JACK OLSEN: A szörny (4)

Günther Nothdurft

Günther Nothdurftot a kitűnés, feltűnés keresése vitte a hegyekbe. Nem konok düh és nem is az a hazafiaskodó Todeslieb vezette, ami honfitársait a háború előtt. Fiatalember volt, aki a hegyekhez úgy közeledett, mint valami megoldásra váró problémához, szinte mintha valamilyen függőleges keresztrejtvényt próbálna kibogozni; aztán gyorsan és határozottan haladt előre, felesleges hajsza nélkül. Így is élt. Egy háború által megtizedelt család legfiatalabb gyermeke volt, 75 éves apja megvakult, két bátyja meghalt. Nothdurft mindenekelőtt „valaki" akart lenni, úgy érezte, ez a legkevesebb, amivel megkísérelheti kárpótolni szüleit szomorú sorsukért. Huszonkét éves korában szabadult fel mint kereskedősegéd, és az 1957. évi nyári vakációja után műszaki főiskolára készült, textilmérnöknek. Alacsony volt, vékony és izmos, 170 centi magas, 62 kiló. Egy nagy bozontban viselt, egyenes szőke haját egészen mélyen baloldalt választotta el. Elálló füle, kiugró orra, ferde vágású szeme volt. Egészben véve szomorú, túl komoly fiatalember benyomását keltette, ez azonban csak a látszat volt; szívesen nevetett és értette a tréfát.


Első nagyobb hegymászását Walter Seeger-rel, egy fiatal építésszel egy kötélen végezte, aki éppúgy, mint Nothdurft, Pfullingenben, egy Rottweil nevű délnémet ipari város kis külvárosában lakott. 1954-ben, amikor a két „berg-kamerád" még nem volt egészen húszéves, igen nehéz mászásokat hajtottak végre az ausztriai Wilde-Kaiser csoportjában, a hírhedt Toten-kirchlen és a hegycsoport többi, igen nehéz mászásokat nyújtó csúcsain. Ezután is több sikeres, hatos nehézségű hegymászást végeztek a Dolomitokban, a Grosse-Zinnen és a dél-franciaországi, jeges Mont Blanc hegycsoportban. Rövid idő alatt Nothdurft túlszárnyalta barátját, Seegert hegymászó erényekben, és Németország- meg Ausztria-szerte az új alpinista generáció egyik legkiválóbb, tagjaként ismerték el, bár még alig múlt húszéves.


- Egyetlen tempót ismert - mondta Seeger -, a teljes sebességgel történő előrehaladást.


Nothdurft a legtöbb hegymászóval ellentétben egyáltalán nem idegenkedett attól, hogy a nehéz mászásokat teljesen  egyedül  végezze, falikampóin és jégcsákányán kívül kizárólag saját ügyességére támaszkodva. Egyszer egyedül mászta meg a Piz Badile északkeleti falát. Ezt a teljesítményt előtte csak egyetlen ember — a nagy német alpinista, Hermann Buhl - hajtotta végre, négy és fél óra alatt. Amikor lejött, a többi hegymászó vállára emelte csodálatában. Nothdurft három óra alatt iramodott fel a hegycsúcsra. A rendkívül nehéz és törékeny Sárga-Pillért a Kleine-Zinnen egyedül, szinte hihetetlennek tűnő rövid idő alatt, háromnegyed órán belül mászta meg. Valamennyit gondos tervezés és hasonló körülmények között végrehajtott, hetekig tartó edzés előzte meg. Günther Nothdurft-nak nem állt szándékában a hegyekben meghalni.


Persze elkerülhetetlen volt, hogy ne akarja összemérni erejét a valamennyi közt legveszedelmesebb heggyel, az otthonától, Pfullingentől 208 kilométerre fekvő Eiger északi falával. De Nothdurftnak ez nem volt sürgős. Csiszolta tudását, egyre növelte sikereinek sorát, egyre nagyobb hírnevet szerzett, majd 1957-ig várt. Amikor betöltötte huszonkettedik életévét, akkor látogatott először az Eigerre. Június volt. Útban a hegy felé, Nothdurft a motorjával megállt Luzernben, és ellátogatott a barátjához és hegymászó társához, Max Eiselinhez. A két fiatalember az északi falról is beszélgetett. - Megkérdezte tőlem - emlékszik vissza Eiselin —, hogy jók-e a viszonyok az évnek abban a szakában. Én meg azt mondtam, hogy még túl korai az idő, még túl sok jég van a falon.

Max Eiselin

Nothdurft elmesélte Eiselinnek, hogy megvitatta a mászást Hermann Buhllal, aki majdnem otthagyta a fogát 1952-ben, amikor tíz tagból álló nemzetközi kötélcsapatot vezetett az északi fal tetejére. Nothdurft kijelentette, hogy mindketten úgy találták, legcélravezetőbb, ha egyedül megy, „gyorsan és biztosan", a mindkettőjükre jellemző tiszta stílusban. - Szerettem volna megmondani neki, hogy nekem más a véleményem - mondta Eiselin -, de nem mertem tanácsokat adni Nothdurftnak. Nem szokás tanácsokat adni olyanoknak, akik nálunk jobb hegymászók.


Nothdurft neki is indult egyedül az Eiger-nek azzal a szándékkal, hogy csupán tanulmányozza a hegyoldalt, megmászik néhány alacsonyabban fekvő meredélyt, és előzetes felderítést végez egy későbbi, végső támadáshoz. Egy péntek reggelen megérkezett a grindelwaldi völgybe, felült a fogaskerekű vasútra, és amint felért, azonnal nekikezdett a mászásnak. Olyan ügyesen és olyan ütemben haladt, hogy hamarosan messze fölért a falba. Feltörtetett a Nehéz-Repedésen, és úgy mászta meg a Hinterstoisser-traverzet, mintha csak Pfullingen főutcáján kellene átmennie. Átkapaszkodott az első jégmezőn, majdnem eljutott a másodikig, aztán kényelmesen elhelyezkedett éjszakára. Hajnali háromkor felkelt és egy kicsit feljebb akart kapaszkodni. Épp inni akart egy üvegből, amikor hirtelen törött üvegcserepek zúdultak rá. Egy zuhanó kő épp csak hogy elkerülte a fejét, és darabokra törte az üveget. Az óvatos Nothdurft ebben intő jelet látott. Visszafordult, átvágott lefelé a jégmezőn, visszamászott a Hinterstoisser-traverzen annak az erős kenderkötélnek a segítségével, amit feljövetelkor gondosan a helycn hagyott és visszatért a völgybe. Még szombat délután átmotorozott Luzernén keresztül és ismét betért Eiselinékhez. Szokatlanul sokat csevegett az északi fal nehézségeiről.