2010. október 19., kedd

XÁNTUS JÁNOS: Alpesi ösvényeken (1)

Frauen Insel csodálatos szigetén

A Jégkirály birodalmában


Alpenvorlandnak, az „Alpok előterének" hívják azt az érdekes tájegységet, amely Ausztriát Bajorországgal összekötő mészkővonulatnak a lábainál terül el. Geológiai múltja egészen más, mint a hazai tájak földtörténete. Az Alpenvorland mai képe hajdani gleccserek ökölcsapásainak nyomát viseli az arculatán. Diluviális jégárak nyúltak itt le sok százezer évvel ezelőtt az Inn és a Salzach folyók között. Óriás mennyiségű törmelékük, melyeket sziklákból őröltek és amelyeket moréna néven ismer a tudomány, ma beborítja a piedmont déli tájait. Ott, ahol a jégárak alacsonyabb szintekre érkezve elolvadtak, óriási morénagátak emelkednek. Ma komor fenyőerdők koszorúzzák e gátakat, mögöttük pedig megejtően szép, kékvizű tavak sorozata húzódik. Egyikük, a híres Chimsee ma a Bajor-tenger néven ismert turistacélpont. A többi szétszórva csillog az úgynevezett Moréna-tájon vagy éppen a Sókamra-földjén, a Salzkammerguton. A tóvilágtól északra aztán kavicsmezők földje húzódik, mely szintén glaciális eredetű.




A szabályosra csiszolt diónyi kövecskéket, melyek olykor szép tarka színűek, ott láthatjuk nem csak szobadíszül a vitrinekben, de a kirakatokban is mint díszítő elemeket. Gyakorlati hasznuk persze azoknál a hatalmas arányú duzzasztógát-építkezéseknél van, melyek az Alpesekből jövő folyók vízi energiáit hasznosítják. Frissen szerzett, kedves tanárismerősöm kocsija röpített egy vasárnap délután a Chimsee felé. Dombra föl, dombról le hintázott velünk az országút. Fenyvesekkel bújócskáztunk, roppant lápokat kerülgettünk, s elámultunk a kempingtáborok és nyaralótelepek sokaságán. Most már „Chimgauban" jártunk. Patyolattiszta falvak jellegzetes gömbölyded toronytetőire hívja fel kollégám a figyelmet. Való igaz, itt a barokk hazájában járunk. Hogy is írja csak a költő?



Barokk, aranytól roskatag 
Szentek, ferdén hajlonganak. 
Pazar, cirádás oszlopok 
Csendjében árva mécs lobog.
(Babits Mihály)


Egy-két nevezetesebb műemléktemplomot, kolostort megtekintve figyelmünk a muskátlis és petúniadíszes parasztházak felé terelődik. Érdekes, hogy itt, bajor földön a gazda egy fedél alatt lakik állataival, azaz a tanyaépület egyik traktusában az istállók, másikban pedig a lakószobák  vannak.  Csupán  nagyhozamú  jószág  legel  errefelé.
Egy hatalmas morénadomb tetejéről végre elénk tárul a Chimsee óriási tükre közepén a két szigettel: a Frauen és a Herren Insellel. Csattan a fényképezőgép zárja, aztán ereszkedünk lefelé. Pár perc és a tó partján vagyunk. Igen ám, de hol fogunk parkolni ebben a gépkocsi Bábelben? Ravaszul lesben állunk egy facsoport mögött, aztán egy elinduló kocsi üres helyére ugrik be a 90 lóerős Opel kocsink.  Kollégám homlokát törölgeti.  — Ez  a  legnehezebb probléma az egész kiránduláson — mondja.


Megváltjuk hajójegyünket, aztán az indulásig egy kicsit körülnézünk az idegenektől hemzsegő tóparton.
Az első, ami meglep, a jóleső csend és nyugalom. Nem csupán a gépkocsi klaxonjainak tilos itt megszólalniuk, de a motorcsónakok, sőt a tranzisztoros rádiók is ki vannak tiltva innen. Csak hajócskánk Diesel-motorjának duruzsolása keveredik össze a sirályok kacagásával és a tavon száguldó vitorlások halk surrogásával. Néhány perces hajókázás után a halászok és szerzetesek lakta Frauen Inselen vagyunk. Egy középkori kolostor boltíves folyosóin hipermodern cukrászda és kávézó. Betérünk egy frissítőre, amelyet feketefőkötős apácák szolgálnak fel az ott készülő benedictiner likőrrel és finom marcipánnal együtt. A kora középkori épületen itt-ott komoly restaurálások nyomai. Kísérőm mosolyogva hívja fel figyelmemet a hátam mögötti falba épített táblára.


—- Etwas, ami téged érdekel, kolléga — mondja.


Betűzgetem a felírást: „Azt a szent helyet kétszer is feldúlták a kalandozó magyar portyázók az Úrnak 950. esztendejében . . ."


Inkognitómat megőrizve indulok tovább, nehogy kiderüljön, miszerint magam is a portyázók kései utóda lennék. A sziget legszebb műemlékét, az Irmingard-templomot nézzük meg. Az eredetileg román stílben épült falakon, a vakolat alól előkerült gyönyörű freskók ejtenek ámulatba, közöttük az 1150-ből származó két realisztikus ábrázolású pelikánnak szimbolikus mozaikja. Később gót, majd barokk és rokokó elemek is keverednek az építészeti stílusoknak ebbe a szépséges egymásmellettiségébe.


Az évszázadok csöndjébe hirtelen sziréna vijjogása vegyült. Vihar készült a tó fölött. Indulnunk kell, mert különben a szigeten rekedünk, pedig de jó volna tovább hajókázni, mondjuk éppen a Herren Inselre, ahol a II. Lajos bajor király építette világhírű kastély várja a turistákat. Georg Dollmann és Julius Hoffmann építészek varázsolták ide a versailles-i kastély mását, mely sok tekintetben felül is múlja „a francia királyok büszkeségét".


Hazafelé menet még megállunk a sziget halásztelepén, ahol hatalmas hálók száradnak a szélben, s ahol minden
kis házikóban kiadó szobák várják a turistákat. Érdemes is lenne itt tölteni néhány napot, élvezve a napsütést és a simogatóan meleg vizet, gyönyörködni a rengeteg virágban, mely valósággal ellepi a tündéri partokat. Óriás daturák, szinte fává növő fuchsiák, muskátli- és petúniaerdők tarka szőnyege int búcsút, meg egy szépséges szivárvány, mely az elvonuló égiháború békekötésének jele.


(Forrás: Xántus János: Világjáró bakancsok. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1975.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése