minél többet, annál jobb.


A katolikus egyház türelmes, és csak óvatosan igyekszik mérsékelni az erotikus életörömöt. (A polinézek nem tudják megérteni, miért lenne bűn az egyházi áldás nélküli szerelem.) A francia hatóságok nem avatkoznak be a helybeliek szokásaiba. Inkább azzal törődnek, hogy megakadályozzák a nemi betegségek terjedését és az európaiak állandó letelepedését.


Tahitin nincsenek faji előítéletek. A legmagasabb kormányzati körökben is akadnak franciák, akik polinéz nőkkel házasodtak össze. A tahitiak pedig egyik napról a másikra élnek, és a legkevésbé sem érdekli őket a munka vagy a pénz. A franciák mellett a kínaiak az üzleti élet képviselői. Mindkét nemzet rányomta bélyegét a lakosságra: a világ legszebb asszonyai kétségkívül a kínai és a polinéz keverékek. A tiszta vérű tahiti nő nem igazán szép: erőteljes alkatú, és kissé durvák a vonásai. De a kínai vér hatására tagjai karcsúbbak, vonásai finomabbak lesznek.
Tahiti persze nem csupán csinos és elragadó nőket kínál.


(Folytatjuk)


(Forrás: Világjárók, 88. Gondolat, 1973)