C.
New-York, május 16.
 |
| A szerző - korabeli karikatúrrán |
Szombaton, május 6-án esti 9 óra tájban szállittattunk át, mi t. i. a szerencsétlen Goethe első osztályú utasai, a plimouthi gyönyörű kikötőben alig megérkezett »Frisiára«, mely azonnal a holdvilág fényénél, s öt-hat világitó torony irányadása mellett tovább indult.
A »Frisiá«-nak Hamburgból s Havreből jött utasai nem a legjobb kedvvel várhattak reánk, mert elegen levén, attól tarthattak, hogy kevés kényelmökben is háborgatni fogjuk; mi pedig attól tartottunk, hogy mint a kikre nem számítottak, jól össze fogunk zsufoltatni. Ez utóbbi meg is történt ; hármasával szoríttatván be egy szűk cabinba. Mindazonáltal a sors kedvezményeként fogadtuk már azt is, hogy »gőzhajó«; van ismét talpunk alatt; s most már minden kínos pillanattal legalább előbbre haladunk célunk felé.
A Frisián rokonszenves társaságot találtunk, többnyire Lajthán túli »hazánkfiait«, az osztrák kiállítási bizottság néhány tagját, kik jóttevő szivélyességgel fogadtak ; közülök kiemelendők Kanitz Eduárd és Pontzen Ernő magyar hazánkfiai. Nagy érdekeltséggel tudakolták tőlünk argonauti kalandozásunk minden részleteit, s mindannyian. de főleg a nők elismerték, sőt túlságosan magasztalták elhatározottságunkat, mellyel annyi baj után rögtön vissza indulunk az óceánra.
A nap hőseinek dicsőségében sütkéreztünk a »Goethe passagierjai« . s mint veterán tengerészekre, irigyen tekintettek reánk az újonc tengeri utasok, kik még néhány napig küzdöttek a tengeri betegséggel, mig mi vigan voltunk.
A »Frisia« igen jól menő hajó; naponkinti utunk 273-tól 323 mfldig terjedt. Az időjárás az előhaladásnak kedvezett, de rendkívül változó volt. Egy-két nap 10—14 fok meleg, máskor leszáll 2 1/2 fokra; némely napon átéltünk világos verőfényt, esőt, sürü ködöt, melyet ismét erős nyugati szél kergetett el. A tenger áramlatai szerint különbözik a viz és lég mérsékfoka is. A hideg lég és az öböl-áramlat (Golfsirom) melegebb vizének találkozása idézi elő a Newfounlandbankon túl csaknem állandó ködöket; a légmér gyors leszállása, s metsző szelek jelzik a jéghegyek közeledtét: a hajóknak ezen uton két legveszélyesebb ellenségét; mig az áramlatok találkozása okozza különféle ülledékei által a newfoundlandi zátony alakulását.
A Frisia utvonala nem egészen felelt meg a Goethe vonalának, inkább nyugatnak tartott. Plimouthból kiindultunk utáni ötödik napon értük el körülbelül a fatális »ördög lyukát«, hol a Goethe csavarja eltörött. Május 13-án kora reggel már halászbárkákat láttunk Newfounlandból; 14-én 42.10 éjsz., 60.11.ny. fokot érve el, már azon megnyugvásban lehettünk, ha most baj történik is a gőzgéppel, nem többé Európa, hanem Amerika valamely kikötőjébe vitorlázhatunk. Tettünk eddig 2343 mértföldet; és igy csak vagv 640 mfld. volt még hátra.
Hétfőn 15-én délben az éjsz. sz. 40.51, s a ny. h. 66.39 fokát értük el. Este 9-kor már a kalauzhajó jelent meg; szokás szerint hozván magával a legújabb amerikai hírlapokat, miknek mohón nekiestünk, remélve, hogy vén hazánkból néhány vézna táviratra találandunk; de bizony egy betűt sem találtunk.
Kedden 16-án reggel már Lng Island partjaival szemünk előtt, s azokkal párhuzamosan haladtunk el. Fölfedeztük Amerikát; kissé későn; de reánk nézve még mindig elég örvendetesen. Légy üdvözölve rég esengett partja az új világnak, melyre nem léphet az ó-világ fia, ki az óceán rémeivel megküzdeni nem mer. Szenvedtünk érted; remélem, meg fogsz jutalmazni!
A lapokból látom, hogy három heti késedelmünk dacára a kiállításra elég korán érünk. Dacára az amerikai bombastnak, melylyel hirdették, hogy a »szabad emberek által« organisált világtárlat e részben is túl fog tenni a »monarchiák« és »despotiák« kiállításán, hogy a kellő időre kész lesz, még alig fele áll készen!
Azon közben, mig a kikötőbe (Hobokenba) érünk, minden mozgásban van a hajón, mindenki pakol, bucsuz, jegyeket vált. A fő stewart számadásait hozza; a derék ember — nem is törődött a szolgálat egyéb ágaival, hanem a mit valaki ivott, azért rögtön eléje tette a bilit; most szépen összeszámította és ezért adunk neki borravalót.
New-Yorktól körülbelül két órányi távolságban két oldalról közelednek a csak csekély emelkedés partok, villákkal, kertekkel, világító tornyokkal. A jövő-menő vitorlás gőzhajók s komphajók (ferriboats) mind sűrűbben környeznek. Hobokenbe érünk a kikötőbe. Podgyászunkat szigorúan megvizsgáljak a vámon; azután átadjuk egy commissionernek, ki jegyet ad róla s semmi gondunk többé reá; magunk a ferriboaton átmegyünk a Hudsonon, s ki gyalog, ki kocsin hotelébe megy. New-Yorkban vagyunk.
 |
| Az utirajz eredeti kiadása |
És ezen nagyszerű fekete pocsolyának is, melynek neve óceán, hol Európa s Amerika közt 10 napig nem látni földet, vannak érdekes momentumai.
Például hozhatnám föl a napköltét; csakhogy azt sohasem látjuk; mert ha reggel nem esik, akkor az összes matrózsereg tisztogat s mosogat a hajó-födélen, s szó szerint elárasztja azt vizzel. Ilyenkor tehát nem élvezet a hajó-födélen járni. Egyébiránt is a szegény utazónak többnyire nyugtalanok éjei. Azt hiszi, az ágy keskeny volta, a silány vánkosok! Ez is tesz valamit; de nem a fődolog. Testi állapota nem normális; nem a szokott. Feje elfogult, mintha vértolulásai volnának. Azntán a gőzgép folytonos zúgása, mig a hajó tetején állandó dörömbölés! S hol az árbocokon kell igazítani; hol a vitorlákat kifeszíteni, hol meg bevonni. Ilyenkor 30—40 matróz erős patkóju csizmájával fut föl-le, és ordit; — mert sajátságos dallamra megy minden munka; taktusra húzzák meg a köteleket; sat. Ha köd van, folyvást szól a messzeható rémesen hangzó kürt; és az elaludni nem tudó utas borzadálylyal gondol az összeütközés lehetőségére. És ha a tenger nyugodt is, a hajóba ütődő hullámok néha olyat szólnak, mint az ágyú; máskor olyan csörgéssel futnak végig a hajó alatt, mintha ez kavics zátonyra került volna. Az az átkozott csavar is folyvást zörög, és a kormányrúd is épen a cabine alatt megy el. Örökös dörgés, bőgés, zörgés, puffogás, roppanás, zúgás, nyikorgás, jajgatás, üvöltés és süvöltés. A félénk százszor hal meg egy éjszaka. Az erős idegü is csak mikor kimerült, alszik el; s reggel merül el legmélyebb álmába és elaludnék délig, ha nyolckor reggel élénk csöngetyüvel nem vernék föl álmából, mely azt jelenti, hogy negyed óra múlva fölszolgálják a reggelit, - s a ki elmulasztja, annak koppan az álla.
Mindezeknél fogva a legfestőibb napkölte is látatlanban vész el; et caret vate sacro.
Az a mulatság, melyet az óceán napközben nyújt, föltéve még, hogy szép az idő, hamar kimeríthet. Néhány száz mfldre a partoktól a sirályok még elkísérnek, gágogva, károgva röpködvén körül a hajót. Azután nem látni élő állatot, ha csak egy delphin, vagy disznóhal nem veti ki magát a habokból. Newfounlandon túl az óriás cethalak hoznak egy kis életet a fölszinre. Sokat kell lesni őket; de néha a hajóhoz elég közel ütik föl görhe hátukat a hullámokhól. Gyakran kettesével; nyilván a házas élet örömeibe merülve: néha több tanú, sőt egész csapat kiséretében. Azután a vándormadarak — nem tudjuk kivenni mi fajtája - seregesen úsznak, a tenger tükrén hosszú fekete vonalat képezve; mely eleinte zátonynak látszik; némelyek vitatják, hogy hal-sereg; egyszerre fölkerekednek, s mint fekete felhő a légbe emelkednek. Vitorlás és gőzhajókkal is találkozni, de ritkán; és akkor valamennyi látcsőnek van dolga. Ez mind leirhatlan mulatság.
Azután jön a felhőket fantasztikus tűzzel megvilágító naplemente. Ha genialis festő e pillanatot megragadni, s lángecsettel hiven, de hiven visszaadni birná a vásznon : azt mondaná műértő kritikus, hogy bolond; hogy ez a szinvegyület és árnyalat lehetetlen ezért meg azért!
