 |
| Leonardo repülője |
SEGÍTETT LÉGIÚSZÁS
Ha künn jártam a szabadban és elnézegettem a sólymok, sirályok mesterkedését, mintha csak nyitott könyvből olvastam volna. Tisztán állt előttem a légiúszás feltételeinek minden apró részlete. Ugyanígy egész biztosan meg tudtam határozni a szélerő láthatatlan munkálkodását is.
Legnagyobb figyelmet a sirályok ügyeskedésére fordítottam. Ezért igen sokat őgyelegtem a budai főcsatorna körül, ahol az élelmet keresgélő sirályok mindig nagyszámmal tartózkodtak. Csöndes szemlélődésem nem zavarta őket. Alig néhány lépésnyire tőlem mutogatták művészetük titkait, szárnyuk és farokfelületük alakítását repülés közben. Mindig irigykedve néztem mesterkedésüket. Még a szigorú tél se tartott vissza, hogy a szerintem legtökéletesebb repülésben órákon át ne gyönyörködjem.
Elbizakodva képzeltem ilyenkor, hogy mindezt egyedül én ismerem. Csak én látom tisztán és helyesen, mit művel a madár, miként fogja igába a szeszélyes és rakoncátlan széllökéseket, gyönge szellőtől a süvítő szélviharig. És milyen engedelmesen, hűségesen, alattvalókhoz illően segítik és szolgálják őket. Láttam a ravaszkodó madáron, miként sodortatja vagy hajítja magát célja felé, de úgy, hogy a munkát ne ő, hanem a szél végezze. Láttam, miként emelteti magát, ha fel akar jutni a magasba. Láttam, keringés közben hogyan ütközik össze a szélerővel, hogy ezt az összecsapást testsúlyának lendítőerejével megerősítse és így ingyen, munka nélkül tartsa magát továbbra is a levegőben. Láttam, hogy ezt a körmozgást is csak azért végzi, mert a magasba-törekvéshez a szélnyomás gyöngébb, mint amilyenre szüksége van. Tehát a keringés se más, mint szélnyomást erősítő mozgás. Láttam a mesterkedést, miként rohan oldalazva káprázatos sebességgel, amikor ezt a gyorsaságot szintén a viharos szélerőtől csikarja ki.
A szelek kihasználását tehát teljes egészében ismertem már. De azzal is tisztában voltam, hogy a szélerőt ösztönös vagy tudatos kezelés nélkül értékesíteni nem lehet. így a művészethez elsősorban rátermettség és hozzá kiváló repülőberendezés kell!... És én érzem, hogy mindkét feltételt ki tudnám elégíteni. Milyen jó volna ezt megcsinálni...
Kétségtelen, hogy én is tudnék így repülni...
Mennyire fájt a szívem ilyenkor. Mindent látok, tudok és mégse versenyezhetek velük. Az ég madarait nem utánozhatom.
A töprengés ideje alatt folyton azon gyötrődtem, miként küzdhetném le az elém. tornyosuló anyagi akadályokat, hogyan tudnék magamnak hamarosan ilyen gépet építeni? Az előzmények már megtanítottak, hogy csupán a magam erejére támaszkodhatok. De ez a támaszték igen gyönge; recseg, ropog és ingadozik. Az olyan okoskodás, hogy addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér — nem célravezető, mert a takaró bizony nagyon rövid... Eszközeimből még ilyen egyszerű repülőgépet se lehet építeni, még akkor sem, ha apránként vásárolom be az anyagokat... Nem ér semmit az olyan munka, amit minduntalan félbe kell szakítani. De az is bizonyos, hogy sorvadásban szenvedő pénztárcám mellett, övig érő szakállam lenne, amikorra elkészülnék... Az egyetlen megoldás tehát — várni. Közben pedig a gép és kezelés minden részletét — legalább elméletileg — úgy kidolgozni, hogy semmiféle meglepetés ne érjen ... Úgy rémlik, hogy valami még hiányzik belőle: — az önállóság.
