A zömök, izmos Seiler súlyos szemhéjával olyannak tűnt, mintha mindig álmos lenne. Most udvariasan, de megkérte a menedékház gondnokát, hogy vigyázzon egy kicsit a nyelvére, mivel nő is van köztük. A vezető azonban növekvő mérgében egyre cifrább kifejezéseket használt. A gondnok Seilerhez fordult:
- Hiszen még azt sem tudja, miről beszélünk - kiáltotta -, és legjobb, ha a maga dolgával törődik.
- Csak kérem, hogy vigyázzon a nyelvére! - felelte Seiler. - Egy hegyivezetőhöz nem illik ilyen beszéd.
A vezető azonban nem is figyelt rá.
- Ezek a külföldiek csak jönnek és nekirontanak az északi falnak! Sötét alakok! Egytől egyig! Figyelmeztetjük őket, nem törődnek a jótanáccsal. Aztán a saját életünket kockáztathatjuk, hogy megmentsük őket. Hát pedig énrám ne számítsanak! Figyelmeztettük őket, most már csak viseljék a következményeket!
Most kezdett csak derengeni Seilernek: úgy látszik, mászók vannak az Eigeren, és ezért szitkozódik a vezető. Azonban hiába próbált tőle megtudni valamit, a vezető nem hagyta abba a káromkodást. Végül Seilert annyira kihozta a sodrából, hogy ráförmedt:
- Mit beszél annyit olyasmiről, amit meg sem ért?
- És maga mit ért ehhez? Maga nem vezető. Talán bizony kockára tenné az életét úgy, mint mi, hogy lehozzuk ezeket az embereket a hegyről?
- Azt hiszem igen, és biztos vagyok benne, hogy jobban megállnám a helyemet az északi falon, mint maga.
A vezető gúnyosan nevetett.
- Maga könnyen beszél. Magának sohasem kell erre a pokoli helyre mennie. Talán még azt sen tudja, merre van.
- Még ha nem tudnám, hogy hol van, akkor is jobban kiismerném magam rajta, mint maga - felelte Seiler.
