Janusz Wolnie-
wicz lengyel újság-
író, utazó riporter a Gondolat kiadónál 1981-ben megjelent útleírásában Francia Guyanáról, a hírhedt Ördögszigetről ír. A korábbi részekben kezdeti benyomásait ismertette, illetve találkozását Pierre-el, a világítótorony őrével. Majd megismerkedett Joannal, az „Ördögsziget királynőjével”, aki Michel sörözőjében egykori fegyencek élettörténetével szórakoztatta a szerzőt, aki egy éjszaka Henri Charrierre legendás történetét is feleleveníti...
Menekülés az Ördögszigetről
Másnap szinte egész nap hullámzott a trópusi esőfüggöny a házat körülfutó erkély korlátján túl. Határozottan lehűlt a levegő. Estefelé a szélrohamok megszaggatták az esőfüggönyt, beverték a vizet az eresz alá. Egyik tájfun követte a másikat, a világítótorony kísérteties fénye időről időre kiemelte a sötétségből a szélben őrjöngő pálmafák koronáit. Gyilkos egyhangúsággal söpört végig a tájon a fénynyaláb. Baljósán zúgtak a fák. Olyan volt most e táj, amilyennek régebben az Ördögszigetet képzeltem.
Az órám még csak hetet mutatott, tehát a nap körülbelül egy órával ezelőtt nyugodott le, nekem mégis úgy rémlett, régóta átvette uralmát az éjszaka.
Valahogy nem volt kedvem Michellel beszélgetni, akit különben is a saját dolgai foglalkoztattak, A televízió elromlott - nem maradt más hátra, mint a szállodaszobában kuksolni. Nagy, üres helyiség. Ilyenkor vágyódva gondol az ember saját otthonára, hazájára, ilyenkor megszűnik az utazás varázsa.
Hirtelen csattanást hallottam. A szobán végigsüvített a szél. A rosszul becsukott ablak csaknem leröpült sarokvasairól. Gondosan újra becsuktam. A szélzúgás elült.
Újabb cigarettacsomagot kerestem az éjjeliszekrényben. Kezem beleakadt valamibe. Egy könyv. Kihúzom. Borítóján ígéretes cím: Papillon, írója Henri Charriére. Micsoda szerencsém van! Ilyen éjszakán minden könyv jó barát. Ez most különösen. Nem számít, hogy valaha már olvastam. Másképp olvassa az ember egy fegyenc visszaemlékezéseit az Ördögszigeten, mint odahaza, Varsóban.
Számban parázslott a cigaretta, kezemben a számtalan nyelvre lefordított, 17 millió példányban kiadott bestseller egyik példánya. Francia Guyana egykori fegyencének mesébe illő írói karrierje magát a kiadót is elcsodálkoztatta, hajdani társaiban viszont felébredt az irigység, s ezt követően meglehetősen elszaporodott az emlékiratírás az egykori fegyencek között. Charriére 1906-ban született Dél-Franciaországban. Húszéves korában került Párizsba, a Place Pigalle alvilági társadalmába. Lopott, betörésekben vett részt. A testét borító különféle tetoválások között, az ádámcsutkája alatt díszelgő lepkéről kapta az álnevét: Pillangó. Egy nap azután gyilkosság vádjával került a bíróság elé. írónk ma már azt állítja, hogy a vád hamis volt, másvalaki volt a gyilkos. Mindenesetre a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, melyet Guyanában kellett letöltenie. Pillangó notórius szökevény volt. A tizedik alkalommal sikerült is megszöknie. Venezuela befogadta a majdani írót. Charriére Caracasban bárt nyitott, megnősült.
Harminc évig vezette a bárját Venezuelában, s mesélt a tüzes napról, a kígyókról, önmagáról és a szadista őrökről. Egy nap Párizsba is elért a híre, s a bárban megjelent Jean-Pierre Castelnau újságíró. Ő beszélte rá Pillangót, hogy írja meg a visszaemlékezéseit. Henri hatvan nap alatt teleírt tizenhárom vaskos füzetet. Castelnau megszerkesztette a kéziratot, reklámot csinált neki,és kiadót talált rá. A többit már tudjuk. Az egykori fegyenc emlékiratai aranybányának bizonyultak. Henri Charriére 1970-ben a hatóságok engedélyével visszatért Franciaországba, ahol szinte versengtek érte a párizsi felsőbb társaság tagjai. Nem sokkal ezután sorra jelentek meg az ellenkönyvek, melyek Pillangót hazudozással, a tények meghamisításával vádolták. Ezek a támadások azonban még jobban fellendítették könyve forgalmát, annak ellenére, hogy Charriére maga is bevallotta, helyenként kiszínezte a történetet.*
A komor este díszletei közt nem volt megnyugtató olvasmány Pillangó könyve. Realisztikus leírásai a fegyencekről, az őrökről, a szexuális eltévelyedésekről, a lealjasodásról, melybe az ember taszította az embert - teljesen érthetővé tették, miért igyekeztek mindenáron elhagyni azt a helyet a fegyencek, de az őrök is. Pillangó tizedszer is megkockáztatta a szökést. A barátjával vágott neki. Pillangónak sikerült. Barátja viszont elpusztult a part menti mocsárban.
Én csak néhány napot vártam a „szökésre”. Borzalmas volt az időjárás, ezért a szárazfölddel összeköttetést biztosító kis hajó nem vágott neki a tengernek. Az ilyen isten háta mögötti helyen, mint amilyen Guyana, senki sem becsüli az időt: sem a sajátját, sem a másét. Ha nincs összeköttetés a szigetekkel - akkor nincs, és ezzel kész. Kedvezőtlen az időjárás, tehát minden rendben van.
Elérkezett az én órám is, s vele a kis hajó, mely engem - gyakorlatilag végérvényesen - elvitt a hírhedt Ördögszigetről. Nem vittem magammal egyebet, mint a benyomásaimat, a sziget koronázatlan királynője, Joan által festett portrémat, s szégyen bevallani: Pillangó könyvét, melyet a szobámban találtam.
Illusztráció: Henri Charriere portréja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése