VÁSÁRHELYI MIKLÓS: Három liter benzin (3)

Tízezer dollár az óceánrepülőknek - Bethlen István a "közvetítő"

Az a hír, hogy Endresz és Magyar a Várban vannak, futótűzként terjedt el Budapesten. Mire a miniszterelnökség palotáját elhagyták, a tömeg már elözönlötte a Szent György teret. Most valóban  kötetlen, spontán  ünneplés  kerekedett. Nem volt itt sem dísztribün, sem szónoklat, sem protokoll. Csak őszinte öröm, forró együttérzés és az utca népe. Éjfélre alkalmi cigánybanda verődött össze a téren, és a rajkók rázendítettek a Rákóczi-indulóra.
A hivatalos ceremónia azonban nem maradt el - csupán késett. A pénteki, szombati és különösen a vasárnapi sajtót, a képes újságokat, a mellékleteket megtöltötték az úti beszámolók, interjúk, méltató vezércikkek, a külföldi visszhangok ismertetése. S hogy az érdeklődés ne lankadjon, tömeglélektani kiszámítottsággal, július 20-án, hétfőn délutánra időzítették az eredetileg előző csütörtök estére, Mátyásföldre tervezett ünnepséget. A bicskei kényszerleszállás még látványosabb kavalkádot kínált.

Pompásabbnak ígérkezett a díszlet és gazdagabbnak, változatosabbnak a kelléktár. Nemzeti bizottság alakult az ünnepség megrendezésére. A színhely: a mai Hősök tere, a Millenniumi Emlékmű előtt kiképzett félkör alakú térség, természetes szabadtéri színpad. A felvonulás útvonala: a Gellért tértől a Ferenc József- (ma: Szabadság-) hídon át a Vámház (Tolbuhin) és a Múzeum körúton keresztül az Andrássy úton (Népköztársaság útján), onnan pedig sugárirányban a Millenniumi Emlékműhöz. A Királyi Magyar Automobil Club felszólította valamennyi budapesti személygépkocsi tulajdonosát, hogy vegyenek részt a felvonuláson. Az ünnepség időpontját délután hat órára tűzték ki, hogy a munkaidő végeztével mindenki kényelmesen a helyszínre érkezhessen.

Az emberek már délután háromkor gyülekezni kezdtek a felvonulási utak mentén és a Millenniumi Emlékmű előtt. Mire az autóoszlop elindult a Gellért térről, tízezrek tolongtak a rendőrkordonok mögött. A pilóták diadalmenetben vonultak az élen haladó, nyitott sportkocsiban a Hősök tere felé. Itt a Mátyásföldre tervezett műsort bővített változatban bonyolították le. A Himnuszt ezúttal nem „szerény" öt szónoklat követte, hanem a duplája, tíz beszéd. Köszöntötte a hősöket az ünnepséget rendező nemzeti bizottság, a kormány nevében szónokolt Klebersberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, a főváros részéről felszólalt Ripka Ferenc főpolgármester. Beszélt a Magyar Aero Szövetség képviselője, az egész magyar társadalom nevében is elhangzott üdvözlet, a szónokok között volt Karafiáth Jenő, az Országos Testnevelési Tanács elnöke. Azután dikciót mondott egy ügyvéd Endresz szülőfaluja, Perjámos nevében. Külön-külön válaszolt a két óceánrepülő és Szalay Emil, az amerikás magyar, aki a vállalkozást anyagi támogatásban részesítette. Befejezésül repülőgépek írtak le díszköröket a tér fölött. A mutatvány némileg felvillanyozta a több mint kétórás szóáradattól elpilledt ünneplőket.
Este a Gellért Szállóban ünnepi banketten köszöntötték a pilótákat. Az ünnepi szónok az agg Apponyi Albert gróf...

A hétfői nap különben is bővelkedett a sajtó hasábjaira kívánkozó eseményekben. Reggel újra fogadta a pilótákat Gömbös Gyula. Aztán elkísérte őket a kormányzói kihallgatásra. Horthy délben félórás protokolláris audiencián fogadta az óceánrepülőket és Szalay bácsit. Mindhármukat a magyar érdemkereszt III. osztályával tüntette ki, Endreszt és Magyart szolgálaton kívüli századossá léptette elő, sőt megígérte, hogy „alkalmasint" elhelyezi őket a Légügyi Hivatalban. Feltűnően szűkös ez az elismerés...

Annál szívélyesebb volt az arisztokrácia. József királyi herceg, aki a fogadó bizottság elnöki tisztét is elvállalta és ott tündökölt minden ünnepélyes fogadáson, rózsadombi villájába teára hívta meg a két pilótát, ország-világ előtt hangoztatva atyai szeretetét, mintegy ellenpontozva a hűvös, kimért várbeli hivatalos szertartást.
Céltudatosan ütemezték az ünnepségek további rendjét is.
Kedden a Szent István-bazilikában rendeztek hálaadó misét.
Szerdán Endresz és Magyar megjelent a diplomaták karzatán az Országházban...
Szerdán az Otthon írók és Hírlapírók körében díszbanketten ünnepeltek. A végeláthatatlan köszöntők sorából az újságok Herczeg Ferenc és Eckhardt Tibor beszédét emelték ki.
Csütörtökön a Várban, a miniszterelnökségi palotában, Bethlen István nyújtotta át Endresznek és Magyarnak Lord Rothermere tízezer dolláros jutalmát. Az angol újságkirály a feladat sikeres teljesítése esetére még 1929-ben megígérte ezt az összeget, és most a magyar miniszterelnököt kérte fel a pénzjutalom átadására. Jellemző, hogy Bethlen vállalta a nem éppen grófhoz méltó kézbesítői feladatot. A magyar főúr az angol parvenü újgazdag megbízásából kétszáz darab ötvendollárost nyújtott át a pilótáknak.
Pénteken valamit lankadt az ünneplés lendülete. A propaganda kezdett kifulladni. Délután a Metró filmpalotában bemutatták az óceánrepülők érkezéséről és ünnepléséről készült híradófilmet. Este a Margitszigeten a MAC-klubházban négyszáz terítékes bankettet rendeztek. Ez volt az utolsó nagyszabású  rendezvény.
A hét végére az óceánrepülés lekerült az újságok címlapjáról, nem foglalkoztak már vele terjedelmes riportok. A főszereplők néhány napi tündöklés után a szerényebb hírrovatba szorultak. Egyre ritkábban szerepeltek, és többnyire abban sem volt köszönet. A vállalkozásról lekopott a rendkívüliség dicsősége és a frisseség hamva. A propagandagépezet köhögni kezdett, akár a kis piros gép motorja. Az újságírói képzeletből immár csak a nevetségest súroló talmiságokra tellett.
Az élet zord realitásai kérlelhetetlenül visszatértek. A kampányban élen járó Pesti Hírlap 1931. július 26-i, vasárnapi számában már más volt a sláger. Egy belső vezércikk: „Európa gazdasági összeomlása." Az illusztris szerző: Winston Churchill, aki volt brit pénzügyminiszterként jegyezte az írást.
Az óceánrepülőkről pedig a továbbiakban csak azt hallhatta az ország, hogy egy-egy város díszpolgárává, valamelyik egyesület tiszteletbeli tagjává választották őket, utcát neveztek el róluk, köszönetet szavaztak nekik különböző testületek. A neobarokk magyar társadalom kitombolta cím- és rangkórságát, cirádás retorikai szenvedélyét, torozó kedvét. A legtöbbre Szalay bácsi vitte. Őt a Húsiparosok Országos Szövetsége örökös díszelnökévé választotta. Nyilatkozatában azzal dicsekedett, hogy amerikai gyárában, a messzi Flintben, óránként kétszáz kilogramm virslit állít elő.
Az Atlanti-óceán hőseit lefényképezték az újdonsült Miss Magyarországgal, Tasnády Fekete Máriával, majd a hollywoodi filmsztárral, Kertész Mihállyal, aki éppen látogatóban járt idehaza. A pilóták nyújtották át a trófeát az Artisták-Színészek labdarúgó-mérkőzés győztesének. A Corvin Áruház díszkirakatot rendezett be az óceánrepülés emlékére. A cukrásztestület marcipánból és tejszínhabból megmintázta a ,,]us-tice for Hungary" modelljét.
Aztán végképp elcsendesedtek a szenzációhullámok. Egy hónap múlva Endresz György és Magyar Sándor neve már nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Többé nem volt rájuk szükség. Megtették kötelességüket. Átrepülték az óceánt, és - ami a legfontosabb - tíz napig lekötötték az érdeklődést, elterelték a közvélemény figyelmét bizonyos dolgokról...

Folytatjuk


Forrás: Vásárhelyi Miklós: A lord és a korona. Kossuth könyvkiadó, 1977. Népszerű történelem

VÁSÁRHELYI MIKLÓS: Három liter benzin (1)

„Három liter benzinen múlt, hogy a magyar

jásonok remekműve, az óceánrepülés, nem

fejeződött be azzal a formatökéllyel, aminek

 esztétikai külsőségei méltó keretet adtak volna

a csodálatos teljesítménynek. Ott vártunk és 

szorongtunk a mátyásföldi kikötő mólóján, 

az egész hivatalos és nem hivatalos Magyarország, 

bandérium és koszorúk és kormányzói tribün..."

(KARINTHY FRIGYES. PESTI NAPLÓ, 1931. JÚLIUS 19.)

Három nappal az óceánrepülés után a Pesti Napló vasárnapi irodalmi mellékletében jelent meg Karinthy Frigyes kis tárcája. Írója is csupán színfoltnak szánta a napok óta terebélyesedő szó- és betűorgiában. Az óceánrepülés hőseinek ünneplése betöltötte a sajtó hasábjait, a vezércikktől az alkalmi versig, a karikatúráig meghódította a zsurnalisztika minden válfaját. Részt vállaltak benne az írók is. Herczeg Ferenctől Kosztolányi Dezsőig ki-ki a maga stílusában, a maga ízlése szerint csatlakozott a köszöntők kórusához. Az ünneplés a hivatalos Magyarországra jellemző parádés stílusban zajlott. A névjegy leadása kötelező volt, de az obligát tiszteletadást helyenként hitelesítette, hogy ezúttal a résztvevők kedélyét valóban őszinte, közvetlen lelkesedés hatotta át...
Karinthy stílusának sajátos varázsával érzékelteti a pillanat ambivalenciáit.  Őszinte  elismeréséből is kicsendül a finom irónia. Fogalmazása nem annyira hősi eposzt, drámát sejtet, mint inkább tragikomédiát. „A magyar Jásonok remekműve" láttán feltétlen az író lelkesedése. A diszkrét fintor nem a nagyszabású színjáték főszereplőinek, a merész pilótáknak szól, hanem a rendezőknek, a bandérium, a koszorúk, a dísztribün szervezőinek, akiket a nagyszerű teljesítmény sokkal kevésbé foglalkoztatott, mint a látványos finálé, a „formatökély" ígérete. Három liter hibázott, és elmaradtak az „esztétikai külsőségek"...
Milyen is volt az első magyar óceánrepülés, amely néhány napra minden másról elterelte a közvélemény figyelmét?

1931. július 16-án csütörtökön, nyári kánikulára ébredtek a budapestiek. Izgalom vibrált a levegőben. A délelőtt megjelenő bulvárlapok a címoldalon tudatták a hírt, a rikkancsok tele torokkal sivították: a magyar pilóták átkeltek az Atlanti-óceánon, reggel 8 óra tájt elérték az ír partokat, háromnegyed kilenckor pedig látták őket a La Manche-csatorna felett. Délelőtt már özönlött a pesti nép Mátyásföldre, a főváros akkori repülőterére. A Kerepesi úti végállomásról rendkívüli HÉV-járatok, a Baross térről különbuszok szállították az érdeklődők tízezreit. Ám, hogy ne maradjon információ nélkül az sem, aki hétköznap nem vállalkozhatott ekkora kirándulásra, az Andrássy úton... hangszórók bömbölték a legfrissebb értesüléseket a repülőtérről. A rádió sűrűn megszakította adását, hogy rendkívüli jelentések formájában számoljon be a legfrissebb hírekről. Budapesten és a nagyobb vidéki városokban is tömegek gyülekeztek a napilapok szerkesztőségei előtt és a főtereken, ahol hangszórókon és nagybetűs hirdetményeken rendszeresen tájékoztatták  az  izgatott várakozókat a  magyar  óceánrepülők sorsáról.

Mátyásföldön már kora reggeltől teljes volt a rendőri készültség: 1250 rendőr állt csatárláncban 50 rendőrtiszt vezetésével. A Pesti Hírlap egykori krónikása meg is jegyzi: „. . . olyan volt a karhatalmi felkészültség, hogy százezernyi tömeget is gyönyörűen el lehetett volna igazgatni, a rend mintaszerű volt". A rendszer urai vajon úgy érezték, túlságosan jól sikerült a mozgósítás? Annyi bizonyos, hogy viszolyogtak a tömegektől, érdekes módon akkor is, ha ők kezdeményezték a megmozdulást...

A repülőtér füvén időközben bonyolódott a menetrendszerű forgalom. Egy-egy gép felbukkanásakor felmorajlott a tömeg: ők azok! A fogadó bizottság (mert persze ilyen is alakult, élén József királyi herceggel) megnyugtatta a várakozókat: ha valóban az óceánrepülők tűnnek fel a látóhatáron, a repülőtér díszemelvénye előtti zászlórúdra azonnal felvonják a nemzeti lobogót. Ez lesz az ünnepi jeladás!
Jóelőre gondoskodás történt arról is, hogy a parádés fogadtatás fénypontjaként, jó hazai szokás szerint, ne maradjon el a dikció sem. A rendezők nyolcpontos ünnepi programot készítettek - ebből öt volt az üdvözlő szónoklat: a fogadó bizottság, a kormány, a székesfőváros, a Magyar Aero Szövetség, az ifjúság nevében. És természetesen programpontként szerepelt az ünnepeltek válasza. Huszonöt-harminc órás, leszállás nélküli repülés után még retorikai gyakorlat is várt a pilótákra.

...A hangulati előkészítés ... a hét eleje óta zajlott, s ezt megelőzően már június elejétől jelentek meg cikkek a sajtóban arról, hogy ebben az esztendőben föltétlenül sor kerül az   első   magyar   óceánrepülésre. Eredetileg  ugyanis   1930  nyarán  kellett  volna  átrepülnie két pilótának - Endresznek és Magyarnak - az Atlanti-óceánt. Meg is vásárolták a repülőgépet a Lockheed-gyártól, Endresz és Magyar készen állott az útra, de különböző anyagi és technikai nehézségek miatt a startot újra meg újra elhalasztották. Augusztus közepén azután a szervezők hivatalosan is bejelentették, hogy az óceánrepülést egy évvel elhalasztják. Abban az időben ugyanis csak a nyári hónapokban lehetett vállalkozni az Atlanti-óceán átrepülésére.
A gépet tehát .szétszerelték, és elhelyezték egy amerikai raktárban. Endresz György vissza is tért Magyarországra, és csak a következő év tavaszán utazott ki újra Amerikába, hogy ellenőrizze az előkészületeket.

Az akkori idők óceánrepüléseinek a New York-i Roosevelt-repülőtér volt a kiindulópontja. 1931. június közepén ezen a repülőtéren öt gép várt az alkalmas pillanatra, vagyis a kedvező meteorológiai jelentésre, hogy nekivágjon az útnak. A pilóták megfogadták, hogy egyszerre indulnak, de mint Magyar Sándor visszaemlékezéseiben megjegyzi, mindegyikük tudta, hogy vetélytársa az első adandó alkalommal megszegi ezt az „úriemberi megállapodást". Június 22-én ez meg is történt. Négy gép pilótái arra ébredtek, hogy az amerikai Post és Gatty, akik az aviatika történetében elsőkként vállalkoztak a világ körülrepülésére, hajnalban elrepültek az észak-amerikai kontinens legkeletibb fekvésű szárazulatára, Új-Fundlandra, hogy onnan folytassák útjukat Európán keresztül Ázsiába. Másnap reggel a Hobris-Hilling dán-német repülőpár „szökött el" ugyanebben az irányban. Céljuk Koppenhága, Dánia fővárosa volt. Útjuk félsikernek bizonyult, mert különféle viszontagságok után nem Dániába érkeztek, hanem Spanyolországban hajtottak végre kényszerleszállást. Kudarcot vallott további két gép amerikai legénységének becsvágyó kísérlete is. Ők egyhuzamban akartak New Yorkból Párizsba repülni, akárcsak Lindbergh. Gépüket azonban túlterhelték üzemanyag-póttartályokkal, ezért fel sem tudtak emelkedni a Roosevelt-repülőtérről.

Endreszt és Magyart újabb műszaki hiba akadályozta meg abban, hogy végre nekivágjanak az óceánnak a legkedvezőbb, tehát a nyári időszakban. A balszerencse kezdettől üldözte őket, sőt a sikertelenségek sorozata nem is akart megszakadni. Az újabb fiaskó jól jelzi, hogy a harmincas években még milyen elképesztő technikai akadályokkal kellett szembenéznie annak, aki óceánrepülésre vállalkozott. Különösen fájdalmasan érezték persze a kudarc keserű ízeit az olyan filléres gondokkal küszködő „szegénylegények", amilyen a két magyar pilóta volt.

Endresz, a pilóta

Június 24-én, indulásuk előestéjén, Endresz és Magyar döbbenten tapasztalta, hogy gépük benzinszivattyúja meghibásodott. Ez ugyancsak nagy baj volt: nem tudták beindítani a motort. A bajt még tetézte, hogy a speciális alkatrészt egy amerikai kisüzem gyártotta, amelyet közben elsöpört a nagy válság. A pumpa tehát nem pótolható. Ismét kétségessé vált az egész vállalkozás. Hírt adtak a balszerencsés fordulatról az újságok is. Ekkor jelentkezett a konstruktőr, közölve, hogy a szivattyú mintadarabja birtokában van, készséggel bocsátja az óceánrepülők rendelkezésére.
Közben azonban teltek a napok, a hetek. Endresz és Magyar még a Roosevelt-repülőtéren szerelte törékeny gépét, amikor Post és Gatty már vissza is érkezett. New Yorkban nagy diadallal fogadták őket. Nyolc nap alatt körülrepülték a világot, tízszeresen megrövidítve a Verne-hős, Mr. Phileas Fogg rekordját. Azután ismét kedvezőtlenre fordult az időjárás: elborult az ég, esett az eső.

A maroknyi magyar táborban napról napra nőtt a feszültség. Senki sem merte kimondani, de mindenki tudta: ha néhány napon belül nem sikerül a start, újabb egyévi halasztást szenved a vállalkozás, sőt talán sohasem repülik át a magyarok az óceánt. A megszégyenülést és kiábrándultságot csak tetézné a sohasem hiányzó „ellenszurkolók" káröröme és kaján gyanúsítgatása. Az elszántságot most már a keserűség is fűtötte. Végre július, 13-án hajnalban jelentkezett Kimball főmeteorológus, aki az akkori óceánrepülésekben teljes tekintély-lyel mondta ki a boldogító igent. Közölte, a magyar pilótáknak még aznap el kell indulniuk, mert rövid negyvennyolc órára kedvezőnek ígérkezik az időjárás, nem kell nagyobb viharoktól tartani az óceán felett.
Endresz és Magyar reggel nyolckor hozzálátott az előkészületekhez, kezdtek berakodni a gépbe. Ekkor újabb, váratlan akadály merült fel. A repülőtéri hotel tulajdonosa eddig is árgus szemmel figyelte készülődésüket, attól tartva, hogy számlájuk kiegyenlítése nélkül próbálnak távozni. Gyanakvása nem volt egészen alaptalan. Magyar Sándor megjegyzi, hogy az előkészületek elhúzódása miatt teljesen elfogyott a pénzük. Nemhogy a hétnapos szállodaszámlát nem tudták kiegyenlíteni, annyira sem tellett, hogy interurbán hívással telefonon forduljanak az ország valamelyik magyar egyesületéhez sürgős segítségért. Hasztalan ígérték, hogy az újfundlandi Harbor Grace-ből vagy legkésőbb Magyarországról rendezik adósságukat. A szállodásnak sok pénze „elrepülhetett" már. Nem tágított. A személyzet mozgósításával akadályozta meg a további berakodást. A botrányt súroló kínos helyzet végül azzal oldódott fel, hogy egy ismeretlen amerikai megkönyörült szegény magyarokon; a jótét lélek másfél dollárt csúsztatott a zsebükbe. Ezen a pénzen táviratot küldtek a New Yorktól 1200 kilométerre fekvő Michigan állambeli Flint városba: a közben már Európába elhajózott amerikai fő mecénás, Szalay Emil virsligyáros feleségéhez fordultak gyorssegélyért. Délelőtt 11-re megérkezett a kért huszonöt dollár, amelyből minden adósságukat kiegyenlíthették. Végül a két magyar pilóta úgy vágott az útnak, hogy Endresz zsebében egy ötdolláros, Magyaréban pedig tíz cent. maradt.

Minderről persze mit sem sejtettek a riporterek és a filmhíradó munkatársai, akik déli tizenkettőre megjelentek a Roosevelt-repülőtéren,   hogy   jelen   legyenek   a   „Justice   for Hungary" (Igazságot Magyarországnak) névre keresztelt kis egyfedelű, piros repülőgép felszállásánál. A start sikerült. A gép igen jó átlagteljesítménnyel tette meg az út első szakaszát Harbor Grace-ig. Az 1800 kilométeres távolságot hét és fél óra alatt teljesítették. Itt már várta őket Kimball, a meteorológus újabb üzenete. Az időjárás rosszra fordul, nem tanácsolja a másnapi indulást.

(Folytatjuk)

Forrás: Vásárhelyi Miklós: A lord és a korona. Kossuth könyvkiadó, 1977. Népszerű történelem