SZÉKELY GYULA: Világjáró hadifoglyok (3)

HARMINCHÁROM   NAPIG  VONATON

Kurszk

Az átmeneti fogolytáborok orosz parancsnokai rendeletet kaptak, hogy a munkára menni nem akaró és arra nem is alkalmas intelligens hadifoglyokat Szibériába kell szállítani  Ez az intézkedés történt egyrészről azért, mert Szibériában az élelmezés sokkal olcsóbb volt, de meg remélték, hogy a népes táborok Dél-Szibéria egészségesebb éghajlatán nem lesznek úgy kitéve a különböző járványoknak. Sajnos, nem így volt. A parancs beérkezése után két nap múlva mindenki kis batyujával útra készen sorakozott...
Sokan optimisztikusan fogták fel a dolgot s nevetve mondták :
— Nem baj! Csinálunk egy kis kényszer tanulmányútat, mire oda érünk, már hozhatnak is bennünket vissza, mert akkorra vége lesz a háborúnak.                                    .
Az állomáson már vártak bennünket a teherszállító kocsik, oroszul »tyepluskák«, amelyekben elhelyezkedtünk s a vonat nemsokára elindult.
A természet őszi színeibe öltözött szeptember utolsó napjai teltek. Napfényes, de hűvös napok. Őszi verőfény ragyogott a tájakon. Mérföldeken át kövér búzavetések közt haladt vonatunk. A mezőn a betakarítást végző leányok dolgoztak. Férfi alig volt látható. Közben szép állomásokat hagyunk el. Az állomásokon hemzsegnek a harctérre szállítandó katonák és a sorozásra induló fiatal oroszok. A háború gyors befejezésével szemben kezdtek némi aggályaink támadni.
Több helyen kiszálltunk s végigmentünk a városon. A szállítmány vezetője itt, mindenütt sürgönyileg élelmet rendelt. Étkezés után visszamentünk az állomásra s folytattuk az utat...
Oroszország déli részén a vasútvonal gyögyönyörű sík vidéken halad. A vonal azután észak-keletnek, majd északnak fordul. Közben meseszerű főúri kastélyok tűnnek fel eszményi szép parkjaikkal, hogy képük néhány perc múlva ismét a végtelen hosszú mezőségbe mosódjék el.

(Kurzk) A látott európai orosz városok közül említésre érdemes Kurzk, hova 3 napi út után érkeztünk meg. Érdekes, jellegzetes orosz város. Bejáratánál jóni-dóri oszlopokon nyugvó kő diadalkapu. Különben a díszes tetszetős faragásos kapubejáratok, nyitott folyosók általánosak és kedveltek Oroszországban. Itt igen praktikus dolgot láttam. Minden ház kapubejárata az utcáról egy üvegkockában levő villanykörtével van megvilágítva s a kocka üvegtábláiról messziről olvashatóan ragyognak a feltűnő pirosra festett házszámok.
De viszont a legnagyobb orosz városokban is fertelmes rossz a kövezet, aszfaltnak híre sincs a kocsi úton.
Kurzkból egy napi tartózkodás és tisztességes élelemmel való ellátás után, — ami különben mindig a helyőrség parancsnokának egyéni tisztességétől fügött, — sok-sok búzavetésen át Tambovba érkeztünk.
Az állomáson vonatra várakozó nőkből és férfiakból álló művész-társaság könnyen, finoman több fülbemászó s a tiroli dalokra emlékeztető orosz dalokat énekelt több szólamra. Utoljára, a férfiak kalap levéve, az orosz nemzeti dalt énekelték. Általában az orosz intelligencia minden alkalmat megragadott, hogy hazafias érzését kifejezésre juttassa.
Az orosz énekek tetszetős, szép dallammal bírnak, valamennyin bizonyos fájdalmas motívum uralkodik, ez még az orosz valzereken is érezhető. Az orosz nép általában muzikális. Az énektanításra igen nagy súlyt helyeztek, s ami legfeltűnőbb: a templomban, a katonák menetközben, vagy akár egy összeverődő szórakozó társaság azonnal 2—3 szólamban énekel. A temetési gyász-énekeik valósággal szívbe markolók. Olyan gyászos bánatos accordokat hoznak ki, hogy, mint egy muzsikus hadifogolytársunk megjegyezte, szinte hullaszaga van.

(Tambov) Több hadifogoly táborban fordultam meg, de a legrémesebb a tambovi volt. Egy négy-ötezer embert befogadó képességű theatrumban, mely már annak idején a japán hadifoglyoknak is lakhelyül szolgált,  voltak a hadifoglyok elhelyezve.
Galambok fészkeltek benne. Száz számra repkedtek a hadifoglyok fejeik felett. Teljesen szelídek voltak. A hadifoglyokat annyira megszokták, hogy semmi félelmet sem mutattak. Ők voltak a korábbi lakók. Egész éjjel ég a villany. Ezerféle zaj, lárma, kalapálás, muzsikaszó, itt is, ott is szól egy-egy hegedű ... Az élelem romlott, büdös hal. A szemét a sarokban összegyűjtve. Emeletes priccs. A szűk udvar ganéval, trágyával telve. A félreeső hely környéke leírhatatlanul borzalmas.
Itt ugyan hetekig, hónapokig el lehetett volna tölteni az időt anélkül, hogy valaki csak érdeklődött volna is szándékaink iránt. De csak egy vágy élt mindenkiben : innen menekülni. Egy járvány esetén itt légy módra hullottak volna az emberek. Önmagunk jelentkeztünk tehát felvételre a legelső Szibériába induló szállítmányba. Fellélegzettünk, mikor ezt a fertelmes helyet elhagytuk.

Krasznojarszk állomása

Vonatra kerültünk újra. Egyre hidegebb lett. Éjjelenkint sokat szenvedtünk a hidegtől. A kocsiban nem volt kályha. Az emberek a kocsi közepén téglából szabad tűzhelyet készítettek. Az államásokon szedtek fát, gallyat s tüzelni kezdtek, A tűz jól esett azoknak, akik alul voltak, de akik a felső priccsen feküdtek, azokat majd megölte a füst. Rettenetes helyzet volt.  A középen szabadon hagyott teherkocsi két oldalán kettős priccsek voltak készítve. Negyven: embert zsúfoltak be egy kocsiba. Hét ember szorongott egymás mellett a kocsi szélességében. A szó teljes értelmében megmoccanni sem voltak képesek. Úgy segítettek a dolgon, hogy négy-öt ember felváltva ült egész éjjel, hogy a többi nyugodni tudjon.

(A Transbajkál vaspályán) A Volga melletti Szamarában leszálltunk ebédelni. Itt ágazik el a vasút Szibériába és Turkesztánba. Ó-orosz stílben épült faházas orosz város. Az ablakokon és kapuk fölött fából faragott díszítmények vannak. Az ablakokban virágok.
További utunkon távolabb bíborszínű kopár halmok emelkednek. Október közepe. Tél. Az állomásoknál elegáns boás, muffos nők várakoznak, mintha csak egy párisi divatlap címképéről szálltak volna le.
Lassan havazik. Fehér lesz a boa, a muff. Egészséges, a hidegtől megszínesedett női arcok közönyösen tekintenek el felettünk. Úgy látszik, sok fogoly-szállítmány haladt már erre el. Megszokták. Mindenesetre a keleti nő nyugalma élénk ellentétben van a nyugati nők kapkodó, ideges hisztériájával.

A Transzbajkál egyik állomása

Amint kitekintünk a kocsi szélesre nyitott ajtaján, tevék által húzott szekereket látunk. Ezen a vidéken alig látni lovat. A szántást is tevékkel végzik. Később módunkban volt a teve húst is megkóstolni. Majd olyan, mint a disznóhús, csak parázsabb,  kb. olyan mint az angol sertés húsa.
Egyik reggel arra ébredtünk, hogy a szomszéd kocsiban meghalt egy ember. Nyolc gyermekes család apa. Betegen indult el! Éhség, gyengeség volt a halál oka. A hullát a legközelebbi állomáson letették. A vonat ellenben haladt tovább Szibéria felé. Hiszen nem történt semmi: csupán egy nyomorult hadifogollyal van kevesebb, mindössze nyolc gyermek várja az apját. Mindenfelé, amerre megálltunk az egyes állomásokon, az oroszok által kiürített s a németektől megszállott lengyel területekről menekült, illetve az erőszakkal elhurcolt nép vonatjai vesztegeltek. Ezek éppen úgy szenvedtek, mint mi. Ott történt a kocsiban születés, halálozás. Ők is heteket, hónapokat töltöttek vagonokban. Nagy részének a rajta levő ruháján kivül nem volt egyebe. Ezek sem részesültek semmivel sem jobb bánásmódban, mint a hadifoglyok s csak akkor telepítették le őket Szibéria egyes városaiban, mikor az orosz hivatalos körök arra a tudatra ébredtek, hogy a háborúnak nem lehet egy-kettőre végét vetni...
Éjjel haladtunk át a Volgán. Impozáns hatalmas folyam, amelyen messziről ragyogó gőzhajók közlekednek. Hullámzása tengerszerű  A híd, melyen percekig mentünk keresztül, a technika egyik remeke.

Cseljabinszk

(Orosz viszonyok) Az első ázsiai állomás Szirosztán. Az első nagyobb ázsiai város, ahol kiszállhattunk: Cseljabinszk. Itt fűthető kályhákkal ellátott kocsikat kaptunk, mely a hosszú szenvedés után megváltásként hatott.
Bementünk a városba. Éppen hetivásár volt. Élelmi cikkben meglepő olcsóság. Akinek volt pénze, beszerezhetett egyet-mást:  zománcos  tányért, evőeszközöket, fehér kenyeret, szalonnát. A vásár, nyüzsgő tömegével, egy kiragadott, részlet az orosz életből. Körülnéztünk a városban. Villaszerű faépületek magas lépcsőházakkal, esztergályozott oszlopokkal, faragványokkal a kapu és az ablakok körül.
A könyvkereskedésben egy orosz nyelvtant akartunk venni: 5 rubel volt az ára. Hallatlan ár. Az akkori érték szerint 15 kor. békebeli ár. Elképedtünk. Hiszen ezek elzárják a tudást. Az írástudatlan orosz rengeteg. Valószínű az analfabéták száma itt rekordot ér. A nőnevelésre ellenben nagy súlyt helyeznek. A kisebb városokban is van leánygimnázium. A nők előtt meg volt nyitva az egyetem. Sok a nő orvos. Úgy látszik az volt az orosz felfogás, hogy mivel a gyermeknevelés az anyák kezében van, a nőknek nagyobb intelligenciát adtak. Későbbi megfigyeléseim ezt a feltevést megerősítették, mert igen alacsony műveltségű orosz férfiaknak, meglepően intelligens feleségeik voltak.
Általában az orosz férfi durva, a legközömbösebb dologról úgy beszél, hogy aki a nyelvet nem érti, azt hiszi, haragszik, veszekedik, folyton kiabál. A nők ajkáról ellenben az orosz nyelv úgy hangzik, mint a madárcsicsergés. Az orosz nő egész lényében sokkal finomabb az orosz férfinél. Szokásaik, erkölcsi felfogásuk azonban más, mint a nyugati nőké. A szabad folyókban minden ruha nélkül fürdenek, a lovat férfimódra ülik meg. Erősebbek, magasabbak, edzettebbek a nyugati országok nőinél, ami a klímabeli különbségre vezethető vissza...
A gyermekvédelemre nem nagy súlyt helyeznek. Kettő-négy éves gyermekek felügyelet nélkül fetrengenek az utcán, a porban s a kapuban. Az Isten őrzi őket...

(Egy pofon) További utunkban egyik állomásnál vesztegeltünk. Valami sütemény-árus asszony közeledett. A hadifoglyok megrohanták s vásárlási szándékkal körülvették. Az asszony megijedt, nyilván mert azt hitte, ki akarják rabolni és sikoltozni kezdett. Egy üres vizes vederrel közeledő vonatkísérő orosz katona, látva a csoportosulást, rendet akart csinálni s a hozzá legközelebb álló plennif a vederrel úgy vágta a gerincén hátba, hogy az levegő után kapkodva, menten összeesett.
Egyik hadifogoly a történteket látva felháborodott s az eset hatása alatt magáról megfeledkezve, meggondolatlanul hátulról egy hatalmas pofont adott a muszkának. Megtermett ember lévén, a lekent pofon is, mint olyan igen tiszteletreméltó volt. A muszka megtántorodott bár, de visszafordult s csupán annyit látott, hogy egy magas fekete szakállas hadifogoly hirtelen felszökött az egyik kocsiba, amely kocsinak a másik oldalán levő ajtaját az esetet szemlélők egyike, hirtelen ki- és berántotta. Mire a muszka bejött, hogy megkeresse a pofon kiinduló forrását, annyit tudott meg, hogy a kocsiban lakók előtt egy ismeretlen hadifogoly, amint a kocsiba felszökött, a következő pillanatban a másik ajtón leugrott. Pedig a tettes ott ült köztük s a legközömbösebb arccal bámult a muszkára, aki csak azt emlegette, hogy egy fekete szakállas ember ütötte meg. De a kocsiban levők felének fekete szakálla volt. Természetesen a fogoly összetartás nem engedhette meg, hogy kiadják, annál inkább nem, mert általános volt a meggyőződés, hogy a pofont kiérdemelte.
A dolog nem maradt annyiban. Az orosz katona jelentésére orosz tisztek jöttek fel az eset bevizsgálására s megkísérelték a tettes kinyomozását, de minden ez irányban való törekvésük hiába való volt. A kocsit lelakatolták, s az eset miatt vesztegeltünk egy egész napot. Közben számos jegyzőkönyvet vettek fel. Néhány következő állomáson ismételten kísérleteztek a nyomozással, de semmire sem mentek s látszott, hogy a vizsgálatot vezető tisztek is titokban mulatnak az eseten...
Omszkon, amely Szibériának egyik jellegzetes nagy városa, éjjel mentünk keresztül. Utána napokig kietlen, kopár, puszta, lakatlan vidéken haladt vonatunk.
Egyik nagyobb állomáson vonatunk mellett sétálgattunk. Az állomás épület előtt térdeplő, magukra keresztet hányó béna, vak koldusok könyörögtek alamizsnáért. Egy vak koldus hangos könyörgésével ugyancsak magára vonta a figyelmet. Néhány szóból álló s az emberek könyörületes szivéhez folyamodó mondókáját állandóan hangosan szavalva ismételte egészen üzletszerűen. Azt a benyomást tette rám, hogy ez a szerencsétlen nincs tudatában az ő nagy emberi nyomoruságának. Egy rossz komédiásként hatott. Bár dobtam neki pár kopeket, de részvétet nem tudtam érezni iránta: ellenszenves volt.
További utunkban fehérbe borult minden. Havas a tájék. A vonal mellett mindkét oldalon veres fenyő erdők húzódnak beláthatatlan távolságban.
A hepe-hupás homokos talajban sok a kiszáradt fa. Tisztások, szakadékok váltják egymást. Mindenütt gyökerestől kidőlt fenyők hevernek a földön, A fa kivágására itt alig van szükség. A fenyő gyenge gyökérzete a laza talajban nem képes kapaszkodni, magától dől ki. Itt hiányosak, hézagosak az erdők.
Megérkeztünk Krasznojarszkba. Úgy hírlett, ide vagyunk irányitva. Csalódás. Még néhány napi út áll előttünk. Abban a reményben ringattuk magunkat, hogy a majd egy havi utazás után végre hajlékhoz jutunk, mert eddigi utazásunk alatt még nem válthattunk fehérneműt. A tetvek ismét nagyon elszaporodtak. A hideg is fokozódott. Az állapot már rettenetes volt. Ezen a tájon vonatunkból kőerőditményeket láttunk beépített lőrésekkel, melyek a vasútvonal s az állomások védelmére szolgáltak.

A Bajkál-tó térképe

(A Bajkál-tó) Irkutzkon túl több hosszú alagúton átmenve egyszerre  feltűnik  a  hatalmas   Bajkál-tó, melynek meredek partján a tótól alig pár méterre vezet a sínpár. A nagy, tisztavizű tó tenger benyomását kelti. A túlsó partja nem látszik. Számtalan vontató hajó működik rajta. A tó az év felében be van fagyva. Megkísérelték két jégtörőnek a »Bajkál« és az »Anfarának« a tóra bocsátását. A két hajó annak idején 6 ,5 millió rubelbe került, de a tó jegét nem volt képes áttörni.
A Bajkál-tó érdekessége a fonóhal, egy igen különös halfajta. Feje testének egyharmad része. Óriási szemei vannak. A felszínre soha nem jön és 650 méteren alul tartózkodik. Nem tudják, hol rakja ikráit, melyek nagy tömegekben vannak kivetve a Bajkál partján. Hímeket, fiatalokat még nem láttak. A levegőn széjjel pukkan és a napon széjjel olvad a hihetetlen kövér hal.
A Bajkál-tó a föld legnagyobb tengerszeme, néhol pár ezer méter mély. A Bajkál az egyetlen tó, amelyben fókát találni, ez is arra mutat, hogy a tó tenger maradványa. Nyiznohovinszk állomásán keresztül futva váratlanul megálltunk Berezovkán s majd öt hétig tartó utazás után végre kiszálltunk.

(Folytatjuk)

(Forrás: Székely Gyula: Képek a szibériai hadifoglyok életéből. Oradea-Nagyvárad, Szent László Nyomda Részvénytársaság, 1929. * Lelőhely: Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Dokumentációs Osztály, Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával)