Közis-
mert tény: a zseniá-
lis francia költő, Arthur Rimbaud 1875-ben, 21 esztendős korában úgy döntött, örökre leteszi a pennát, s az arábiai Ádenben telepedett meg, hogy meggazdagodjon. Az esemény azóta is élő irodalmi legendává dagadt, irodalmi alkotások, színházi produkciók, filmek dolgozták föl a szokatlan eseményt.
De milyen az a környezet, amelyre Rimbaud korábbi, franciaországi életterét fölcserélte?
Áden arabul annyi mint Édenkert. Az Arab-félsziget délnyugati csücskében található, klímája gyötrően forró és száraz. Soha sem volt idilli hely, már akkoriban sem. 1839 óta tartozott a brit gyarmatbirodalomhoz. Lakói: hivatalnokok, katonák, arabok, francia és angol kereskedők, továbbá európai kalandorok és utazók.
Jean Nicholas Arthur Rimbaud betegen, szinte teljesen üres zsebbel érkezett oda 1880 augusztusában. Korábban is utazgatott ide-oda Franciaországban, a Verlaine-nel való tragikus kapcsolata elől menekülve, de az arábiai érkezés valami új korszak kezdetét jelentette életében. Szándéka az volt, hogy hamarosan nagy vagyont szerez, de hamar kiábrándul, s panaszos leveleket fogalmaz családjának: "Áden egy borzalmas szikla, egyetlen fűszál és egy csepp élvezhető víz nélkül. Desztillált tengervizet fogyasztanak. A hőség elviselhetetlen..."
Gazdája Alfred Bardey kereskedő lett, aki kávéval és bőrökkel kereskedett, Rimbaud pedig a kávéválogatás vezetője lett. A kávét karavánok szállították Jemenből Ádenbe, ahol az itt állomásozó indiai katonák feleségei átválogatták, majd zsákolták és Marseille-be szállították. Rimbaud gyorsan bizalmat kapott főnökétől, ő viszont elégedetlen volt a keresetével, és szörnyen unatkozott. Arra gondolt, hogy felkerekedik és utazgatni kezd Afrikában, Bardey pedig szerette volna szolgálatában tartani. Megbízta, hogy kísérjen el egy karavánt Hararba (Etióp-magasföld), ahol egyik lerakata működött, s ahonnan kávét, gumit és bőröket szállítottak. Előbb hajóra kell szállni Zeilahig,ahonnan húsz nap alatt jutnak el a karavánok Hararba. 1880. november 25-én értek a zeilahi kikötőbe, s nekivágtak a törmelék vagy vulkáni kőzet, fűcsomók, tüskés bokrok, óriásmimózák, kutyatejfélék és akácok szegélyezte útnak. Ritkán találkoztak emberekkel, azok is szomáliai nomádok, rabszolgakereskedők, etiópiai vagy egyiptomi utazók voltak. Egy Gedessa nevezetű helységnél a szomáliai tevehajcsárok letették a lantot, helyükbe ősi ellenségeik, nori-galla hajcsárok léptek. A kellemes éghajlatt miatt magas fákra, őserdőkre találtak. Rendre 2300 méter magasra kapaszkodtak föl, ahol már csak kaktuszok és kölesfélék nőttek.
Harart fal vette körül, házai kőből épültek, agyaggal összeragasztva, amely idővel vörösre száradt, s úgy tűnt távolról, mintha a várost lángok mardosnák. Rimbaudnak nem tetszett a környék, amelynek lakói méhészkedéssel foglalkoztak, a mézből pedig kábító hatású italt - tedjét - készítettek. De a jólét alapját a kávéültetvények képezték.
Rimbaud hamarosan ismét kezdi rosszul érezni magát, betegeskedik és szidja az addig kellemesnek tartó éghajlatot. Haza küldött levelében írja: "Olyan betegséget szedtem össze, amely egyébként nem veszélyes, de ez az éghajlat minden betegség esetén alattomos. Egy seb sohasem gyógyul be. Egy milliméter hosszúságú vágás az ujjamon hónapokig gennyezik..."
Közben megérkezik gazdája is, néhány apácával, Rimbaud depressziója pedig tovább mélyül. Mivel 1881-ben pestisjárvány tört Ádenre, nem tér oda vissza, ám Harárban sincs maradása. Azt kéri főnökétől, küldje őt expedíciós útra Bubassába, amely Egyiptom utolsó előretolt állomása a felfedezetlen déli területek előtt. Az utazás lehetősége felvillanyozza, ismét a vagyonszerzés jár az eszébe. Muszlim kereskedőnek öltözik, de vállalkozása csődbe jut. Bubassában láz tör rá, vissza kell fordulnia. 1883-ig marad Ádenben, majd ismét átszeli Bab el Mandebet (Könnyek Kapuja). Kinevezik a harári lerakat vezetőjévé. Közben műveli magát, fényképez és tanulja az oromo nyelvet. Anyjának őszintén panaszkodik:
"A magányosság itt nagyon rossz. Egyre jobban sajnálom, hogy nem nősültem meg és nincs családom. De pillanatnyilag arra ítéltettem, hogy bolyonglyak egy távoli vállalkozáshoz kötve. Napról napra kevesebb örömömet lelem az időjárásban, az életmódomban, sőt Európa nyelvében! Mi értelme van ennek az ide-oda utazgatásnak, a kalandozásoknak idegen népeknél, ezeknek a nyelveknek, amelyekkel az ember megtölti az emlékezetét és ezeknek a leírhatatlan szenvedéseknek, ha egy napon, néhány év múlva nem telepedhetek le egy helyen, amely talán még testzik is nekem, ahol kipihenhetem magam és családot alapíthatok, hogy legalább legyen egy fiam..."
1883-ban Etiópia délkeleti részébe utazott. Decemberben tudósítást küldött a Párizsi Földrajzi Társaságnak Ogadenről s az ott élő bennszülöttek természetéről, szokásairól. Sikerült felkeltenie a Társaság érdeklődését, aki fotót is kér tőle, de e felkérésre már nem válaszol. Még abban az évben tönkrement a Bardey cég, s Rimbaud 1884-ben egy karavánnal visszatér Ádenbe, a társaság utolsó áruival. Az úton együtt utazott egy keresztény kopt nővel, akivel később együtt is él, depressziója továbbra se múlik. Mikor a Bardey fivérek új vállalkozásba kezdenek, mellettük marad. Keserű tanulságokat fogalmaz meg ekkor: "Nagyon valószínű, hogy az ember oda megy, ahol nem akar lenni, azt teszi, amit nem akar tenni, és egészen másképp él és hal meg, mint ahogyan akart."
1885-ben hátat fordít Bardeyéknek és feleségének is. Fegyvereket próbált eladni az etiópiai császárnak, de ráfázik és csődbe megy. 1887-ben kimerülten ér vissza Ádenbe, majd Kairóba megy pihenni. Félve szorong, hogy talán sose látja már meg Európáját és nyomorban fogja végezni. Még három évet tölt fegyverkereskedőként Harárban, ekkor egy 18 éves etiópiai fiú él vele mint szolga és - valószínű: szerető. Rabszolgakereskedelembe bonyolódott, ami anyagilag kissé föllendítette. Nem aktívan ugyan, mert egy környékbeli elöljáró volt a főnök, de rabszolgákat tartott és az intézmény haszonélvezője volt.
A jobb térdében megjelenő kínzó daganat végül is visszahozza Európába: Marseille-ban operálják. Még néhány hetet tölt családja körében, kórházban hal meg. Minden vagyonát szolgájára, Djami Oneddeire hagyta.
Illusztráció: Rimbaud-múzeum Afrikában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése