(Eredeti elbeszélés egy romániai magyar életéből, 1906)
VII. A szobaleány meg a boltiszolga.
A vásárban elvegyültek a nagy emberáradatban.
Kétségbeesésükben öngyilkosságra gondoltak.
A mint egy vásári bódé körül ólálkodtak, magyar szó ütötte meg fülüket. Székely leányok vásároltak keszkenőt, mellettük egy jó képű magyar ember. Beszédbe elegyedtek egymással. Andrisék szomorú sorsukról panaszkodtak, azok meg jólétükről dicsekedtek. Katicza sirt, mint a gyermek. A leányok megsajnálták s magukhoz hivták. Andrist a férfi vitte magával. Vigasztalták váltig, hogy ne csüggedjenek, jóra fordul sorsuk.
Öt napig dédelgették így őket étellel és jó szóval. A legény egy istállóban húzódott meg, a leány a konyhacselédek mellett. Szolgálatot kerestek, de cselédkönyvük nem volt s románul sem igen tudtak — Katicza egyáltalán semmit se — így hát bajosan ment a dolog.
Végre az isten megelégelte nyomoruságukat. A leányt egy brassói származású, gazdag szász kereskedő fogadta be szobalánynak 20 frank havi fizetéssel. Andrisból ugyanott boltiszolga lett s hónapjára a teljes ellátáson kivül 25 frankja járt.
A kereskedő jó ember volt. Mindkettőjük részére szerzett «kondikuczát» a román hatóságnál. S hogy az idegen földön nyoma se legyen a hazai életnek, a nevüket is megváltoztatták. A férfi Kapitány István, a leány Csűrös Ráki néven kapott cselédkönyvet egy kis baksis árán.
Telt-múlt az idő. A fiatalok teljesen meg voltak elégedve helyzetükkel. Úgy megszokták, mintha Romániában születtek volna. Katicza már az első héten levetette magáról az egyszerű, falusi rokoját s selymes, czifra köntössel cserélte fel. Oly szép volt, úgy nézett ki benne, mint reggel a harmatos rózsa. Andrisnak se kellett többé a csizma, meg a feszes nadrág. Topánka, meg pantalló került reá.
Becsületes, szorgalmas cselédek voltak s igen szerette őket a kereskedő. Két esztendeig szolgáltak nála egyhuzamban. A második év végén felmondtak. Különösen a leány békételenkedett. Andris nem tudta az okát, de azért hallgatott a leány unszolására. A két esztendő alatt 1000 frankot takarítottak meg a kereskedőnél, mely a buzói takarékba volt betéve. Ez idő alatt románul is meglehetősen megtanultak. Andris németül is vartyogott valamit.
Ujév napján vonatra ültek s Bukarestbe mentek.
VIII. Isten keze.
A román fővárosba este értek. Káprázatos fénye elszédítette őket. Akkora várost még álmukban sem láttak eddig. A bukaresti állomásnál sok magyar utasra akadtak.
Katicza egész utón szomorú volt. Panaszkodott, hogy fáj a feje, szédül, szóval beteg. Látszott, hogy valami nehéz bánat nyomja a lelkét, de Andrisnak nem merte megmondani. Ha erről kérdezősködött mindig másfelé fordította a beszédet.
