JÓSA PIROSKA: Autóbusszal Nagyváradtól Gibraltárig és vissza (6)

Ismerkedés Barcelonával

Kolumbusz a tér fölött

Jólesően nyújtóztatjuk lábainkat a szinte egész napos buszozás után, miközben Elena köré csoportosulunk a tengerparti sétányon, amely Kolumbusz nevét viseli. Kellemes fuvallat hűsíti a levegőt a 31 fokos melegben, hiszen a Földközi-tenger itt van karnyújtásnyira tőlünk. Míg a busszal forgolódunk parkolási lehetőséget keresve, megpillantom Kolumbusz zászlóshajója mását, a Santa Mariát, amely mint a hajózási múzeum részlege fogadja a kíváncsi látogatókat. Körülöttünk lüktet a közel 1 700 000 lakosú kikötőváros délutáni forgalma, de valahogy a széles sugárutakon felhígul a tömeg, nem nyomasztó. Elena pár perc alatt elmeséli, hogy a Madriddal vetélkedő katalán fővárost joggal lehet még Párizzsal is hasonlítani, hiszen a virágzó gazdasági élet mellett művészeti és turisztikai szempontból is méltó a két említett várossal való összehasonlításra. 


Valóban ez az első benyomásunk, ahogy az impozáns kandeláberekkel díszített sétányra s a közelben–távolban látszó hatalmas régi és új épületekre tekintünk, no meg a bal oldalon emelkedő, a Gellért-hegynél nagyobb Montjuichra, amelyre közúton kívül magasvasúttal is fel lehet jutni. Jó néhány villanyrendőrrel őrzött átkelő után a világhírű fás sétányon, a Ramblán gyülekezünk. A Plaza Puerta de la Paz – Békekapu tér – képe most eltér az útikönyvben megismerttől, hiszen Kolumbusz 59 méter magas emlékművét éppen felújítják, így a talapzaton levő bronz domborműveket, szobrokat, melyek a nagy felfedező életéből mutatnak be jeleneteket, most deszkabódé takarja, akárcsak a nyolc oroszlánt. A vasoszlop tetején aranyozott földgömbön álló közel nyolc méter magas Kolumbusz-szobor azonban a helyén áll. A tengerparti Avenida de Colont magas pálmafák díszítik. 


Útközben Elena mellett igyekszem maradni, így megtudom, hogy 1888 és 1929-ben világkiállítás volt Barcelonában, majd 1992-ben olimpiai játékok, így ezekre az eseményekre sokat épült-szépült a város. A Rambla 1200 méter hosszú, szakaszonként kissé megtört útvonal, ahol két oldalon zajlik az autós forgalom, míg középen, a tágas platánfás sáv különleges színfoltja a városnak. A széles, árnyékos térség utcahosszat piac, vendéglő-kávézó és mutatványos látnivalók egyvelege. A Kolumbusz-szobortól a gyönyörű Plaza de Cataluniáig terjedő sugárút engem a budapesti Andrássy útra emlékeztet, csak annál sokkal elevenebb. A helyiek Ramblasnak mondják, többes számban, hiszen keresztutakkal, kisebb terekkel öt szakaszra oszlik s ezeknek külön neve is van: Santa Monica, Capuchinos, San José, Estudios, Canaletas. Közben felfedezek egy metróállomást. Elena megjegyzi, a metró, helyi vonat, fogaskerekű és drótkötélpálya a villamos- és buszvonalak mellett nagyon jó közlekedést biztosít a városnak. Megtudom még, hogy a Rambla arab eredetű szó, és kiszáradt folyómedert jelent. Valaha itt folyt le a tenger felé a város, magasabb részeiről származó forrás- és esővíz. Ma az út két oldalán üzletek, vendéglők, színházak, mozik, múzeumok sorakoznak. Miután elhagyjuk a hajózási múzeum hatalmas épületét, Elena megmutatja az irányt, ahol a házak mögött van a híres katalán közgazdász, Güell palotája, amely színházi múzeum. Szenzációs modern macskaszobor mellett vezet el utunk, s közben meglátjuk az első eleven szobrot. Ezek az élő szobrok a Rambla világhírű nevezetességei: a szoborpózban mozdulatlan mutatványosok. Krétafehér arcú, fekete ruhás bohóc áll fél lábon, rejtély, hogy bírja olyan sokáig a kitekert testhelyzetet, mert míg körbeálljuk és bámuljuk, csak a szemhéja mozgása árulja el, hogy élő ember! 

Vár a viaszmúzeum

A Museo de Cera – viaszfigurák múzeuma – közelében Elena vezetésével jobbra átmegyünk a gyalogátkelőn, s a gótikus negyed látogatására indulunk. Hihetetlen az ellentét; pár pillanat múlva szűk középkori utcákban járunk évszázados paloták, csodás kovácsoltvas kandeláberek között, árnyékos hűvösben, különleges mintázott, csúszásmentes kövezeten. A Barrio Gotico római, vízigót és arab város kőmaradványaival és az európai középkor emlékeivel történelmi csoda Barcelonában. Az egyik szűk utcában a sóhajok hídjára emlékeztető kőcsipkés kovácsoltvas műremek köt össze két palotát emeletnyi magasan a fejünk felett. Egyik-másik palota durván faragott gránitkőkockákból épült, mások bevakoltak, néhol látszik a középkori tégla. Elhaladunk a XIV. században épült városháza és a katalán autonómiát jelképező Generalitat impozáns reneszánsz épülete előtt. Ez utóbbi engem ünnepélyességével a firenzei Palazzo Vecchióra emlékeztet. Aztán egy szűk sikátoron át a székesegyház jobb oldalán levő régi kolostor kerengőjében rövid időre mesevilág vesz körül! Az oszlopok között kápolnák sora imádkozó hívőkkel, mécsesekkel, elcsendesült turistákkal, míg a kolostorkertben délszaki növényzet – magnólia, pálma, leander, mimóza, japánrózsa és sok más virág. Kellemes hűvös van a zöld növények között átszűrődő napfényben és finom vízcsobogás – a sárkányölő Szent György szobrával díszített kút mellett kisebb sor, hiszen sokan oltják szomjukat a hideg forrásvízzel. Az 1380-1451 között épült kerengő a katalán gótika egyik gyöngyszeme. 


Hirtelen gágogásra figyelek, s látom, hogy a kert másik sarkában jókora medencében 13 fehér liba úszkál vagy a parton tollászkodik. Egy nyugodtabb sarokban Elena köré gyülekezünk, aki elmondja, hogy a város védőszentje Szent Eulália, akinek a székesegyház kriptájában áll díszes hófehér alabástrom szarkofágja. A 13 liba azt jelképezi, hogy a szent életű kislány ennyi esztendőt élt a földön. Maga a katedrális, mint sok más középkorban emelt templom, egy román stílusú székesegyház romjain kezdett el épülni, míg az alapoknál IV. századi őskeresztény kápolna maradványai találhatók. Az építkezést 1298-ban kezdték el gótikus stílusban, 1459-ig dolgoztak a háromhajós, impozáns méretű templomon, hiszen hossza 83, szélessége 37, magassága 25 méter. Akárcsak számos középkori templomot, a barcelonai székesegyházat is épületek veszik körül, így nincs meg a rálátás csak a főbejárat felőli térről, amelyet különben csak a XIX.-XX. század fordulóján alakítottak ki gótikus stílusban, hasonlatosan az akkor épült kupolával. 

A Piaza

A Szent Severo kapun át jutunk a pompás székesegyházba, s először látom a könyvekben leírt spanyol jellegzetességet, miszerint a szentély és a kórus a templom közepén van! A kórust itt három oldalról fal veszi körül. Az elkerített terület előtti részt nevezik trascorónak, és a szabad oldalon a díszes, áttört ajtón és rácson túli rész a coro. Itt – a hely akkora, mint egy kisebb templom – a kanonoki székek felett régi címerek díszlenek. Csak futó benyomást szerezhetünk a díszes mellékkápolnákról, ám megnézzük a leghíresebbet. Itt áll a fából faragott, füsttől fekete Krisztus-szobor, amely a hagyomány szerint az 1571-es lepantói tengeri csatában a hős Don Juan de Austria zászlóshajóját díszítette. Nagyon jelentős csata volt, mert ebben az ütközetben a keresztények legyőzték a török hajóhadat. Gyönyörűek a XV. századból való színes mozaik üvegablakok, valamint a hatalmas főoltár előtti díszes, faragott kanonoki székek. Innen lépcsőkön jutunk le az altemplomba, ahol Szent Eulália alabástrom szarkofágja található.