* Voltaire barátja felfedezi a platinát, és behozza Európá-
ba a kokaint * Freud jó úton jár ahhoz, hogy közveszélyes legyen, de nyugalom, csak egy másik bolygón van * Illusztráció: Condamine és munkája
Azt tudták már egy jó ideje, hogy a Föld gömbölyű, de hogy mennyire, azt még nem. Ennek gyakorlati vonatkozásai voltak, hisz a hajózásban, ha egy fok eltérés van, az befolyásolja, hogy felfedeznek-e egy szigetet vagy nem, illetve, hogy a hajó a nyílt óceánon siklik-e, vagy egyenesen nekirohan a hegyfoknak.
1734-ben a Francia Akadémia úgy döntött, hogy fényt derít a dolgokra. Két expedíciót terveztek a földgolyó két vidékére, hogy lemérjenek egy-egy fokot. Jelentkezőkben nem volt hiány, mert amikor kitudódott, hogy a francia tudósok első ízben Dél-Amerikába utazhatnak, mindenki menni akart. A sort egy fiatal matematikus zseni, bizonyos Charles Marie de la Condamine nyitotta meg, akit huszonkilenc éves korában vettek fel a Francia Akadémia tagjai közé. Voltaire személyesen is ismerte, és azt mondta róla, hogy „heves kíváncsiság hajtja”.
A két férfi hivatalos volt egy vacsorára, ahol tombolát rendeztek, és egymás mellett ültek. Condamine zseniális statisztikus volt, s a szalvétájára firkált egyszerű képletből kiszámította, hogy a szervezők nem nyomtattak elég szelvényt, és elmondta mindezt Voltaire-nek. Ám azt is elmagyarázta, hogy ha valaki az összes szelvényt felvásárolná, akkor busás haszonra tenne szert. Voltaire ivott pár pohárkával és úgy döntött, megpróbálja. A vacsora végén fél millió frankot nyert. Összebarátkoztak. Ezután egy királyi audencián Voltaire maga ajánlotta az expedícióra a matematikus barátját.
Condamine egy csillagászból, egy matematikusból, egy botanikusból és egy órásmesterből kiváló csapatot állított össze. Az úton két fiatal spanyol tengerésztiszt vigyázta minden lépésüket: arra ügyeltek, hogy a tudományos expedíció ürügyén nehogy a jövőben francia megszállást előkészítő kémkedés folyjék.
A csapat 1734 novemberében érkezett meg Dél-Amerikába. Ez volt az első tudományos expedíció az Újvilágba, és ennek köszönheti a tudomány a kokát. Amint megérkeztek, a csapat kettévált, Condamine gyalog ment. Talált egy kaucsukfából nyerhető rugalmas anyagot, amelyből műszerei számára vízhatlan borítót készített és szintén óriási karriert futott be ez a rugalmas, varázslatos anyag. Később megszületett a világ gumiipara, de a kezében tartott kő nyomán fedezték fel a platinát is.
A dzsungelben a mérések nyolc éven át tartottak. A csapat közben lesújtó hírt kapott. Egy másik expedíció sikeres adatokhoz jutott, az útjuk feleslegessé vált. Ráadásul a csapat egyik tagja meghalt maláriában, orvosukat pedig agyonverte a feldühödött tömeg. Egy menedékházban kerestek menedéket. Úgy tűnt, hogy ennél rosszabb helyzetbe már nem kerülhetnek. De hol volt még a vége az útnak?
A csapat botanikusa, Joseph de Jussieu, Franciaország legkiválóbb botanikus dinasztiájának tagja, mindvégig őshonos növényfajtákat gyűjtögetett és tárolt, s egy szolga felügyeletére bízta őket. Az évek során hatalmas gyűjteményt halmozott fel új, addig ismeretlen fajokból, s ő nevezhette el volna valamennyit. Minden esélye megvolt rá, hogy a világ legismertebb botanikusa legyen. Ám mialatt a csapat bujdosott, a szolga az egészet elvesztette. Jussieu megőrült. Úgy döntött, hogy nem megy haza, elhelyezkedett a Limai Egyetemen. A csapat egy másik tagja is megőrült, a rajzoló szörnyethalt, mert összeomlott alatta egy állvány, Condamine, aki nem is őrült meg és nem is halt meg, gyalog indult haza. A trópusi betegségektől és az úti viszontagságoktól fél fülére megsüketült, fél lábára megsántult. A valóság azonban még tartogatott meglepetéseket.
A mérések végeztével Jussieu Condamine-nal Párizsba akart indulni, de a matematikus ragaszkodott az Amazonaszon át vezető hosszú, költséges úthoz. Jussieunak erre nem volt pénze, így Condamine, aki nem tudott vagy nem akart neki kölcsönadni, egyedül indult haza. Jussieu Limába ment, hogy rendezze pénzügyeit. Minden fillérje elfogyott, ezért elhelyezkedett orvosként Quitóban. Amikor elegendő pénze gyűlt össze, feketehimlő-járvány tört ki, s mivel ő a maroknyi európai orvos egyike volt, nem engedték hazautazni. Segítségét azzal hálálták meg, hogy házi őrizetben tartották, és szigorú büntetéssel fenyegettek meg mindenkit, aki a megszöktetésében esetleg segédkezne. Idejét azzal töltötte, hogy ragályos betegségeket tanulmányozott. Jussieu végül 1747-ben kapta meg az engedélyt Quito elhagyására. Limába indult, hogy hajóra szálljon hazafelé. Útja során megvizsgálta a kanellafát (ennek kérgéből készül a fehér fahéj). Mintáit ismét hazaküldte - nagy részük azonban ismét elveszett.
1748-ban érkezett Limába, ahol az eredeti expedíció egyik tagjával, Godinnel találkozott. A két férfi fárasztó útra indult az Andokba, hogy a telet Buenos Airesben töltsék. Útba ejtették a hoiancaveli ezüst- és higanybányákat. La Pazba érve Juisseu felfedezte, milyen gazdag az ottani növényvilág, s egyedül kutatni kezdett. Pár év múlva már a kokát tanulmányozta a Yungas völgyeiben. Pénze azonban ismét elfogyott, így 1750-ben arra kényszerült, hogy orvosnak álljon La Pazban. A kormányzó annyira megkedvelte, hogy nála kellett laknia, s jó ideig nem is engedte szabadon. Négy évvel később sikerült meggyőzni a kormányzót-már teljesen kimerülten-hogy engedje szabadon. Ekkor érte a hír, hogy gyűjteménye és jegyzetei elpusztultak. Amikor közölték vele, hogy édesanyja és fivérei meghaltak-megroppant. Ismét orvosként helyezkedett el. Egy levelében azt írta, hogy a botanika és az orvostudomány tönkretette, ezért mindkét tudományággal felhagy, matematikus lesz. Egy sötét, koszos limai kunyhóban nyomorgott még 10 éven át. Végül francia utazók adtak róla hírt, gyűjtés rendeztek neki, és erőnek erejével felrakták egy Franciaországba induló hajóra, harminchat év távollét után. Két barátja várta, de egyiküket sem ismerte meg. A balszerencse Párizsba is elkísérte. Újabb gyűjteményét nem merte maga előtt útnak indítani Limából, hanem egy megbízható szolgájára bízta, mondván, majd érte küld valakit. A szolga váratlanul meghalt, a gyűjteményt a tűzbe vetették, az összes tudományos dolgozattal együtt, amit valaha is írt. Hazatérve az Akadémia a sorai közé fogadta, a tájára se nézett. Elmebajából soha nem gyógyult ki. Egyetlenegy dolog maradt utána: egy általa gyűjtött koka-növény, a róla készült rajzokkal, amit maga Lamarck osztályozott.
****************
A kokain története, kultúrhistóriája, tiltása, kereskedelme - ami a Dominic Streatfeild: Kokain c. kötet (HVG Könyvek, Budapest, 2002) tulajdonképpeni tárgya - még ennél is izgalmasabb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése