 |
| Számi család |
A
finnek többsége számára február hatodika éppen úgy telik, mint
hetedike vagy nyolcadika, ötödikén viszont puncsos sütit
majszolhatnak. A mintegy 10 000 finnországi száminak február 6.
nemzeti ünnep.
A
zenepalota kistermében pár százan gyűltünk össze, hogy
ünnepeljünk. A színpadon egy napszemüveges, kopaszra borotvált
fiatalember rappel - piros-fehér számi viseletben, hiszen az
alkalom így kívánja. Körülöttem mindenütt hasonló színpompa:
pirosak, kékek, feketék és sárgák, ékszerek és övek. Azt
persze tudtam, hogy ünnepségre érkezem, de arról nemigen volt
fogalmam, hogy mire számítsak. Az öltöny talán túlzás lett
volna, a farmeringemben mégis kissé alul öltözöttnek érzem
magam. Sokan együtt énekelnek a rapperrel. Én is szeretnék, de
nem tudok. Csupán a finn nyelvű összekötő szövegeknél kapom el
újra a fonalat. A rap északi számi. Abból egy kukkot sem értek,
bár érzem, hogy kellene.
Néhány
héttel később fontos levelet kapok. Délen talán sokakat hidegen
hagyna egy efféle küldemény, de északon másképp van. Ott a
levél tartalma miatt készek vagyunk a legkomolyabb jogi lépésekre
is. A levél szerint felvettek a Számi Parlament választási
jegyzékébe, 5800 társammal együtt. Egyszerűbben fogalmazva:
számi vagyok.
Mostanság
sokan erre vágynak. A tél folyamán több mint 800 fő kérvényezte
a nyilvántartásba vételét, az elutasítottak száma azonban
meghaladja a 300 főt. Az elutasítottak kétharmada nyújtott be
fellebbezést a Számi Parlamenthez, melynek döntései miatt 182
panasz érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz. Ez nem is lenne
meglepő, hiszen arról, hogy ki tekinthető száminak és ki nem,
már évtizedek óta folyik a vita Lappföldön.
A
számiság meghatározása aszerint változik, kitől kérjük a
definíciót. A kiindulópont az, hogy a számik egy őshonos nép
tagjai, azaz az ENSZ szerint olyan ősök utódai, akik egy adott
területen éltek már annak meghódítása előtt vagy a mai
államhatárok kijelölését megelőzően. Fontos kritérium
továbbá, hogy a közösség megőrizze nyelvi és kulturális
sajátosságait, az őt körülvevő idegen környezetben is.
Esetünkben ez a bizonyos terület Lappföld legészakibb vidéke, a
többségi kultúra pedig a finn.
Finnországban
a számiságról vajmi keveset tudnak az emberek. Az iskolákban
többnyire beérik annyival, hogy a számik Lappföldön élnek,
ilyen és ilyen a viseletük, s ennyi.
Nem
csoda hát, ha még manapság is születnek a számikról olyasféle
olcsó karikatúrák, mint amilyeneket annak idején Pirkka-Pekka
Petelius készített. Példaként legyen elég említeni a rapper
Uniikki Nunnuka-lai-laa című videoklipjét vagy az új Visít
Finland reklámfilmet, amely az egzotikus Lappföldet úgy gondolta
eladhatóvá tenni, hogy a számikat mocskos erdei vadakként
ábrázolja. Amikor pedig szót emeltek a film ellen, a válasz
kimerült ennyiben: „Bocsánat, nem úgy gondoltuk.”.
Nem
árt tehát átismételni az alapokat. A számik lélekszáma
összesen kb. 100 000 fő, akiknek a fele Norvégiában él.
Finnország számik lakta vidékei Utsjoki, Inari, Enontekiö és
Sodankyla északi része. Ezeken a területeken három számi
nyelvváltozatot beszélnek: az északi, az inari és a koltta
számit. Ezek olyannyira különböznek egymástól, hogy beszélőik
nem értik meg egymást maradéktalanul. A legtöbben az északi
számit beszélik, a koltta csak Finnország és Oroszország
területén használatos, az inari számi pedig kizárólag
Finnországban. A legkevesebb képviselője a kolttáknak van. Én
magam közéjük tartozom. Összesen mintegy 700-an vagyunk, és
kevesebb mint 50%-unk beszéli a koltta számi nyelvet. A 40 évesnél
fiatalabb koltta számi beszélők számát mindössze 50-re
becsülik.
Ilyen
kis közösségben szinte mindenki ismer mindenkit. Gyökereim
felderítéséhez elegendő adatnak bizonyult édesanyám lánykori
neve és néhány további kérdés a bácsikáimról, a számik
közössége ugyanis mindmáig a családhoz tartozás alapján
azonosítja tagjait. Mindkét nagyapám Petsamo területéről,
evakuáltként került a mai országhatárokon belülre a II.
világháború után, Inari más-más részére. Az evakuáltak
érkezésekor a finn állam törvényben biztosított a koltták
számára saját területet, amely azonban összecsúszott a másik
félreállított kisebbség, az inari számik lakóközösségeivel.
A földért, a vadászati és halászati jogokért vívott harc
megkeserítette és feszültté tette a két csoport viszonyát, amit
édesanyám családja éppúgy érzékelt a háború utáni időkben,
mint a későbbi generációt képviselő Sanila-Aikio is
gyermekkorában. (...)
 |
| Számi viseletben |
Elméleti
szinten a számiság meghatározása egyszerű ugyan, a gyakorlatban
azonban mégsem olyan egyértelmű a dolog megítélése. A jelenlegi
kritériumok szerint az a személy tekinthető száminak, aki maga,
vagy akinek valamely szülője vagy nagyszülője első nyelvként
sajátította el a számi nyelvet, vagy akinek az édesanyja vagy az
édesapja szerepel a Számi Parlament választási nyilvántartásában.
Hasonló meghatározás van érvényben Svédországban, míg
Norvégiában a dédszülőket is figyelembe veszik. Finnországban
emellett létezik egy sajátosság, az úgynevezett lapp-kritérium,
amelyet 1995-ben csatoltak a törvényhez. Ezen kritérium alapján
száminak tekinthetők a hagyományosan számik lakta vidékek
lakóinak leszármazottai, amennyiben bejegyezték őket az adózási
vagy személyi nyilvántartásba. Az akkori hivatalos szervek
ellenezték a lapp-kritériumot. Kompromisszumként azt
indítványozták, hogy az csupán az 1875 előtti dokumentumokat
érintse. A javaslatot elfogadták, azonban az Alkotmányjogi Bíróság
hibája miatt egy évtizedet elvesztegettek - vélekedik Veli-Pekka
Lehtola, a számi kultúra professzora az oului egyetemről. A
jelenlegi helyzet meglehetősen abszurd: a számi mibenlét legfőbb
tényezője, a nyelvismeret mindössze három generációig nyúlhat
vissza, míg a kevésbé meghatározó elemnek tekintett történelmi
szempontok nincsenek időben korlátozva. Elméletileg tehát
bárhonnan előbukkanhatnak számik, akár évszázados okiratokra
hivatkozva. A számik attól tartanak, hogy az őshonos nép
meghatározása ekképpen jelentőségét veszti. A számivá válni
vágyó finnek ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy a számik 1960-as
évekbeli feltérképezése hiányos. „A számik közül sokan azt
mondják, hogy ha egyszer az állam elfecsérelt egy évtizedet, ki
is kellene köszörülnie a csorbát" - vélekedik Lehtola.
Csakhogy az állam erre nem mutat hajlandóságot.
Egy
évvel ezelőtt a Számi Parlament javaslatot nyújtott be az
országgyűléshez a lapp-kritérium kiegészítésére. Eszerint a
rokonsági kapcsolatokat nem tekintenék a számiság feltételének,
amennyiben a nyilvántartásba vételét kérelmező személy
elsajátította és követi a számi kultúrát. Az Alkotmányjogi
Bíróság leszavazta a javaslatot, majd az országgyűlés is
elutasította azt. Lehtola szerint az országgyűlés jobban bízott
a lappföldi képviselőkben, akiket ő azonban nem tart pártatlan
forrásnak ebben a kérdésben. A Számi Parlament elnöke,
Sanila-Aikio szerint az ügyben egyszerűen átléptek rajtuk,
tekintélyüket semmibe vették.
A
lapp-kritérium húsz éve létezik, s ez idő alatt semmiféle
hátrányt vagy kárt nem okozott a számiknak. A vitatott
nyilvántartásba vételek megítéléséért felelős Legfelsőbb
Bíróság a számik oldalán állt, a számiság meghatározását
ugyanúgy értelmezte, mint maga a Számi Parlament.
2015
őszén azonban valami megváltozott. Az ebben az évben benyújtott
182 panasz közül 93-at helybenhagyott a Legfelsőbb Bíróság. A
Számi Parlament megdöbbent a friss adatok láttán. Az ügyben
rendkívüli ülést hívott össze, a legradikálisabb gesztusként
pedig a korábbi elnök, Klemetti Nakkalájarvi kérelmezte, hogy
töröljék őt a választási névjegyzékből.
Alapvetően
arról van szó, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem tartja
tiszteletben a számik önrendelkezési jogát, amelyet pedig az
ENSZ-egyezményekben is megerősítettek. Hasonlóan vélekedik
Lehtola is: „A Számi Parlament önrendelkezési joga romokban
hever. Jelenleg azt sem képes meghatározni, kik vagyunk mi,
számik."
Olyan
vendégként érkeztem a zenepalota ünnepségére, aki az
anyanyelvén kívül nem beszél más nyelvet. Az esemény
szervezésében részt vevő nővérem sürög-forog - én pedig
senki mást nem ismerek a jelenlévők közül. Legalábbis azt
hittem. Idegen környezetben az ismerős arcokat is nehezebben
fedezzük fel.
„Mit
csinálsz te itt tulajdonképpen?"
Ismerősöm
éppoly meglepettnek tűnik, mint én magam. Sorsunk hasonló: a
számi területektől távol felnőve elszakadtunk a számi nyelvtől
és kultúrától, még ha gyökereink északhoz kötnek is
bennünket.
Édesanyám
15 évesen elhagyta a koltták földjét, 19 esztendős korában már
Savóban élt. Az Inari-tó délkeleti partján a finnek világában
nőtt fel, számiságát titkolnia kellett. Anyanyelvére nem
tanított meg engem, miként testvéreimet sem. Számunkra a számiság
csupán a lappföldi rokonlátogatások egy eleme volt.
A
háború után Finnországban minden erővel az egységességre és
az idegen hatások elkerülésére törekedtek. Lappföldön a
gyerekeket bentlakásos iskolákba vitték, ahol a finn tanárok
felügyelete alatt a számi nyelv használata nem hogy nem volt
megengedett, de sok esetben büntetés járt érte. Finnországban
felnőtt a számiknak egy olyan nemzedéke, amelynek tagjai elkezdték
rejtegetni és szégyellni a saját kultúrájukat. Az, hogy a ma
száminak születő gyerekek már nem beszélik őseik nyelvét, nem
az ő hibájuk. Az én számiságtól távol tartott generációmnak
nem volt választási lehetősége, nekünk azt egyszerűen nem
tanították. Jelenleg a számiknak kevesebb mint fele beszéli
anyanyelveként a számit, és kétharmaduk lakóhelye már nem a
hagyományosan számi területeken van.
Én
és az ismerősöm mindketten érdeklődünk a gyökereink iránt. De
olyan nagy a távolság, a kézimunkákhoz se vagyok elég ügyes, a
természethez is vajmi kevés közöm van már... Életem során hét
idegen nyelvet tanultam, de északi számiul nem futja tőlem többre,
mint hogy jó napot és köszönöm, koltta nyelven még
ennyire sem. És most száminak kellene lennem, ami voltaképpen
tényleg vagyok, és mégsem. A törvény betartatik, a számik
közösségében nyilvántartanak, és azt a választásokról szóló
levelet is már másodszor kaptam meg az idén.
De
miért is olyan becses az a levél?
A
számiság akkor vált áhított státusszá Lappföldön, amikor az
ENSZ 1989-ben elfogadta az ILO (azaz a Nemzetközi Munkaügyi
Szervezet) őshonos népekre vonatkozó 169-es egyezményét. Ennek
célja, hogy megerősítse az őshonos népek helyzetét és jogait,
illetve biztosítsa azok kulturális és gazdasági fejlődését.
Azóta Finnországban is napirenden van az egyezmény ratifikációja,
Katainen (2011-2014) és Stubb (2014-2015) kormányprogramjában is
szerepelt, a dolog mégis kudarcba fulladt, megrekedt a szóbeli
egyeztetések szintjén. A párbeszéd nem zökkenőmentes, mivel a
konkrétumok megbeszélése helyett a felek rémképekkel ijesztgetik
egymást.
Az
egyezmény kimondja, hogy az államok kötelesek az őshonos népesség
földhasználati igényeinek eleget tenni. Ezt a lappföldi finnek
azonban úgy értelmezik, hogy a számik elűzhetik őket Lappföldről
és megfoszthatják őket földhasználati joguktól. Ezzel szemben a
számik egy része úgy véli, hogy a „papírszámik" csupán
azért szeretnének felkerülni a Számi Parlament választási
listájára, hogy megakadályozhassák az ILO-egyezmény
ratifikálását. Veli-Pekka Lehtola professzor szerint az ilyesfajta
félelmek arra utalnak, hogy a Számi Parlamentnek nagyobb hatalmat
tulajdonítanak, mint amilyennel valójában rendelkezik.
Vessünk
csak egy pillantást például a földhasználat kérdésére!
Finnországban a számi területek 90 százaléka állami tulajdonban
van, az egyezmény pedig a magántulajdont nem érinti. Norvégiában,
ahol jóváhagyták az egyezményt, az érintett megyékben a számik
és norvégok együtt döntenek a földhasználatról.
„Jelenleg
a Számi Parlament hatalma nyelvi és kulturális kérdésekre
korlátozódik. Az önjelölt számiknak az a tévképzetük, hogy a
szomszéd kertje mindig zöldebb" - fogalmaz Lehtola.
A
számik szempontjából az a bosszantó ebben a helyzetben, hogy a
földhasználati kérdés csupán egy az ILO-egyezmény érintette
témák közül. Számukra a legfontosabb az őshonos népek
önrendelkezési joga: az, hogy saját ügyeikben maguk dönthessenek,
és azt is ők határozhassák meg, kik tartoznak közéjük s kik
nem. Ez az, amit a finnek nehezen értenek meg - magyarázza Lehtola.
Nyelvi kisebbségként elfogadják a számikat, az őshonos nép
fogalma azonban idegen a finnek számára. Az iskolákban még mindig
nem tanulnak a számikról, jóllehet a Számi Parlament régóta
szeretné elérni, hogy az általános iskolai tananyagba bekerüljön
a számi kultúra alapszintű megismertetése. A számi többségű
Utsjokiban mindmáig csak úgy kaphat számi nyelvű orvosi ellátást
a páciens, ha tolmácsigényét előre jelzi.
A
közeljövőben aligha várható pozitív fordulat az ügyben, a
sajtóban fellelhető hírek szerint ugyanis a jelenlegi kormánynak
nem áll szándékában ratifikálni az egyezményt.(...)
A
számisághoz kötődő emlékeim közül az az egyik legkorábbi,
amikor a nálam egy évvel fiatalabb unokatestvérem a
reggelizőasztal mellett tanítgatott, hogy mondják északi számiul
azt, hogy „nem tudom".
A
válaszom tehát: In diede. Nem tudom.
(Fordította
és szerkesztette: Falk Nóra)
Forrás:
Finnugor Világ, 2015. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése