2010. szeptember 2., csütörtök

KOHL-LARSEN - JAHIRA: Szimbót hallgatom (2)


Amikor akkorára nőttem, hogy meg tudtam már kapaszkodni a ház falait tartó fatörzsekbe, és már állni is tudtam egy kicsit, anyám így szólt egy napon:
- Én elmegyek most vízért, te maradj itt a nagyanyáddal!

Nem tudom, hol járt a nagyanyám szeme. Én elindultam, ide-oda totyogtam, és eközben elérkeztem a tűzrakáshoz. Ott megláttam a kukoricakásás fazekat. Föl akartam emelni, de túl nehéz volt, és a földre ejtettem. Darabokra tört.
A nagyanyám elővett egy kis botot, és aprókat ütött rám. Amikor anyám visszatért, nagyanyám azt mondta neki:
- A gyermeketek eltörte a fazekat, miben főzzünk most? Anya így válaszolt:
- Nos, mit tehetek, ha a fazék darabokra tört? Elmegyek a fazekas asszonyhoz, viszek neki kölest, hogy adjon érte új fazekat!

Anyám elvitte a kosárka kölest a fazekas asszonyhoz, és hozott egy másik fazekat, úgyhogy megint volt miben főzni.

Amikor anyám másnap megint elment, a kiscsirkék bejöttek a házba. Én fogtam egy botot, és egy csirkét agyonvertem. Apám, aki ezt látta, elvette a botot, és megvert vele - nem nagyon, de mégis annyira, hogy nagyon sírtam. Hagyjam abba a sírást, mondta apám. Tejet hozott, és odaadta nekem, hogy megnyugodjak. Megittam a tejet, aztán visszamentem játszani.

Továbbra is folyton arra gondoltam, hogy milyen szép dolog egy csibét agyonverni. Odamentem hát, és megfogtam egyet. De amikor megragadtam a csibét, erősen csipogott. Nyomban ott termett az anyja. Az arcomnak repült, úgyhogy hanyatt estem.
Apám nevetett, és odaszólt:
- Látod ugye? Magad is láthattad, hogy a csirke nem játék, és a csőre éles!
Ettől kezdve nagyon féltem a tyúkoktól. Ha egy tyúk a közelembe jött, gyorsan elfutottam.
Akkorára nőttem már, mint Sabani, Mohamadi feleségének, aki nemrég itt a mi táborunkban meghalt, a legkisebb fia. Egyszer, amikor olyan nagy voltam, mint Sabani, három kutya szaladgált mellettem. Odamentem az egyikhez, lehajoltam, és megharaptam. A kutya üvöltött, dühös lett, és beleharapott a lábamba. Az apám agyonverte a kutyát.

Nemsokára ezután egy kést vettem el apámtól. Amikor vissza akarta venni tőlem, sírni kezdtem. Apám azt mondta:
- Jó, tartsd meg a kést, és ne sírjál!
Vettem egy darabka fát, összevissza vagdaltam a késsel, és közben megvágtam az ujjamat. Amikor láttam, hogy vér folyik belőle, eldobtam a kést.
Apám így szólt:
- Látod, én el akartam venni tőled a kést, de te nem adtad. Most már magad is láthatod, hogy a késsel nem jó játszani!

Ettől kezdve nagyon féltem a késtől. Mégis, pár nap múlva megint elvettem. A házunk közelében volt egy termeszdomb, és mivel a kés megvágott, én bedobtam a hangyalyukba.
Amikor apám később érdeklődött a kése után, anyám azt mondta neki:
- Hiszen a kést a gyerek vitte el!
Amikor apám megkérdezett, hol a kése, nem feleltem. Újból és újból megkérdezett. Végül odavezettem őt a termeszlyukhoz, és megmutattam neki, hová dobtam a kést. Nagyon mélyre esett, apám sem találta meg. Mindketten üres kézzel mentünk haza.

Apámmal ültünk. Estefelé járt az idő. Levetette a ruháját, a közelemben hagyta, felvett egy másikat, és elment. Én meg elvettem a ruhát, amit otthagyott.

Amikor anyám el akarta venni tőlem, nagyon sírtam. Így hát nálam hagyta, és azt mondta, elmegy a nagyanyámhoz. Játszottam a ruhával. Kívülem nővérem, Uliko is otthon volt. Én ide-oda húzgáltam a ruhát és amikor a tűzhöz értem, beledobtam.

Anyám, aki elmenőben volt, megérezte a füstszagot. Mire visszajött, a ruha már elégett. Apám ruhája más volt, mint amit most viselünk, állatbőrből készült. Annak idején ugyanis még nem ismertük a fehérek országából hozott ruhákat. Anyám mindenekelőtt jól megvert. Én nagyon-nagyon sírtam. Végre megjött apám.
- Miért sír úgy a gyerek? - kérdezte.
- Mert a tűzbe dobta a ruhádat, és elégett - felelte anyám. Apám erre megszidta anyámat:
- Most már mindegy, ha már a gyerek a ruhát a tűzbe dobta, majd szerzünk egy másikat! De miért verted meg a gyereket?

Apám csupán ravaszságból beszélt így anyámhoz, hogy meg ne szökjek előle; amikor ugyanis odamentem apámhoz, megfogott, és alaposan elvert. Most meg anyámnak fájt a szíve, hogy apám megverte az ő fiát. Odajött, és elvett tőle. Apám erre anyámat is megütötte. Verte őt és engem, mindkettőnket.

Anyám ezután a hátára vett, és elmentünk ketten anyai nagyapámhoz. Az ő házában töltöttük az éjszakát. Másnap reggel is nála maradtunk. Az éjszakát is ott töltöttük még. Harmadnap megjött apám.
Amint megláttam apámat, elébe szaladtam, és leültem a lábai elé. Kukoricát főztek neki.
Evett belőle, míg jóllakott. Majd így szólt hozzánk:
- Indulás, megyünk haza!
Anyám azonban nem egyezett bele, és így szólt:
- Nem, én nem megyek haza veled, hiszen te megvertél minket!

- Ha vonakodsz - válaszolta apám -, akkor csak a gyereket viszem, és te itt maradhatsz az apádnál! Ezzel a hátára vett, és elindult velem. Amint elment, anyám követte őt olyan távolságra, mint innen az a homokbucka. így mindhárman, apám, anyám és én, ismét hazatértünk.

A történtek utáni harmadik napon játszani mentem pajtásaimmal. Udvarunk tejfákkal (Euphorbia) , a mi nyelvünkön minyara, volt beültetve. Fölnéztem egy minyarafára, és láttam, hogy fehér tej folyik a kérgéből. Vettem belőle egy keveset, és a nemi szervemre kentem. Mire pajtásaim odanéztek, már egészen összekentem magam ezzel a tejjel. Megfogtak és hazavittek. Nemi szervem erősen megdagadt.

Anyám vizet melegített a tűzön, és lemosott vele. A vízbe mlenta gyógyszert kevert, attól nyálkás, tej színű lett. Tíz napig kínlódott velem anyám, míg ismét egészséges lettem.

Ez idő tájt kezdtem leszokni az anyatejről. Anyám ugyanis megint terhes lett, így elapadt a tejé.
Amikor „nagydolgot" végeztem, gyakran játszottam az ürülékkel. Anyám egyszer rajtakapott, és úgy elvert, hogy elment a kedvem ürülékkel játszani. Erről a játékról örökre leszoktam.

Egyszer játszani mentünk a nagyobb gyerekekkel az udvarunktól nem messze. Fekete hangyákat találtunk ott, anyikorongónak nevezzük őket. A nagyobb gyerekek a kisebbeket odébbültették, majd elmentek a hangyabolyhoz, és fölzavarták a hangyákat. Az a fiú, aki a hátára vett, egy hangyát tett a nemiszervemre, és az megcsípett. Fölkiáltottam, és nagyon sírtam.

Kiáltásomra anyám kiszaladt a házból, és megkérdezte:
- Mondd, gyerekem, mit csináltak veled?
Én hallgattam, mire anyám megkérdezte a nagyobbaktól:
- Megvertétek ezt a fiút? Mi történt vele? Ők azt felelték:
- Mi nem vertük meg, a hangyák csípték meg!

Anyám megfogott és hazavitt. A szeméremtestem nagyon erősen megdagadt. Apám is odajött, és megverte azt a fiút, aki ezt tette velem. A fiú a nagyapjához menekült.
A duzzadás csak néhány óráig tartott, rövidesen meggyógyultam. És mihelyt meggyógyultam, lefeküdtem aludni. Apámmal és anyámmal aludtam egy ágyon.

Éjszaka egy kígyó jött a házunkba; apám vette észre a fejénél. Hallotta, amint ott sziszegett. Azt mondta anyámnak:
- Anya, mondd, mi mocorog itt a fejem mellett? Kelj fel, és gyújts tüzet!
Amikor anyám a tüzet felszította, és a helyiséget átkutatta, nem látott semmit. A kígyó ugyanis a kecskeistállóba siklott, ahol megmart két kecskét.
Apám meghallotta a kecskemekegést. Vett egy égő hasábot, és az állatokhoz ment vele. Ott meglátta a kígyót. Fogta az íját, és egy nyilat lőtt a kígyóra, de eltévesztette, és egy marhát talált el. Nagy zaj támadt erre. Összefutottak a szomszédok.

- Egy kígyó, egy kígyó van a házamban! - kiáltotta apám. - Megharapta a kecskéket az istállóban, segítség!
Az emberek odasiettek, és csakhamar végeztek a kígyóval.
Azon az éjszakán én mitsem tudtam arról, hogy kígyó járt a házunkban, hiszen aludtam. Csak később mesélték el nekem. Az emberek a ház elé dobták a kígyót, a marha sebéből pedig kihúzták a nyílvesszőt. A történtek után apám ismét lefeküdt aludni.

Reggel, amikor kieresztették a kecskéket a karámból, hogy a legelőre hajtsák őket, apám észrevette, hogy két kecskéje elpusztult. Éppen a bőrüket húzták le, amikor fölkeltem. A kecskék húsát megettük.
Miután a húst megettük, mi gyerekek elmentünk játszani a rnarhakarámba. Én fölszedtem egy marék földet, és a pajtásom szemébe vágtam. Amikor elkezdett sírni, én is vele sírtam. Erre odajöttek a többiek, és segítettek nekem kiszedni a homokot a pajtásom szeméből. Azután tovább játszottunk. Játszottunk, egyre csak játszottunk.

Eközben elérkeztünk a szemétdombhoz, ahova a hamut dobjuk. A nagyobbak észrevették, hogy mi kicsinyek belesétálunk a hamuba. A hamu alatt pedig tűz parázslott még, úgyhogy amikor ráléptünk, én megégettem a lábamat. A fájdalomtól összevissza futkostam.

Anyám hideg vizet öntött a lábamra, attól még jobban fájt, és a bőr felhólyagzott. Ismét előkeresték azt a gyógyszert, amelyért apám annak idején kecskéket vitt a javasasszonynak, és csakhamar meggyógyultam. Mihelyt meggyógyultam, ismét játszadoztam.

(Világjárók 34. Gondolat, 1963)

Illusztráció: Szimbo, aki elmesélte az élettörténetét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése