A szerző előszava kétkötetes könyve 1913 évi első kiadásához:
"Ausztrália érdekesebb tájait és sajátszerű életviszonyait tárgyaló jelen munka szerzője összesen bét évet töltött a távoli világrészben. Ez időnek egy része folytonos utazások közt telt el, több mint öt év azonban állandó aktív munka közben röppent tova, New-South-Wales állam egy virágzó vidékének a modern gazdasági kultúra céljaira történt berendezésénél. A könyv minden részlete Ausztráliában készült, nagy része a Riverinán, egy magyar farmon íródott az esős időszak nyugalmasabb napjai és bosszú magányos estéi folyamán.
Kelt Budapesten, 1913 október havában.
Gubányi Károly."
(A szerzőről lásd még a Kalandozók egy korábbi közleményét - itt)
A továbbiakban a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatában megjelent két kötetes munkának hetedik fejezetéből közlünk részleteket, a második kötetből.
*
Most, hogy Ausztrália partjait szerencsésen körülhajóztuk, New-South-Wales államban fogunk megállapodni, elvegyülünk a mindennapi élet apró küzdelmeit vívó, egyszerű nép közé és ott figyeljük meg azokat az embereket, az életviszonyokat, a maguk köznapi, természetes valóságában. Hogy ezt tehessük, magunk is köznapi ruhába öltözünk, egy időre megszűnünk Distinguished-visitor vagy Noted-foreigner — azaz előkelő idegennek lenni és megpróbálkozunk beállni a létért küzdő egyszerű, mindennapi emberek sorába.
Az átmenet természetesen nem lehet minden zökkenés nélkül, és eleinte számos apró nehézségen kell átvergődnünk, amíg az egész különleges viszonyokat megszokjuk és főleg, amíg a demokratikus társadalmi rend iskoláját kitanuljuk és a hazulról öntudatlanul magunkkal hozott arisztokratikus világfelfogás sokféle kényszer-gondolatát lassankint elfeledjük. De viszont, mindjárt eleinte azt is észrevesszük, hogy ez irányban utazásaink folyamán, már «előkelő idegen» korunkban, több hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk. Bizonnyal magunk is csodálkozunk rajta, hogy már jóformán teljesen elfelejtettünk parancsolni; most már csak felette udvariasan, sőt szerényen kérünk, még az esetben
is, ha valami kérés nélkül is feltétlenül kijárna, amiért talán már előre meg is fizettünk. Ezzel egyidejűleg a türelmetlenkedést is elfelejtettük és ha valamit nem úgy hajtottak végre, mint ahogy óhajtottuk, egyszerűen megnyugszunk benne és örülünk, hogy valamiképp mégis végrehajtották a kívánságunkat.
Ausztráliai utazgatásaink közben az is megeshetett velünk, hogy a kiszabott étkező óra után érkeztünk a vidéki szállodába; no hát azt és annak következményeit épp oly filozofikus nyugalommal kellett elviselnünk, mintha a vonatról késtünk volna le, mert koplalva kényszerültünk bevárni a következő étkezés idejét. Az ausztráliai szakácsné ugyanis épp oly pontosan betartja a munkaóráit, mint az expresszvonat a menetrendjét, s így gyakran könnyebb volna megrendelni egy különvonatot, mint egy rendes időn kívül készült különebédet a vendéglőben.
Ilyen és sok hasonló hasznos előtapasztalat után már most, ha valahol a vidéken véglegesen megállapodunk, mindenekelőtt is közvetlen környezetünket, a cselédeinket és munkásainkat érintő ügyekben kell a sajátszerű helyi viszonyokhoz lehetőleg alkalmazkodnunk, mert mindjárt eleinte világosan kitűnik, hogy új környezetünk bizony semmiben sem kíván hozzánk alkalmazkodni. Ha cselédet fogadunk vagy munkást állítunk dologba, legelsősorban is angyali béketűréssel fogjuk feltételeiket sorban végighallgatni, közben mi válaszolgatunk az ő kérdéseire, aztán kellő tapintattal értésére adhatjuk a mi kívánságainkat vele szemben.
A tárgyalás vége rendesen az, hogy a munkás azon feltétellel áll dologba, hogy majd megpróbálja, hogyan jöhet ki velünk! Aztán tovább a munkája folyamán első dolga lesz élénken' demonstrálni a munkának különféle fokozatát, főleg azt, hogy a rossz munka tulajdonképp csak olcsó munka. Aki jó munkát akar, az jól fizessen; aki a közönségesnél sokkal jobb munkát kíván, az jóval mélyebben nyúljon a zsebébe. Az ausztráliai munkás gyakran csak azért végezi a dolgát eleinte hanyagabban, hogy a munkaadó szakértelmét kipróbálja és a későbbi, jobb teljesítményért magasabb munkadíjat követelhessen. Miután a vidéken a munkás mindig kevés, hát amit kíván, azt rendesen módjában van el is érni.
A munkaadó, aki nem figyel folyton éberen és határozott morális és értelmi felsőbbséget nem tud kifejteni, itt hamarosan elveszti a talajt a lába alól, minden alkalmazottja azonnal rendszeresen a passzív rezisztencia elveit veszi alkalmazásba, sőt mihamarabb készakarva összebonyolítják a dolgait és a sikernek még a lehetőségét is megakadályozzák. Ez az egyenlőség szellemétől áthatott nép tényleg nem is ismer el más felsőbbséget, mint azt, ami
értelmi és szellemi tekinteteken alapszik. A szigor, a kényszer vagy az önkény ellen már csak elvből is protestál, azt zsarnoki bánásmódnak nevezi és azonnal minden erejéből ellene szegül, viszont ha valamely intézkedésnek az okát és észszerű magyarázatát megkapta és a vezetés helyességét belátta, akkor magától is megtesz minden tőle telhetőt, ami a munka sikerét előmozdíthatja, feltéve, hogy a fáradságát kellőleg megfizetik. Ebben a látszólagos anarchiában, ahol valami módon folyton mindenki megnyilvánítja a szabad akaratát és a legjelentéktelenebb is fegyelmetlenségnek tetsző tüntetéssel érezteti az ő személyének fontosságát, a viszonyoknak helyes megértése után a vezető mégis képes alkalmazottjainak jóindulatú együttműködését biztosítani.
Mielőtt azonban ez a kellemes és rendezett összeműködés végleg beállott volna, a vezetőnek, időnkint, minden egyes emberével külön-külön meg kell vívni egy-egy döntő, erkölcsi erőkarcot. A közvetlen környezeten kívül a társadalom egyéb elemeivel is felette érdekes az első érintkezés. Ha valami vidéki hivatalos helyiségbe lépünk, a községi vagy járási irodába, a telekkönyvi hivatalba, a közigazgatás valamely osztályába, a hivatalnok és a közönség között fennálló különös viszony mindenesetre meglepi az idegent. Itt az «ügyes-bajos ember» kopogtatás nélkül, a kalapját fenntartva lép be a hivatalba és a tisztviselővel, a nép szolgájával — hogy más kifejezést ne használjak — a lehető legkeresetlenebb stílusban érintkezik. A hivatalok rendes időben minden polgár számára nyitva vannak és a hivatalnok, az írnoktól a miniszterig, senkit sem utasíthat vissza a nélkül, hogy bármily értelmes, komoly kérdésre ne adna hasonló értelmes, komoly választ.
Az idegen ilyen helyen igen kellemesen tapasztalja, hogy udvarias fellépését kiváló szivélyességgel viszonozzák és a rideg bánásmódhoz szokott tisztviselő iránta csupa figyelem, szívesség és szolgálatkészség. A vidékre való megérkezéskor, az első berendezkedéssel járó sokoldalú vásárlások és rendezkedések közben kereskedőkkel, üzletekkel, pénzintézetekkel kerülünk gyakori érintkezésbe. Ezirányban gyűjtött tapasztalataink sokoldalúak és érdekesek, gyakran mulattatók és minden esetben tanulságosak.
Az ausztráliai vidéki kereskedőt röviden azzal lehetne jellemezni, hogy a holnappal nem sokat törődik, hanem mindig ma kívánja a legjobb üzletet megcsinálni, még az esetben is, ha az esetleg a holnap rovására menne. A kereskedő legelőször is nagy részletességgel fog a vevője tanulmányozásába. A vizsgálóbíró vagy a detektív körültekintésével igyekszik a viszonyait pontosan kitudni, hogy az üzleti lehetőségek nagyságát megállapíthassa. Aztán legelőször bizonyos határozott, fölényes, mindent jobban értő, diktátori hangon próbálja a szóban levő dolgot az idegen vevőre tukmálni, ami szerinte feltétlenül legjobb a városban, a vidéken és az egész déli hemiszferán, az általa megszabott ár pedig a lehető legméltányosabb. Aztán, amint észreveszi, hogy a vevőnek is megvan a saját gondolata, ítélete, tapasztalata, sőt az árakkal is tisztában van, akkor egyszerre visszavonul sztratégiai műveleteinek második álláspontjából, valamit enged, kevesebb fölénnyel tárgyal, az üzleti viszonyok nehézségét és saját költségeit emlegeti, amik folytán igen kívánja az üzletet. Ha aztán a vevő még tovább megy és azt is meg tudja értetni, hogy még előnyösebb árelrendezéssel vannak konkrét ajánlatai, akkor a kereskedő egyszerre harmadik hadi pozíciójába helyezkedik el, amelyből már többé nem zöld idegenekre vadászik, sem a könnyen fizető, tájékozatlan vevőt kívánja elfogni, de kész a legkisebb haszon mellett megkötni valami normális üzletet, lehetőleg még aznap, vagy inkább még az órában.
Amint aztán a magára maradt idegen a városban töltött nap végén a szállodája felé tart, hogy útra készülődjék, egész bizonyos, hogy a hotel előtt nagy barátságosan fogja üdvözölni egy-egy mosolygó alak, akit bár látásból jól ismer és sejti róla, hogy valami helyi ismerős, de a nevét a világért meg nem tudná mondani. A barátságos idegen rendesen elég jól van öltözve, de a nyakkendője szörnyű rikító színű, a tenyere kérges, a modora bizalmaskodó, a kedélyhangulata pedig az ital felderítő hatását mutatja. Csak amidőn munkánk részletei után kezd kérdezősködni, tűnik ki róla, hogy ő egyik munkásunk, aki néhány hétig a földet ásta határunkban, de most a városban szórakozik és úgy látszik, fölösleges pénzétől igyekszik megszabadulni. Ezt megtudva, mi pedig minél előbb őtőle kívánván elszabadulni, hamarosan fogatunk és a kétkerekű gigen elindulunk a szép, kövezett és százados eucalyptusokkal árnyalt út mentén új otthonunkba.
Ott aztán hétről-hétre, hónapról-hónapra változatlan egyformaságban csak a munkánkkal törődünk. Az érdekes és nem mindennapi munkák vezetése és intézése mellett, folytonos elfoglaltság közepette, gyorsan röppen az idő. Közben egymás után dűlnek ki az ősfák, a sűrűség ritkul, fejszével, csákánnyal, géppel, tűzzel, dinamittal irtják az őserdőt és hódítják a természettől az eddig még soha fel nem tört, érintetlen szűz földet. A vidék képe lassanként teljesen megváltozik, a mérnök műszere nyomán indulnak az új határok, az útvonalak, a kerítések, a csatornák és mindenféle épületek emelkednek az eddig elhagyott tájon, a határtalan ősállapotok tömkelegéből; terveink, számításaink, gondolataink kialakítják azt a szép, szabályos, rendezett kis világot, amelynek keretében sikerdús új élet pezsdül fel.
Mielőtt tovább folytatnók az ausztráliai életviszonyok vázolását, egy kis futó áttekintést vetünk New-South-Wales állam geográfiájára és főleg azokra a vidékekre, amelyekről a következőkben részletesebben szó esik.
(Folytatjuk)
