ILYÉS HELGA: Életem Chilében (4)

Iskolai programok 

Munka után, közös kép az osztállyal

(2018. október 25.) 2 hónapja és két hete vagyok Chilében. Már előre tudom, hogy a következő pillanat, mikor feleszmélek, az lesz, amikor már a repülőn fogok hazarepülni. Még mindig nagyon furcsa, hogy itt vagyok, de a legtöbb dolog már olyan, mintha egész életemben ugyanígy lett volna. Például már nem tudok visszaemlékezni, milyen volt egyenruha nélkül suliba járni, mert most már ez a természetes.
A legtöbb dolgot már el tudom mondani spanyolul, sőt már rendes beszélgetéseim is vannak. Nagyon hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak, mert néha „elfelejtem”, hogy spanyolul kéne beszéljek és angolul szólalok meg, mert az sokkal egyszerűbb. Ilyenkor vagy nem reagálnak rá, vagy szólnak, hogy nem jó a nyelv. Pár napja pedig először álmodtam spanyolul, amit annak tekintek, hogy az agyam egyre jobban rááll a spanyolra. 
Találkoztam egy magyar családdal, akik itt élnek Valparaísóban. Őszintén szólva, még sosem éreztem magamat ennyire furán és felszabadultan, mikor megszólalhattam magyarul. Olyan érzés volt, mintha egy ketrecből szabadultam volna ki, egy pillanatra sem kellett gondolkoznom, hogy melyik szó hogyan van, hogyan kell ragozni ezt az igét, miként van a múlt idő stb. Arra is rájöttem: mióta itt vagyok, mennyire szeretem a magyar nyelvet, szeretem, hogy olyan bonyolult és olyan gyönyörű.

Az elmúlt három hétben főleg sulis programjaim voltak. Viszont mielőtt mesélnék róluk, el kell magyaráznom pár dolgot. 
Chilében gyakori, hogy több iskola kapcsolatban áll egymással, ugyanaz az alapgondolatuk, csak más városokban vannak. Az én iskolám is egyike a Maristas iskoláknak. Összesen 12 darab van belőlük, a következő városokban: Rancagua, Santiago, La Pintana, San Fernando, Curicó, La Serena, Los Andes, Iquique, Limache, Quillota (itt kettő is van, az egyik csak fiúknak) és legvégül Villa Alemana. Az összes suli majdnem ugyanúgy néz ki, csak kicsit más a felépítésük.
Szóval a háttér történet után az első esemény, amit érdemes megemlíteni, az szeptember 27-29 közöttre esett. Ez egy zenei program volt és minden suliból érkezett egy csoport, akik felléptek. Őket családoknál szállásolták el. Csütörtökön a csapatok első fele, majd pénteken a másik fele mutatta be dalát. 
Pénteken lépett fel a mi sulink is és eszméletlen ügyesek voltak. Az előadások után pedig Chancho en Piedra koncert volt, ugyanaz a banda, aki fellépett Viña del Marban, a Sportingban. A hangulat elképesztő volt és mindenki tombolt. (Viszont az elég vicces, hogy összesen két koncerten voltam Chilében és mindkettő ugyanaz a banda volt...)
A második program egy tanulmányi kirándulás  Santiagóba október 4.-én. Először a reptérre látogattunk el, ahol megmutatták a reptéren belüli tűzoltóságot. Érdekes volt, de ami sokkal jobban foglalkoztatott, hogy megint azon a helyen voltam, ahol 1 nap különbséggel pontosan 2 hónapja. Fura volt azokat a helyeket látni, ahol annak idején kijöttem a sok csomagommal, ahol a cserediákokkal várakoztunk a buszra és tele voltunk izgalommal az elkövetkező élmények miatt. Nem tudtuk, pontosan milyen is lesz a fogadó családunk, milyen lesz az iskolánk és sikerül-e a barátokat szereznünk. Fura volt megint kimenni azon az ajtón, ahol legelőször kiléptem és megláttam Chilét. Nagyon hideg volt, de sütött a nap, mi pedig nem akartuk elhinni, hogy tényleg a világ másik felén vagyunk. A fáradtság eltűnt a 20 órás utazás után, az adrenalin feltöltött és belevágtunk a nagy kalandba. 
Ez alkalommal pedig az osztálytársaimmal, a barátaimmal voltam ugyanazon a helyen, immár millió és millió élménnyel, tapasztalattal gazdagodva.
A reptér után az Universidad Católica-ra látogattunk el, ahol nyílt nap volt. Chilében az egyetemek nem szakok szerint vannak külön, mint Magyarországon (például a BME-n mérnöki irányba tudsz tanulni, a SOTE-n viszont csak orvosi irányba). Minden egyes szak megtalálható egy egyetemen, művészetektől kezdve mérnöki tanulmányokig. Az egyetlen különbség, hogy minden egyetemnek megvannak az erősségei, nem mindenben annyira erősek. Viszont direkt rákerestem és leesett az állom mikor megláttam, hogy majdnem 30.000 (!!!!) tanulója van ennek az egyetemnek. Óriási volt a campus és a hangulata pedig kicsit olyan  mint az amerikai filmekben az egyetemeknek. Mindenki mehetett ahova akart a campuson belül. Legelőször elmentünk ebédelni, de minden nagyon drága volt. Majd egy páran elmentek Pokemon Go-t játszani (igen, itt még életben van ez a játék). Mi pedig elmentünk szétnézni a standoknál. Érdekes volt látni, hogy itt hogyan működik a rendszer. Érdekességből rákérdeztünk, a nemzetközi standnál, hogy van-e az egyetemnek kapcsolata magyar egyetemmel, de sajnos nem volt. Gyorsan eltelt az idő és már hazafelé tartottunk. Még megálltunk a McDonalds-ban enni és kipróbáltam az avokádós hamburgert, ami először meglepett, hogy itt is létezik, viszont hamar rájöttem, hogy az avokádó országában vagyok. Nagyon szerettem ezt a napot, sokkal közelebb kerültem az osztályomhoz és még több oldaláról megismertem Chilét.

Gyomlálás és kerítés építés 

(2018. november 13.) ...A harmadik nagyobb esemény az olimpia volt. Mármint a sulinak van egy saját sportrendezvénye, amit olimpiának hívnak. A lányoknak augusztusban volt San Fernandoban, a fiúknak pedig most, októberben Quillotában (04-től 11-ig). Ez egy hetes sportesemény, ahol van foci, kosár, röpi és atlétika. Minden városból jön egy-egy csapat, atlétika esetében pedig pár ember és egymás ellen versenyeznek. Családoknál vannak elszállásolva erre az egy hétre, de teljesen szabadon mozoghatnak a városban. A fogadó tesóm is részt vett rajta, ő a focicsapatban játszott. Az osztálytársaim közül viszont csak ketten tudtak menni, mert a többiek már túl idősnek számítanak (2002-es születésűek jelentették a felső határt és a legtöbben az osztályból 2001-esek).

Egy héten belül négyszer is elmentünk szurkolni a sulinknak. Quillota elég közel van Villa Alemanahoz, körülbelül fél óra kocsival, 25 perc pedig metróval, de utána még buszozni kell a városig. A verseny csütörtökön kezdődött, a szombatot és vasárnapot is ott töltöttük. Sajnos, fociban és kosárban a legtöbb meccset elvesztettük, viszont röplabdában elég jól szerepeltünk. Szerdán délután az elődöntőre mentünk el röpiből, amin győztünk. Így az utolsó, csütörtöki napot is ott töltöttük és megnyertük az olimpiát röplabdában! Őszintén, nem úgy éreztem magamat, mint egy középiskolai meccsen, mert óriási volt a támogatás mindkét iskola részéről. Az elején nem igazán tudtam becsatlakozni a szurkolásba, de a negyedik ott töltött nap végére már én is velük énekeltem és ordibáltam minden dalt. A meccs pedig izgalmas volt, nehezen, de sikerült legyőzni az O’Higgins-t (a Rancagua-i suli neve). A résztvevők mindig szomorúak, mikor elérkezik az utolsó olimpiájuk, mert hatalmas élmény. Óriási ötlet ilyen programokat csinálni a sulik között.

A negyedik és egyben kedvenc eseményem a szolidaritási project volt. Ez azt takarja, hogy az osztállyal elmentünk egy iskolába és ott segítettünk. Ez minden évben megtörténik minden osztállyal, de 9-ben és 10-ben csak egy napra csatlakoznak, míg 11-ben három napos a rendezvény. Már hetekkel ezelőtt felosztottuk a feladatokat és csapatokat. A városunkhoz közeli Patagual nevű iskolába mentünk, ami egy nagyon kis iskola. Csupán két osztályterme volt, mellette könyvtár, ebédlő és számítógépterem. A gyerekek 6. osztályig járhatnak ide, de szerintem összesen körülbelül harmincan ha voltak. Viszont a közeg, ahol a mindennapjaikat tölthetik, csendes és nyugodt.

Október 22-én, kedden mentünk ki először. Én azt a csapatot választottam a három közül, amelyik kerítést épített. Legelőször a régi kerítés maradványait takarítottuk el, majd a szemetet és a gyomokat. A délutáni órákban pedig megépítettük az új kerítést. Nagyon élveztem a munkát az osztállyal, bár a nap végére leégtem, mert voltam annyira okos, hogy nem kentem magamra naptejet a tűző napon.

A következő napon befejeztük a kerítés építését, majd egész nap gyomláltunk. Sosem gondoltam volna, hogy élvezni is lehet a gyomlálást, de nagyon jó volt. Igazából a harmadik napunk is körülbelül ugyanígy telt, annyi különbséggel, hogy volt egy kis időnk focizni. Szinte az egész osztály játszott és nagyon sokat nevettünk.

Nagyon jó volt ez a három nap, több szempontból is. Az egyik, hogy segítettünk, szebbé és tisztábbá tettük az iskola területét a gyerekeknek. Voltak olyan helyek, amik annyira gyomosak voltak, hogy nem is tudtak ott játszani, viszont kitisztítottuk és utána jó érzés volt ott látni őket, ahogy futkároznak és élvezik a teret.

A második ok, amiért élveztem az ottlétünket, hogy együtt voltunk az osztállyal, együtt gyomláltunk a tűző napon és ez segített még jobban beilleszkednem. A harmadik nap legvégén pedig csináltunk egy osztályképet együtt, ami a kedvenc képem a kedvenc chilei osztályommal.

(Folytatjuk)