XÁNTUS JÁNOS: Ompoly menti tájakon (1)

A szerző kolozsvári földrajztudós (1917-1982), olyan jeles koponyák tanítványa, mint Emil Racovita vagy Alexandru Borza. Az egyetem elvégzése után az Országos Természetvédelmi Bizottság tudományos titkára volt, majd a kolozsvári egyetemen lett tanársegéd. A II. világháború után középiskolai tanárként folytatta pályafutását. Tíz könyvet írt, és több mint ezer újságcikket írt. Az 1950-es évek elején ő készítette az első nagyobb román természetfilmet a Retyezát-hegységről. Romániai, illetve európai bolyongásairól szóló utirajzköteteiből válogattunk a továbbiakra néhány fejezetet. 

Turistatérkép az Ompoly völgyéről

Egy földtani védett terület

Sejtelmesen kéklő hegyek csalogatnak egy turista szempontból kevéssé látogatott tájra, fel az Ompoly mentére. Gyulafehérvártól autónk kanyargó folyócska mentén visz egyre feljebb, a dús venyigéket nevelő Sárd szelíd halmai közül az ércet rejtegető, aranyat termő mócvidék egyik legsajátosabb tája, Zalatna felé.


Amíg azonban odaérünk, sok még az érdekesebbnél érdekesebb látnivaló. Különösen ott érdemes megállnunk egy pillanatra, ahol a Kisompoly patak szádája felett két hatalmas mészkőtömb magasodik elénk. Mint valami roppant asztalok hívogatnak maguk felé.


Aztán, kissé feljebb hegymenetben feltűnnek a Tündérek várának kőkolosszusai. Emberkéz rakta falnak tűnnek innen a 20—30 méter magas bástyák, és ezt a benyomásunkat mintegy alátámasztja az a három impozáns méretű kőhasáb is, mely felettünk magasodva gigászi erődítmény romjainak tűnik. Persze, közelebbről megvizsgálva a dolgot, kitűnik, hogy csak az erózió évezredeken át dolgozó vésője szabdalta a sziklát amolyan ősi várrá, amelyben a monda szerint tündérek éltek hajdan, ide húzódva a Detunátán lakó óriások dühe elől. És ebben a környezetben szinte természetesnek tűnik, hogy nem is hiányozhat innen a tájba lelket lehelő legenda sem.

A Tündérek sziklái

Merthát az óriások gonosz és lelketlen királya engesztelhetetlen gyűlölője volt ám a tündéreknek. Fia is követte példáját, egészen addig, amíg egy május éjszakán nem találkozott a tündérvár szépséges királynőjével. És ennek a találkozásnak olthatatlan szerelem lett a vége. Az óriások királya azonban megtudta fia tettét, és megleste a tündért, kardját annak szívébe mártotta. A királyfi, kedvesének halálát látva, tőrével leszúrta az apját.Az ég pedig megindult, látva a roppant tragédiát. Villámok hasították kárpitját, s gigászi kőszálakká váltak a vérivó óriások, kettős sziklatömbbé a szerelmes pár. Erről be-széiaek ma a Detunáta orgonasípjai.


De hagyjuk talán a mesék szépséges, ám csalóka világát, hiszen akad itt az Ompoly mentén mesékkel vetélkedő geológiai érdekesség is, mégpedig két földtani védett terület, rezerváció formájában.


Ott, ahol az Ompoly balparti mellékvize, a Kisompoly beleömlik a folyóba, mintegy tíz kilométernyire Gyulafehérvártól, három hófehér mészkőszirt vonja magára a figyelmet. „Ompoly-köveknek" hívja őket a nép. Közöttük a legnagyobb huszonöt méter magas és mintegy kétszáz méter átmérőjű. Negyven méterrel az út fölött nyújt impozáns látványt csaknem függőleges falaival. Földünk kréta korszakából származó úgynevezett ,,Metes-formációk" veszik körül őket. Maguk a sziklák azonban jóval „idősebbek", hiszen a júra-kori tenger mészkőlerakódásaiból keletkeztek. Geológiai környezetükből idegenül emelkednek ki s éppen „exotikus" voltuk miatt nevezzük őket „klippeknek".


A geológusok nem kevesebb mint három elmeletet is felállítottak keletkezésükkel kapcsolatosan. A legutolsó és egyben a legvalószínűbb az, hogy a három hatalmas sziklatömb egy hajdani szárazföld meredek partjáról szakadt le és temetődött be a későbbi, tehát fiatalabb törmelékes kőzetekkel.


Sajnos a szép fehér és elhelyezkedésüknél fogva könnyen kitermelhető mészkőszikláknak már csak egy része maradt épen, s ezért nyilvánította őket védettnek a törvény szigora. Egy hektárnyi területen igen szép és érdekes látványt nyújtanak.

Ha tovább folytatjuk utunkat, mégpedig hegymenetben, nemsokára jobb kéz felől megpillanthatjuk az ugyancsak geológiai különlegességet jelentő Hollókövet, mely mint valami várfal emelkedik ki a környezetéből. Földtanilag a már említett „Metes-formációhoz" tartozik. Tulajonképpen földtanilag kettős arculatot mutat. Részben nyugodt körülmények között leülepedett, egymást követő vízszintes rétegekből áll, másrészt viszont kaotikus összevisszaságban keveredett homokkövekből is. Mindannyiuk egy agyagos alapanyagba van beágyazva. Az ilyen rétegeket nevezi a geológus „Wild-Ilysch"-nak. Különben nem csupán rétegtanilag érdekes ritkaság a Hollókő, hanem a benne előforduló kövületek miatt is. Mészvázú egysejtűeknek, az Orbitolináknak lelőhelye van itt, s már csak emiatt is megérdemli a törvényes védelmet.


(Folytatjuk)


Forrás: Dr. Xántus János: Országjáró bakancsok. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1980.