Mig a hajó elején lemegy a nap, hátulján fölkel a hold, e csodálatos mélabús varázsló, melynek kisérteti fél-világossága halotti lepelbe boritja azt, a mi élő; és hidege fájdalomra gerjeszti a legmelegebb szerető szivet. De a legszebb látvány éjelre marad. Midőn beáll a korom sötétség, akkor a felkorbácsolt hullámok tüzet szikráznak. Sokan tagadják a tenger phosphori szikrázását. Magam sem tartottam sokat róla, arról ítélve, a mint a fekete-, a márvány- és a közép-tengeren láttam. De nem is volt fogalmam azon szikrázásról, melyet az óceánon több izben észleltünk. A széttörő habok nemcsak szikrákat adnak, hanem lángolnak és a hullámvonal, mely a hajó után képzdik, kékes tzfolyamot képez, mint ha kénk volna, nem viz. Némelyek e jelenséget az electricitásnak tulajdonitják, mely édes vízben nem létezik. Analóg valami, mint midőn a vegyész különféle savakon különféle légszeszt vezet át.
Mások azt mondják: infusoriumok, ázalékok, villany, milyet bizonyos bogarakon észlelünk. Az eredmény ugyanaz: hab, só, villany, parány —, minden »élet«. A tény annyira tény, hogy a hajókon levő vékony vízvezetékekben is szikráz a víz.
Ez mind igen szép. De azért véletlenül, egy »unself-controlled« pillanatban mélyen kimerülve érzed magadat. Fárasztó, untató, búsító, kétségbeejt ez a tengeri ut! — Semmi dolgod, még sincs nyugtod. Volna időd olvasni, írni, gondolkozni: de épen az a baj, hogy nem vagy képes gondolkozni, hát még írni! hanem csak tétlenkedni, tétlen testtel, mozdulatlan elfásult lélekkel bámulsz magad elé; és megutálsz mindent!
Ilyen ez a tengeri ut!
Hát még aztán, ez a hamburg-amerikai konyha! Mert ne hidd, hogy az étel iránt is közönyös az ember. Sőt az »állat« rendkívül eleven. Semmi sem működik benne a mi szellemi; hanem gyomra hihetelen műtétekre képes ! Hála az égnek, különben lehetetlen volna hetekig hamburgi füstölt húst, hájból vegytamlag igen ügyesen alkotott állítólagos vajat, mely pedig csak kenőcs; trichines kolbászokat; sarjadzó burgonyát; heringet; miknek színét, szagát is megunta, mindennap fölemésztenie. Milyen kár azért a mindennapi farkas étvágyért, hogy így kárba vész. Odahaza csodákat lehetne vele mívelní.
A Frisia alkata is különbözik a Goethe-étől. Salonja nem foglalja el a hajó egész szélét; hanem hosszú étterem, közepén a hatvan személyre számított asztallal: két oldalán a cabinekbe nyílnak az ajtók ; és ha nem tartozik az ebéd vagy lunch kellemeihez hallani, mint ökkrendeznek és jajgatnak — férfiak és nők odabenn; úgy nem igen vonzó tartózkodási hely ez állitólagos salon napközben sem; rossz időben nem szellőzhetni, jó időben léghuzam üz ki. Egyáltalán sok apró kényelmetlenség, mely csak ügyetlen berendezés következménye, hányszor mondatta el velünk: milyen majom az ember! ki e tengeri hajókat magasztalni akarja, rendesen csak azt emlegeti, hogy milyen pompásak, milyen finom fa, mennyi aranyozás, kép, tükör, zongora! stb. De azt senki sem kérdi, hogy van-e kényelem? lehet-e valamely zugba vonulni, csendesen maradni, vagy a zongorán lehet-e játszani ? Fölösleges megjegyezni, hogy ez bizony soha sincs hangolva, s a Frisia salonja végében épen a csavar fölött, tehát oly ingó helyen áll, hol edzett tengerész legyen, a ki a hintázást fél óráig kitartja. Hamburg-amerikai humbug!
Post scriptum: Ugyanazon Goethe hajó nem kerülhette ki sorsát; ugyanis 1876. deczember végén Montevideo-ból jött táviratok szerint a Lebo Islandnál zátonyra kerülvén, elveszett; de a rajta volt személyzet szerencsésen megmentetett. Ha kálvinista volnék, azt mondanám: praedestinatio.
* Éjszak-Amerika 1876-ban. Budapest, 1877. Kiadja Ráth Mór. Az itt olvasható írás a vaskos könyv első fejezete. A teljes mű megtalálható és ingyenesen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése