2011. szeptember 22., csütörtök

CSEKE GÁBOR: A romániai Világörökség helyszínei


1. A Duna Delta


A Duna-delta műholdas képe, 2006 tavaszán
1991 óta a világörökség része az Európát szinte teljesen átszelő folyam torkolatának élővilága. Legendás, titokzatos hely, ahol nem mindennapi életkörülmények között nem mindennapi emberek élnek. Az ott található víziparadicsom, a gazdagnak ígérkező halászzsákmány minden időkben vonzották a kalandvágyókat. Ma például magyarországi és székelyföldi utazási irodák foglalkoznak azzal, hogy érdeklődőket toborozzanak deltai kiránduláshoz egy-egy vérbeli halásztanyára...


A delta „személyi lapjáról” olvastuk le: Európa egyik legkiterjedtebb madár, növény és halparadicsoma. Lakói jobbára románok és lipovánok lipovánok, ez utóbbiak 1720 körül vándoroltak át Oroszországból, vallási üldöztetések elől. Ma is a jellegzetes lipován kalapot és fekete kabátot viselik és egyszerű körülmények között élnek halászatból, vadászatból. A deltában laknak  még ukránok, haholok, törökök, cigányok, örmények, ruszinok, zsidók, görögök és magyarok.


A Delta 3 fő ága a Chilia, Szulina, Szentgyörgy és számos mellékág. Nádasok, lápok, tavak, csatornák, homokdűnék, erdők síkságok alkotják e csodálatos vidéket. A Duna Delta 1938 óta Nemzeti Park, 1990 óta Bioszféra Rezervátum. Összesen 1456 állatfaj lakja e vidéket. Európában egyedülálló a 2500 párt számláló pelikán telep. Több mint 300 madárfaj él e területen, melyekből 176 itt is költ. A 45 édesvízi halfaj közül a legnagyobb testű a viza.


Erdélyi magyar vonatkozása is van a Deltát tanulmányozó tudományosságnak: hosszú évtizedeken át dolgozott itt Kiss János Botond, magyardécsei születésű, biológia-földrajz képzettségű kutató, akit méltán neveznek nem csak a Delta szerelmesének, hanem elszánt védelmezőjének is: ő volt az, aki többekkel együtt kidolgozta a Bioszféra Rezervátum működési rendszerét, illetve megszervezte a rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét, amelynek élén több éven át állt harcban a vadorzókkal, területrombolókkal. Egy ideig környezetvédelmi államtitkár is volt a bukaresti kormányban, de a „magas” érdekek nem pártolták túl nagy lelkesedéssel a konkrét, lényegre törő munkát, ezért Kiss J. Botond ismét a deltai kutatóintézetben keresett s talált teret a szolgálathoz. A Deltáról írt könyve, mely először 1982-ben jelent meg a Kriterionnál, s azóta öt kiadást ért meg (ebből kettő német nyelvű), mindig tovább fejlesztett, gazdagodó tartalommal, ebből kiolvasható minden, amit e csodás helyszínről tudni kell. Címe: A Delta könyve, s legutoljára az alábbi címen lehetett megrendelni, már akkor korlátolt mennyiségben: Hubertus Vadkereskedelmi Kft, 1024 Budapest, Ady Endre u.1., Tel./Fax: 06-30-214-399. Talán antikváriumokban itt-ott kapható! 


2. Berethalom – a legrégibb romániai szász település


A XIII. században bukkan föl Erdély térképén, s a hagyományokhoz híven, mint minden további szász telepes helység, városias szerveződésű és külsejű: egy központi teret jól megépített lakóházak sora fog körül, amelynek közepében impozáns vártemplomot emelnek, amely a hitnek is, de a mindennapi életnek is védelméül szolgált.


Berethalom Szeben megye északi részén fekszik, egyenlő távolságra Medgyes és Segesvár között. Dombvidéken áll, a Nagyküküllő bal partján, a várost átszelő patak a házak elrendezését is meghatározza. Országúti megközelítése jószerént problémamentes, a vasúton gyorsvonattal érkező Medgyesen kell hogy leszálljon, míg a személyvonat a 9 kilométerre található Erzsébetvároson (Dumbrăveni) is megáll.


Több mint 300 éven át itt székelt az evangélikus püspökség, amíg a hívek – a szászok – el nem fogytak. A második világháborúig népes hetipiacok színhelye volt ez a mesteremberek lakta város, amely jelentős borászati központnak is bizonyult.


A helység közepén magasodó vártemplom olyan méretűvé és harmonikus szépségűvé sikeredett, hogy Berethalom lakói az évszázadok során különleges védelemmel vették körül. Ezért sikerült megőriznie eredeti állapotát a XV-XVI. század fordulójától, s lehetett az elsők között, már 1993-ban elismertetni mint a világörökség kiemelt helyszínét.


Az 1977-es földrengés rongálásait időben és jó minőségű munkával kiigazították. Külön említést érdemelnek a templomi együttesből az oltár, a műemlékorgona (1523-ban már működik!), az óratorony, a harangtorony, a szószék. 


Berethalomban tartják hagyományosan az erdélyi szászok évi fesztiválját, szeptember 17-18-án. 2011-ben, rendhagyó módon, a fesztivál színhelye Brassó lett.




3. A Horezu-kolostor


A kolostor híres falfestményeinek egyike
Constantin Brancoveanu vajda alapította az akkoriban Hureznek is nevezett kolostort, építése 1690-ben kezdődött, amikor az ország határainál csend és béke honolt. A stílus, amelyben épült, az uralkodóról kapta a nevét (Brancoveanu-stílus), a kolostor pedig az ókirályság legreprezentatívabb XVII. századi műemléke. Annak idején azzal a hátsó gondolattal is épült, hogy a nyugatról érkező veszélyek ellen védelmül szolgálhat. A törökökkel vívott háborúk, majd a Tudor Vladimirescu-féle felkelés mind-mind rontott a kolostor állagán; ez utóbbi esemény idején az épületet raktárnak használták a felkelők.



A XVII. század végén valóságos képzőművészeti iskola működött itt, amely az egész ókirályságot ellátta. A festők élén egy Constantinos nevezetű mester állott, aki a román festőkkel együtt megalkotta a nevezetes hurezi festményt: az ikonszerű szentképeken megjelent a realista, lélektani ábrázolás számos jele is. Számos olyan jelenet került e kolostori képekre, amelyeket a való életről mintáztak. A kolostor csöndes, zárkózott cellái mélyén fordították le annak idején az itt élő szerzetesek román nyelvre az Ezeregy éjszaka meséit. Mint 1860 táján Alexandru Odobescu kiderítette, Brancoveanu vajda ide menekítette annak idején igen értékes könyvtárának maradványait, amikor megfosztották uralkodói rangjától. A történelmi idők során elszenvedett pusztítások dacára a kolostor egyedülálló teljesítménye a román szellemiségű építészetnek.


4. Segesvár, történelmi központ


Segesvár Románia szívében fekszik, a Nagy-Küküllő középső szakasza mentén elterülő medencében, valamikori szász szék központja. A történelmi leletek tanúsága szerint ősidőktől kezdve lakott hely. Jeles római katonai őrhely, majd óbolgár telep. A XII. század közepén II. Géza szászokat telepít a helységbe. Favárat építenek rá, amely a tatárjáráskor elpusztul. A település később újjáéled, fokozatosan beépítik, majd a 14. századtól szabad királyi város. Itt erősítették meg 1506-ban a három nemzet unióját. Előbb Vitéz Mihály, majd Basta seregei foglalták el, s így tovább a történelem során: hol feldúlták, hol felemelték. 1849-ben Forró honvéd tábornok foglalta el, majd Bem is bevonult ide. 1849. július 31-én határában volt a segesvári csata. 1876-ban a szász székek helyett újonnan létrehozott Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett. A várost mindvégig híres kézműipar jellemezte. Bronz- és ónművesei, asztalosai, kőfaragói, majd később posztó-, kerámia- és üvegipara tette nevezetessé. 


Segesvár történelmi központja 1999 óta a Világörökség része. Nevezetességei közül föltétlenül megemlítendő, hogy várának egykori 14 tornyából 9 még most is áll, melyeket 930 m hosszú várfal köt össze. Óratornya a 14. században épült, 1556-ig városháza is volt. Híres zenélő óráján 12 apostol ezüst szobra sétált körbe, melyeket 1601-ben elraboltak, majd 1648-ban pótoltak. Ma múzeum van benne. A Várhegyen található az egykor országos hírű szász evangélikus gimnázium épülete, illetve a régi megyeháza is, mely 1888-ban épült, s a közelében áll petőfi mellszobra.


A város igen neves történelmi személyiségeket bocsátott ki az életbe: itt született többek között Vlad Tepes (III. Vlad) fejedelem (1431), Hauer György egyházi író (1672), Schech Márton történetíró (1724), Ackner Mihály antikvárius, természetbúvár (1782), boldog br. altorjai Apor Vilmos mártír győri püspök (1892), gr. Csáky István külügyminiszter (1894).


Segesvár 2004-ben megkapja Az Európai Unió tiszteletbeli plakettjét. A segesvári vasútállomást eurostációvá alakítják át, mert a IV. páneurópai vasútvonal itt kereszteződik a Biharkeresztes-Brassó autópályával.


5.  Dák erődítmények Szászváros környékén


Dák vármaradványok Szászváros környékén
Úgy is hívják a területet, ahol régészeti leletek egész garmadája várja a helyreállítást és a történészi értelmezést: az Istenek Földje. Ez volt az egykori Dacia központja, amely azóta is izgatja a román szellemiséget, hiszen itt vélik fölfedezni népük eredetét. A Szászváros környéki dák temetők és erődítmények 1999-ben kerültek fel az UNESCO-listára. Tanulságos belelapozni egy Amerikában élő középkorú román férfi, Napoleon Savescu útinaplójába (Jurnal de calatorie in Dacia – Tara Zeilor; Dacia Revival International, 2001), aki 1998 júniusában baráti expedíciót szervezett a dákföld szívébe. A szervezésre azért volt szüksége, mert az Egyesült Államokban olyan hírek keringtek, hogy a rendszerváltozás óta fellendült Romániában a banditizmus, elszaporodtak a rablások. Ifjúkori barátai kísérik el útjára, amelyhez gépkocsit bérelnek s irány Szászváros. Ott újabb túratársakkal találkoznak, köztük Snegur moldáviai elnök akkori főtestőrezredesével is, aki szabadságát töltötte Romániában. Szerencsére, a tengerentúli híresztelések hamisaknak bizonyultak, az útjukba kerülő „dák leszármazottak” példás vendégszeretettel fogadták a vándorokat.


Június 8-án vágnak neki gyalogosan a túrának, Szászvárosból Alsóvárosvíz felé, minden pillanatban tudatában lévén, hogy lépteik történelmi helyeken taposnak. Megtudják, hogy annak idején Ceausescu látogatást tervezett Sarmiseghetuzára, de az valamiért elmaradt. A helybeli lakosok nagy örömére viszont előzetesen kiépítették az utakat, egészen az első régészeti lelőhelyig. Felsővárosvíz területén már történelmi emlékekre bukkannak, viszont a polgármester elpanaszolja nekik, hogy a Godeanuból eredő hegy patak, mivel rossz tervek szerint építettek rá pisztrángtenyészetet, azon a tavaszon elárasztotta a környéket, az emberek értékeit magával sodorva, átrajzolva az egész vidék domborzatát. Hamarosan Kosztesdre érnek, ahol a dák várak találhatók, amelyek Burebista idejét és a rómaiak támadásait idézik. Nevezetesen azt, hogy a rómaiaknak csak Dacia 14 százalékát sikerült igába hajtaniuk, míg a dákföld maradék 86 százaléka örökké szabad maradt. Bejárnak egy erődítményt is a Blidaru (703 m magas) tetején, s megdöbbenti őket az építmény harci funkcionalitása, védelmi felépítése. Bolyongásaik közben találkoznak egy professzorral és egy tábornokkal, akik szintén a dák történelem rajongói, s hosszan tartó eszmecseréket folytatnak. Az útirajz megtalálható az interneten, a http://www.dacia.org/ honlapon, érdemes elolvasni, hogy jobban megértsük egy mellettünk élő nép őskeresési igényét és érzékenységét. A tanulság: mindenki azt szeretné, ha dicső és ősi erényekkel felruházott elődöktől származna. S mert keresi, előbb-utóbb meg is találja magának. 




6. Székelyderzs és a szász erődtemplomok


Unitárius templomvár a székelyderzsi. A XV-XVI. században, a gótika korában nagyobbítják meg és ekkor kezdődött el a védelmi rendszerek kiépítése. A négyszög alakú várfal sarkain négyszögletű tornyokat emeltek. A templomot 9 támpillér tagolja, amelyek szuroköntőket, lőréseket és védőfolyosót tartanak. 


Története hasonlatos a többi szász templomerődítményéhez, amely a  XII. századdal kezdődik, amikor II. Géza magyar király több mint 2500 német telepest hív be az ország erdőelvi (a mai Erdély területe) , délkeleti részének fejlesztésére és védelmére. Egy II. András által 1224-ben kibocsátott oklevél révén („a Szabadság Aranybullája”) e telepeseknek különleges jogokat és kiváltságokat biztosítottak, amelyek önállóságukat, s ezáltal az új települések gyors fejlődését biztosították. (E jogok hasonlatosak, bár sokban eltérőek voltak a székely szabadságjogoktól.)


A falvak, a városokhoz viszonyítva lényegesen korlátozottabb lehetőségek között, védelmi megoldást keresnek, hogy megóvják a közösségek életét és javait. A helyiek számára az idegenek támadása elöli végső menedéknek a templomépület bizonyult. A középkor embere a templomban isteni védelem alatt érezte magát. II. Miklós pápa egyik bullájának értelmében a templom menedéket nyújtott az üldözötteknek, a gyilkosoknak, az adósoknak, s mindazokat, akik erővel hatoltak be valamely szentélybe, az egyház kiátkozta. Emiatt aztán a templomra úgy tekintettek, mint egy biztonságos menedékhelyre.


A templom ugyanakkor a falu legmagasabb és legtágasabb épülete volt, képes volt befogadni az egész ott élő közösséget. A helység közepén helyezkedett el, támadások idején elősegítette a gyors menekülést. Ekkor a harangtornyot lőrésekkel és őrmellvédekkel egészítették ki, ezáltal az a legfőbb védőbástya szerepét töltötte be. A karzatot is megemelték és erődítették, hogy védelmi szerepet tölthessen be. Az oltár fölé védelmi szintet emeltek, amelyet lőrésekkel láttak el. A 15. században a templomokhoz sajátos védőrendszereket is építenek: bástyákat, különféle típusú tornyokat, árkokat, zwingereket. Mellettük háztartási rendeltetésű helyiségek is megjelennek, mint például az ostrom idejére szükséges élelemraktár. A vártemplomok később veszítettek védelmi szerepükből, de az önazonosság, a megmaradás szimbólumaivá váltak.


A szász építészeti együttesek páratlan értékei elismeréseképpen, a 150 vártemplom közül 7 – közöttük székelyderzsi - felkerült az UNESCO világörökségi listájára.


7. Kelet “szixtusi kápolnája”. Voroneţ


Részlet Az utolsó ítélet c. voroneţi falfestményből
Ha valahol szóba kerülnek Moldva turisztikai szépségei, az emberek többsége minden bizonnyal a moldvai kolostorokra gondol. Közöttük is kiemelt helyet foglal el Voroneţ, amelyet sokan Kelet “szixtusi kápolnájának” tartanak, művészettörténeti jelentősége és egyedülálló művészi kincsei okán. 


1488-ban építették, alig néhány hónap alatt, majd nem egészen száz év múlva bővítették, és felkerült rá a külső falfestmény, amelynek azóta is csodájára járnak. Bukovina Habsburg uralom alá kerülésekor (1785) megszűnik a kolostori élet, s csak 1991-ben indul újra, ezúttal fiatal apácák népesítik be a történelmi műemlékkolostort. Jelenlegi fiatal vezetőnője okosan ötvözi az egyházi életmódot a gazdasági tevékenységgel, illetve a művészi kincsek hasznosításával. A külső freskó címe Az utolsó ítélet. Voroneţ ugyanakkor festményeinek sajátosan egyedülálló kék színéről is híres, sokan a Rubens-féle vörös és a Veronese féle zöld jelentőségéhez hasonlítják. Az egész kolostor gazdag a különböző falfestményekben, illetve fára festett templomi ábrázolásokban. Ezek, akárcsak az egész műemlék állandó restaurálásra szorulnak. 


Itt található Daniil remete (Daniil Sihastru), a kolostor első vezetőjének a sírja is. Daniil atya különben egy idő után önszántából kivonult a civilizációból és saját remetelakában, egy barlangszerű képződményben élte le szent életét.


Hasonló helyzetben vannak a többi moldvai kolostorok, mint a Suceviţa, Moldoviţa, Humor, Putna, Neamţ stb. A hagyományaiban összetartozó kolostoregyüttest méltán sorolták a romániai UNESCO-örökség helyszínei közé 1993-ban, Észak-Moldva templomai néven. 


8. Máramarosi fatemplomok


A jeddi fatemplom
Az 1999 óta a Világörökség részét képező máramarosi fatemplomok különleges, égbe nyúló faszerkezetükkel és meglepő épségben fennmaradt, a középkori emberek népi hiedelemvilágát tükröző falfestményeikkel nyűgözik le az idelátogatókat.


A faépítkezés amúgy is elterjedt a régióban, s nem véletlenül tartják Máramarost élenjárónak abban, ahogyan a történeti fa tartószerkezeteket kimódolta és hosszúéletűvé tette. A templomegyüttesből kiemelkedik mindenek előtt a jódi fatemplom, amelyet a legszebbnek tartanak; 1699-ben épült, és az "Úr anyja születése" nevet viseli. A templom teljes belső felületét betöltő festést Alexandru Ponehalski készítette 1782-ben. A kis dombtetőn álló temetőkerti fatemplomhoz kálvária-stációkkal kiképzett út vezet fel, melynek mindegyik szakaszát más-más hívő család építtetett.


Barcánfalva az Iza-völgy legnagyobb települése, a területén található fatemplom, amely 1720-ban épült, egy sor egyházi épülettel együtt, 1989-ben újjáépítették. A templom az "Úr anyja templombamenetele" nevet viseli. A nyolc UNESCO-védelem alatt álló templom közül ez az egyetlen, amely előbb kolostor-templom volt, és csak később, 1806-ban vált gyülekezeti (parókiális) templommá. Ekkor költöztették mostani helyére, a gerendák a mai napig őrzik azt a bevésett számozást, ami az újjáépítéshez nélkülözhetetlen. A templom igen értékes belső festését Toadar Hodor és Ioan Plohod végezte.

2005-ben Nagybányán ünnepélyes keretek között bemutatták a Máramarosi fatemplomok című, nagyméretű albumot (Man Grigore munkája), amely kilencven, a jelenlegi Máramaros megye területén lévő fatemplomot tartalmaz teljes történelmi, építészeti és szakrális szempontból. Ezek jó része az 1717-es tatárjárás után épült és őrzik a kor szellemét. Az album ezer színes fotót tartalmaz, román és angol nyelvű magyarázó szöveggel.


1 megjegyzés: