A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Frantisek Kele. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Frantisek Kele. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 13., kedd

FRANTISEK KELE: Leendő világjárók kézikönyve (3)



Minél több a jótanács, annál nehezebb szem előtt tartani őket. De az is igaz, hogy ha a takarékosság jegyében egyiket-másikat elhallgatjuk, úgy nem leszünk segítségére leendő világjáróinknak. Frantisek Kele szerencsére nem törődik azzal, hogy bőbeszédűnek tartják, vagy sem.

20. szabálya pragmatikus, hasznos: AZ ÖSSZES MOTOR NÉLKÜLI JÁRMŰVÖN TANULJUNK MEG KÖZLEKEDNI. Ezt nincs is miért kommentálni. Mindig bejön.

Az IDEGENBEN IS TARTSUK FÉKEN A NYELVÜNKET (21) szintén evidencia, de azért elkél a szerző tanítómeséje: „Az ember általában úgy gondolja, külföldön nyugodtan beszélhet anyanyelvén, senki se érti. Így gátlás nélkül mondja a magáét, kommentál, bírál, vagy éppen kinevet valamit... Nagy hiba!... Buenos Airesben történt. A patagóniai Rio Gallegosba készültünk repülni, és a gép lépcsőjén haladva szlovákul trécseltünk. Előre örültünk a patagóniai Andokban ránk váró kalandoknak. A Fitz Roy-csúcsra készültünk. A felszállás közbeni tolongásban valaki megkérdezte: „Szlovákiából vannak?” „Honnan is volnánk?” - gondoltam magamban, és próbáltam elérni ülőhelyemet. Csak a felszállás után tudatosítottam, nem normális az, hogy hazámtól több ezer kilométerre oly hűvösen reagáltam a hozzám anyanyelvemen szóló szavaira. A hibát, természetesen, helyrehoztam, és Carlos Bizónnal, akinek szülei Felsőbodok (Horné Obdokovce) községből származnak, jó és időtálló lett a barátságom.”

ÚTKÖZBEN IS ÉRVÉNYES: HA KISUJJÁT NYÚJTJA VALAKI, KÉSŐBB NE AKARJUK AZ EGÉSZ KEZÉT (22): „Ha útközben meleg levessel kínálnak, ne viselkedjünk úgy, mint az a vándor, aki három szem babbal a tenyerében ment be gazdagék házába, és fazekat kért, hogy levest főzhessen. A kíváncsi gazdasszonytól fokozatosan kikönyörgött egy kis zsírt és lisztet, egy darab kolbászt és egy szál sárgarépát... Mígnem nagyon ízletesre sikeredett a leves.”

A MINDEN FONTOS LÉPÉS ELŐTT TÖRŐDJÜNK A RÉSZLETEKKEL tanács (23) szervesen kapcsolódik a következőhöz (24. FONTOS ESEMÉNY ELŐTT MINDIG LEGYEN MEGFELELŐ IDŐTARTALÉKUNK), illetve a hozzájuk fűzött történethez: „Bangkokban páratlan élményem volt egy pedáns emberrel. Már három hónapja megkezdtük a világ körüli utat. Kínába, a kantoni repülőútra készültünk. Ez 1981-ben történt, amikor a szocialista Csehszlovákia polgárai is nehezen kaptak vízumot a Kínai Népköztársaságba. Az indulás előtti estén... a hosszú és nehéz út kezdetének eredményességét ünnepeltük. Útitársam többet ivott a helyi sörből, mint én, és reggel fél négykor nem volt kedve felkelni. A portáról többször telefonáltak, hogy már türelmetlen az odarendelt taxis. Barátom azonban azzal érvelt, hogy a szállodát, a reggelit is beleértve, kifizettük és hogy „Kínába” reggelizés nélkül nem hajlandó elindulni... A reggelire várakozás második félórájában már megértettem, hogy a Kínán keresztül tervezett világ körüli utunk nem folytatódik. A gép tervezett startja előtt három perccel érkeztünk a repülőtérre. A kínai légitársaság munkatársnője éppen lezárta az ügyintéző pultot, és mosolyogva közölte, hogy a legközelebbi kínai járat két nap múlva indul. Útitársamnak sikerült elbájolnia a kínai hölgyet, aki elbájolta az irányítótorony személyzetét, és valaki a lépcsőt a gép már bezárt ajtajához vontatta. Kissé méltatlankodva, de beengedtek bennünket. Ha valaki most azt kérdezné tőlem, vajon e tapasztalat birtokában is fontosnak tartom-e az időtartalékot, azt válaszolnám, hogy: igen.”

A 25. tanács - TOVÁBBI ÚTSZAKASZ ELŐTT IDEJÉBEN KÉSZÍTSÜK EL AZ ÚTIOKMÁNYOKAT, REPÜLŐJEGYEKET ÉS A POGGYÁSZT - evidencia. A 26. - TANULJUNK MEG URALKODNI „BELSŐ” ÓRÁNKON - részletezésre szorul.

„Egyszer a Belső-Szaharában voltunk, az Ahaggar-hegységben. Negyvenkét napra terveztük az expedíciót. Szép napok voltak. Tuniszba érkeztünk, egy komphajónak kellett volna bennünket a szicíliai Trapaniba vagy Palermóba szállítania... November volt, hetenként csak egy járat közlekedett, és megdöbbenésünkre, műszaki okokból az az egy se indult. Jöjjenek egy hét múlva, számolunk önökkel - hangzott a személyzet kurta válasza. Még egy hét a jó meleg Afrikában, és ennyivel rövidebb idő az otthoni zimankóban - ez nem lett volna a legrosszabb megoldás. „Belső” órámat tehát néhány napnyival visszaállítottam. Városnézés, kétszer is Medinába látogattunk, és a gépkocsiban aludtunk, amelyet Karthágó kapujánál állítottunk le. Karthágó volt az a további hely, amelyet „belső” óránk átállításának köszönhetően felfedezhettünk... Két vagy három barátom „belső órája” elromlott... Az érintettek furcsán kezdtek viselkedni. Alkonyattájt, amikor az expedíció tagjainak többsége a ritka szép műemlékek falainak átmászására ragadtatta magát és az ódon Karthágóban újabbnál újabb csodálatos műemlékekben gyönyörködött, néhány társunk a gépkocsinál maradt, és - kártyázott. Sem Karthágó, sem más, ami a környéken volt, nem érdekelte őket... Barátaim közül az egyikkel néhány hónappal később találkoztam. Szidta magát, és nem értette, miért viselkedett olyan értelmetlenül, hogy néhány méternyire Karthágótól unalmában kártyázott...”

A jótanácsok lajstroma szépen gazdagodik, s a most következő, a 27. ugyancsak nem igényel különösebb nyomatékot: TANULJUNK MEG LEGALÁBB EGY VILÁGNYELVET, DE MINDEN TOVÁBBI ISMERETE HASZNUNKRA VÁLIK. Ennek ellenére, a szlovák világutazó nincs egyedül példájával („Azt követően, hogy az eszperantó nem lett világnyelv, beköszöntött az angol nyelv korszaka. Rosszkor születtem. A háború befejezésekor kilencéves voltam, és abban a korban alighanem gond nélkül megtanulom bármelyik nyelvet. Akkoriban azonban nem oktatták az ellenség nyelvét, az oroszt sulykolták a fejünkbe. A 2. világháború után a német a legyőzött fasiszták nyelve volt, és két évvel később az angolt a gonosz kapitalisták és imperialisták nyelvének tekintették. Nem volt más lehetőségem, csak az egyéni tanulás. Az eredmény? Több nyelven beszélek, de egyiket sem ismerem tökéletesen. Ha újból kezdhetném, kizárólag az angolra vetném rá magam.”) A tisztálkodást se hagyhatjuk ki: Kele szerint AZ EGYÉNI HIGIÉNIA NE LEGYEN FONTOSABB, MINT OTTHON (28). „s az arany középúthoz igazodjunk. Aki e tekintetben a megszokott színvonal alá vagy fölé emelkedik, a figyelem középpontjába kerül. Pórul jár, aki elhanyagolja magát, aki borostásan jár, akit ritkán lát az ember fogkefével a kezében, ám környezete az ilyeneket gyorsabban megszokja. Nevetség tárgyává főképp azok válnak, akik pedánsan törődnek magukkal. Könnyű kitalálni, kik részről éri őket a legélesebb kritika. Az étkezés is szorosan összefügg a higiéniával. Étkezés előtt mossunk kezet (erre nem mindig van lehetőség...), elfogyasztása előtt a gyümölcsöt mossuk meg, és - amennyire lehetséges - megfelelő éttermet vagy vendéglőt válasszunk ki.”
Továbbá: SZÜKSÉGBEN ELŐBB MÁSOKON SEGÍTS, AZUTÁN MAGADON (29). Mint alább kitetszik, ez egy paradoxon, aminek a végeredménye, hogy másokat segítve végül is szintén magadon segítesz, hiszen akkor már csak magadra kell hogy gondod legyen. „Egyetlen kivétel létezik: Aki a többieknél könnyebb sérülést szenvedett, az előbb magát lássa el, hogy ezt követően teljes mértékben társaira összpontosíthasson. E tanács tehát más vészhelyzetekre érvényes... Előfordul, hogy látszólag jelentéktelen helyzet is próbára tesz bennünket. Sokat jelenthet, hogy barátunknak kölcsönadjuk a kesztyűnket, a hőpalackból neki öntünk először teát, vagy megosztjuk vele utolsó darab csokoládénkat. Évtizedekkel ezelőtt télen történt. A Magas-Tátra fő gerincén haladtunk. Beosztottak az élcsapatba, amelyet a völgyben tevékenykedők támogattak. Nem volt éppen jó idő, és nem éreztem jól magam. A Litvorovi-nyeregben vettük észre, hogy a Kacsa-völgyből (Kačacia dolina) a támogató csoportból közelednek hozzánk. Rendkívül hosszú mélyedésen kellett áthaladniuk, nagyon mély hóban. Nem volt éppen leányálom. A fiúk ráadásul nekünk tettek szolgálatot. Igaz, a szónak varázsa van, de abban a pillanatban melléfogás lett volna az érkezőknek bármit dicséretül mondani. A köszönet jeleként a hozzám legközelebb állóval megosztottam utolsó darab csokoládémat. Ivan Štúr mosolyogva fogadta el. Az a darabka csokoládé mindmáig összeköt bennünket.”

Most már csak távirati stílusban: AKIT MÁS UTAZÓK MEGSZÓLÍTANAK, SZÍVESEN ADJON TANÁCSOT - SOKSZOROSAN VISSZATÉRÜL (30): „A nagyrabecsülés jele, ha egy utazótól tanácsot kérnek. Kihez fordulnának, ha nem ahhoz, akiről jól vélekednek, akit rátermettsége miatt tisztelnek. Értékrendemben egy további dimenziója is van a tanácsadásnak. Mások tanácsa és segítsége nélkül utazásaim többsége aligha valósul meg. Az én sikerem nagyon gyakran sokak sikere. Azoké is, akikhez tanácsért vagy segítségért fordultam...”; A TERMÉSZET MEGISMERÉSÉNEK LEGJOBB MÓDJA: AZONOSULNI VELE (31); IDEGEN FÖLDÖN ÉTELEIK ÉS ITALAIK FOGYASZTÁSA KÖZBEN ISMERED MEG LEGJOBBAN A HELYBELIEKET (32); OTTHON KEZDJÜK MEG BOLYGÓNK FELFEDEZÉSÉT (33): „Aki közelről nem ismeri Szlovákiát, ne induljon messzire!”, de itt a Szlovákia bármelyik országgal behelyettesíthető, az utazó szülőhelyének függvényében; ELŐBB A GERLACHFALVI-CSÚCSRA, UTÁNA KÖVETKEZZÉK AZ ACONCAGUA (34), vagyis mindent csak fokozatosan, lépésben; AZ UTAZÁSOK EREDMÉNYÉT NE POLITIKAI MEGGYŐZŐDÉSÜNK TÜKRÉBEN MUTASSUK BE (35), hiszen az közös eredmény és kalandozásaink fegyverténye közösségünk sikere, mindazoké, akik valamilyen módon támogattak. Róluk szól különben a 36. világjáró-szabály: NE FELEDKEZZÜNK MEG KÖSZÖNETET MONDANI AZOKNAK, AKIK UTAZÁSUNKAT TÁMOGATTÁK; az utolsó előtti így hangzik: NE HAGYD MAGAD LEBESZÉLNI! (37)

„Aki tanácsaimat figyelmesen elolvasta, annak nem kellene gyötrődnie ezzel a legutolsóval...- zárja rendhagyó kézikönyvét Frantisek Kele. - Ha valaki a leggondosabban az itt felsorolt 37 tanácshoz igazodik is, nem biztos, hogy csúcsszínvonalú utazó lesz belőle. Jó szándékú tanácsaimat magamra szabtam... Az én tanácsaim csak az elinduláshoz szükséges tanácsok. Az első siker az, ha az ember az indulás mellett döntött...”

Illusztráció: Karthágó romjai - amit Kele néhány társa kártyázás miatt elszalasztott

2010. július 12., hétfő

FRANTISEK KELE: Leendő világjárók kézikönyve (2)

Frantisek Kele boldog ember, hiszen számos kemény expedícióban vehetett részt és eddig mindegyikről szerencsésen hazaérkezett. Ez többek között azért is volt lehetséges, mert igyekezett betartani azokat a szabályokat, melyeket éppen expedíciós tevékenysége szállított neki házhoz; természetesen utólag.

A szép számú jótanács közül az ötödik nyilvánvalóan logikus, s nem igényel különböző bizonygatást: ÍRJUNK NAPLÓT, FÉNYKÉPEZZÜNK, ÉS A VIDEOKAMERÁT NE FELEJTSÜK OTTHON. Igaz, az ezzel kapcsolatban előadott balfogások önmagukban is érdekes történetek, de helyszűke miatt ugorjunk tovább.

Érdekesnek tűnik a következő? MINDEN ÚTNAK LEGYEN FILOZÓFIAI ALAPGONDOLATA, KÖZÉRDEKLŐDÉST KELTŐ EGYEDI CÉLJA (Kele érve: „Ha támogatást kérünk bárkitől, mégsem érvelhetünk azzal, hogy valahová el akarunk utazni. Mindenki nyomban azt tanácsolja, vegyük igénybe saját pénzünket. Egy expedíciónak legyen társadalmilag vagy kutatási szempontból hasznos célja....”)

A hetedik: A LEGFONTOSABB: ÖNMAGUNK ÚJRAFELFEDEZÉSE. („Nemrég ellátogattam a Canaima Nemzeti Parkba. Megtekintettem itt a világ legmagasabb vízesését, a 979 méteres Salto Angelt. Csónakon egy napot töltöttem a Carrao és a Churum folyón; 90 kilométert megtéve jutottam el a vízesés alá. Másnap egy kis repülőgépből figyeltem meg az „Égből aláhulló folyót”, ahogy a helybeliek (pemonok) a vízesést nevezik. 1933-ban valamilyen hasonló „gépen” fedezte fel e vízesést Jimmie Angel. Megpróbáltam elképzelni, mit érzett Jimmie több mint fél évszázada. Sikertelenül, mert önújrafelfedezésem hatása alá kerültem: felfedeztem a föld legmagasabb vízesését önmagam számára. Ez az érzés semmihez sem hasonlítható. Mindenki megéli, aki ismeretek után kutatva járja a világot, és akinek nem okoz gondot, hogy előtte Kolumbusz, Amundsen vagy Halliburton már felfedezte.”)

Megfontolandó a nyolcadik tanács is (AKI UTAZÁSAI EREDMÉNYEKÉNT SZOLID ISMERETEKRE VÁGYIK, AZ BIZONYOS TERÜLETRE ÖSSZPONTOSÍTSON; AZ EGÉSZ FÖLD IS LEHET ILYEN KIJELÖLT TERÜLET...), de ami igen komoly figyelmet érdemel, az a kilencedik: A KUDARC NEM VÁLHAT VERESÉGGÉ, ELLENKEZŐLEG, MÉG NAGYOBB TELJESÍTMÉNYRE KELL ÖSZTÖNÖZNIE. Tudniillik egy utazás nem kizárólagos diadalmenet. Számítani kell kellemetlen közjátékokra, nehézségekre, amelyek földhöz verhetik ugyan az embert, s akkor hátráltatják az előrehaladásban, vagy ellenkezőleg, olyan teljesítményekre sarkallják, hogy utólag az ember maga is csodálkozik: ezt tényleg képes voltam megvalósítani? E folytatást a tizedik szabállyal zárjuk: ÚGY DOLGOZZUNK ÖNMAGUNKON, HOGY ELÉRJÜK AZ EXPEDÍCIÓKÉPESSÉGET. Kele szerint „expedíció tagjaként semmi sem nehezebb a konfliktusok és civódások elkerülésénél. Az arany középúthoz igazodás lenne a legcélszerűbb. Ez azonban nagyon nehéz. Aki erre hajlik, engedékennyé válik és a „nem expedíciós típusúak” ezzel nyomban visszaélnek, „pokollá” teszik az utat. Ha az arany középútról amarra tér le az ember, kárhoztatni kezdik, megszólják, és otthon mindenkinek fülébe jut, hogy egy ilyen barommal már soha senki nem indul útnak.” Kele azt javasolja: aki az ő szabályaihoz igazodik, annak félig nyert ügye van.

Tizenegyedik szabályként Kele azt sugallaná nekünk, hogy NE TÖREKEDJÜNK EXPEDÍCIÓVEZETŐI POSZTRA. Ez a feladat ugyanis mindenek előtt felelősség és tapasztalat kérdése. ("Expedícióvezetőnek lenni - rendkívül nehéz feladat. Pontosan annyiban, mint bármelyik munkahelyen. A vezető felelősséget érez a főnökség felé, magatartása így más, mint az egyszerű munkatársé. Nemcsak az expedíció tagjainak tartozik felelősséggel, hanem másoknak is, akik informálisan, főképp pedig formálisan kötődnek a vállalkozáshoz. Ha baleset történik, mindenki azt kérdi, mit tett a vezető. A vezetőé a felelősség minden problémás helyzetben, ami csak bekövetkezhet. Sok olyan esetet tudnék felsorolni, amikor a szám íze keserűvé vált a vezetői kenyértől. Az egyik expedícióban társunk életét vesztette. Hazatérve találkoztunk az elhunyt hozzátartozóival, és tudatosítanom kellett, hogy barátunk nem a „mi” halottunk, hanem az „én” halottam. Egy másik utunkon letartóztatták az expedíció tagját, és halálra ítélték. Volt mit tennünk, hogy bebizonyítsuk ártatlanságát, és kegyelmet kap" - figyelmeztet a szlovák világjáró.) Logikusan következik az előbbiből, hogy A LEGFONTOSABB: A VÁLLALKOZÁSRA MEGFELELŐ PARTNERT ÉS ÚTITÁRSAKAT VÁLASSZUNK KI ("Ugyanaz az alapelv, amit élettársa kiválasztásánál is érvényesít az ember. Ne csak azt tudjuk, hogyan viselkedik sörözés közben, kellemes körülmények között, hanem azt is, viszontagságos körülmények között, szűkölködés idején milyen a magatartása. Tudnunk kellene, milyen a munkában, hogyan viszonyul feleségéhez, gyermekeihez. Expedíció közben mindenki felejtse el munkahelyi beosztását. A vállalati vezérigazgató: egyik tagja az expedíciónak. Igazgatónak, vállalkozónak, felügyelőnek, munkanélkülinek egyaránt ehhez kell igazodnia..."). Igen fontos, hogy az expedíció tagjainak EGYNÉL TÖBB SZAKMÁJA legyen (13), illetve, hogy amit igértünk, azt álljuk is, minden körülmények között. Ezért túrázás, expedíció esetén CSINJÁN BÁNJUNK AZ ÍGÉRETEKKEL (14), mert a fölösleges csalódások aláássák a résztvevők lelki egyensúlyát, biztonságát. A résztvevők legyenek mindig felkészülve a legmostohább helyzetekre.

További jótanácsok: NE FELEDKEZZÜNK MEG KIS AJÁNDÉKOT VINNI HOZZÁTARTOZÓINKNAK, BARÁTAINKNAK, FŐLEG PEDIG FŐNÖKÜNKNEK (15), de közben SAJÁT GYŰJTEMÉNYÜNKET IS GYARAPÍTSUK (16). Közhelynek hangzik, de ha a mélyére nézünk, itt is nélkülözhetetlen alaptétel: NE MENJÜNK MINDENÁRON FEJJEL A FALNAK (17)! Hogy miért? "Semmi se jár nagyobb veszéllyel, mint bennszülöttekre az európai életritmus ráerőszakolása. Az indián „manyana” kifejezés közismert. Jelentése: majd holnap. Nemcsak a dél-amerikai indiánok igazodnak hozzá. Szelleme Arábiában, Indiában és még sok helyen érvényesül" - figyelmeztet Kele. Az előre nem látható akadályok kikerülését.szolgálja a következő szabály: LEGYENEK NÁLUNK APRÓSÁGOK, AMELYEK KÖNNYÍTIK A NEHÉZ PILLANATOKAT (18), mégpedig: "Csavarhúzóra, tűre, cérnára, ollóra, nagyítóüvegre, fényképezőgépbe való tartalék szárazelemre, tartalék fényképezőgépre, sebtapaszra, egy darab zsinegre, zsebkésre gondolok." - stb., stb. Továbbá: MINDIG LEGYEN NÁLAD VASTARTALÉK.

("Középiskolásként indiánfutáshoz edzettem a Kis-Kárpátokban. Meg akartam közelíteni a maratoni távot, így 40 km körüli útvonalat választottam. Feltételeim nehezítésére nem vittem magammal ennivalót. Az erdőkben mindenütt volt víz elegendő. Azon a napon Lozornóból indultam, hogy a Turecký vrch és Košariská érintésével Fehér kereszthez (Biely Kríž), majd Récséhez érjek. Éjszaka friss hó hullott. Tíz centiméternyi hótakaró elegendő volt ahhoz, hogy a feltételezettnél nagyobb legyen az energiaveszteségem. A Fehér kereszt előtti kilométeren már megvert kutyaként vonszoltam magam.

Bekopogtattam az erdészlakba, az erdész felesége csak rám tekintett, és szó nélkül adott egy karéj zsíros kenyeret, és főzött egy csésze teát. Ha van a zsebemben egy darabka csokoládé, fejedelmien éreztem volna magam, nem teszem ki magam az összeomlás veszélyének. A tanulság egyértelmű: azóta mindig van nálam vastartalék, egy darabka csokoládé vagy két-három kockacukor".)
(Folytatjuk)