JACK OLSEN: A szörny (12)

Részlet az Eiger borotvaéles gerincéből

Az Eiger tetején levő keskeny hógerinc még ideális körülmények között sem alkalmas éjszakai táborozásra. Úgy hasított bele az égbe, mint valami óriás fejsze, amely kissé nyugatról keletre dől. A gerincen több száz métert úgy tehetett meg az ember, hogy egyik lábával az északi, a másikkal a déli fala felett járt, azonban egy rossz lépés is elég volt ahhoz, hogy a hegy valamelyik oldalán lezuhanjon. Ennél is nagyobb baj volt, hogy az egész gerincet rosszul odafagyott, változó vastagságú jégsapka fedte. A hó helyenként kicsúszott, és így megszűnt a sapkát a gerinchez rögzítő alátámasztás.

Ilyen helyeken elég volt néhány koppintás a jégcsákánnyal ahhoz, hogy a jégtakaró lezuhanjon és a mászót is magával ragadja. Nem lehetett megkülönböztetni a biztos felszínt a bizonytalantól. Az ember csak vágta magának az utat és bízott a jó szerencsében.

Amikor azon a szombat estén besötétedett a gerincen, a hat nemzethez tartozó ötven mászó a legkülönbözőbb nyelveken és tájszólásokon beszélte meg a feladatokat. Elhatározták, hogy a veszély ellenére a hegytetőn maradnak éjszakára, mivel a munkát rögtön meg kell kezdeni hajnalban. Odalent a szerencsétlenül járt emberek hét vagy nyolc kimerítő éjszakát szenvedtek végig a hegyoldalon, annyit, amennyit még soha senki az Eiger gyászos történetében. — Meg kell őket menteni - ha még élnek egyáltalán -, méghozzá a lehető legkisebb időveszteséggel!

Csak néhányan döntöttek úgy, hogy visszamennek a nyugati oldalon, és az éjszakát az Eigergletscher szállóban töltik, majd visszatérnek reggel. A legtöbben ottmaradtak, és barlangokat kezdtek ásni a bizonytalan, jeges hóban. Miközben óvatosan ástak, a szabadon száguldó északi szél arcukba vágta a jégszilánkokat. Kerülték a vékonyabb rétegeket és ügyeltek arra, hogy egy centivel se ássanak mélyebbre, mint amennyire szükséges.

Néhány óra múlva valamennyien bebújtak az üregekbe. A latin nyelveket beszélők egy barlangban húzódtak meg; a svájciak több csoportot alkottak; Gramminger egyszemélyes kunyhót vájt ki magának és a felszerelésének, míg a Hegyi Mentőszolgálat több tagja kb. 10 méterrel arrébb pihent le, és szorosan összebújt a hideg ellen. A lengyelek voltak a legjobb helyzetben: ők teljes bivakfelszerelést hoztak magukkal és annyi élelmet, amennyi legalább egy étkezésre elég volt. A többinek szinte semmi enni- és innivalója sem volt. Terray és de Booy, aki most Eiselinnel, Casinnal és Maurival együtt húzódott menedékbe, úgy rohamozta meg a nyugati falat, hogy még csak nem is reggelizett. A másik háromnál sem volt semmi. Egyik sem számított arra, hogy a fagyos hegycsúcson kell maradni éjszakára.