- Az egész mentés az északi falon - mondta - amatőrök játéka volt profik ellen, és jó propaganda a Kleine Scheidegg szállodáknak.
Hegyivezető társaihoz hasonlóan állandóan foglalkoztatta Longhi függő testének látványa, de a többiekkel ellentétben az volt a terve, hogy lehozza a testet. Később egyszer elmesélte, hogyan kezdődött az egész:
- 1958 december második hetében egy német társaság televíziós filmet forgatott Kleine Scheideggen, és én is szerepeltem a filmben. A felvevők között 130 méternyiről kellett lesiklanom a kamerák felé lapp, ormótlan, mindkét végükön hegyes, vájat nélküli sítalpakon, nagyon gyenge kötésekkel. Két másik vezetővel, Oskar Gertschsel és Fritz Jüannal álltunk. Felnéztünk az Eiger északi falára, és tudtam, mire emlékeznek. Én is felnéztem, Longhira gondoltam és azokra, akik húsz centime-ért bámulják teleszkópon.
- Sikerült egyetlen bukással megúsznom a lesiklást. A többiek nevettek, aztán ebédeltünk és teát főztünk. Elkezdtünk beszélgetni Oskarral és Fritzcel, és megállapodtunk, hogy elvisszük Longhit a távcsövek elől. Ezt kézfogással is megpecsételtük és megfogadtuk, hogy senkinek sem szólunk, amíg el nem jön a nap.
Az expedíció eredetének ez a naiv elbeszélése valójában Stäger legbelső meggyőződését tárta fel, a lényeg benne az a mondat, hogy „elvisszük a távcsövek elől". Természetesen von Almen nyilvános távcsövéről volt szó, amelybe folytak a pénzdarabok, és Stäger már rég magáévá tette Christian Rubi álláspontját, hogy ami jó von Almenéknek, az rossz a vezetőknek. Valami azonban kimaradt Stäger visszaemlékezéséből, amelyben felidézte ezt a beszélgetést Gertschsel és Juannal. Longhi lehozatalának gondolata nem a Kleine Scheideggi sílejtőkön született meg, hanem néhány hónappal előbb, egy holland újságíróval, Jaap Giltayval történő találkozásakor. A holland egy amszterdami hírszolgálati iroda képviselője, vakációra jött a Felföldre, látta Longhi testét, hallott az azzal kapcsolatos rejtélyről és vitáról. Megbeszélte a dolgot Stägerrel és Gertschsel, a hegyoldalon fekvő falu, Wengen vezetőinek megbízottjával, és megtudta tőlük, hogy a fő probléma a pénz. A svájci vezetők szeretnék lehozni a holttestet, de szegények, nem tudják megvenni a szükséges felszerelést. A két vezető elmondta, hogy az expedíció veszélyes vállalkozás lenne, ha nem tapasztalt vezetőkből toborzott nagy csoport hajtja végre, ha nem tudnak szerezni repülőgépet, amely felviszi a vezetőket a hegy lehető legmagasabb pontjára. A kábel- és csörlőberendezést is meg kellene venniök, amivel leeresztenek valakit a hegyoldalon. Giltay azt mondta nekik, hogy van egy elképzelése, hogyan teremthetnék elő a pénzt, és megígérte, hogy ír majd Amszterdamból.
Az volt a terve, hogy több európai lapot bevon az expedícióba olyan formában, hogy lehetővé teszi nekik az akció történetének képekkel illusztrált, kizárólagos jogú közlését annak fejében, hogy biztosítják a szükséges anyagiakat. Ebben a tervben igazán semmi kifogásolnivaló nem lehetett, inkább ügyes újságírói sakkhúzás volt Giltay részéről. Hamarosan megkötötte a szerződéseket, és 1959 márciusában közölte Stägerrel és Gertschsel, hogy a pénz rendelkezésükre áll. Ezután hosszas levélváltás folyt a vezetők és a holland szerkesztő között. A legrosszabb, amitől Giltay félhetett, az volt, hogy más lapok is értesülnek az akcióról, kiküldik saját riportereiket és fényképészeiket a helyszínre és „ellopják" a kizárólagos jogú történetet. Hogy ez ellen biztosítsa magát Giltay, a vezetőkkel kötött szerződésbe olyan kikötést is bevett, hogy 250 dollár büntetést fizet bármelyik vezető, ha az akció előtti három napon belül tájékoztatást ad kívülálló újságírónak. Gertsch tiltakozott ez ellen, túl szigorúnak találta.
- Miért nem lehet ötven vagy hatvan dollár a bírság? - írta Giltaynak. Azt is közölte, hogy a költségek nagyon magasak lesznek. - A felszerelés szállítása Geiger repülőgépein igen költséges, aztán szükségünk van rögzítő felszerelésre, acélkábelekre, hordozható adó-vevő készülékekre, repülőkre, tíz vezetőre és miután az Alpin Klub nem rendelkezik az akcióhoz szükséges felszereléssel, nagy kiadásokra kell számítanunk - írta Gertsch. - Így azon múlik minden, hogy minél több pénzt lehessen előteremteni ezekre a célokra.
Végül arra kérte a holland újságírót, biztosítson egy minimális összeget a vezetőknek fizetésként, „hogy ne fizessünk rá"!
Giltay visszaküldte a módosított szerződést, amelyre 1959. május 21-én Gertsch azt válaszolta, hogy valamennyi résztvevő vezető aláírja a szerződést. A rendelkezésre álló összeg, nyolcvan százalékát fordítják a kiadások és a svájci vezetők fizetésének fedezésére, a többit a holland hírügynökség kapja.
Miközben így az anyagi kérdések megoldás felé közeledtek, Stäger felderítő repülésre indult az északi hegyoldal fölé a kiváló mentőrepülővel, Hermann Geigerrel. Mint valami mérnök, aki fogas probléma megoldásán fáradozik, fényképeket készített, vázlatokat rajzolt a holttest pontos helyzetéről, megjelölte a fentről történő megközelítésre legalkalmasabb útvonalat. Azt mindjárt látta, hogy az expedíció résztvevőit egítik a körülmények. A holttest az északi hegyoldal legkeletibb részén függött, és így a hegytetőn szükséges munkálatok egy részét a könnyebb északkeleti hegyoldalon tudják majd végezni, s nem kell a hegytető éles, veszélyes gerincén tevékenykedni. Centiméterre kiszámította, hogy mennyi kábelre lesz szükség. Megállapította, hogy 395 méter hosszú szükséges lefelé, ezért 410 métert vásárolt. A lehető legkevesebb biztonsági ráhagyással dolgozott. Ezeket az előkészületeket a szerződés feltételeinek megfelelően a legnagyobb titokban végezték. Valami azonban mégis kiszivárgott. A Der Bergkamerad című müncheni alpinista folyóirat szerkesztője érdeklődő levelet küldött Christian Rubihoz. Azt írta, hogy értesülései szerint a svájciak a holttest lehozását tervezik és már felderítő repüléseket is végeztek a hegyoldal felett.
Rubi vezetőit védve így válaszolt: - Információim szerint Geiger meghívott két vezetőt és síoktatót egy repülésre, mivel úgy tervezik, hogy a Mannlichenen repülőteret építenek kis gépek leszállására a magashegyi síelők részére.
Ezzel a németeket sikerült a nyomról eltéríteni.
