Van csodás természeti környezetben fekszik. Kelet felé a Van-hegység havas vonulatára nyílik rálátás a városból, míg nyugaton Törökország legnagyobb tava határolja. A hatalmas víztükör első látásra lenyűgözött, elsősorban türkiz színével. Felületét tekintve a tó körülbelül hatszorosa a Balatonnak, a skóciai Loch Nesszel pedig az rokonítja, hogy ennek is van szörnye. A felszínre emelkedő, kígyószerű anatóliai leviathánt egy sor szemtanú látta az elmúlt évtizedekben, fényképek és egy rövid videofelvétel is készült róla. A legendás lény nem biztos, hogy létezik, az ellenben kétségtelen, hogy nem marketingcélból találták ki élelmes idegenforgalmi szakemberek, ugyanis több középkori ábrázolása is ismert. A törökök idegennyelv-tudását illetően már jó ideje nincsenek illúzióim, ma azonban minimális szintű elvárásaimat is alulmúlták. Bementem az önkormányzat által működtetett turisztikai információs központba, ahol egy szem munkatársnőt találtam, aki egy szót, annyit sem tudott kinyögni angolul. Jó szándéknak szerencsére nem volt híján, mutogatva eligazított egy másik információs iroda felé, ahol találtam is egy angolul beszélő kollégát.
Törökországi tartózkodásom során egyébként legalább huszonöten megkérdezték tőlem, hogy beszélek-e törökül, amiben van is némi logika, hiszen ha helybéliként 11, diplomásként 15 év alatt nem voltál képes minimális szinten elsajátítani egy nyelvet, joggal feltételezheted, hogy egy turista néhány nap vagy néhány hét alatt megtanulta a tiédet.
Mail-interjú Pengő Zoltánnal
2019. november 22-én, előzetes egyeztetés értelmében, 21 kérdésből álló levelet juttattunk el Pengő Zoltánhoz, aki Zanglába igyekszik, hogy nagy vonalakban, kétszáz év távolában, megismételje Kőrösi Csoma Sándor tibeti vándorútját. Aki eddigi közléseink alapján nyomon követte a Törökországot immár elhagyó erdélyi újságíró vállalkozását, nem lepődik meg a kérdéseken. De talán gazdagabb lesz a november 25-én befutott válaszokkal. Szívből köszönöm Pengő Zolinak a ránk fordított időt és kívánom, továbbra is vezérelje őt a szerencse csillaga! (Cseke Gábor)
1. Elég messze vagy Erdélytől ahhoz, hogy felmérhesd: tényleg ilyen lovat akartál?
Nem volt semmiféle előzetes elképzelésem arról, milyen lesz ez a kaland. Egyetlen pillanat sem volt mostanáig, amikor bántam volna, hogy útnak indultam.
2. Mi az, ami útközben leggyakrabban az eszedbe jut itthoni életedből?
Emberek, akikkel közeli kapcsolatban vagyok, színház, mozi és uszoda.
3. Reggelente mikor szoktál felkelni?
Változó, általában 7 és 8 között. Van olyan is, hogy hajnali 6-kor a müezzin óbégatása ébreszt fel, ami néha roppant idegesítő.
4. Mikor szaporább a gyaloglás: délelőtt vagy délután?
Mindig a reggeli órákban. Az első két órában általában 5-5,5 km/órás sebességgel haladok, aztán lelassulok 4-re. Kora délután előfordul, hogy van egy holtpont, de aztán átlendülök rajta.
5. Útközben volt-e olyan felismerésed, hogy valami lényegeset kifelejtettél a csomagból?
Nem volt, illetve nem merül fel. Magyar nyelvű könyveken kívül valószínűleg nem létezik olyasmi, amit itt ne lehetne megvásárolni.
6. Mi az, amiről mostanig úgy érzed, fölöslegesen cipeltél magaddal?
Semmi ilyesmi nincs, rég eldobtam volna.
7. Éjszakánként vannak-e újszerű, „nem-szeretem” álmaid?
Nincsenek, mostanáig csak kellemes, érdekes álmaim voltak.
8. Lefekvéskor milyen gyorsan sikerül álomba merülnöd?
Nagyon változó. Van, hogy percek alatt, de megtörténik, hogy másfél óra múlva alszom el. Ritkán vagyok hullafáradt lefekvéskor.
9. A magányos gyalogláson kívül vannak-e vándor napjaidnak meghitt percei?
Amikor telefonon beszélek.
10. Mi az, ami a leginkább hiányzik eddigi „civil” életedből?
Kizárólag azok a dolgok, melyeket a 2. kérdésnél felsoroltam.
11. Gondolkoztál-e azon, hogy mi lesz Veled, az életeddel kb. egy esztendő múlva?
Átfutott párszor az agyamon, de nem foglalkoztat. A napi dolgokkal vagyok elfoglalva és a nagyon közeli jövővel.
12. Fontos mozzanat-e életedben a Karácsony?
Nem, egyetlen ünnep, ünnepnap sem fontos a számomra.
13. Hol és hogyan gondoltál megemlékezni róla, amikor eljön az ideje?
Tisztelem Jézust, de egyáltalán nem vagyok vallásos. Felmerült bennem, hol ér majd vajon a Karácsony, ugyanakkor semmi különlegeset nem tervezek arra a napra. Töltöttem már teljesen egyedül a Karácsonyt, és kifejezetten jól éreztem magam. Persze, ez most más helyzet lesz, mivel akkor az az én választásom volt, most pedig a körülmények miatt leszek majd, valószínűleg egyedül. Egyébként, gondolom, hogy kapok majd kb. 25 üzenetet és 10 telefonhívást.
14. Melyik lett az útközben megismert legkedvesebb török ételed?
Nagyon szeretem a török konyhát, nem könnyű választanom. A csípős lencselevest nagyon szeretem, amit a törökök reggelire esznek, meg a köftét, ami egy húspogácsa, és az adanai kebabot, ami rostonsült.
15. El tudnád árulni (nagy vonalakban) a receptjét is?
Egyetlen magyar étel receptjét sem ismerem, nem hogy törökét.
Imádom a török édességeket, de egyiknek sem tudom a nevét, ellenben csatolok az egyikről egy fotót. A kedvenc italom az ayran, ami erjesztett tejből készül.
17. Terved szerint, amennyiben eljutsz Zanglába, hány napot szándékszol ott eltölteni és milyen előzetes programot gondoltál ki?
Fogalmam sincs, semmit nem gondoltam ki még. Annyit tudok, hogy szeretnék hazaérni június 6-ig, amikor az érettségi találkozóm lesz. Természetesen, ha a körülmények nem teszik majd lehetővé, nem fogom erőltetni.
19. Hiányzik-e pillanatnyilag valami az itthoni életedből, vagy sikerült mindent teljesen elengedned?
Semminek a hiányától nem szenvedek.
20. A mesében gyakran három nap egy esztendő. Életedben ez a két hónapnyi gyaloglás mennyi idővel ér fel szubjektív észleletben?
Nem érzem úgy, hogy lényegesen megváltozott volna a mód, ahogy az idő múlását érzékelem.
21. Eddigi utad valamely élménye nem ihletett meg Téged, hogy mindenáron valamilyen irodalmi formába öntsed (pl. vers, lírai jegyzet, levél á lá Mikes Kelemen stb.)?
Versben semmiképp, nincs érzékem, tehetségem hozzá, olvasni is sokkal inkább prózát szeretek, nagyon nem vagyok lírai alkat. A fiktív személyhez intézett levél sem hangzik túl inspirálónak. Majd meglátom, ha az utam végeztével úgy fogom érezni, vannak olyan, az úti élmények ihlette gondolataim, melyek mások számára érdekesek lehetnek, akkor papírra fogom vetni őket. Gondoltam már erre, de egyelőre ez a jövő zenéje. Klasszikus útikönyvet, melyben tényszerűen történéseket elevenítek fel, látnivalókat sorolok fel, semmiképp sem fogok írni, azon oknál fogva, hogy az ilyesmi olvasmányként is halálosan untat.
*
Köszönöm a kérdéseket. Ezek a legjobbak, melyeket mostanáig feltettek nekem.
Üdvözletem küldöm az Ararát lábától.
Zoli
90. nap – november 29.
Mivel itteni tartózkodásom a vége felé jár, ideje szót ejtenem a török-magyar barátságról. Tapasztalataim szerint a magyarokat rengeteg török rokon népnek tartja, s nem csupán Ahmet barátom turanista elvbarátai, hanem az utca embere is. Bennünket nem nyelv, hanem vérrokonoknak gondolnak, a rokonságot a hunoktól eredeztetik, arról, hogy a középkori Magyar Királyság területén türk törzsrészek telepedtek le, kunok és besenyők, a közember semmit sem tud. Nem tudom, hogy folyt-e a modern török nép génállományának eredetét vizsgáló kutatás, azt azonban naponta látom az utcán, hogy a jelenlegi törökök nagyon nem hasonlítanak a legközelebbi nyelvrokonaikra. Egy nemzeti sportokat bemutató isztambuli fesztiválon, ahova főleg türk népeket hívtak meg, láttam, hogy bármely törökországi török könnyedén elbeszélget egy nogáj tatárral, egy gagauzzal vagy egy azerivel, pedig a kinézetük alapján senki nem feltételezné, hogy rokonok. Eszembe is jutott egy tudós megállapítása, amelyet nemrég olvasta, hogy a nyelvek könnyen vándorolnak, a gének ellenben nehezen. A törökök között a leggyakoribb egy kreolbőrű, sötéthajú típus, amelynek tagjai pont úgy néznek ki, mint egy görög vagy egy dél-olasz. Szerintem a lakosságnak kb. a 90 százalékát teszik ki. Nem nagyon ritka a kifejezetten világos bőrű típus sem, gesztenyeszínű, néha vöröses vagy szőkés árnyalatú hajjal. Ezek között szürkéskék szeműt is láttam. Ez a típus a lakosságnak mintegy tizedét teszi ki. Nőből ilyet lényegesen többet figyeltem meg, mint férfit, aminek csakis az lehet az oka, hogy a szebbik nem képviselőin inkább megakad a szemem. Bár a törökök nyelvrokonai mongoloid jellegűek, Törökországban napokig járhatja az ember az utcákat, míg végül megpillant egy igazi széles pofacsontú, mongolredős arcot, azonban akkor sem lehet biztos benne, hogy nem egy kazah vagy üzbég bevándorló került a szeme elé. A kurdokat viszonylag könnyű felismerni, sötétebb bőrűek, mint a törökök, vastag szemöldökük, erős arcszőrzetük van. Ők sem homogének azonban az antropológiai jegyek tekintetében, egy török ismerősöm mesélt egy általa megismert vörös hajú, zöld szemű lányról, akiről elsőre nem hitte el, hogy kurd. Az igazság az, én is kétkedve hallgattam a történetet, időközben azonban már vagy öt vörös hajú és szakállú kurdot láttam, Dublinban senki nem mondaná meg róluk, hogy nem írek.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése