 |
| Emberek a gleccseren |
A fehér havasok szenvedélyes turistáinak nagyon sok esetben nem sikerül megmenekülniök a megzavart természet bosszújától s életükkel fizetnek merészségükért. Sok esetben a halálos szerencsétlenség megtörténte után nem találják meg a halott turista testét s csak évek múlva kerül az elő, rendszerint a szerencsétlenség szinheljétől több kilométernyi távolságban.
A természet különös csodája megy végbe ilyenkor. A több méter vastag jégkéreg, amely csakhamar eltemeti a halottat, teljes épségben megőrzi azt sokszor évekig. A jégrétegek lassú csúszásával együtt aztán tovább vándorol a szerencsétlenül járt természetjárónak jégkoporsóba zárt holtteste is. A környékkel ismerős geológusok előre kiszámítják, hogy valószínűleg mikor érkezik olyan helyre a jégkoporsó, ahol egy tavaszi olvadáskor ki lehet emelni a jégtörmelék és a hó közül az évekkel azelőtt szerencsétlenül járt természetjárót. A legutóbbi évek hegymászó-krónikái jegyezték fel az alábbi különös eseteket:
1.
1917-ben történt, hogy a lausanne-i kolostor egyik növénygyűjtő szerzetese havasi gyopárt keresett a diablereti hegyeken. Fáradtságos, hosszú út után ért célhoz, — de sohasem tért vissza. Társai napokon át kutattak utána, de csak itt-ott — ahol a szélfúvás gyengébb volt — akadtak bakancsai nyomára. A szerzetest elnyelte az örök fehérség: a hó és csillogó jég. Most, néhány nappal ezelőtt megoldódott eltűnésének rejtélye. Nemrég a lausanne-i kolostor kapuján egy pásztor zörgetett. Bebocsátották s az öreg ember elmondotta, hogy a Zaufleuron-gleccser lábánál egy szerzetes holttestére bukkant. Az eltűnt barát még életben lévő őszhajú társai kimentek a gleccserhez és felismerték a gleccser halottjában huszonkét évvel ezelőtt eltűnt társukat. A jégben jól konzervált holttestet visszaszállították a kolostorba és annak kertjében eltemették.
