LUKÁTS JÁNOS: Keszthely, a pannon város

Kibontja vásznait a Sissy vitorlás, bólogatva hasítja a vizet. Belibeg a Balaton közepére, ahonnan ellátni a távoli Tihany félsziget felé, ahonnan megszemlélhető a fonyódi várhegy, északról pedig a kecsesen előreugró Szent Mihály-hegy integet, csúcsán a kálváriával. Sissy itt kétszer körbefordul, megmutatja magát több oldalról is a balatoni napsugárnak, aztán méltóságteljesen visszafelé indul, és a keszthelyi móló oldalához simul.

Minden balatoni móló más, a keszthelyin négy remek platán zöldell kora tavasztól tél kezdetéig, messze, benn a tóban, kőrakásokkal körülbástyázva. A móló körül kacsák és hattyúk serege, a hattyúkat errefelé illik nem szeretni, én csodálom őket.

Keszthelyt sokan a Balaton fővárosának mondják, bár más város is igényt tart e szép címre, Keszthely mégsem elsősorban fürdőváros. Élénk és élhető település ősszel és télen is, benépesíti a tóhoz közeli dombot és a távolabbi völgyeket. Egyébként a legrégebbi magyarországi városok egyike, ott volt, amikor ezt a vidéket még Pannóniának hívták, a Balatont pedig Pelsónak.

Ha nem is éppen ott, ahol manapság, de a közelben. Négyszögletű római erődváros volt, Valcum néven, 44 bástyával, helytartói palotával, légiósok lakótornyaival, kereskedőházak sorával. És a környéken olyan villákkal, amelyekben padlófűtés szolgáltatta télen át a meleget. Bazilika méretű keresztény templom állt benne, igaz, csak rövid ideig. A szomszéd dombokon kelta szőlőtermesztők laktak, akik aranyból vaddisznó-szobrokat készítettek. Később hunok, avarok jöttek a helyükre, az erődvárosból romváros lett, a hatalmas négyszög egyik csúcsa a Balatonba süllyedt, régészek máig keresik. A környéket (Keszthely és a Zala-torkolat között) ma Fenékpusztának nevezik, a különös név egy híres versenylóra emlékeztet. (De nem Festeticsék négylábú büszkesége volt az egyetlen, aki ilyenfajta nevet viselt, Mátyás király pej ménjét Sódarnak hívták.)

Volt egy keskeny földsáv a Nagy- és a Kis-Balaton között, azon át vezetett az út a négy égtáj felé, aki azt a sávot birtokolta, a környék ura volt, – és a pénzt is ő tehette zsebre, amit az utasoktól beszedett. Keszthely neve talán a latin Castellum szóból veszi eredetét.

A középkorban a lakosok a hegygerincre települtek, onnan jobban látták a közeledő ellenséget, a tűzvészt, a vihart. A legrégebbi település arrafelé volt, ahol ma a város temploma áll, és körülötte a sziklás templomkert. A város egy időben a Lackfiaké volt, de a gyanakvó természetű Zsigmond király fejét vétette Lackfi nádornak, – emlékét ma fehér lovas szobor őrzi a főtéren (mármint Lackfiét!).

Keszthely sose volt megyeszékhely, nem a politikai széljárás hajtotta előre vagy torpantotta meg. Török kézre se került, a török terjeszkedés megállt a Balatonnál, Keszthely azért adót fizetett nekik, – jobb a békesség. 1848 is emlékezetesebb események nélkül suhant el Keszthely fölött. Iskolaváros volt, papok városa. Meg a Festeticseké! Ez a rokonságát egész Európából gyűjtő óriáscsalád 1739-ben vetette meg a lábát Keszthelyen, és tette birtokai központjává a várost. A kastélyépítéshez 215 iparost hozattak, páratlan munkaalkalmat teremtve a környéken. Épült itt kórház és gimnázium, még a XVIII. században, kőszínház és múzeum a XIX.-ben, a XX. század elején pedig vasutat kapott a város (bár ekkor is csak szárnyvonalat, Tapolcáig).

A régi és az újabb Keszthely szépen egymás mellé épült, a hagyományos kisvárosi rész és a módosabb villanegyed. Az utcák párhuzamosak, nyír- és fenyőfa mindenütt, sok dió, gesztenye. Örömmel látja a járókelő, hogy egyre több napfényes kertsarokban lombosodik fügebokor, és meg is hozza nyár végére lilás-vörös termését. A forgalom és a csend is megosztozik az utcákon. A Balatontól óvatosan emelkedik a város a dombtető felé. Keszthely és a vízpart közé jó száz éve egy széles védősávot építettek, ma ezen állnak a parti szállodák, ebben kapaszkodnak meg a sétány óriásfái, de itt alakították ki a szigetstrandot is. A szigetet hullámtörő kövekből rakták föl, rajta csúcsos faépületek, megakad rajta az ember szeme. Sőt, mintha a szomszédos Hévíz tervezőinek is eszébe jutott volna a víz közepén az álomszerű, hegyes keszthelyi torony együttes.

A főtér valójában nagy kereszteződés. A gótikus templomot a barokk időben kicsit átformázták. A templom mellett az iskola, a századközépig a premontrei kanonokok gimnáziuma volt, ma egyik része világi iskola, másik részét ismét az egyház irányítja. A templom körül romkert, a hajdani vár falai talán, ha térdig érnek, köveit nagyrészt beépítették a házak alapjaiba, falaiba. A templom előcsarnokában sötétvörös márványtábla emlékeztet hajdan volt keszthelyiekre és hajdan volt nehéz évekre: az első világháborúban elesettek táblája. Verset véstek föléjük: “Kétszáz keszthelyi hősi vitéz nem tér soha vissza, / Csonka határokon át hív lelkük haza jár. / S végső sóhajukat haza hozza az esteli szellő, / Hitvesem, árva hazám, értetek éltem adám”. A templom mögött, sötét hársfák alatt a fájdalmas magyar anya kőalakja öleli magához térdelő fiát, két háborúra emlékezve.

Az L alakú tér fordulójánál a városháza. Amikor épült, “kvártélyháznak” szánták, később, harminc éven át itt működött Festetics mezőgazdasági főiskolája. De volt főposta, volt múzeum, 1935 óta városháza. Harmonikus, szép copf stílusú épület. A téren áll továbbá az ősrégi mozi és a vadonatúj Balaton színház. Ma egy színháznak százféle dolga van: egész éven át koncerteknek ad otthont, itt tartják a Helikon ünnepségeket, a Zalai Borcégért, a Balatoni Filmfesztivált, alkalmanként “igazi” színi előadást is rendeznek benne. A téren működik továbbá a keszthelyi rádió stúdiója, egy pék és egy patika, a bankfiók és a takarékpénztár. Egy különös építmény a régmúlt római villákat idézi (azt a padlófűtésest), persze, elegáns szórakozóhely van benne. A legszebb sarkon pedig, hej, a legszebb sarkon… nem az van, aminek lennie kellene. Itt állt ugyanis évtizedeken át a Hungária kávéház, szecessziós eleganciával, mennyezetig tükrökkel, színes ólomkeretes üvegablakokkal, – az épületben ma önkiszolgáló vegyesbolt működik. Ugye, lesz akarat, amelyik visszaállítja Keszthelynek ezt a hajdan volt büszkeségét?!

A tér közepén Festetics György szobra áll. Dehogy áll… ül! Valaha állt, aztán a demokratizáló hajlam kiűzte őt még a városból is, végül a kastélyparkban kapott helyet a vékonytermetű, töprengő természetű nagyúr. Néhány éve ülőszobrát készítették el a főtéren, diáklányok örömmel vetik magukat a bronzgróf karjai közé, a fiúk fejjel magasabbak, ők inkább elterpeszkednek mellette. György kegyelmes úr pedig mintha azon töprengene, mekkorát változott a világ alig száznyolcvan év alatt!

A főtéren ott áll “a fehér ember” szobra. Eredetijét alkotója 1956 októberében, az események lázában, egyetlen éjszaka alkotta meg, gipszből. A fehér ember, aki zászlót tart kezében, fél évszázadon át a Múzeum raktárában élt, – száműzetésben. A szobor, amely ma a téren áll, tartósabb anyagból készült, de alkotója kezét bizonyosan az ötven év előtti szándék vezette. A szobor mögött, az iskola falában pedig az egykori tábla és felirat: “Az elesetteknek az élők, akik talán holnap halnak meg a szabadságért”.

A sétálóutca egy kis történelmi olvasókönyv, a színes virágágyak és sziklakertek között, a díszburkolaton kényelmes padok, apró üzletek, vendéglők, – hívogató cégérrel. Tarka napernyők, zászlók erdeje. Jobbról az árkádos Pethő-ház (hajdan ők is kegyurak voltak Keszthelyen), mellette a zeneszerző Goldmark szülőháza. Tábla őrzi Fejér György emlékét, ő is Keszthely szülötte, történész, a városi könyvtár is az ő nevét hordozza. Itt látott napvilágot Nagy Ignác, az első magyar újságíró, aki megélt a maga szerkesztette napilapból (igaz, Hölgyfutár volt a címe), a szomszéd házból indult messze útra Asbóth Sándor, aki a szabadságharc őrnagyából amerikai tábornok lett. Keszthely számon tartja szülötteit és halottait.

A sétálóutca összeköti a főteret és a kastélyparkot, valójában a város gerince, a Keszthelyre látogatók járás-kelése legnagyobbrészt itt zajlik. A kastélyhoz a park díszkapuja vezet. Faragott, fehér mészkő pillérek és barokk, kovácsoltvas díszítés, egy központi és két oldalbejárattal. Zöld fák és fekete törzsek előtt vonzó látvány a lendületes építmény, méltó előjáték a kastélyhoz, a parkhoz. A parkban szökőkút, György gróf embermértékű szobra (lehet, hogy jobban illik ide?) és két vénséges vén akácfa, roskadozó karjaikat favillák támogatják.

A kastély akár egy kisebb birodalom országháza is lehetne, de hát az is, az egyik legnagyobb magyarországi birtokos család rezidenciája volt. A Festeticsek okos gazdák és felvilágosodott emberfők voltak, felelősséggel az ország – és némi sértődöttséggel az uralkodó – iránt. Magyarország első három kastély-együttese között van a keszthelyi. A háború idején az átvonuló csapatok és a helyben maradó polgárok a kastélyt kifosztották, a park nagyobbik felét évtizedeken át katonaság birtokolta. A könyvtárat még időben elfalazták, így szerencsésen túlélte a sötét napokat. A felújítás súlyos összegeket emészt fel, de körültekintéssel történik, a munka ígéretesen halad. A XVIII-XIX. század magyar főúri életmódjáról, szokásairól és berendezéséről a leghitelesebb képet a keszthelyi kastély adja. Létét nem egyetlen alkotó elme akaratának, hanem három nemzedék szívós kitartásának köszönheti. A legfőbb érték maga a berendezés, a nagyszerű toronyépület, az oldottabb kerek és az öntudatosabb négyszögletes épületszárnyak. 101 szoba felújítása már elkészült, a díszlépcsőház és tizennyolc terem, más-más funkcióval – és kilátással a parkra, a városra, északra a Keszthelyi hegység felé. Terem őrzi a Festeticsek lótenyésztő tevékenységének emlékét, festményeken, bronzban és márványban (ama nevezetes, méretes paripáét is). Egyedülálló a kínai és a meisseni porcelán gyűjtemény, távlatokat kínál a tükörterem. Megható a karzatos kápolna, az egykori ünnepi ebédlőben ma alkalmanként koncerteket rendeznek.

A bibliotéka a főúri barokk teremkönyvtárak egyike, galériával, csigalépcsővel, díszes bőrkötéssel, amely vall a könyv témájáról, koráról. A 70 ezer kötet között iniciálés kódex és ősnyomtatvány található, több a francia felvilágosodás első kiadásai közül, de kéziratok és számos kotta is. És teljességre törekvő Balaton-gyűjtemény. Élő könyvtár, mert segítséget nyújt a használóknak, élő könyvtár, mert fejlesztik ma is.

Francia kert és angolpark, az előbbi a növények szabályos, nyírott birodalma, az utóbbi a homályos “vad vadon”, faóriások és matuzsálemek országa. A kettő között halastó, híddal, szigettel. A tó partján százados fenyő, V alakban nőtt, bölcs kertészi akarat hagyta meg a “hibás” fát, amely két évszázad alatt látványossággá és személyiséggé terebélyesedett.

A kastéllyal derékszöget zár be a kocsiház és hintómúzeum (ez is remekül fölújítva). Az állományt ma 30 hintó alkotja, eredetiek és festményről készült hiteles másolatok, a lovaglás tárgyi világa és eszközkultúrája, szánhintók. Az emeleten történelmi modellvasút kiállítás, – nem gyerekjáték a hintó és a modell, – a közlekedéstörténeti és iparművészeti érdeklődés bizonyítékai. Felsorolni is nehéz volna a keszthelyi kastély értékeit (például a vadászati múzeumot), a park elrejtett, de föltárulkozó szépségeit.

Pedig a városban is van konkurencia! A kastély alatt, hogy a látogatónak ne kelljen sokat keresgélnie, ott a marcipán múzeum, – fogyasztható kiállítási tárgyakkal. Ott a babagyűjtemény, irigylésre méltó ruhakollekcióval, az egész Kárpáti medencéből. A panoptikum figurái olyan valósághűek, hogy a látogató időnként hátra kapja a fejét, nem valódi ember áll-e mögötte. És a Csigaparlament! Készítője, ha jól számoltam, hatmillió fehér csigaházból szerkesztette, méretarányosan.

De térjünk vissza a Balaton-partra! A déli nap vörös, fehér és sárga karikákat dobál a város és a tó fölé, a közeli hegyeket finom párába vonja. Nap és víz különös násza ragadta meg száz év előtt Egry Józsefet is, a festő a látványból és a vízióból varázslatos piktúrát teremtett. Beleszerkesztette a hálóvonó halászokat, a nehézkes bárkát, amint éppen ég felé lendíti a balatoni szél, álom és ébrenlét határát mesterien eltűntette a képről, az embert (önmagát is) téren és időn kívülre sodorta, a napsugáron át mintha az ég felé emelte volna.

Talán, ha kétszáz méterre található ma is a szép családi villa, az üvegtetős emeleti szobával, amelyben Egry évtizedeken át alkotott. Aztán átköltözött Badacsonyba.

Ez a kétszáz méternyi út ősparkon vezet át. Talán egy-két elrekesztett Balaton-forrás és a város alatt megbújó patak, amely itt ismét a felszínre tör, táplálja a faóriásokat évtizedek óta? A sétány mentén szobor tiszteleg Cholnoky Jenő földrajztudós és Balaton-kutató, valamint Bartók Béla emléke előtt, de itt emelkedik a Helikon Ünnepségek nyolcoszlopos pavilonja is. Festetics irodalmi versenyt rendezett főiskolája diákjainak és neves költő kortársainak. Járt itt Berzsenyi, Kisfaludy és Dukai Takács Judit, mindannyian a Dunántúl szülöttei, alig egynapi járóföldről érkeztek. Kazinczyt – az ország távoli csücskéből – elfelejtették meghívni, meg is sértődött kellőképpen! A Helikoni Ünnepségeken fát ültettek a nagy elődök és nagy kortársak emlékére, jól tartották a vendégeket (a költőkre bizony ez akkoriban is ráfért!), aztán Festetics két év után váratlanul meghalt, az ünnepségek abbamaradtak. A szép hagyományt mintha nehéz volna tartalommal újra megtölteni, pedig többször is történt kísérlet, a Keszthelyi Helikon egyelőre inkább jól hangzó név maradt.

A park és a város határán elegáns villasor, egy szépen faragott, pártázatos, vadszőlővel befuttatott házon évek óta kinn a tábla: Eladó. A krónikás sóhajtozva néha beleképzeli magát a csöndes ház lombos kertjébe, a zsalugáteres ablakok mögé. Aztán belátja: legföljebb a barátságos házieb szépen faragott, pártázatos házikóját tudná megvásárolni.

A villasor fölfelé vezető csöndes utcáin, a régi városrész pincéiben, a főút egy-egy saroképületében szép számmal sorakoznak a keszthelyi vendéglők. A városjáró vendég víztől, bortól, napfénytől, barangolástól nehezen hurcolja éhét-szomját, szívesen ott hagyná valahol. Vannak vendéglők, amelyek a közeli tóról, parkról veszik nevüket, a környék hegycsúcsairól, valamely virágról vagy más helybéli nevezetességről, de a magát olaszra, tengerentúlira festő pince, bár, pizzaház legtöbbször idegen nevet visel. A város utcáin, október végén is sok a vendég, a név mindegy nekik, messzire elviszik a keszthelyi vendéglők jó hírét.

Festetics legmaradandóbb intézkedése azért mégis az ő nevét viselő mezőgazdasági tanintézet, a Georgikon. A saját uradalma részére képeztetett itt gazdatiszteket, az alapítás évében (1797-ben) egyetlen tanár egyetlen diákot tanított. Aztán hamarosan a Dunántúl leghíresebb iskolája lett “a mezei szorgalom” terén, ahogy akkoriban a mezőgazdaságot nevezték. Olyan tanárokkal-tanulókkal büszkélkedhetett a Georgikon, mint Tessedik Sámuel, Pethe Ferenc, Nagyváthy János. A tantárgyak sokasága ma is meghökkentő: gyümölcsészet, selymészet, méhészet, kertészet, öntözés, – és gazdaasszony képzés. Kétszáztíz évvel ezelőtt! Az iskola kisebb-nagyobb zökkenőkkel máig virágzik, 2000 óta a Pannon Egyetem része.

A keszthelyi főutcán, az egyik iskola kertjében áll Szendrey Júlia szobra, körülnőtték sötét, örökzöld bokrok. Júlia ifiasszony a város közelében született, bár élete nagy részét Keszthelytől távol töltötte. A “feleségek felesége” szép nevet kapta a “költők költőjétől”, Petőfitől, az utókor mégse fogadta kegyeibe a nagyreményű, de tragikus sorsú asszonyt. A diáklányok talán inkább maguk közé tartozónak érzik.

Keszthely város templomaira érdemes egy pillantást vetni. A katolikus főtemplom a Magyarok Nagyasszonya nevet viseli (ott, a főtéren). Tornyát, a négy fióktoronnyal a Millennium ideje óta hordozza. A templom falába építve láthatjuk Lackfi nádor sírkövét és a keszthelyi kegyúri család, a Festeticsek több tagjáét. A torony homlokzatára helyezték át a nyugati oromfal rózsaablakát, de beépítették a toronyba a fenékpusztai hajdani őskeresztény bazilika köveit is. 1974-ben pedig váratlanul, renováláskor bukkant elő a mészréteg alól a középkori Magyarország legnagyobb terjedelmű falfestménye.

A XX. század első felében épült a keszthelyi karmelita templom, rendház és iskola (1938-ban szentelték fel). A karmelita rendet 1950-ben aztán feloszlatták Magyarországon, de húsz éve ismét ők a templom gazdái, a rendházban ma világi iskola működik. Ugyanebben az évben kapta a templom a “basilica minor” megtisztelő minősítést (“kis bazilika”). A templom Itáliát idéző, neoklasszikus homlokzata a város északi központjához közel fehérlik, szemben vele a kórház található.

Hasonlóképpen XX. századi az új református templom, amely nagyrészt közadakozásból épült. Trianon után sok magyar református menekült el Erdélyből, nagyrészt ők építették, kőből és fából – “Erdélyre emlékezve” – a keszthelyi villanegyed közepén az új templomot és a hozzá kapcsolódó parókiát. A felszentelésen, 1932-ben Móricz Zsigmond is részt vett. A templom nagyharangját “Gályarab” néven nevezik, a gályára küldött negyven prédikátor egyikének leszármazottja adományozta a templomnak a szépszavú harangot.

De fölújították a közelmúltban a lutheránus templomot és a zsinagógát is, az utóbbi kertjében fekete kőoszlop emlékeztet a vészkorszakra és áldozataira.

A Balaton Múzeumot föltétlenül látni kell, maga az épület is magára vonja a szemet, a főút fordulójában, egykori “hercegi telken” áll az elegáns, neobarokk épület (Festeticsék ajándéka volt a saroktelek). A kőtár ezúttal a római emlékek legjavát mutatja be (van belőlük bőven!), de a Dunántúlon, a népvándorlás idején egyik nép maga előtt űzte a másikat, valamit mindegyik hagyott itt a kultúrájából. A Balaton régen és a jelenkorban, néprajzi gyűjtemény és könyvtár, – mindegyik külön is értékes együttes. Pedig a háború idején a Múzeumot pótolhatatlan veszteség érte. 1944 telén a Balatonnál megtorpant a front, a keszthelyi Balaton Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum állományát – miközben nyugat felé igyekeztek menteni – a zalaegerszegi vasútállomáson szőnyegbomba támadás pusztította el. A háború után a gyűjtés újraindult, ma 380 ezer tárgy alkotja a Balaton Múzeum állományát. Tudja vajon a tisztelt érdeklődő, hogy alig 2-3 ezer évvel ezelőtt a Balaton három önálló, kisebb tóra szakadt széjjel, Fonyódnál és Tihanynál száraz lábbal lehetett átkelni a túlsó partra? És hogy Halápy János micsoda lenyűgöző képeket festett a tóról?

A kastély és a Múzeum, – egyenes út köti össze őket, de az érdeklődő barangolók csak ritkán mennek messzebbre. Pedig a Múzeum szomszédságában fekszik a Szent Miklós temető, Keszthely kétszáz évnél idősebb sírkertje. Védett természeti és várostörténeti emlék, ma már csak kivételesen temetnek ide, a szobrok, a sírkövek és obeliszkek műemléki védelem alatt állnak, a szép temetőkápolnát ebben az évtizedben újították fel. A buja örökzöldeket időnként átjárhatatlanul benövi a folyondár, Halottak Napja előtt megtisztítják az utakat. Sajátos büszkeség: a Berzsenyi család itt nyugvó tagjai táblán tudatják a temetőlátogatókkal, hogy ők “az ódaköltő Berzsenyi Dániel rokonai és leszármazottai”. Egy másik népes família úgy állította föl a családi sírboltot (s ezt a szándékát szép szövegben a kripta homlokzatára is fölvésték), hogy onnan a Balatonra láthassanak az alant nyugvók. Egy szerény tábla pedig a következőket közli: “Balatoni hajós voltam, 84 évet éltem. Az időváltozást előre jeleztem. Ezzel sok ember életét megmentettem. Vándor, ha erre jársz, imádkozz értem”.

Ha a Balaton-parton a mólótól, a fürdőtől nyugat felé indulunk, füzesek és susogó nádasok között vezet utunk egy darabig. Aztán elhal a város zaja, csak a tó vize loccsan bele a ritka madárszóba. Van ott egy öböl, kövekből védőgát épült eléje, de idővel benőtte azt is a parti növényzet, a nád. Romló, régi hajókat száműznek ide, vagy olyanokat, amelyekről tudják, nem lesz több felújítás. Kotróhajót, öreg kompot, zátonyra ment halászhajót. Sűrű köd volt, amikor arra jártam, a ködből csak egy-egy fakó folt tűnt elő, körvonalak, hajdan volt hajóálmok. Fantasztikus fényképek készültek, ködképek inkább, árnyképek. Másnap újra meglátogattam az öblöt. Sütött a nap, ködnek nyoma sem volt. Hajóálomnak sem, néhány roncs rozsdásodott, félig a víz alá bukva. Topogtam ott egy darabig, aztán visszaindultam Keszthelyre.