A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Románia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Románia. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 22., csütörtök

CSEKE GÁBOR: A romániai Világörökség helyszínei


1. A Duna Delta


A Duna-delta műholdas képe, 2006 tavaszán
1991 óta a világörökség része az Európát szinte teljesen átszelő folyam torkolatának élővilága. Legendás, titokzatos hely, ahol nem mindennapi életkörülmények között nem mindennapi emberek élnek. Az ott található víziparadicsom, a gazdagnak ígérkező halászzsákmány minden időkben vonzották a kalandvágyókat. Ma például magyarországi és székelyföldi utazási irodák foglalkoznak azzal, hogy érdeklődőket toborozzanak deltai kiránduláshoz egy-egy vérbeli halásztanyára...


A delta „személyi lapjáról” olvastuk le: Európa egyik legkiterjedtebb madár, növény és halparadicsoma. Lakói jobbára románok és lipovánok lipovánok, ez utóbbiak 1720 körül vándoroltak át Oroszországból, vallási üldöztetések elől. Ma is a jellegzetes lipován kalapot és fekete kabátot viselik és egyszerű körülmények között élnek halászatból, vadászatból. A deltában laknak  még ukránok, haholok, törökök, cigányok, örmények, ruszinok, zsidók, görögök és magyarok.


A Delta 3 fő ága a Chilia, Szulina, Szentgyörgy és számos mellékág. Nádasok, lápok, tavak, csatornák, homokdűnék, erdők síkságok alkotják e csodálatos vidéket. A Duna Delta 1938 óta Nemzeti Park, 1990 óta Bioszféra Rezervátum. Összesen 1456 állatfaj lakja e vidéket. Európában egyedülálló a 2500 párt számláló pelikán telep. Több mint 300 madárfaj él e területen, melyekből 176 itt is költ. A 45 édesvízi halfaj közül a legnagyobb testű a viza.


Erdélyi magyar vonatkozása is van a Deltát tanulmányozó tudományosságnak: hosszú évtizedeken át dolgozott itt Kiss János Botond, magyardécsei születésű, biológia-földrajz képzettségű kutató, akit méltán neveznek nem csak a Delta szerelmesének, hanem elszánt védelmezőjének is: ő volt az, aki többekkel együtt kidolgozta a Bioszféra Rezervátum működési rendszerét, illetve megszervezte a rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét, amelynek élén több éven át állt harcban a vadorzókkal, területrombolókkal. Egy ideig környezetvédelmi államtitkár is volt a bukaresti kormányban, de a „magas” érdekek nem pártolták túl nagy lelkesedéssel a konkrét, lényegre törő munkát, ezért Kiss J. Botond ismét a deltai kutatóintézetben keresett s talált teret a szolgálathoz. A Deltáról írt könyve, mely először 1982-ben jelent meg a Kriterionnál, s azóta öt kiadást ért meg (ebből kettő német nyelvű), mindig tovább fejlesztett, gazdagodó tartalommal, ebből kiolvasható minden, amit e csodás helyszínről tudni kell. Címe: A Delta könyve, s legutoljára az alábbi címen lehetett megrendelni, már akkor korlátolt mennyiségben: Hubertus Vadkereskedelmi Kft, 1024 Budapest, Ady Endre u.1., Tel./Fax: 06-30-214-399. Talán antikváriumokban itt-ott kapható! 


2. Berethalom – a legrégibb romániai szász település


A XIII. században bukkan föl Erdély térképén, s a hagyományokhoz híven, mint minden további szász telepes helység, városias szerveződésű és külsejű: egy központi teret jól megépített lakóházak sora fog körül, amelynek közepében impozáns vártemplomot emelnek, amely a hitnek is, de a mindennapi életnek is védelméül szolgált.


Berethalom Szeben megye északi részén fekszik, egyenlő távolságra Medgyes és Segesvár között. Dombvidéken áll, a Nagyküküllő bal partján, a várost átszelő patak a házak elrendezését is meghatározza. Országúti megközelítése jószerént problémamentes, a vasúton gyorsvonattal érkező Medgyesen kell hogy leszálljon, míg a személyvonat a 9 kilométerre található Erzsébetvároson (Dumbrăveni) is megáll.


Több mint 300 éven át itt székelt az evangélikus püspökség, amíg a hívek – a szászok – el nem fogytak. A második világháborúig népes hetipiacok színhelye volt ez a mesteremberek lakta város, amely jelentős borászati központnak is bizonyult.


A helység közepén magasodó vártemplom olyan méretűvé és harmonikus szépségűvé sikeredett, hogy Berethalom lakói az évszázadok során különleges védelemmel vették körül. Ezért sikerült megőriznie eredeti állapotát a XV-XVI. század fordulójától, s lehetett az elsők között, már 1993-ban elismertetni mint a világörökség kiemelt helyszínét.


Az 1977-es földrengés rongálásait időben és jó minőségű munkával kiigazították. Külön említést érdemelnek a templomi együttesből az oltár, a műemlékorgona (1523-ban már működik!), az óratorony, a harangtorony, a szószék. 


Berethalomban tartják hagyományosan az erdélyi szászok évi fesztiválját, szeptember 17-18-án. 2011-ben, rendhagyó módon, a fesztivál színhelye Brassó lett.




3. A Horezu-kolostor


A kolostor híres falfestményeinek egyike
Constantin Brancoveanu vajda alapította az akkoriban Hureznek is nevezett kolostort, építése 1690-ben kezdődött, amikor az ország határainál csend és béke honolt. A stílus, amelyben épült, az uralkodóról kapta a nevét (Brancoveanu-stílus), a kolostor pedig az ókirályság legreprezentatívabb XVII. századi műemléke. Annak idején azzal a hátsó gondolattal is épült, hogy a nyugatról érkező veszélyek ellen védelmül szolgálhat. A törökökkel vívott háborúk, majd a Tudor Vladimirescu-féle felkelés mind-mind rontott a kolostor állagán; ez utóbbi esemény idején az épületet raktárnak használták a felkelők.

2010. október 6., szerda

KAKAS ZOLTÁN: Beszélő kövek

Kossuth szikla, Hargitafürdő * Fotó: Kakas Zoltán

Kakas Zoltánék “beszélő kövei”


Az ezredfordulón, valamikor 2000-ben megjelent volt egy multimédiás CD, Beszélő kövek címmel, amelyen az állt, hogy szerzősége a sepsiszentgyörgyi Nemere Természetjáró Köré, viszont a budapesti Független Ökológiai Központ Alapítvány támogatása meghatározó volt e nem mindennapi szellemi barangoláshoz.


A kört irányító Kakas Zoltán néhány évtizedes terepmunkájának, néprajzosi és természetjáró tapasztalatát, élményeit osztja meg a közönséggel e látvány- és gondolatgazdag gyűjtemény révén, amely nem egyéb, mint a Romániában fellelhető, a helytörténet által számontartott látványos, történelmi múltú természetes szikla- és kőképződményeket képileg, illetve a hozzájuk fűződő legendák, mesék, szájhagyományozott vagy rögzített történetek és képek interaktív gyűjteménye.

 

2010. augusztus 30., hétfő

GYÁRFÁS ELEMÉR: Sinaia


Budapest, 1903. november 6.

Fenyvesekkel koszorúzott, égbetörő magas hegyek között fekszik Sinaia, a román királyi pár csodaszép nyaralója. Valóban fenséges hely, méltó a költő királynőhöz, Carmen Sylvához.

Már a hozzávezető út is gyönyörű. Elhagyva a tömösi honvédemléket, melyet a határőrző vitéz székelyeknek emelt a nemzet kegyelete, szebbnél-szebb képek tárulnak szemeink elé. Elérjük Predeált, majd Romániába visz utunk. A vonat dübörögve rohan lefelé a magas sziklabércek között. Feltűnik a Bucsecs, a maga impozáns nagyságában. Elragadva nézzük. A hatalmas fenyőerdő közepette, melyen keresztül haladunk, egy-egy kis várost érint a vasút. Pompás villák sorakoznak egymás mellé, egy-két gyár kéménye füstölög mellettünk. Bizony a románok kiaknázzák hazájuk kincseit, élvezik szépségét . . .

De legelragadóbb, legbájosabb köztük mégis csak Sinaia, ez a kis elrejtett paradicsom, melynek megteremtésére kezet fogott a nagy természet az emberi észszel, emberi munkával. Gyönyörködünk a vidék vad szépségében; rengeteg erdők, égbenyúló magas hegyek vesznek körül és amellett feltaláljuk egy világváros pompáját, kényelmét.

A szebbnél-szebb villákkal, hatalmas szállodákkal keveset törődve, siettünk kitűzött célunk, a Peles-kastély felé. Megtekintve, jobban mondva megbámulva a királyi istállókat, csakhamar kiértünk arra a kis fensíkra, melyen a palota fekszik. Gyönyörű látvány tárult szemeink elé! Fejünk felett az azúrkék égbolt; körös-körül rengeteg erdők, hatalmas sziklabércek, köztük ősz, koronás fejével a Bucsecs. És e szépségében is zord vidék közepette a pompás
stílusos épület, szingazdag falfestményeivel, számos tornyával, balkonjával. Előtte gyönyörű virágoskert, tó, melyben hófehér hattyúk úszkálnak. Nem csoda, ha király választotta lakóhelyéül!

A palota előtt, egy-egy vasrácscsal elzárt helyiségben régi fegyvereket látunk: páncélok, kardok, lándsák; majd néhány öreg ágyú, mellettük garmadába rakva a különféle ágyúgolyó. Egy kis felirat megmagyaráz mindent: Plevna 1878. Íme, milyen büszke a fiatal román királyság dicső hadjáratára!

A kastély belseje mesébe illő fénnyel és pompával van berendezve. Keresztül menve a lépcsőházon, a villanyfényben úszó előterembe érünk, hol két óriási, egymással szemben álló tükör fogad. Innen az ebédlőterembe jutunk, melynek falait pompás fafaragványok díszítik. Ezek képezik tán a kastély főékességét; mindenütt megtaláljuk, a legszebbek azonban mégis az ebédlőben vannak. Mi szürke, hétköznapi emberek sok mindent megbámultunk még itt, főként az asztal közepén levő szökőkútat. Azután a billiárdterembe, majd a dohányzóba mentünk. Mindkettőnek valóban királyi a berendezése. Nagyon szépek a pipázóterem színes ablakai. Gyönyörű a török szoba színgazdag, pompás szőnyegeivel, bútoraival. A szokatlanság ingerével hat a szemlélőre. A mellette levő szobában egy fehér láda vonta magára figyelmünket. „A kis hercegek játékai", monda vezetőnk. Felnyitottuk: közönséges gyermekjátékok voltak benne. Bizony, a gyermek csak gyermek marad, akár bíborban, akár a föld porában született.

Áthaladva azon a terraszon, ahol a királyi család ozsonnálni szokott, gyönyörű, rococo-ízlésben berendezett szobába jutottunk. Megbámultuk a pompás tükröket, a bájos festményekkel díszített, meisseni porcellán asztallapokat, melyeknek mindegyike kincset ér. Feltárult előttünk a zeneterem ajtaja. A piros függönyökön átderengő fény csak alig világította meg a faburkolattal és faragványokkal körülvett termet. A különféle hangszerek, a terem fődísze: a pompás orgona, aranysípjaival, mellette szétszórva számos hangjegy: eszünkbe juttatta a költői lelkű királynőt. Olyan komor, fájdalmas érzést keltett bennünk ez a terem minden pompája mellett is. Odaképzeltük a királynőt az orgonához és szinte hallottuk a panaszos, szomorú dallamot. . .

Még csak a színház megtekintése volt hátra. Azután végighaladtunk az ősök képeivel díszített folyosón és búcsút mondtunk a tündérszép Peles-kaslélynak.

Éppen leáldozóban volt a nap. Elmerengve néztük a nagyszerű tájképet. Az erdő halk zúgása és a tovarohanó Peles-patak moraja titokzatos dallammá olvadt össze. Ezt hallgatta egykor Carmen Sylva, elmerülve a bájos vidék szemléletébe. És a Peles mesélt, mesélt . . . Caraiman óriásról, a tündérekről, a szegény, egyszerű emberekről. Nem értette meg szavait senki, csak a költői lelkű királyasszony . . .

Jól esik nekünk, magyaroknak, szerelettel gondolni Erzsébet román királynőre. Mert nekünk is volt királynőnk, őt is Erzsébetnek hivták. Szomorú idők jártak akkor! Az erdő zúgása, a patak moraja elbeszélte, elsuttogta, hogy volt egy nemzet, mely sokat szenvedett, ártatlanul. Nem értelte meg szavait senki, csak az áldott lelkü királyasszony ...

(Alkotmány / Forrás: Gyárfás Elemér - Erdélyi problémák, 1903-1923. Kiadja az Erdélyi Irodalmi Társaság, Cluj-Kolozsvár, 1923.)