 |
| Gerbault és vitorlása Le Havre kikötőjében |
Alain Gerbault-ról kevés életrajzi adatot jegyzett fel a sportok története, de a földrajztudomány is.
A végtelenül szerény fiatalember mindig kerülte a nagy nyilvánosságot s a reklám recsegő trombitaharsogását. Csak annyit tudunk róla, hogy szegény breton halászok kései ivadéka. Saint Malo és Dinard tengerzúgásos partjain töltötte gyermekkorát, és édesapja kis hajócskáján tanulta meg a tenger tudományát. Aztán a kincses Alaszka, az aranyásók élete kezdi érdekelni. Jack London, Pierre Loti és Conrad tengerész-regényei mélyítik el benne a gyermekkor élményeit. De tudja azt, ha komolyan akar hajózni, úgy tanulnia kell. Párizsban a Stanislas kollégiumban szerzi meg mérnöki oklevelét.
Amikor kitör az első világháború, Alain Gerbault a repülőkhöz kerül, de nem valamelyik gyárba, hanem a hadipilótákhoz kéri beosztását. Páratlan hidegvérével, bátorságával hazájának egyik legvakmeröbb pilótája lesz. Légi bravúrjai azonban nem tudják vele feledtetni a tengert. Lassan megcsömörlik a céltalan vérontás láttán. Legjobb barátai szeme láttára pusztulnak el törékeny gépeik égő roncsai között. Századából már csak ö egyedül van életben, amikor beköszönt a béke. Testileg-lelkileg megtörve vesz búcsút a katonaélettől, a magányban keres vigasztalást.
Kiábrándultsága viszi őt kis hajójának, a „Firecrest"-nek fedélzetére. Hajó? Talán inkább nagyobbacska csónak. A 11 méter hosszú, 2,60 m széles jármű egyárbocos kis sportvitorlás — amolyan tavakra való csinos kis játékszer. De a szakértő észreveszi rajta, hogy bordái viharállóak, árboca büszkén feszül a szélnek, hiszen rugalmas tölgyből és szívós teak-fából épült az óceánok remetéjének otthona. Hátsó részében kis kabin. Benne kis ágy, alatta poggyász-láda. Kis mosdófülke s könyvektől, roskadozó polc egészíti ki a bútorzatot. Több mint 300 kötet könyv képezi a szellemi útravalót. Jack London, Conrad, Poe, Stevenson és Villon, csupa szellemi rokon. Lehet-e társaságukban unatkozni — egyedül lenni? A falon repülős emlékek s tenisz trófeák. Mert Alain Gerbault all-round sportember. Atléta, úszó és teniszbajnok, a Davis Cup-ök ünnepelt francia csillaga. A hajócska közepén parányi konyha, szalon, a hajóorrban kis konyhafülke és élelmiszerraktár. Ez a tengerek vándorának élettere, kedvenc kis mikrokozmosza.
Első nagyobb útjára Alain Gerbault Cannes-ből indult el, 1923-ban. Átkelt a Földközi tengeren, majd a Baleárok érintésével Gibraltárban köt ki, hogy innen kiindulva elsőnek szelje át ilyen kis járművön az Atlanti óceánt, mégpedig kelet-nyugati irányban. Mit is visz magával egy ilyen útra a „Firecrest" kapitánya, aki egyben hajójának legénysége is?
300 liter víz, 40 kg konzervhús, 15 kg vaj, 24 üveg íz, 30 kg burgomya képezik az éléskamra főbb tételeit. Meg aztán a tenger gyümölcsei: a halak és ízletes rákok, melyek szépszámban kerülnek ia kapitány horgára.
 |
| Az Atlanti óceán átszelésének rajza az útinaplóból |
Telnek-múlnak a napok. Köröskörül csak a végtelen víz és messzire szálló felhők. A felszereléssel azonban bajok vannak. A lelkiismeretlen gyárosok hibájából a vitorla csigái elgörbülnek. Fáradságos munkával kell őket rendbehozni.
A vízzel is baj van. Megposhadt a tölgyfahordók dongái között. A végtelen egyedüllétben nagyon fontos az, hogy a magános remete minden egyes perce ki legyen töltve. Különben úrrá lesz fölötte az egyedüllét őrjítő, idegtépő marcangolása. Alain Gerbault a nyílttengeri hajósok kemény matrózéletét éli. Reggel hatkor kel. Azonnal a horgokhoz siet, hogy a reggelire sütendő halat biztosítsa konyhája számára. Utána következik a kemény, 12 órás szolgálat. Ott kellett állnia a kormány mellett, küzdve a fáradsággal, a felcsapódó sós hullámokkal s az álmossággal. Shelley és Poe költeményeit szavalva tud csak ellenállni az álomba kergető tehgerzúgásnak. A vízhiány is egyre nyomasztóbb. Kénytelen a napi ivóvízmennyiséget egyetlen pohárra csökkenteni, hiszen még sok száz mérföld választja el útjának végcéljától. Július 13-án éri őt el az első komolyabb vihar. Valóságos vízhegyek omlanak a hajócska fedélzetére, mely nyögve, dülöngézve. kapaszkodik fel a hullámok tarajára. A hajót csupán a kis orrvitorla tartja helyes irányban. A többit úgyis letépné az orkán. A kiugrott kormányt helyretéve, hajósunkat egy óriás hullám a tengerbe sodorja. Néhány pillanatig a biztos halál borzalma lebeg feje fölött. Utolsó erejével sikerül egy lelógó kötélbe kapaszkodva a fedélzetre kúsznia. Mindenütt roncsok és összetört alkatrészek tömege. A kabinban is bokáig ér a víz. Nagy nehezen sikerül némi rendet csinálnia, aztán az ágyhoz köti magát, úgy pihen néhány órát. Közben a pompás kis vízi jármű szilárdan tartja az irányt, mintha csak a kormányos erős keze vezérelné.
Lassan kiderül s barátságos meleg napsütés ömlik el a fedélzeten. Reggelenként repülőhalak pottyannak a kabin fedelére. ízletes húsuk kellemesen változatossá teszi a magános hajós konzervekből összeállított étlapját. De a meleg egyre fokozódik, s már kezd kellemetlenné válni, annál is inkább, mert az ivóvízzel nagyon kell takarékoskodni. Július 17-én végre futózápor vonul el a „Firecrest" fölött. Alain Gerbault minden vitorlát a fedélzetre terít s így gyűjt össze kevés esővizet. Gyakran beugrik az óceán vizébe is. Jól esik a hűvös víz simogatása, mely úgy ahogy a szomjúságot is elfeledteti. Csakhogy az ilyen fürdőzésekkel óvatosnak kell ám lenni! A legkisebb szél is „megugrasztja" a hajót, s aztán az elszabadult jármű pillanatok alatt messze suhan a hullámok hátán, magára hagyva utasát a végtelen vízsivatagon. Meg aztán a cápák is ott ólálkodnak a parányi hajócska körül.
Az egyhangú koszt s a szakadatlan szomjúság beteggé teszi a „Firecrest" kapitányát. Napokig fekszik félig eszméletlenül a kabinban. Annyi ereje sincs, hogy valami meleg ételt főzzön magának. Ízületei megdagadnak s fájdalmas kiütések lepik el testét. Csak az a vigasztaló, hogy végre friss halhoz sikerül jutnia. Óriási dorádók keringenek a hajócska körül. Szigonyával sikerül egyet elejtenie, s a kis konyha szeszfőzőjén csakhamar ott pirul az ízletes rántotthal. Ennek örömére hajósunk tengerbe veti a már félig megromlott sózott húskészletét. A cápák csapnak belőle ünnepi lakomát.
Augusztus 2. A Firecrest 54 napos út után a nyugati hosszúság 54 és az északi szélesség 29° 30'-én áll. 1700 tengeri mérföld választja még el New-York kikötőjétől. A magános hajós napjai szakadatlan munkában telnek el. Először is ki kell javítani a vihar okozta sérüléseket. Naphosszat tűvel és cérnával a kezében varrja az összeszakadt vitorlák kemény vásznát. Aztán a vereteket ellenőrzi kalapáccsal és vésővel a kezében. Napjában kétszer a konyhában foglalatoskodik, estefelé naplót ír, majd tudományos megfigyeléseket végez. Amikor pedig a Nap lángoló korongja elmerül az óceán vizében, a hajólámpa pislákoló fényében kedvenc költőit olvasgatja.
Augusztus 9-én a „Firecrest" belekerül a forróégövi orkánok övezetébe. Sötét felhők lepik el az égboltozatot s roppant villámok hasítják ketté a sötét drapériákat. Megtörténnek a szokásos vihar előtti előkészületek. A vitorlázatot a lehető legkisebbre kell csökkenteni, nehogy a vihar felborítsa a hajót. A rendelkezésre álló vásznakat Allain Gerbault a fedélzetre teríti, hogy bennük esővizet foghasson fel. Néhány perc még és már kopognak is a kövér cseppek a kabin ablakán. Milyen kellemes zene ez a szomjúságtól tikkadt hajós fülének. Az éjszaka folyamán sikerül is 50 liter édesvizet gyűjtenie. A szomjhalál réme elmúlt. Ezekben 1 a napokban ezt olvashatjuk a „Firecrest" hajónaplójában:
„Két hónapja hagytam el a Gibraltárt. Utazásom minden egyes napja hoz valami újat, érdekeset és élményszerűt. Azok a megpróbáltatások, melyeket el kellett viselnem, megacélozzák erőmet. Láttam, hogy minden körülmények között ura tudok maradni kis jármüvemnek s ez végtelen önbizalommal töltött el ... Nem siránkoztam a rossz idő miatt sem, hiszen minden egyes orkán jó alkalmat nyújtott arra, hogy a magam és a hajóm kitartását próbára tegyem. Félelmetes ellenség a tenger, de én tengerész dalokat énekelve vettem föl vele a versenyt és a küzdelmet. Minden méter előrehaladásért rettentő harcokat kellett vívnom, de a küzdelem itt is eredményes volt...."
„Még 1500 mérföld New-Yorkig. Rettentő távolság, de vizem és élelmem bőven van még" — fejezi be sorait a Firecrest kapitánya.
Lehetetlen letenni ezt a naplót, különösen akkor, amikor az óceán remetéje azokról a magányos éjszakákról ír, amikor a hajó kormánya mellett állott. Ilyenkor életének minden egyes epizódja tisztán és világosan állott előtte, s a végtelen égbolt millió csillaga alatt minden egyes porcikája egybeolvadt a tengerrel és az éggel.
De ilyen napok bizony ritkán adódtak. Az orkánok övezete újabb és újabb megpróbáltatások elé állítja a hajócska utasát. Egy alkalommal 36 órán át kellett a kormány mellett állnia azért, hogy egy borzalmas viharral megmérkőzzék.
Augusztus 22-én a Firecrest a Golf áramlat övezetébe ér. Az állandó viharok messze északi irányba térítették ki a Firecrest-et. Mostmár a nagy óceánjáró hajók szokásos útvonalában halad, s a kapitány minden pillanatban azt várja, mikor fog füstoszlop feltűnni a láthatáron. Augusztus 26-án hatalmas víztölcsér halad el a hajó mellett. Szerencsére elkerülte s nem okozott kárt benne. Két nappal később találkozik aztán a „Firecrest" az első hajóval.
Hatalmas személyszállító gőzös — valóságos úszó város. Amikor a hajócska közelébe ért, Alain Gerbault a szokásos tengerész köszöntéssel üdvözli az óriást. Zászlójelzéssel közli: „Hajóm neve Firecrest — útban 84 nap óta Gibraltárból New York felé". Az erősen hullámzó tengeren, az ide-oda himbálózó árboc tetején bizony nehezen ment a zászlójelzés. Úgy látszik, a gőzös kapitánya sem érthette meg mondanivalóit, mert közelebb jött s gépeit leállítva húzódott a Firecrest mellé. A parancsnoki hídról szótölcsér segítségével tudakozódott az első tiszt, mióta történt a „hajótörés". A gőzös egész személyzete ugyanis meg volt győződve arról, hogy Alain Gerbault egy szerencsétlenül járt hajó egyetlen megmenekült tagja, s mindenáron a fedélzetre akarták emelni őt. Sehogyan sem tudták megérteni, mit keres egy ekkora csónak az óceán közepén. Jó félórába telt, amíg megértették, miről van szó. A fedélzet csakhamar megtelt utasokkal, akik mindannyian kérdeztek és mondottak valamit. Szokatlan zsibvásár volt ez a csöndhöz szokott fülnek. A tisztek udvariasan megkérdezték, nincsen-e valamire szüksége? Alain Gerbault nevetve intett nemet. Csupán arra kérte a hajó távirászát, közölje a „Firecrest" helyzetét a new yorki tengerészeti hatóságokkal. Idestova két óra telt el s a gőzös sehogysem akarta ott hagyni a „Firecrestet". Különösen az utasok rimánkodtak a kapitánynak, maradjanak még, s élvezzék továbbra is a különös találkozás szenzációját. Közben a hullámok veszedelmesen közel sodorták a Firecrestet a gőzös acél oldalához. Az a veszély fenyegette, hogy a hajócska darabokra törik, amennyiben egy hullám odacsapja a bordázatához. A „Firecrest" kapitányának valósággal könyörögnie kellett azért, hogy a gőzös tovább menjen.
„Mostmár minden jel azt árulta el, hogy közel van az Újvilág szárazföldje — írja Alain Gerbault. — Reggelenként sűrű köd feküdt az óceán felszínén, s bizony sokszor hallottam nem is nagyon messziről a gőzösök ködkürtjét felüvölteni. Félő volt, hogy valamelyik úszó város derékban kettészeli hajócskámat."
Aztán egy szép napon feltűnnek az első partmenti halász haj ócskák is. A kis „Henrietta" fedélzetéről francia szó üti meg hajósunk fülét. Egyszerű halászemberek veszik körül a messziről jött hajóst. A halászbárka kapitánya meleg szeretettel invitálja vacsorára honfitársát.
,Három hónap óta először hagytam ott hajóm fedélzetét — írja a „Firecrest" kapitánya. -— Amikor a halászbárka fedélzetéről visszanéztem, döbbentem csak meg hajóm parányi voltán... Aztán, amikor a gazdagon felterített asztal mellé ültem, alig győztem eleget tenni a sok szíves kínálgatásmak. Bizony 90 nap óta most kóstoltam először friss kenyeret és gyümölcsöt. A kapitány — igazi regénybe illő „tengeri farkas" — erőszakkal rámtukmált egy részletes hajózási térképet s egy nagy kosár friss gyümölcsöt."
Szeptember 10-et mutatott a naptár, amikor feltűntek Amerika partjai, s 15-én már a Totten erőd kikötőjében vet horgonyt a Firecrest. A nagy út véget ért. Alain Gerbault újságírók és filmriporterek tüzében számol be élményeiről. Aztán néhány hetes pihenő következik. Míg a kis hajó kapitánya naplójának kiegészítésén dolgozik, a „Firecrest" is új vitorlázatot kap. Nem csoda, hiszen újabb tervek, még merészebb álmok születnek meg a vakmerő sportember agyában. Földkörüli útra indul a „Firecrest"...
(Forrás: Ifj. dr. Xántus János: A tengerfenéktől a csillagokig. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1960. 226-233. oldalak)
