 |
| Fotó: Daniel Schwen |
Úti célunk Chichen Itza. Autóbuszunk a Yucatán-félszigeten halad. A tájat selvas borítja. Meglepően kevés a művelt terület. Mielőtt Chichen Itza, az egykori templomkörzet romjaihoz érkeznénk, megállunk egy "maja-TESCO-ban": hatalmas fedett téren, ahol szuvenírt árulnak. Sok az áru és az eladó, sok a nézelődő, kevés a vásárló. A termékek és az árusítók is maják.
Koponyák, koponyák...
A koponya nagy szerepet játszhatott és játszik e nép kultúrájában, mert sokfelé találkozunk vele. Koponya fából, kőből, fémből, kerámiából. Kicsi és nagy koponya, színes és egyszínű. Egyik iparművészeti színvonalú, másik népművészeti alkotásnak, a harmadik egyszerűen giccsnek, bóvlinak tetszik. A koponya, mint önálló dísz(?)tárgy mellett pólón, pipán és számos más tárgyon is ott a koponya-motívum. A maják évszázadok óta keresztények. Furcsa látvány: az egyik polcon koponyák, a másikon feszületek, és más keresztény témájú kisplasztikák. Érdekes sötét bőrű Szűz Máriát látni (ha az ökröknek istenei volnának, ökör alakúnak képzelnék el őket - mondta volt Xenophanész).
Egy kék mázas bögre- és táltípus meglepő hasonlóságot mutat a korondi kék tálhoz. A hímzett női ruha színvilága cigányosan élénk, motívumai hasonlók a kalocsaihoz. Előbb-utóbb lesz majd egy holdkóros, aki feltételezi a maja-magyar rokonságot. (Bármit, csak finnugort ne!) A maják egy része ma az idegenforgalmat kiszolgáló kézművesiparból és kiskereskedelemből próbál megélni. Mások agávé termesztésével és tequila gyártásával kísérleteznek. Hiába, hogy ősi indián italról van szó, az egyik mexikói állam a tequila nevet levédette - a többi mexikói állam elől is. Így új nevet kellett találni, és kell(ene) bevezetni a világpiacra.
Chitzen Itza a legépebben fennmaradt maja piramis. De nem a legnagyobb. A Világ legnagyobb piramisa nem Egyiptomban, hanem Mexikóban van, Mexikóváros közelében, a Teotihuacan falunál lévő "Nap és Hold" nevű. Ellentétben az egyiptomiakkal, a maják piramisai nem királyok temetkezőhelyei, hanem templomok. A chitzen itzai piramis az imponáló matematikai, csillagászati és mérnöki tudás és egy naiv-együgyű vallás közös terméke. Évente kétszer, az őszi és tavaszi napforduló idején, napsütés esetén, délután négy órakor az építmény egyik oldala teljesen sötét, másik oldala ragyogóan fényes, élén pedig megjelenik egy kígyó sziluettje - a maják legfobb istene a termékenységet biztosító kígyóisten.
A győztes mennybe ment
A templomkörzet másik részén "stadion" található. Itt évente egyszer rendeztek - a vallással szorosan összefonódó - labdarúgó mérkőzést. Két hétfős csapat játszott egymás ellen - hatan-hatan a pályán, egy-egy játékos a pálya fölé magasodó peremen. A tenyér kivételével bárhogyan lehetett érinteni a gumilabdát. Gyakran csípővel "passzoltak". Minden mérkőzés 1:0-ás eredménnyel ért véget. Ugyanis addig játszottak, amíg gól nem született, ám akkor rögtön abba is hagyták. Egy kőgyűrűn kellett átlőni a labdát a gólhoz. A gólszerző, hitük szerint, a mennybe ment. No persze, ez Európában is megesik egy-egy labdarúgó mérkőzésen. Csakhogy itt ezt a szó szoros, vallási értelmében gondolták. A vesztes csapatot vallási szertartás közepette kivégezték.
Egy másik maja sportágat hokiütőkkel és tűzgolyóval (égő labdával) játszottak.
A templomkörzet nem szolgált tömegek lakó- és munkahelyéül, csak néhány pap és tanítvány élt itt, a nép csak néha, vallási ünnepeken kereste fel a helyet. Egy jóslat miatt, még a spanyolok megérkezése előtt a templomkörzetet kiürítették. Fernand Braudel szerint "a kukorica civilizációja" biztosította a termelőknek (ellentétben a rizs vagy az európai gabonák civilizációival) a legtöbb szabad időt. Ezt a temérdek időt foglalták le a vallási célú építkezések.
