Janusz Wolnie-
wicz lengyel újság-
író, utazó riporter. „Civil-
ben” az óceánra jogosító jachtkapitányi képesítése is van. Utazásai során gyakorlatilag bejárta az egész világot, sőt sok olyan helyre is eljutott, ahol előtte fehér ember nem nagyon járt. 1981-ben megjelent kötetében (Világjárók 131, Gondolat) Francia Guyanáról, a hírhedt Ördögszigetről ír, ahol valamikor Dreyfus kapitány, illetve a könyve által elhíresült Pillangó (Henri Charrier) raboskodtak. Innen két lengyel társával a perui kampa indiánok földjére repül, tutajon, repülőn, magas hegyi vasúton járja be a felfedezésre váró útvonalakat és tájakat.
Egy nap a szigeten
Korán volt, még nyolc óra sem lehetett. Élveztem a mediterrán jellegű, kellemes éghajlatot és az „expedíciót" az alig egy óra alatt körbejárható szigeten. Az aprócska szárazföld belsejének feltérképezése sem okozott nehézséget. A kis területhez képest meglepően sok épület állt itt valaha: a kormányzó terjedelmes háza, a kaszárnya (azaz jelenleg a szállodám), az őrök házai, a pékség, a kórház a patikával, s végül a vaskos fal a cellákkal, szűk udvarokkal, azaz a börtönépület, mely feltétele volt itt valamennyi létesítménynek, beleértve a temetőt is. Lassan, ráérősen kószáltam a szigeten. Az alumínium kupola s a közelben levő generátorállomás - már az űrtechnikával foglalkozó mérnökök munkája - szinte egybeolvadt a derék tengeri világítótoronnyal, melyet még a gályarabok építettek.
A két létesítmény között bájosan szálldos egy tarka lepkeraj. Köröskörül hibiszkuszbokrok. Szivárványosan zöld begyű, lila hasú kolibri lebeg mozdulatlanul a levegőben, egyméternyire az arcomtól. Ha nem pörögne szélsebesen a szárnya, olyan volna, mint egy felfüggesztett játékszer...
Könyörtelen a trópusi növényzet. Körülbelül húsz év alatt a lábszár vastagságú gyökerek szétvetették a tekintélyes építményeket. A bokrok, folyondárok szövevénye befonta a kőfalakat, elpusztította a tetőket, a padlózatot. Az erős rácsokat megette a rozsda. Ennek ellenére a fegyencek lakásának egy része sok helyütt épségben maradt, szinte eredeti formájában. Ezek a helyiségek, melyek közvetlenül a folyosóról vagy a mennyezeten levő nyíláson át kapták a fényt, nem voltak nagyobbak két négyzetméternél. A „legnagyszerűbb" időkben sem volt bennük egyéb a priccs puszta deszkáinál.
Nyomasztóak a Király-sziget romjai. Mélységes bánatot ébresztenek és töprengésre késztetnek. Akik nem ismerik a trópusi éghajlatot, azok is el tudják képzelni, milyen a harmincfokos hőség, függőágyban fekve, jegelt italt szürcsölgetve - de gondoljuk el, mit jelent ilyen hőségben követ fejteni, cipelni, egymásra rakosgatni a hatalmas tömböket, Az Üdvösségszigeteken dolgozó fegyenceket nem is annyira az éghajlat tizedelte - mely a sziget rossz hírneve ellenére egészen kellemes, s a tengeri szél hatására aránylag hűvösek az esték -, mint az állandó élelemhiány, mely lehetetlenné tette, hogy a nehéz fizikai munkát végző emberek szervezete regenerálódjon.
A masszív épületek több éven át épültek, sok ember fáradságával, gyilkos munka árán. A legrégibbek majdnem évszázadosak, s most lám, teljesen fölöslegessé váltak. A vaskos falmaradványok kimondottan nevetségesen festenek a burjánzó növényzetben...
Lefelé tartottam a fülledt sűrűségből a partra. Újra találkoztam a gondosan egymásra helyezett kőlapokkal vagy inkább sziklatömbökkel. A kőpart hullámtörőként is szolgált a sekély vízben. Nem fért hozzá kétség, hogy minden egyes gondosan megmunkált kőtömböt a hosszú éveken át itt robotoló emberek százainak verítéke öntözte. Mire volt jó mindez ?
Százméternyire sincs tőlem az Ördögsziget. Idillikusan fest: csupa pálmafa. A szoros vize szinte csábít a fürdésre. A nap csak fokozza ezt a vágyat.
A kőfallal védett medence vizébe ugrom. Gyönyörűséges érzés. Mégis, kínos gondolatok ébrednek bennem: teljesen egyedül vagyok, s ha mondjuk. . . egy cápa. . . Nincs, aki segíthetne rajtam.
- Monsieur, hej, monsieur!
Majdnem nyeltem a vízből. Kimásztam a partra. Megtermett férfi nyújtotta felém nagy kezét. Jóindulatú mosolya sehogy sem illett atléta termetéhez.
- A nevem Pierre, én vagyok a világítótorony őre. Maga az a lengyel, akiről tegnap Joan beszélt nekem? De ugyan ki más is lehetne? Mindössze öten vagyunk a szigeten - nevetett dörgő hangon.
- Mindössze?
- Úgy bizony, pompás kis szigetünknek pillanatnyilag ennyi az állandó lakosa. Joanon és rajtam kívül itt van még Jean, Marcel és Frank, ők őrzik azokat a szuperlétesítményeket...
(Folytatjuk)
Illusztráció: Egykori fogolykunyhó a hegyen * A szerző felvétele
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése