BERNÁD ILONA: Úti levelek (4)

4. Tibet, ahol a szentség az élet része

Lassú az élet a világ tetején. Ráérősen tekernek a biciklisek, a riksások. A keleti embert jellemző nyugalom még hangsúlyosabb 3600 m-en a tengerszint felett, Lhasszában. Ritka a levegő, kevés az oxigén. Néha feltűnik egy-egy fehér ember. Mozdulatain látni, hogy ő is beosztja az erőt.

Betartjuk a déli pihenőket, három órán keresztül. Folyamatosan 26 C fok a meleg 11 napja. Hőérzetünk erősebb, mivel magasan vagyunk. Reggeltől délutánig a városi nők napernyővel járnak a perzselő napon.

Sokat gyalogolunk fel a hegyekre, hágókra: a kutatott helyek, építmények magasan vannak. Mászás közben húsz-harminc lépésenként meg kell állnunk. Éjszaka gyakran van légszomjunk. Mire álomba zuhannánk, agyunk felriaszt egy mély lélegzetvétellel.

Meglepetésünkre itt a Kárpát-medencééhez hasonlatos fák, virágok, gyógynövények zöldellnek. Most aratnak kézzel az emberek, kévéiket kalangyákba rakják. Három napja Kelet-Tibetben az út mentén szedték, verték a barackot a fáról. A város mellett láttam kukorica- és krumpliföldeket. Mostanig a következő gyógynövényeket találtam: körömvirág, csalán, gyermekláncfű, libapimpó, papsajt, lándzsás útifű, vérehulló fecskefű, bojtorján, kamilla, mályva. Tegnap megnéztük Lhasszában a Tibeti Hagyományos Orvoslás kórházát. Igazgatója tökéletes angolsággal magyarázta el eme orvoslás mélyen emberi és összetett voltát. A nagyvilág elsőként Kőrösi Csoma Sándornak köszönhetően értesült e rendszerről. Sangye-Puncog lámával együtt írt közös művet a Négy Gyökérről, Gyu-si-ről, a tibeti gyógyászatról.

Megnéztük még az UNESCO-védelem alatt álló Potala Palotát, a kolostoregyüttest, ahol a Dalai Lámák éltek, közülük többnek az a nyughelye is. Ugyancsak a Világörökséghez tartozik az óvárosbeli Jokhang kolostor. Környékén járják rituális köreiket a zarándokok, imamalmukat forgatva, rózsafűzérüket morzsolgatva, mantráikat (imáikat) mormolva.Nemcsak idősek gyalogolnak a végeérhetetlen embertömegben, hanem hagyományos öltözékű és hajviseletű fiatalok is.

A XIV. Dalai Láma Nyári Palotája bejárata melletti parkban nagy sokadalom. A kukorica ünnepét ülhették, mert a színpad közepén álló világfára (életfa, égig érő fa) kukoricát kötöztek.

A Lhassza fölötti hegyekben a sziklákból több kolostor emelkedik ki. Egyikükbe ma gyalogoltunk fel másfél kilométert. Útközben egy meditációs – láma – barlangot találtunk. Belül kör alakúra , a száját szikladarabokkal falazták el, előtte tűzhely. Nagyon szép onnan a kilátás, lehet ám itt meditálni...

A kolostor legfelső emeletén éppen szertartásukat végezték a szerzetesek, mintegy harmincan. Énekeltek, mantráztak, doboltak, ying-yang jelképes hatalmas dobjaikon, réztányérokat ütöttek össze ütemesen. Különös hangzás az európai fülnek.

Hat napot töltöttünk Kelet- és Dél-Tibetben. Utunk elején elidőztünk a nomád törzsek sátorainál. Mindenhol: természetben, használati tárgyakon, autókon őrzik az ősi, természeti (bön) vallásból maradt szimbólumokat. A hármasságot: a Napot, Holdat, Csillagokat; a világfát, a táltos lovat, a svasztikát (Lükő Gábor szerint szél-,

mások szerint napszimbólum), a két galambot egymás felé fordulva (nálunk szerelemjelkép), körben az egyenlő szárú keresztet (nálunk védő, gonosz űző céllal), sárkánykígyót (nálunk Háromszéken kapukon), a kékliliomot, Isten kardját, az indás, virágos oszlopokat. Mind a bön, mind a buddhista kolostorokban megmaradtak egyaránt a férfi-női jelképek.

Kelet-Tibetben (Lhasszától ezer kilométerre távolodtunk el) elmentünk a piramis alakú Bön Szent Hegyhez (tibeti nyelven: Bönri). Magasan van egy bön kolostor – abban láttuk az említett jelképeket. Megfordultunk a hegy oldalán lévő zarándokhelyen is.

Czuczor Gergely-Fogarasi János a bön vallást kapcsolatba hozza a bűbájjal, a mágikus varázslással. Mongolul a sámán: bö...

Vidéken mindenütt mosolygós, kedves, csillogó szemű, integető emberekkel találkoztunk. Nyitottaknak, kiegyensúlyozottaknak tűntek. Az itt lakók még meg tudják szentelni életterüket, mindennapi életüket. Itt a szentség az élet része. Talán ők még tudják a Titkot. A boldogságét. Őrzik az Örökségüket, a Hagyományt. Hamvas Béla, a legnagyobb magyar tradicionalista filozófus írja (Scientia sacra): a hagyomány a tudás őre, a lét értelmének az őre. Az ég és föld közötti kapcsolatot tartja fenn. Anyanyelvünkaz egészség szavunkban tökrözi e szép gondolatot. Égi és földi erőkből egyenlő módon kell táplálkozni. A hagyomány ezt segíti. Tulajdonképpen ez az örökség tartott meg bennünket sok ezer éven keresztül.

Lhassza, 2006. szeptember 6-a

Megjelent az ÚMSZ Kalandozó c. mellékletében, 2006-ban. Illusztráció: Lhasszai kolostor belső udvara (a szerző felvétele)

BERNÁD ILONA: Úti levelek (3)

Őseink szellemi-

ségét kutatva Tibetben

Harma-

dik tudósí-

tásomat Lhasszából küldöm. Csoportvezetőnk, dr. Obrusanszky Borbála a bön vallás nyomait keresi, ezért külön engedélyt kértünk Tibet keleti és déli részére, ahol ezek a kolostorok megmaradtak. A bön (nálunk bün) vallás nyomait a Kárpát-medencében megőrizték a rábaközi táltosok. Erről Máthé Imre írt két könyvet. Szerinte a vallásváltásig nem létezett a bûn szó, csak vétek. Vallásváltás után a régi vallás neve, istenei pejoratív szavakká, fogalmakká válnak. Az én szülőfalumban, Makfalván, a Kis-Küküllő mentén még mondogatják az öregek, hogy ha valaki erkölcstelen, vagy valami piszkos, undorító, hogy bü, be utálatos!

A bön vallást, mivel természeti vallás, itt is üldözték, akárcsak nálunk a táltoshit gyakorlását. A buddhizmus – a Selyemút mentén terjedt el – beolvasztotta ezt az ősvallást, akár csak nálunk a kereszténység. Lhasszában és a várostól nyugatra alig találunk emlékeket erről. Csoportvezetőnk elmondta, Tibetben a VII. században erőszakosan terjesztették hitüket a buddhisták, az ősvallás tárgyi emlékeit égették, törték-zúzták. Belső-Mongóliában is elmondták vezetőnknek, hogy szép természeti vallásuk a buddhizmus áldozatául esett a XVI. századtól kezdődően.

Hogy a buddhizmus beolvasztotta a pusztai népek természeti hitvilágát, azt több helyütt megtapasztalhattuk, például Hohot régi városrészében épült öttornyú buddhista templom látogatásakor. A templomot végigjárva filmezhettük, fényképezhettük az életfát, egyenlő szárú keresztet, táltos lovat, szarvast, oroszlánt, pávát, angyalt, ahogy a legény megküzd a sárkánnyal, valamint szív alakú motívumot egymás után, amellyel befejeződik a kőfalon lévő faragás, az otthoni párnaüvegekhez hasonlóan. A hármasság jelképét itt is megtaláltuk: Buddha mellett két bödhiszattva, közöttük világfák. Figyelemre méltó közös vallásgyakorlat, a hegyek, vizek, ligetek, fák megszentelése imazászlókkal, szalagokkal. Ezeken a helyeken áldoznak az emberek. Nálunk is, a magyarságnál is létezett e szokás, Szent István királyunk tiltatta be. Erről tanulmányt írt dr. Grynaeus Tamás. Idős adatközlő asszony mondta el kérdésemre, fiatal korában még élt e szokás a falujabeli gyógyforrásnál. Indiában is megfigyeltem, az ottani emberek templomok melletti fákra is fehér sálakat, színes szalagokat akasztanak. Elmondásuk szerint mindenik egy-egy kívánságot, óhajt jelent. Lanzhou városban Badgerel professzor, nyelvész megerősítette, a tibeti és mongol kultúra között sok a közös vonás. Többek közt mindkettőben megmaradt Kőműves Kelemenné balladája.

Tibetben is van mit kutatni orvoslás szempontjából, mert a Magyar Hagyományos (Népi) Orvoslás honfoglaláskor előtti rétege számos közös módszert mutat a Tibeti Hagyományos Orvoslással. Ezek a pneumatan, vagyis samanisztikus széltan; akupunktúra, színterápia, köpölyözés; könyogyászat, energo-, szimbólumterápiák, gyógynövények, gyógyélelmiszerek, vízgyógyászat, immunstimulálás. Eddigi útvonalunk: Peking-Hohot (Belső-Mongólia fővárosa)-Yincsuan (Ninhszia tartomány)-Guyuan-Lanzhou (Gansu tartomány)-Xining-Chabcha-Kék-tó (Koko-nur)-Lhassza. Magyar kutatók ezen az útvonalon még nem jártak, csak kínaiak és japánok.

Hun szempontból még említésre méltó, hogy Yincsuan városban megnéztük Helian Bobo hun király által épített pagodát, amely az itteniek egyik legkorábbika (V. sz. első fele). Orientalista-történész csoportvezetőnk szerint a hun uralkodók türelmesek, toleránsak voltak más vallások iránt.

Élt Belső-Ázsiában egy hun utódnép, a tangut. Uralkodóik halomsírjai ugyancsak Yincsuan mellett vannak, és a XI-XII. Századból származnak. A csipkés hegyláncok árnyékában fekvő, égetett, mára erősen megkopott téglákból álló magas központi halomsír mellett két kisebb. Érdekes, különleges látvány. Sok az érdeklődő. A kis halotti város déli tájolású, északon még kaput sem építettek, mert védték az északi széltől, amely hitük szerint rosszat hoz. E keletről hozott felfogás megmaradt a magyarságnál: Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese c. gyűjteményében az utolsó mese a szélkötő Kalamona. Ebben szerepel az, hogy az északi szél szárazságot, fagyot, éhínséget, tehát rosszat hoz a közösségre. Nyelvünkben megmaradt a szélütött, agyszélhűdés, szívszélhűdés szó. E régi betegségképzet, hitvilág köt össze bennünket kelettel.

Innen nem messze ugyancsak védett, hatalmas terület. Tízezer éves sziklarajzokat őriz. A rajzok a nomád pusztai népek keze nyomát viselik. Egyszerűsített emberi arc, vadászó jelenetek, anyaság szimbólumok, nagycsalád, állatok, szent szövegek. Utolsó bevésés az 1600-as évekbeli kínai krónika az akkori időkről, törvényhozásról.

Maradandó élmény négytagú csoportunk számára, hogy Xiningben próbaként igénybe vettük két masszőr tudását. Ötvözték a masszázs, csontkovácsolás, reflexterápia, Quigong (energia művészete) elemeit. Igazi gyógyítókkal volt dolgunk. Jelképes összegért életem legjobb masszázsát kaptam. Ahogy dolgoztak, megfigyeltem, csak a betegre összpontosítanak. S a lelkünkre is figyeltek. Kinek milyen testrésze volt szebb, egészségesebb, azt dicsérték, tehát az önbizalmunkat is erősítették. Pár napra elmulasztották fáradtságunkat.

A gyógyítás művészet. A másik emberre való ráhangolódás, szeretet, segítség...

Lhassza, 2006. augusztus 30.

Megjelent az ÚMSZ Kalandozó c. mellékletében, 2006-ban. Illusztráció: Tangut uralkodói halomsír (a szerző felvétele)

BERNÁD ILONA: Úti levelek (2)

Hun király a kínai mú-

zeum-

kertben

Tovább-

ra is nehezen megy az egymás megértése az itteni emberekkel. Mi nem tudunk kínaiul, minden az ország hivatalos nyelvén van kiírva, a kínaiak meg nem tudnak idegen nyelveket. Az internetes elérhetőség ritka, fényképet lehetetlen küldeni az itteni számítógépekről. Mindezek ellenére, amiért jöttünk, azt elértük, megvalósítottuk.

Belső-Ázsia fővárosa, Hohot mellett Yiayiajinben egy hun múzeumot alapítottak, amelyet folyamatosan bővítenek. Anyagát, kiadványait megnéztük, lefilmeztük, fotóztuk. A múzeum tetőzetén aranyló turulmadarak, a bejáratnál a csodaszervas fogadott. Büszkeséget és örömet éreztünk. Dr. Obrusanszky Borbála történész-orientalista vezetőnk a hun és szkíta anyagoknál (tűzhely, zászló, edények, szobrok, csatok, öv végek) felhívta figyelmünket a közös motívumokra. Magam is sok motívumot találtam hasonlónak szülőföldembeliekhez, a Kis-Küküllő mentiekhez, valamint felvidéki (palóc) kollégánk szintén gyakran jelezte: náluk is vannak közös formák, minták.

Az itteni múzeum kertjében van Huhanje hun király (sanyju vagy tarkan), valamint felesége, Csao Csun hercegnő híres szépség szobra. Korábbi levelemben említettem, ő egyezett ki a kínai császárral, így az akkori hun birodalom Kína része lett. Hohotban a Belső-Ázsiai Tartományi Múzeumban a gazdag hun anyag között láthattuk az ásatások során előkerült ordoszi koronát (Kr. e. III-V. sz.). Csodálatosan szép a Magyar szent Korona elődje: a fej körül kígyó fut, farka tigristestben végződik, a fejtetőn díszes, csipkézett korong, ami a türkizfejes turulmadarat tartja.

Csoportvezetőnk (Szecsenbator – mongol kutató, egyetemi tanár) barátja úgy fogadott, mint rokonokat. Itt keleten még él az emberekben a magyarokkal való rokoni kapcsolat tudata. Sok közös szót is fedeztünk fel nyelveinkben (oroszlán, sárkány, szakáll, húr, bátor). Tegnap Guyan városában jártunk, az egykori Gao Pingben, a Fehérvár előtti hun fővárosban (Kr. u. IV. sz.) Elemtünk az agyagtéglákból épített régi falhoz, amely körbevette az egykori fővárost. A múzeumban gazdag anyaguk van eleinkről.

Most az Ordoszi fennsíkon vagyunk, az egykori Selyemúton, Ningxia tartományban. Pekingben csak két napot időztünk: megnéztük ott a Tiltott Várost (a kínai császár egykori lakhelyét), a Tienanmen-teret (a világ legnagyobb terét, ahol a tüntető diákok közé lőttek 1989-ben), az Ég Templomát. Utóbbiba a császár járt el imádkozni, a kínai természeti vallást gyakorolni.

Élmény volt a Hohot melletti 1700 m magas hegy tetején egy búcsúhelyen járni, ahol az egykori Földanya tisztelet emlékét megőrző hatalmas obót (kövekből, ágakból rakott halom) láttunk. Akárcsak pálinkával áldozó helyieket. Az obó ugyancsak a hármasság jelét mutatja. A felső, harmadik szinten ágak, fák, mondhatjuk világfák, életfák, égig érő fák, amelyek összekötik a követ, a földet az éggel. És az obó tetején hatalmas villa, szimbólum, mint nálunk, a keresztény világban.

Sikerült további gyógyászati anyagot gyűjtenem. Az itteni angol tanárnőt meginterjúvoltam arról, miként gyógyítanak a kínai családokban. A válasz: gyógynövényekkel, fűszernövényekkel, gyógyélelmiszerekkel, hőterápiával, masszázzsal, csontkovácsolással, ecetes vízzel, pálinkával, köpölyözéssel, gondoskodással, szeretettel – akárcsak otthon.

Minden reggel látjuk, amint csoportosan taj-chiznek az emberek. Felkészülnek testileg, mentálisan az új napra. Az autóbuszon Quigong golyót (erősítő rezgéseket, hangokat kibocsátó) forgató idős férfit láttam. Így töltötte fel magát energiával. A Quigong (az energia művészetét jelenti) a kínai császárok egykori titkos egészségmegőrző, fiatalító gyakorlatait jelenti; napjainkban idehaza is oktatják.

Az Ordoszi fennsíkon, az egykori Selyemúton hiába keresünk jurtákat. Vezetőnk azt mondja, megszüntette a kínai hatalom. Igen, itt is megszüntetik a hagyományos életformát, megfosztják az embereke thagyományaiktól, vallásuktól. És kordában tartják őket. Vezénylik őket az utcán, az állomáson, hangosbemondókkal. Az itteni embernek nem igen kell gondolkodnia, idegen nyelvet tanulnia, önmagáról gondoskodnia. Megteszi ezt az állam – így irányítható az ember.

Utunkat folytatva Tibetbe, az ősi szellemiség hazájába tartunk.

2006. augusztus 21.

Megjelent az ÚMSZ Kalandozó c. mellékletében, 2006-ban. Illusztráció: Hun múzeum a csodaszarvassal (a szerző felvétele)

BERNÁD ILONA: Úti levelek (1)

Nyugati hun őseinket kutatva Belső-Ázsiában

Második alkalommal indult magyar expedíció a nyugati hunok nyomába egykori birodalmuk területére. A tavaly nyáron Észak-Mongóliában az I. Nemzetközi Hun Konferencián vett reszt Dr. Obrusanszky Borbála történész-orientalista és társa, dr. Balogh Ildikó orvos (mindkettő Budapestről), ahol előbbi előadást tartott a hun eredetű magyar méltóságnevekről. Ulanbatorban a múzeumi anyagot tanulmányozták, majd Belső-Mongóliában, Hohotban hun szakértőkkel találkoztak. A déli hunok fővárosa, Tongvancseng (Fehérvár) megtekintése után a Xian-i Egyetemen szintén hun szakértőkkel beszélgettek.

Az idei csoport két taggal bővült: Boz Lake Norberttel Rimaszombatról, Felvidékről, és e sorok írójával Marosvásárhelyről.

Egy hónap alatt két fontos helyre szeretnénk eljutni, a hun birodalom nyugati területeire, Ningszia es Kanszu tartományokba. Előbbi tartományban van Gao Ping, a hunok egykori fővárosa, amely Kr. után a IV. században virágzott, és Tongvancseng előtt volt eleink fővarosa. Kutatjuk a múzeumok, könyvtárak, könyves üzletek anyagait. Adatokat, emlékeket keresünk e kevésbé kutatott népcsoporttal kapcsolatosan.

Attila vezérünk a nyugati hunok leszármazottja. A déli hunok kiegyeztek a kínaiakkal, egykori hazájuk, ah ol most vagyunk, Belső-Mongóliában ma Kína része. Azok a hunok, akik Mongóliában éltek és nyugatra mentek, azok a fekete hunok. A fehér hunok India területére vándoroltak, róluk dr. Aradi Éva irt könyvet.

Utunk másik célja Tibet, ahol többek közt a „bön” vallást is tanulmányoznánk. Ennek maradványait megtaláljuk Magyarországon a népi hitéletben, valamint nyelvünkben is. Erről később.

Magam külön is gyűjtök. Népi- és természetgyógyászati szakíróként a magyar népi orvoslás (amely megőrizte a táltos-gyógyászat elemeit) kapcsolatát keresem amongol népi gyógyászattal, valamint a kínai és tibeti Hagyományos Orvoslással. A közös elemekről későbbi tudósításaimban írok részletesebben. (Eddig két mongol adatközlővel beszéltem, igen érdekes anyagot mondtak magnómra.)

Utunk augusztus 11-én este kezdődött volna, amikor gépünk a budapesti Ferihegy 2 repülőtérről kellett volna hogy felszálljon, de a csomagtér ajtaja meghibásodása miatt másnapig várakozott, míg a hibát kijavították. Tíz órát tartott a légi utazás, reggel helyett délben érkeztünk Pekingbe.

Harmincöt fokos párás meleg csapott meg, ahogy kiszálltunk a repülőből. Rengeteg mandulaszemű ember mindenhol. Megérkeztünk Ázsiába! A messzi Keletre! Első nap csak a környék sétáló utcáját fedeztük fel, ahol nyugati rendezettség, tisztaság fogadott. Az itthon megszokott kirakatok, reklámok... Itt nyugalmas az élet, sétálnak a jól öltözött, ápolt keleti emberek. Viszont egy szép, magas kínai kapu után következett a nagy nyüzsgés! Sok ember, sok áru... Leszólítanak, karodat megfogva erőszakoskodnak, hogy álljál meg, és vásároljál tőlük! Itt is, mint mindenhol keleten, alkudni kell, és lehet is. Ha sokallod az árat, az ötödéért is odaadják, ha otthagyod őket, s megindulsz utadon. Különben itt az európai emberre más árak, más törvények vonatkoznak. Megtudtuk, észrevettük: hatszoros, tízszeres árakat kérnek tőlünk. Talán ezért, itt nem írják ki az árakat.

Velem a tegnapelőtt kétszer fizettették ki a vizet, rossz telefonkártyát adtak el, valamint tegnap, miután felültünk az autóbuszra, és elvették a jegy árát, közölték, hogy ma nem az általunk kérdezett irányba megy az a busz (felszálláskor még azt mondták, hogy igen), leszállítottak, és más buszra kellett várnunk, persze, új jegyet fizetnünk...

Optimistán vágtam neki az útnak. Itt az eddig mindenhol bevált angol tudásommal semmire sem megyek, mert senki nem ért itt idegen nyelveket. Amikor szálloda recepcióstól, kapustól, szobalánytól, bolti, utcai árustól kérdezünk bármit, meglepődik, kínaiul válaszol, mikor újra kérdezzük, segítségért indul, és a segítővel sem megyünk semmire. Ráadásul a világon mindenhol bevált metakommunikáció, a mutogatás sem működik itt. Nem értjük miért. Csak beszélnek, beszélnek kínaiul, s nem hangolódnak rá a jelekre. Hogy miért? Nem tudjuk. Ötcsillagos szálló portása megkérdezte: Can I help you? Amikor válaszoltunk, Internet-elérhetőséget keresünk, nem értette, hívta társát, aki szintén nem értette. A hotel információs pultjánál sem értettek, elküldtek egy Kulturális Részleg feliratú ajtóhoz, ami zárva volt, utána bementünk a városi könyvtárba, ahol az angoltanárnő, aki angol kurzusát hirdette, tíz perc után értette meg, mit akarunk. De nem ő segített, hanem vezetőnk egy barátja hozott el taxival az Internet-klubba, ahol végre, három napi keresés, próbálkozás után megírhattam ez anyagot. Igaz, fényképanyagról is szó volt, de itt a számítógép vasbilincsbe van zárva, nincs rajta CD leolvasó, úgyhogy a fényképküldés jobb időkre vár.

Úgy néz ki, ennek az országnak nincs szüksége az idegenekre, turistákra. Sokan vannak, mindenük megvan. Nem becsülik a látogatót. De mi nem hagyjuk magunkat!

2006. augusztus 17.

Megjelent az ÚMSZ Kalandozó c. mellékletében, 2006-ban. Illusztráció: Tibeti kislány (a szerző felvétele)