A maják ismerték az írást, számrendszert és naptárt. 18, egyenként 20 napos hónappal és szökőnapokkal számoltak. Civilizációjuk építészeti, művészeti és (talán) tudományos, irodalmi nagyszerűsége mellett, komoly korlátokkal is számolni kell. Nem ismerték a kereket, az állattenyésztést, a vasat. Egészében úgy tűnik, Kolumbusz érkezésekor a közép-amerikai indián birodalmak nagyjából Egyiptom Kr.e. III. évezredi színvonalán álltak. Akár több ezer éves fáziskésésről is beszélhetnénk, ha a maják vagy aztékok köveő kultúrák lettek volna, s ha lenne a fejlődésnek "kötelező" ütemezése és útvonala.
Ágh Attila "kis emberiségnek" nevezi azt a populációt, amelyik lényegében önállóan, külső hatások nélkül fejlődött. Nos, három kis emberiség ért el civilizációs színvonalat: Kína, a közép-amerikai indián birodalmak, és a "mi" kis emberiségünk, vagyis a Gibraltártól a Gangeszig ívelő térség Európával, Egyiptommal, a Közel-Kelettel és Indiával. A "mi" "euroindiai" kis emberiségünk volt a legnagyobb.
Lovakkal, acéllal
Cortez zsákmányra éhes kalandorokból álló, százötven fős "hadserege" legyőzte az aztékok sokezres seregét, és megdöntötte az azték birodalmat. Erre mondja Oswald Spengler: a történelemben a törvényszerűnek csak kultúrkörön belül van értelme. Két kultúrkör találkozása az extrém véletlen terepe. A maják és az aztékok egyaránt kíméletlenek voltak legyőzött amerikai ellenfeleikkel szemben. Az indiánok és spanyolok harcát lehet hazájukat védők és hódítók, de nem lehet jók és rosszak küzdelmeként leírni. A spanyolok nem azért győztek, mert keresztényként erkölcsi fölényben lettek volna "a vadakkal" szemben, de nem is azért, mert könyörtelenebbek lettek volna náluk. Ellenségeikkel szemben egyként kíméletlen hatalmak összecsapásában a tűzfegyverek, a lovak, az acél döntött.
Vásárolj indiánoktól, egy szegény népet segítesz! Vajon elképzelhető volna-e így: vásárolj romáktól, egy szegény népcsoport beilleszkedését segíted? Lehet, a társadalom háromnegyede csak azért se venne ott semmit - de a maradék egynegyed talán teremtene tízezer roma munkahelyet. Milyen érdekes: a londoni repülőtér alkalmazottainak háromnegyede indiai bevándorló. A németországi törökök között, a legendás "török zöldséges" mellett, sok a bolti pénztáros, autóbuszsofőr. New York városa a hajléktalanoknak adta az utcai coca cola árusítás jogát. Közép-Olaszországnak voltak szegény, nélkülöző vidékei, mígnem valaki kitalálta számukra a csempe- és járólap-gyártást. Ma két megyényi népesség él ebből, jól. Miért nem tudunk mi kitalálni valamit, amihez sok élőmunka kell, és exportképes? De vissza a majákhoz.
Láttam maja kápolnát. A fehér, meszelt, talán téglából vagy vályogból épült kapuzat azt a benyomást keltette, a templom is ilyen lesz. Ehelyett, a kapuzat mögött tágas, cölöpökön álló felépítmény: farácsozat és zsúptető, amely mellmagasságig ereszkedik. Így megóvja a templomban ülőket a tűző naptól, de minden oldalról nyitott lévén, beengedi a szelet. Az oltár mögött álló kereszt egy természetes fa, amelyet megfosztottak ágaitól és kérgétől. Voltam maja temetőben. Egyszemélyes, kicsi, színes sírok. A színhasználat egy temetőben valószínűtlenül élénk és tarka egy európai számára: narancsszín, fűzöld, lila, élénk kék, bordó. A színeknél is meglepőbbek a formák. Egyetlen sír sem csak kőlap és kereszt. Némelyiken Szűz Mária és a gyermek, másikon az elhunyt szobra. De a leggyakoribb: a síron egy templom makettje. Láttam autó és hajó alakú sírt, sőt olyat is, amelyen a kőlapot és a keresztet söröskupakokkal rakták ki.
Mexikóban keveset tudnak rólunk. Mint európaiakat, az okos és művelt, a túl komoly és túlzottan a formaságok híve "dobozaiba" helyeznek. Ha valaki ennél konkrétabban is hallott magyarokról, a romákkal azonosít bennünket. Ugyanis a XV-XVI. században a cigányok egy csoportja Magyarországról vándorolt Spanyolországba, így a romák neve spanyolul hungaro. Hasonlóan Franciaországhoz: ide Csehországból érkeztek, ezért a romákat bohemiannak (csehországinak) nevezték. A magyarok másik jellegzetessége mexikói szemmel: sztriptíztáncosnők. Hát, hm...
A mexikói magyar országimázson még dolgoznunk kell.
Forrás: Szép szó / Népszava, 2013. augusztus 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése