 |
| A Hinterstoisser-traverz |
Németországban riporterek keresték fel Günther Nothdurft apját.
- A fiamnak sikerülni fog. - Csak ennyit sikerült a vak öregből kiszedniük. Ő is készülődött Grindelwaldba. Olginateban Fulvia Losa elolvasta az első jelentéseket az Eigeren bajba jutott mászókról, és hálát adott az Istennek, hogy Claudio biztonságban van valahol a közeli hegyekben.
Négy nappal korábban, hétfőn reggel, Claudio Cortiban vegyes érzelmek támadtak a kétszemélyes német kötélegyüttessel kapcsolatban, akik követni készültek őt és Longhit a Hinterstoisser-traverz ostromában. A hegyek között nem mindig örülnek a társaságnak: Corti két, egymás technikáját és képességét jól ismerő személyre építette tervét, és nem akarta, hogy mások gondjai ezt megzavarják. Másrészt csodálattal figyelte a két német előrehaladását. Kampóverő munkájuk pontos és biztos volt, fáradhatatlanul és lenyűgöző technikával mászták meg egymás után a nehéz letöréseket. Ráadásul szerény, barátságos fiatalembereknek látszottak. Az egyik, akiről megtudta, hogy Franznak hívják, beszélt egy keveset olaszul; Longhi elboldogult azzal a néhány szó schweizerdeutschcsal, amit tudott, és mindegyikük meg tudta magát értetni a hegymászók nemzetközi jelbeszédével. Még megnevettetni is sikerült egymást egy pár tréfás megjegyzéssel és füttyel a pirkadatban, amikor találkozásuk reggelén ott álltak együtt Cortiék éjszakázóhelyén. Megállapodtak abban, hogy úgy folytatják a mászást, ahogy az Eigeren már tradícióvá vált olyan esetekben, amikor veszélyben nem lévő csapatok találtak egymásra, azaz külön kötélen. Corti és Longhi haladt elöl. A Hinterstoisserhez érve látták, hogy azt nem fedi jég, és kevesebb problémát okoz, mint hitték. Corti társa által biztosítva négy szögből álló utat vert a sziklába, majd Longhi követte a karabinereken átfűzött kötélbe kapaszkodva. Az olaszok otthagyták a bevert szögeket az utánuk jövő németeknek.
A két kötélpáros hétfőn egész nap egymás közelében folytatta útját, de külön kötélen. Ebben a szakaszban még mindegyik jó erőben volt, és mivel egyik csapat sem érzett semmi hajlandóságot arra, hogy értelmetlen, esztelen versenyfutással is fokozza a hegy veszedelmét, együtt maradtak. Óvatos mászással feljutottak a Traverz végén lévő húszméteres kéményen, amely felett a Fecskefészekhez jutottak, majd hágóvasaikat felvéve átkeltek az első jégmezőn. Megmásztak egy kötélhossznyi, függőleges, törékeny nehéz falat, majd néhány vízmosásos lejtőn keresztül este nyolckor eljutottak egy olyan alkalmas helyre, ahol az éjszakát el tölthettek. Corti rámutatott egy sziklapárkányra, amely elég nagy volt ahhoz, hogy a németek elhelyezzék rajta kétszemélyes Zdarsky-zsákjukat. Két méterrel arrébb a két olasz három szöggel a falhoz erősítette hálózsákját, belebújt és megpróbált állva aludni. Néhány falatot ettek, majd amikor lenéztek az alattuk tátongó 600 méteres mélységbe, Longhi bevallotta, hogy bizony már eszébe jutott, nem túl sok-e, amire vállalkozott, vajon lesz-e benne kitartás, lépést tud-c tartani a nála fíatalabbakkal. Nem mintha félne, tette hozzá óvatosan. De talán jó lenne, ha gondolnának a visszavonulásra. Corti azzal érvelt, hogy visszamenni épp olyan veszélyes lenne, mint feljutni a csúcsra, és Longhi nem tudott vitázni ezzel a nem éppen meggyőző állítással. Még tett egykét ellenvetést, aztán szemmel láthatóan elszánta magát, hogy továbbmenjen. Longhi hamarosan félálomba merült a kimerültségtől, és nemsokára Corti is követte példáját.
Kedden hajnali háromnegyed négykor a má-szók felkeltek, és a németek sziklapárkányán összegyűltek reggelizni. Corti két kampót vert be a sziklákat borító jégbe, és erre tette a spiri-tuszfőzőt, hogy elkészítse a kávét. Longhi dzsemet és kekszet vett elő, és a két olasz falatozni kezdett. A párkány másik végén a két német ült és nézte őket. Eltelt néhány perc, és a németek még mindig nem mozdultak, hogy reggelit készítsenek. — Hát ti nem esztek? - kérdezte tőlük Longhi.
