Minél több a jótanács, annál nehezebb szem előtt tartani őket. De az is igaz, hogy ha a takarékosság jegyében egyiket-másikat elhallgatjuk, úgy nem leszünk segítségére leendő világjáróinknak. Frantisek Kele szerencsére nem törődik azzal, hogy bőbeszédűnek tartják, vagy sem.
20. szabálya pragmatikus, hasznos: AZ ÖSSZES MOTOR NÉLKÜLI JÁRMŰVÖN TANULJUNK MEG KÖZLEKEDNI. Ezt nincs is miért kommentálni. Mindig bejön.
Az IDEGENBEN IS TARTSUK FÉKEN A NYELVÜNKET (21) szintén evidencia, de azért elkél a szerző tanítómeséje: „Az ember általában úgy gondolja, külföldön nyugodtan beszélhet anyanyelvén, senki se érti. Így gátlás nélkül mondja a magáét, kommentál, bírál, vagy éppen kinevet valamit... Nagy hiba!... Buenos Airesben történt. A patagóniai Rio Gallegosba készültünk repülni, és a gép lépcsőjén haladva szlovákul trécseltünk. Előre örültünk a patagóniai Andokban ránk váró kalandoknak. A Fitz Roy-csúcsra készültünk. A felszállás közbeni tolongásban valaki megkérdezte: „Szlovákiából vannak?” „Honnan is volnánk?” - gondoltam magamban, és próbáltam elérni ülőhelyemet. Csak a felszállás után tudatosítottam, nem normális az, hogy hazámtól több ezer kilométerre oly hűvösen reagáltam a hozzám anyanyelvemen szóló szavaira. A hibát, természetesen, helyrehoztam, és Carlos Bizónnal, akinek szülei Felsőbodok (Horné Obdokovce) községből származnak, jó és időtálló lett a barátságom.”
ÚTKÖZBEN IS ÉRVÉNYES: HA KISUJJÁT NYÚJTJA VALAKI, KÉSŐBB NE AKARJUK AZ EGÉSZ KEZÉT (22): „Ha útközben meleg levessel kínálnak, ne viselkedjünk úgy, mint az a vándor, aki három szem babbal a tenyerében ment be gazdagék házába, és fazekat kért, hogy levest főzhessen. A kíváncsi gazdasszonytól fokozatosan kikönyörgött egy kis zsírt és lisztet, egy darab kolbászt és egy szál sárgarépát... Mígnem nagyon ízletesre sikeredett a leves.”
A MINDEN FONTOS LÉPÉS ELŐTT TÖRŐDJÜNK A RÉSZLETEKKEL tanács (23) szervesen kapcsolódik a következőhöz (24. FONTOS ESEMÉNY ELŐTT MINDIG LEGYEN MEGFELELŐ IDŐTARTALÉKUNK), illetve a hozzájuk fűzött történethez: „Bangkokban páratlan élményem volt egy pedáns emberrel. Már három hónapja megkezdtük a világ körüli utat. Kínába, a kantoni repülőútra készültünk. Ez 1981-ben történt, amikor a szocialista Csehszlovákia polgárai is nehezen kaptak vízumot a Kínai Népköztársaságba. Az indulás előtti estén... a hosszú és nehéz út kezdetének eredményességét ünnepeltük. Útitársam többet ivott a helyi sörből, mint én, és reggel fél négykor nem volt kedve felkelni. A portáról többször telefonáltak, hogy már türelmetlen az odarendelt taxis. Barátom azonban azzal érvelt, hogy a szállodát, a reggelit is beleértve, kifizettük és hogy „Kínába” reggelizés nélkül nem hajlandó elindulni... A reggelire várakozás második félórájában már megértettem, hogy a Kínán keresztül tervezett világ körüli utunk nem folytatódik. A gép tervezett startja előtt három perccel érkeztünk a repülőtérre. A kínai légitársaság munkatársnője éppen lezárta az ügyintéző pultot, és mosolyogva közölte, hogy a legközelebbi kínai járat két nap múlva indul. Útitársamnak sikerült elbájolnia a kínai hölgyet, aki elbájolta az irányítótorony személyzetét, és valaki a lépcsőt a gép már bezárt ajtajához vontatta. Kissé méltatlankodva, de beengedtek bennünket. Ha valaki most azt kérdezné tőlem, vajon e tapasztalat birtokában is fontosnak tartom-e az időtartalékot, azt válaszolnám, hogy: igen.”
A 25. tanács - TOVÁBBI ÚTSZAKASZ ELŐTT IDEJÉBEN KÉSZÍTSÜK EL AZ ÚTIOKMÁNYOKAT, REPÜLŐJEGYEKET ÉS A POGGYÁSZT - evidencia. A 26. - TANULJUNK MEG URALKODNI „BELSŐ” ÓRÁNKON - részletezésre szorul.
„Egyszer a Belső-Szaharában voltunk, az Ahaggar-hegységben. Negyvenkét napra terveztük az expedíciót. Szép napok voltak. Tuniszba érkeztünk, egy komphajónak kellett volna bennünket a szicíliai Trapaniba vagy Palermóba szállítania... November volt, hetenként csak egy járat közlekedett, és megdöbbenésünkre, műszaki okokból az az egy se indult. Jöjjenek egy hét múlva, számolunk önökkel - hangzott a személyzet kurta válasza. Még egy hét a jó meleg Afrikában, és ennyivel rövidebb idő az otthoni zimankóban - ez nem lett volna a legrosszabb megoldás. „Belső” órámat tehát néhány napnyival visszaállítottam. Városnézés, kétszer is Medinába látogattunk, és a gépkocsiban aludtunk, amelyet Karthágó kapujánál állítottunk le. Karthágó volt az a további hely, amelyet „belső” óránk átállításának köszönhetően felfedezhettünk... Két vagy három barátom „belső órája” elromlott... Az érintettek furcsán kezdtek viselkedni. Alkonyattájt, amikor az expedíció tagjainak többsége a ritka szép műemlékek falainak átmászására ragadtatta magát és az ódon Karthágóban újabbnál újabb csodálatos műemlékekben gyönyörködött, néhány társunk a gépkocsinál maradt, és - kártyázott. Sem Karthágó, sem más, ami a környéken volt, nem érdekelte őket... Barátaim közül az egyikkel néhány hónappal később találkoztam. Szidta magát, és nem értette, miért viselkedett olyan értelmetlenül, hogy néhány méternyire Karthágótól unalmában kártyázott...”
A jótanácsok lajstroma szépen gazdagodik, s a most következő, a 27. ugyancsak nem igényel különösebb nyomatékot: TANULJUNK MEG LEGALÁBB EGY VILÁGNYELVET, DE MINDEN TOVÁBBI ISMERETE HASZNUNKRA VÁLIK. Ennek ellenére, a szlovák világutazó nincs egyedül példájával („Azt követően, hogy az eszperantó nem lett világnyelv, beköszöntött az angol nyelv korszaka. Rosszkor születtem. A háború befejezésekor kilencéves voltam, és abban a korban alighanem gond nélkül megtanulom bármelyik nyelvet. Akkoriban azonban nem oktatták az ellenség nyelvét, az oroszt sulykolták a fejünkbe. A 2. világháború után a német a legyőzött fasiszták nyelve volt, és két évvel később az angolt a gonosz kapitalisták és imperialisták nyelvének tekintették. Nem volt más lehetőségem, csak az egyéni tanulás. Az eredmény? Több nyelven beszélek, de egyiket sem ismerem tökéletesen. Ha újból kezdhetném, kizárólag az angolra vetném rá magam.”) A tisztálkodást se hagyhatjuk ki: Kele szerint AZ EGYÉNI HIGIÉNIA NE LEGYEN FONTOSABB, MINT OTTHON (28). „s az arany középúthoz igazodjunk. Aki e tekintetben a megszokott színvonal alá vagy fölé emelkedik, a figyelem középpontjába kerül. Pórul jár, aki elhanyagolja magát, aki borostásan jár, akit ritkán lát az ember fogkefével a kezében, ám környezete az ilyeneket gyorsabban megszokja. Nevetség tárgyává főképp azok válnak, akik pedánsan törődnek magukkal. Könnyű kitalálni, kik részről éri őket a legélesebb kritika. Az étkezés is szorosan összefügg a higiéniával. Étkezés előtt mossunk kezet (erre nem mindig van lehetőség...), elfogyasztása előtt a gyümölcsöt mossuk meg, és - amennyire lehetséges - megfelelő éttermet vagy vendéglőt válasszunk ki.”
Továbbá: SZÜKSÉGBEN ELŐBB MÁSOKON SEGÍTS, AZUTÁN MAGADON (29). Mint alább kitetszik, ez egy paradoxon, aminek a végeredménye, hogy másokat segítve végül is szintén magadon segítesz, hiszen akkor már csak magadra kell hogy gondod legyen. „Egyetlen kivétel létezik: Aki a többieknél könnyebb sérülést szenvedett, az előbb magát lássa el, hogy ezt követően teljes mértékben társaira összpontosíthasson. E tanács tehát más vészhelyzetekre érvényes... Előfordul, hogy látszólag jelentéktelen helyzet is próbára tesz bennünket. Sokat jelenthet, hogy barátunknak kölcsönadjuk a kesztyűnket, a hőpalackból neki öntünk először teát, vagy megosztjuk vele utolsó darab csokoládénkat. Évtizedekkel ezelőtt télen történt. A Magas-Tátra fő gerincén haladtunk. Beosztottak az élcsapatba, amelyet a völgyben tevékenykedők támogattak. Nem volt éppen jó idő, és nem éreztem jól magam. A Litvorovi-nyeregben vettük észre, hogy a Kacsa-völgyből (Kačacia dolina) a támogató csoportból közelednek hozzánk. Rendkívül hosszú mélyedésen kellett áthaladniuk, nagyon mély hóban. Nem volt éppen leányálom. A fiúk ráadásul nekünk tettek szolgálatot. Igaz, a szónak varázsa van, de abban a pillanatban melléfogás lett volna az érkezőknek bármit dicséretül mondani. A köszönet jeleként a hozzám legközelebb állóval megosztottam utolsó darab csokoládémat. Ivan Štúr mosolyogva fogadta el. Az a darabka csokoládé mindmáig összeköt bennünket.”
Most már csak távirati stílusban: AKIT MÁS UTAZÓK MEGSZÓLÍTANAK, SZÍVESEN ADJON TANÁCSOT - SOKSZOROSAN VISSZATÉRÜL (30): „A nagyrabecsülés jele, ha egy utazótól tanácsot kérnek. Kihez fordulnának, ha nem ahhoz, akiről jól vélekednek, akit rátermettsége miatt tisztelnek. Értékrendemben egy további dimenziója is van a tanácsadásnak. Mások tanácsa és segítsége nélkül utazásaim többsége aligha valósul meg. Az én sikerem nagyon gyakran sokak sikere. Azoké is, akikhez tanácsért vagy segítségért fordultam...”; A TERMÉSZET MEGISMERÉSÉNEK LEGJOBB MÓDJA: AZONOSULNI VELE (31); IDEGEN FÖLDÖN ÉTELEIK ÉS ITALAIK FOGYASZTÁSA KÖZBEN ISMERED MEG LEGJOBBAN A HELYBELIEKET (32); OTTHON KEZDJÜK MEG BOLYGÓNK FELFEDEZÉSÉT (33): „Aki közelről nem ismeri Szlovákiát, ne induljon messzire!”, de itt a Szlovákia bármelyik országgal behelyettesíthető, az utazó szülőhelyének függvényében; ELŐBB A GERLACHFALVI-CSÚCSRA, UTÁNA KÖVETKEZZÉK AZ ACONCAGUA (34), vagyis mindent csak fokozatosan, lépésben; AZ UTAZÁSOK EREDMÉNYÉT NE POLITIKAI MEGGYŐZŐDÉSÜNK TÜKRÉBEN MUTASSUK BE (35), hiszen az közös eredmény és kalandozásaink fegyverténye közösségünk sikere, mindazoké, akik valamilyen módon támogattak. Róluk szól különben a 36. világjáró-szabály: NE FELEDKEZZÜNK MEG KÖSZÖNETET MONDANI AZOKNAK, AKIK UTAZÁSUNKAT TÁMOGATTÁK; az utolsó előtti így hangzik: NE HAGYD MAGAD LEBESZÉLNI! (37)
„Aki tanácsaimat figyelmesen elolvasta, annak nem kellene gyötrődnie ezzel a legutolsóval...- zárja rendhagyó kézikönyvét Frantisek Kele. - Ha valaki a leggondosabban az itt felsorolt 37 tanácshoz igazodik is, nem biztos, hogy csúcsszínvonalú utazó lesz belőle. Jó szándékú tanácsaimat magamra szabtam... Az én tanácsaim csak az elinduláshoz szükséges tanácsok. Az első siker az, ha az ember az indulás mellett döntött...”
Illusztráció: Karthágó romjai - amit Kele néhány társa kártyázás miatt elszalasztott
