A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Xántus János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Xántus János. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 16., péntek

Ifj. dr. XÁNTUS JÁNOS: A Firecresttel az Atlanti óceánon át

Gerbault és vitorlása Le Havre kikötőjében

Alain Gerbault-ról kevés életrajzi adatot jegyzett fel a sportok története, de a földrajztudomány is. 

A végtelenül szerény fiatalember mindig kerülte a nagy nyilvánosságot s a reklám recsegő trombitaharsogását. Csak annyit tudunk róla, hogy szegény breton halászok kései ivadéka. Saint Malo és Dinard tengerzúgásos partjain töltötte gyermekkorát, és édesapja kis hajócskáján tanulta meg a tenger tudományát. Aztán a kincses Alaszka, az aranyásók élete kezdi érdekelni. Jack London, Pierre Loti és Conrad tengerész-regényei mélyítik el benne a gyermekkor élményeit. De tudja azt, ha komolyan akar hajózni, úgy tanulnia kell. Párizsban a Stanislas kollégiumban szerzi meg mérnöki  oklevelét.

Amikor kitör az első világháború, Alain Gerbault a repülőkhöz kerül, de nem valamelyik gyárba, hanem a hadipilótákhoz kéri beosztását. Páratlan hidegvérével, bátorságával hazájának egyik legvakmeröbb pilótája lesz. Légi   bravúrjai azonban nem tudják vele feledtetni a tengert. Lassan megcsömörlik a céltalan vérontás láttán. Legjobb barátai szeme láttára pusztulnak el törékeny gépeik égő roncsai között. Századából már csak ö egyedül van életben, amikor beköszönt a béke. Testileg-lelkileg megtörve vesz búcsút a katonaélettől, a magányban keres vigasztalást.

Kiábrándultsága viszi őt kis hajójának, a „Firecrest"-nek fedélzetére. Hajó? Talán inkább nagyobbacska csónak. A 11 méter hosszú, 2,60 m széles jármű egyárbocos kis sportvitorlás — amolyan tavakra való csinos kis játékszer. De a szakértő észreveszi rajta, hogy bordái viharállóak, árboca büszkén feszül a szélnek, hiszen rugalmas tölgyből és szívós teak-fából épült az óceánok remetéjének otthona. Hátsó részében kis kabin. Benne kis ágy, alatta poggyász-láda. Kis mosdófülke s könyvektől, roskadozó polc egészíti ki a bútorzatot. Több mint 300 kötet könyv képezi a szellemi útravalót. Jack London, Conrad, Poe, Stevenson és Villon, csupa szellemi rokon. Lehet-e társaságukban unatkozni — egyedül lenni? A falon repülős emlékek s tenisz trófeák. Mert Alain Gerbault all-round sportember. Atléta, úszó és teniszbajnok, a Davis Cup-ök ünnepelt francia csillaga. A hajócska közepén parányi konyha, szalon, a hajóorrban kis konyhafülke és élelmiszerraktár. Ez a tengerek vándorának élettere, kedvenc kis mikrokozmosza.

Első nagyobb útjára Alain Gerbault Cannes-ből indult el, 1923-ban. Átkelt a Földközi tengeren, majd a Baleárok érintésével Gibraltárban köt ki, hogy innen kiindulva elsőnek szelje át ilyen kis járművön az Atlanti óceánt, mégpedig kelet-nyugati irányban. Mit is visz magával egy ilyen útra a „Firecrest" kapitánya, aki egyben hajójának  legénysége  is?
300 liter víz, 40 kg konzervhús, 15 kg vaj, 24 üveg íz, 30 kg burgomya képezik az éléskamra főbb tételeit. Meg aztán a tenger gyümölcsei: a halak és ízletes rákok, melyek szépszámban kerülnek ia kapitány horgára.

Az Atlanti óceán átszelésének rajza
az útinaplóból
Június 6-án hagyja maga mögött Gibraltárt, — Dzsebel al Tarik ezer napégette szikláját. „Az idő ragyogóan szép — írja naplójában. A kikötőt elhagyva könnyű szellő vette hátára hajócskámat. A fedélzeten álltam s a elkövetkezendő napokról álmodoztam. Szilárd volt bizalmam a hajómban, de önmagamban is, Örömmel gondoltam a passzát-szelek szárnyán történő átkelésre, a tűző napsütésre s a tropikus tenger ezernyi csodájára . . . Amint magam mögött hagytam az Algesirási öblöt, a szél felerősödött. A tenger szinte forrt a halak tömegétől. Felettem kiterjesztett szárnyú hófehér albatroszok úsztak a mélykék égen. Estefelé a szél orkánná erősödött, s csakhamar csinos kis viharba kerültem. A lőkéses délnyugati szél pillanatok alatt ronggyá tépte orrvitorlámat, aztán szakadni kezdett az eső is. Rögzítem a kormányt. Mostmár önmagát kormányozza a „Firecrest". Nyugodt lelkiismerettel fekszem le aludni. A hullámok tompán döngetik kis hajóm oldalát. Jó  éjszakát!"

Telnek-múlnak a napok. Köröskörül csak a végtelen víz és messzire szálló felhők. A felszereléssel azonban bajok vannak. A lelkiismeretlen gyárosok hibájából a vitorla csigái elgörbülnek. Fáradságos munkával kell őket rendbehozni.
A vízzel is baj van. Megposhadt a tölgyfahordók dongái között. A végtelen egyedüllétben nagyon fontos az, hogy a magános remete minden egyes perce ki legyen töltve. Különben úrrá lesz fölötte az egyedüllét őrjítő, idegtépő marcangolása. Alain Gerbault a nyílttengeri hajósok kemény matrózéletét éli. Reggel hatkor kel. Azonnal a horgokhoz siet, hogy a reggelire sütendő halat biztosítsa konyhája számára. Utána következik a kemény, 12 órás szolgálat. Ott kellett állnia a kormány mellett, küzdve a fáradsággal, a felcsapódó sós hullámokkal s az álmossággal. Shelley és Poe költeményeit szavalva tud csak  ellenállni  az álomba kergető tehgerzúgásnak. A vízhiány is egyre nyomasztóbb. Kénytelen a napi ivóvízmennyiséget egyetlen pohárra csökkenteni, hiszen még sok száz mérföld választja el útjának végcéljától. Július 13-án éri őt el az első komolyabb vihar. Valóságos vízhegyek omlanak a hajócska fedélzetére, mely nyögve, dülöngézve. kapaszkodik fel a hullámok tarajára. A hajót csupán a kis orrvitorla tartja helyes irányban. A többit úgyis letépné az orkán. A kiugrott kormányt helyretéve, hajósunkat egy óriás hullám a tengerbe sodorja. Néhány pillanatig a biztos halál borzalma lebeg feje fölött. Utolsó erejével sikerül egy lelógó kötélbe kapaszkodva a fedélzetre kúsznia. Mindenütt roncsok és összetört alkatrészek tömege. A kabinban is bokáig ér a víz. Nagy nehezen sikerül némi rendet csinálnia, aztán az ágyhoz köti magát, úgy pihen néhány órát. Közben a pompás kis vízi jármű szilárdan tartja az irányt, mintha csak a kormányos erős keze vezérelné.

Lassan kiderül s barátságos meleg napsütés ömlik el a fedélzeten. Reggelenként repülőhalak pottyannak a kabin fedelére. ízletes húsuk kellemesen változatossá teszi a magános hajós konzervekből összeállított étlapját. De a meleg egyre fokozódik, s már kezd kellemetlenné válni, annál is inkább, mert az ivóvízzel nagyon kell takarékoskodni.  Július 17-én végre futózápor vonul el a „Firecrest" fölött. Alain Gerbault minden vitorlát a fedélzetre terít s így gyűjt össze kevés esővizet. Gyakran beugrik az óceán vizébe is. Jól esik a hűvös víz simogatása, mely úgy ahogy a szomjúságot is elfeledteti. Csakhogy az ilyen fürdőzésekkel óvatosnak kell ám lenni! A legkisebb szél is „megugrasztja" a hajót, s aztán az elszabadult jármű pillanatok alatt messze suhan a hullámok hátán, magára hagyva utasát a végtelen vízsivatagon. Meg aztán a cápák is ott ólálkodnak a parányi hajócska körül.

Az egyhangú koszt s a szakadatlan szomjúság beteggé teszi  a  „Firecrest" kapitányát. Napokig fekszik félig eszméletlenül a kabinban. Annyi ereje sincs, hogy valami meleg ételt főzzön magának. Ízületei megdagadnak s fájdalmas kiütések lepik el testét. Csak az a vigasztaló, hogy végre friss halhoz sikerül jutnia. Óriási dorádók keringenek a hajócska körül. Szigonyával sikerül egyet elejtenie, s a kis konyha szeszfőzőjén csakhamar ott pirul az ízletes rántotthal. Ennek örömére hajósunk tengerbe veti a már félig megromlott sózott húskészletét. A cápák csapnak belőle ünnepi lakomát.

Augusztus 2. A Firecrest 54 napos út után a nyugati hosszúság 54 és az északi szélesség 29° 30'-én áll. 1700 tengeri mérföld választja még el New-York kikötőjétől. A magános hajós napjai szakadatlan munkában telnek el. Először is ki kell javítani a vihar okozta sérüléseket. Naphosszat tűvel és cérnával a kezében varrja az összeszakadt vitorlák kemény vásznát. Aztán a vereteket ellenőrzi kalapáccsal és vésővel a kezében. Napjában kétszer a konyhában foglalatoskodik, estefelé naplót ír, majd tudományos megfigyeléseket végez. Amikor pedig a Nap lángoló korongja elmerül az óceán vizében, a hajólámpa pislákoló fényében  kedvenc  költőit  olvasgatja.

Augusztus 9-én a „Firecrest" belekerül a forróégövi orkánok övezetébe. Sötét felhők lepik el az égboltozatot s roppant villámok hasítják ketté a sötét drapériákat. Megtörténnek a szokásos vihar előtti előkészületek. A vitorlázatot a lehető legkisebbre kell csökkenteni, nehogy a vihar felborítsa a hajót. A rendelkezésre álló vásznakat Allain Gerbault a fedélzetre teríti, hogy bennük esővizet foghasson fel. Néhány perc még és már kopognak is a kövér cseppek a kabin ablakán. Milyen kellemes zene ez a szomjúságtól tikkadt hajós fülének. Az éjszaka folyamán sikerül is 50 liter édesvizet gyűjtenie. A szomjhalál réme elmúlt. Ezekben 1 a napokban ezt olvashatjuk a „Firecrest" hajónaplójában:

„Két hónapja hagytam el a Gibraltárt. Utazásom minden egyes napja hoz valami újat, érdekeset és élményszerűt. Azok a megpróbáltatások, melyeket el kellett viselnem, megacélozzák erőmet. Láttam, hogy minden körülmények között ura tudok maradni kis jármüvemnek s ez végtelen önbizalommal töltött el ... Nem siránkoztam a rossz idő miatt sem, hiszen minden egyes orkán jó alkalmat nyújtott arra, hogy a magam és a hajóm kitartását próbára tegyem. Félelmetes ellenség a tenger, de én tengerész dalokat énekelve vettem föl vele a versenyt és a küzdelmet. Minden méter előrehaladásért rettentő harcokat kellett vívnom, de a küzdelem itt is eredményes volt...."

„Még 1500 mérföld New-Yorkig. Rettentő távolság, de vizem és élelmem bőven van még" — fejezi be sorait  a  Firecrest  kapitánya.

Lehetetlen letenni ezt a naplót, különösen akkor, amikor az óceán remetéje azokról a magányos éjszakákról ír, amikor a hajó kormánya mellett állott. Ilyenkor életének minden egyes epizódja tisztán és világosan állott előtte, s a végtelen égbolt millió csillaga alatt minden egyes porcikája egybeolvadt a tengerrel és az éggel.

De ilyen napok bizony ritkán adódtak. Az orkánok övezete újabb és újabb megpróbáltatások elé állítja a hajócska utasát. Egy alkalommal 36 órán át kellett a kormány mellett állnia azért, hogy egy borzalmas viharral megmérkőzzék.
Augusztus 22-én a Firecrest a Golf áramlat övezetébe ér. Az állandó viharok messze északi irányba térítették ki a Firecrest-et. Mostmár a nagy óceánjáró hajók szokásos útvonalában halad, s a kapitány minden pillanatban azt várja, mikor fog füstoszlop feltűnni a láthatáron. Augusztus 26-án hatalmas víztölcsér halad el a hajó mellett. Szerencsére elkerülte s nem okozott kárt benne. Két nappal később találkozik aztán a „Firecrest"  az első hajóval.

Hatalmas személyszállító gőzös — valóságos úszó város. Amikor a hajócska közelébe ért, Alain Gerbault a szokásos tengerész köszöntéssel üdvözli az óriást. Zászlójelzéssel közli: „Hajóm neve Firecrest — útban 84 nap óta Gibraltárból New York felé". Az erősen hullámzó tengeren, az ide-oda himbálózó árboc tetején bizony nehezen ment a zászlójelzés. Úgy látszik, a gőzös kapitánya sem érthette meg mondanivalóit, mert közelebb jött s gépeit leállítva húzódott a Firecrest mellé. A parancsnoki hídról szótölcsér segítségével tudakozódott az első tiszt, mióta történt a „hajótörés". A gőzös egész személyzete ugyanis meg volt győződve arról, hogy Alain Gerbault egy szerencsétlenül járt hajó egyetlen megmenekült tagja, s mindenáron a fedélzetre akarták emelni őt. Sehogyan sem tudták megérteni, mit keres egy ekkora csónak az óceán közepén. Jó félórába telt, amíg megértették, miről van szó. A fedélzet csakhamar megtelt utasokkal, akik mindannyian kérdeztek és mondottak valamit. Szokatlan zsibvásár volt ez a csöndhöz szokott fülnek. A tisztek udvariasan megkérdezték, nincsen-e valamire szüksége? Alain Gerbault nevetve intett nemet. Csupán arra kérte a hajó távirászát, közölje a „Firecrest" helyzetét a new yorki tengerészeti hatóságokkal. Idestova két óra telt el s a gőzös sehogysem akarta ott hagyni a „Firecrestet". Különösen az utasok rimánkodtak a kapitánynak, maradjanak még, s élvezzék továbbra is a különös találkozás szenzációját. Közben a hullámok veszedelmesen közel sodorták a Firecrestet a gőzös acél oldalához. Az a veszély fenyegette, hogy a hajócska darabokra törik, amennyiben egy hullám odacsapja a bordázatához. A „Firecrest" kapitányának valósággal könyörögnie kellett azért, hogy a gőzös tovább menjen.

„Mostmár minden jel azt árulta el, hogy közel van az Újvilág szárazföldje — írja Alain Gerbault. — Reggelenként   sűrű   köd   feküdt   az   óceán   felszínén,   s bizony sokszor hallottam nem is nagyon messziről a gőzösök ködkürtjét felüvölteni. Félő volt, hogy valamelyik úszó város derékban kettészeli hajócskámat."

Aztán egy szép napon feltűnnek az első partmenti halász haj ócskák is. A kis „Henrietta" fedélzetéről francia szó üti meg hajósunk fülét. Egyszerű halászemberek veszik körül a messziről jött hajóst. A halászbárka kapitánya meleg szeretettel invitálja vacsorára honfitársát.
,Három hónap óta először hagytam ott hajóm fedélzetét — írja a „Firecrest" kapitánya. -— Amikor a halászbárka fedélzetéről visszanéztem, döbbentem csak meg hajóm parányi voltán... Aztán, amikor a gazdagon felterített asztal mellé ültem, alig győztem eleget tenni a sok szíves kínálgatásmak. Bizony 90 nap óta most kóstoltam először friss kenyeret és gyümölcsöt. A kapitány — igazi regénybe illő „tengeri farkas" — erőszakkal rámtukmált egy részletes hajózási térképet s egy nagy kosár friss gyümölcsöt."

Szeptember 10-et mutatott a naptár, amikor feltűntek Amerika partjai, s 15-én már a Totten erőd kikötőjében vet horgonyt a Firecrest. A nagy út véget ért. Alain Gerbault újságírók és filmriporterek tüzében számol be élményeiről. Aztán néhány hetes pihenő következik. Míg a kis hajó kapitánya naplójának kiegészítésén dolgozik, a „Firecrest" is új vitorlázatot kap. Nem csoda, hiszen újabb tervek, még merészebb álmok születnek meg a vakmerő sportember agyában. Földkörüli útra  indul  a   „Firecrest"...

(Forrás: Ifj. dr. Xántus János: A tengerfenéktől a csillagokig. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1960. 226-233. oldalak)

2011. február 28., hétfő

XANTUS JÁNOS: Hobók

Az Új Világ hatalmas országútain, amelyek összekötik a Nyugatot a Kelettel, Kalifornia narancsligeteit az Atlanti óceán ködös partjaival, egy egészen különös élet alakult ki az idők folyamán. A közlekedő eszközök tökéletesedése vándorlásra, utazásra csábította az amerikai kispolgárok ezreit, akik autójukra rakva sátraikat, horgászbotjukat, bekalandozzák a 48 állam minden zegét-zúgát.


Az országutak lovagjai 


Havasi hobó-lak
Az Egyesült Államok népességének egy tekintélyes hányada bolyong így az országutakon, gyalog, autón vagy kerékpáron, kikapcsolódva a helyhezkötöttség ezernyi kellemetlenségéből.


Ennek a vidám népségnek különös válfaja a „hobó". A szó tulajdonképpen csavargót jelent, de a kifejezés minden bántó éle nélkül csavargót, aki önmagáért az utazásért utazik, néz, tapasztal, mosolyogva, jókedvűen veszi az életet s a végletekig derűlátó. Agyonfoltozott hátizsákjában soha sincs több egy napi élelemnél, hiszen jó az Isten jót ád, s aki a „praerik" liliomát felruházza, annak gondja van az országutak vándorára, a hobóra is.


A gabonával megrakott végtelen teher vonatok tele vannak ilyen utazó „hájkoló" hobókkal, akiket a fékezők embersége tűr meg az ütközők kemény ülésein. Alkalmi munka pedig akad mindenütt, különösen egy hobónak, aki az ég világán mindenhez ért: ha kell farmer, ha kell, autószerelő, sőt alkalmilag rig-must is farag, ha valamelyik ranchon úgy ki-vánják. „Ma itt, holnap ott" ez a hobó jelszava.


Férfiak és nők, öregek és fiatalok egyaránt vannak köztük. Sokakat közülük a mimkanélkülisélg tett hobóvá. Sokan vannak azonban közöttük, akik az emberi gonoszság és kicsinyesség ezernyi változatától megundo-rodva, „kikapcsolódtak" eddigi életükből s most az Isten szabad ege alatt követik az ősi vándorösztön szavát.


Puffy és a hobó.. 


A mozivászon egyik világhírű magyar komikusa, a kövér Huszár Károly, azaz Puffy írja le érdekesen találkozását egy hobóval.


Egyik autó kirándulása alkalmával kocsija elakadt a nyílt úton. Amint a hiba után kutat, hirtelen különös figura termett mellette. Minden kérés nélkül hozzáfogott a dologhoz, s pár perc múlva vidáman fölbúgott a motor.


Egy hobó volt a titokzatos ismeretlen. Arra a kérdésre, hogy miért űzi e céltalan mesterséget és mit akar elérni vele, így felelt:


2010. október 26., kedd

XÁNTUS JÁNOS: Alpesi ösvényeken (5)

A hercegi Duna-forrás * Fotó Xántus

A „Kék Duna" bölcsőjénél


Igazat szólandó, bizony be kell vallanom, hogy én először láttam a németországi Schwarzwaldot, s csak egy évre reá a hazai Fekete-erdőt, aminthogy előbb láttam a Duna deltáját s csak aztán a forrását a messzi Donaueschingen városában.
Dehát megtörténik az ilyesmi. Most, hogy mindkét „fekete erdőt" láttam, azzal kell kezdenem, hogy csodálatos módon hasonlítanak egymáshoz.


Amikor Konstanz városából elindultam vendéglátó sógorommal a Svábföld egyik legszebb látnivalója, a Duna forrása felé, meglepett a tájnak sötét tónusa. A komor fenyvesek, melyek itt-ott százados bükkösökkel keveredtek, a tisztásokon csillogó tavacskák és a lápok, melyet ezüstös szegéllyel vont körül a gyapjas sás, az Eriophorum.

2010. október 25., hétfő

XÁNTUS JÁNOS: Alpesi ösvényeken (4)

Rekonstruált cölöpfalu Überlingenben * Fotó Xántus

A rettegett „Föhn-
wetter"


A tónak rendkívül kedvező környezet-éghajlata van. A párás levegő és az erős napsütés uralmát csak olykor-olykor töri meg az Alpokról lebukó föhn-szél, amely aztán kiváltja a híres vagy inkább a hírhedt „Föhnwettert".


Ez a különleges, és az Alpok északi peremtájaira jellemző időjárási helyzet akkor áll elő, amikor a Földközi-tenger medencéje fölött magas, az Alpoktól északra ellenben alacsony légnyomású góc vagy gócok helyezkednek el. A mediterrán jellegű, tehát meleg és nedves légtömegek átbuknak az Alpokon előzőleg megszabadulva a bennük lévő nedvességtől, mely eső vagy hó formájában válik ki a déli lejtőkön. A csúcsokon átbukó föhn-szél már igen száraz, s mivel lefelé zúdul, erősen felmelegszik, s az északi oldalon valósággal "megeszi" a havat. Ezért hívják „hófalónak" is. Megjelenését különleges felhőfajták jelzik, melyek zászló vagy éppenséggel csészealj formában jelennek meg. Utóbbiak csalódásig hasonlítanak valamiféle lencse alakú kozmikus járműhöz, különösen akkor, amikor a Nap már lement, de visszasütő sugarai rnég megaranyozzák a több ezer méter magasban lebegő, szaknyelven szólva „lenticularisokat", lencsefelhőket.

2010. október 24., vasárnap

XÁNTUS JÁNOS: Alpesi ösvényeken (3)

A konstanzi kikötő a Boden-tó partján (Fotó Xántus)

A Boden-tó gyöngye


Kora délelőtt érkeztem meg Konstanz városába, pontosabban annak svájci részébe. Az állomásépület egyik folyosóján van a határ. Útlevelemet felmutattam, és már meg is ölelhettem rég nem látott rokonomat. Az, látva kimerültségemet, mely a hosszú útnak volt egyenes következménye, autóba tuszkolt és máris suhantunk Reichenau felé, mely amolyan szatelit városa Konstanznak. Gyors villásreggeli s csekély tízórai alvás után ébredtem fel, persze azonnal kifejezve abbéli óhajomat, hogy városnézésre szeretnék indulni.


2010. október 21., csütörtök

XÁNTUS JÁNOS: Alpesi ösvényeken (2)

Hofer András tiroli hős kufsteini szobra

Kufsteini grádicsokon


Komor, szinte fekete esőfelhők kulisszái között rohant velem a nemzetközi gyors a bajorországi Rosenheimből a már osztrák területen levő Kufstein felé. A Tiroli Alpok varázsa szólított arrafelé, de nem utolsó sorban a híres kufsteini vár is, amelyben annyi, de annyi szabadsághős raboskodott a hajdani monarchia minden tájáról. És a természet tragikus díszletének esőíüggönye csak sejtetni engedte a Wilde Kaiser mészkőszikláinak merész kontúrjait, gigászi kőgörgetegeit, kétezres csúcsainak sziluettjeit.


És amint éles csikorgással fékezett a kúpmellű acélkolosszus, elsőnek a vár, a komor és impozáns „Festung" magasodott a lábainál zsibongó kedves és hangulatos kis városka fölé. Az állomástól keskeny vashíd vezet át az Inn túlsó partjára, egyenesen a hegyfokra kiugró erősség felé. Gyalog, de liften is fel lehet jutni oda. Magam az utóbbi — több látnivalót nyújtó megoldást választottam, s néhány perc múlva már ott állottam az Újudvar kedves kis terecskéjén, ahol a vár egyik nevezetessége, a Hősök orgonájának klaviatúrája van elrejtve egy kis szobácska falai mögé. Az óriás hangszer vezérlőasztalától 220 kábel fut a 80 méter magasban lévő Bürgerturm felé, ahol 26 regiszter szólaltatta 1813 sípon csendülnek fel legnevesebb osztrák és vendégművészek kezei alatt Handel, Bach és Mozart ünnepi miséi, motettái, vagy külön ünnepi alkalmakra szerzett kompozíciói. És a mélyzengésű sípok futamait csodálatos akusztikai hatásokkal veri vissza a Tiroli Alpok természetes amfiteátruma, a sziklák és robajos  szurdokok  akusztikai  függönye.

2010. október 19., kedd

XÁNTUS JÁNOS: Alpesi ösvényeken (1)

Frauen Insel csodálatos szigetén

A Jégkirály birodalmában


Alpenvorlandnak, az „Alpok előterének" hívják azt az érdekes tájegységet, amely Ausztriát Bajorországgal összekötő mészkővonulatnak a lábainál terül el. Geológiai múltja egészen más, mint a hazai tájak földtörténete. Az Alpenvorland mai képe hajdani gleccserek ökölcsapásainak nyomát viseli az arculatán. Diluviális jégárak nyúltak itt le sok százezer évvel ezelőtt az Inn és a Salzach folyók között. Óriás mennyiségű törmelékük, melyeket sziklákból őröltek és amelyeket moréna néven ismer a tudomány, ma beborítja a piedmont déli tájait. Ott, ahol a jégárak alacsonyabb szintekre érkezve elolvadtak, óriási morénagátak emelkednek. Ma komor fenyőerdők koszorúzzák e gátakat, mögöttük pedig megejtően szép, kékvizű tavak sorozata húzódik. Egyikük, a híres Chimsee ma a Bajor-tenger néven ismert turistacélpont. A többi szétszórva csillog az úgynevezett Moréna-tájon vagy éppen a Sókamra-földjén, a Salzkammerguton. A tóvilágtól északra aztán kavicsmezők földje húzódik, mely szintén glaciális eredetű.




2010. október 14., csütörtök

XÁNTUS JÁNOS: Ompoly menti tájakon (3)

Itt is esővizet isznak



A völgy, ahol az emberek esővizet isznak


...Egy alkalommal, amikor éppen a Csarnóházi-barlangból baktattunk hazafelé a kolozsvári speológusokkal, Bagaméri Béla mérnök a „Szelek barlangjának" felfedezője, imígyen szólott hozzám:


— Látod-e azt a kis völgyecskét? Oda kellene elmenned, mert ott olyan emberek laknak, akik esővizet isznak. Ha innen felmégy a Jád patakának mentén — mondotta —, találni fogsz egy érdekes föld alól kitörő patakot. Azon túl kezdődik aztán az Ibán völgye. Arról kellene írnod valamit, még tévéfilmnek is megfelelne.


Őszintén megvallom, három héten át minduntalan az Ibán név motoszkált a fülemben. Riadókészültségbe helyezett fantáziám és hátizsákom csak a napsütést várták, ahhoz, hogy lábaim is működésbe lépjenek. Egy szép augusztusi vasárnapon végre ott állottam az Ibán völgy szádájánál.



2010. október 13., szerda

XÁNTUS JÁNOS: Ompoly menti tájakon (2)

Zsidovina

Zalatna vagy a lélek üdülése


Érdemes  innen   az  Ompoly  túlsó  partjára   is  átpillantani, ahol viszont óriási mészkőtuskók ölelkezéséből a „Négy testvér szobra"  tekint felénk. És mintha csak a kővilág zordságát akarná enyhíteni, az Ompoly — Preszáka község határában — ezüstösen szép vízesése diadémként díszíti a tájat. De még ennél is szebb, megkapóbb az a zuhatag, amely Fenes község patakának mentén  az országúttól alig negyedóra járásnyira várja a turistát. És ha már idáig elsétáltunk, úgy  érdemes  egy   kissé   feljebb   is   kapaszkodnunk  a   Piatra Chirii úgyszólván és csupán régi leírásokban emlegetett barlangja felé is. Ennek feltárása,  tudományos átkutatása szép feladat lenne szakembereink számára.


És az előbb említett községen keresztül menve, ma is megállunk egy percre az 1848-as idők emlékművénél, melyen bizony nem minden ok nélkül, figyelmeztetésül a jövőre is a Pax azaz Béke felirat olvasható. A közeli Fenes községen sem érdemes csak úgy átszaladnunk, hiszen innen kiindulva közelítjük meg a festői Kecskekő-szorosát, ahonnan gyalogszerrel vághatunk át a Detunátára is.



2010. október 12., kedd

XÁNTUS JÁNOS: Ompoly menti tájakon (1)

A szerző kolozsvári földrajztudós (1917-1982), olyan jeles koponyák tanítványa, mint Emil Racovita vagy Alexandru Borza. Az egyetem elvégzése után az Országos Természetvédelmi Bizottság tudományos titkára volt, majd a kolozsvári egyetemen lett tanársegéd. A II. világháború után középiskolai tanárként folytatta pályafutását. Tíz könyvet írt, és több mint ezer újságcikket írt. Az 1950-es évek elején ő készítette az első nagyobb román természetfilmet a Retyezát-hegységről. Romániai, illetve európai bolyongásairól szóló utirajzköteteiből válogattunk a továbbiakra néhány fejezetet. 

Turistatérkép az Ompoly völgyéről
Egy földtani védett terület

Sejtelmesen kéklő hegyek csalogatnak egy turista szempontból kevéssé látogatott tájra, fel az Ompoly mentére. Gyulafehérvártól autónk kanyargó folyócska mentén visz egyre feljebb, a dús venyigéket nevelő Sárd szelíd halmai közül az ércet rejtegető, aranyat termő mócvidék egyik legsajátosabb tája, Zalatna felé.


Amíg azonban odaérünk, sok még az érdekesebbnél érdekesebb látnivaló. Különösen ott érdemes megállnunk egy pillanatra, ahol a Kisompoly patak szádája felett két hatalmas mészkőtömb magasodik elénk. Mint valami roppant asztalok hívogatnak maguk felé.