PENGŐ ZOLTÁN: Gyalogúton Zanglába (2)

8. nap – szeptember 8.

Éjjeli szállás az erdő szélén

Két nap alatt 72 ezer lépés, szerintem egész jó teljesítmény. 
A déli órákban értem Pitești városába. Tegnap volt az első alkalom, hogy a szabad ég alatt éjszakáztam, egy kaszálón, erdő szélén. Tető helyett lombkorona a fejem felett, altatónak/ébresztőnek madárdal. Mielőtt tábort vertem volna, azért megkérdeztem a helybelieket, van-e medve a környéken. A válasz szerencsére nemleges volt.
Tegnapelőtt, Râmnicu Vâlcea egyik parkjában olyat láttam, amilyet Erdélyben már rég nem. Férfiak ostábláztak, sakkoztak szerte a fák alatt, körülöttük egy csomó, diskuráló kibiccel. A 80-as években szülővárosomban, Nagyváradon is megszokott látvány volt, igaz, ott ostábla helyett inkább a blattot verték, snapszliztak, krucsáztak. Erdélyben mintha kihalt volna a társas együttlétnek ez a formája, én legalábbis nem emlékszem, hogy láttam volna az utóbbi negyedszázadban. Kár érte, a tévézésnél izgalmasabb, emberibb.

Tegnap összefutottam egy kerékpárossal. 18 éves, Iași-ban él, cserkész. Közel két hónapja járja az országot, célja, hogy minden megyét felkeressen. Átlagban napi 100 km-t halad, de volt, hogy 190 km-t tekert le. Nem tudtam megállni, elkészítettem életem első kétszemélyes szelfijét.

9-10. nap – szeptember 9-10.

Az első szelfi

Két nap alatt kb. 82 ezer lépés. Látni kezdtem már az alagút végét.
Vasárnap “Argeș megyéből indultam, egyre alacsonyabb dombvonulat szegélyezte országút mentén haladva dél-keletnek, majd átléptem Dâmbovița megyébe. Az éjszakát a Găești nevű kisvárosban töltöttem, ahol Európa legnagyobb hűtőszekrénygyára működik, 1968-tól mostanáig állítólag 30 milliónál is többet szereltek össze. A településről, ha nem tudnám, nem mondanám meg, hogy a román háztartási gépgyártás fellegvára, lepukkant városka igénytelen épületekkel, rengeteg szeméttel, kóbor kutyákkal.
Ma Lungulețu faluban szálltam meg, amit Hosszúcskának lehetne fordítani. Miután meghallotta, honnan jövök gyalogosan, a panzió tulajdonosa kérés nélkül adott 15 százalék árengedményt. Az ebéd húsgombócleves volt. „Nem kerül semmibe” – válaszolta kifejezéstelen arccal a szakácsné, mikor az ebéd áráról érdeklődtem. Már kezdhetnék hozzászokni, de még mindig őszintén meglepnek a vendégszeretetnek ezek a gesztusai. Nagy töktermesztők a lungulețui gazdák A falu népe szemmel láthatóan mezőgazdaságból él. Szinte minden kapu előtt halmokban áll az eladó tök, a káposzta, sőt a krumpli, de annyi, hogy azt hihetné az ember, a Székelyföldön jár.
Indulás előtt többen mondogatták nekem, hogy ez az utazás hozzásegít majd, hogy jobban megismerjem önmagamat. Ezidáig a testemről tudtam meg többet. Úgy vagyok vele, jobban mondva a reakcióival, ahogy Stephan Hawking volt a nőkkel: képtelen vagyok megérteni őket. Mindig fáj valahol, de ezek a fájdalmak úgy jönnek és mennek, hogy nem találok rá logikus magyarázatot. A vállam minden délelőtt megkeseríti az életemet, úgy érzem, leszakad. Mindig a bal, s mindig csak déltájig. Az első napokban merevek voltak a térd körüli inak, aztán ez elmúlt, de izomláz állt a farizmaimba. Egyik nap észrevettem, hogy megdagadt mindkét lábfejem. A megerőltetés miatt, gondoltam. Másnap aztán nagyobb távot tettem meg, erre szépen lelohadtak. Legújabban a vádlim tudatja velem, hogy létezik, de csak hébe-hóba. Erre csak azt tudom mondani, amit a KFT zenakar: Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem.

11. nap – 2019. szeptember 11.

Végre megérkeztem Bukarest vonzáskörzetébe, s két éjszakát ki sem mozdulok innen. Mintegy 445 ezer lépést tettem az elmúlt 11 nap alatt, szünnap nélkül, érzem a testemben felhalmozódott fáradtságot. Ma reggel az Impuls Rádiótól hívtak, élőben beszélgetett velem néhány percet a műsorvezető. Vagy egy óra múlva, az egyik faluban szembejön velem a postás, széles vigyorral rám köszön, aztán harsány hangon közli, tudja ám ki vagyok, hova tartok, hallotta az interjút a rádióban. Aztán észreveszem, hogy rendszeresen dudálnak rám autók, a másik sávból is, egynémely sofőr még integet is. Hiába na, nagy úr a média. Már Bukarest vonzáskörzetében járok, amikor megáll mellettem egy kocsi. Újabb rajongó, gondolom, egy jó belgyógyász kitapintaná, ahogy dagad a májam. A román rendszámú autóból tipikus roma arc néz ki rám, s tört angolsággal, de annál nagyobb beleéléssel magyarázza, hogy ő bizony török, akinek a cigányok minden pénzét ellopták, üzemanyagra sem maradt, s ha kisegítem, hálából nekem adja a gyűrűjét. Már húzza is le a vastag pecsétgyűrűt, aminek annyi köze lehet az aranyhoz, mint az aranyérnek. Ez most nem jött be neki, én meg azzal vigasztalom magam, hogy ha nem is ismertek fel, de legalább külföldinek néztek. Na jó, baleknek is, de legalább nem hagytam magam csőbe húzni… 

(Pengő Zoltán, Bukarestbe érvén, két napos pihenőt tartott, hogy útja első szakaszának fáradalmait kiheverje. A román fővárosban vendégül látta Magyarország romániai nagykövete s interjút készített vele az Erdélyi Magyar Televízió is. Szombaton, vagyis holnap szándékszik tovább indulni, Bulgária felé, de nem szövöget előre különösebb távlati terveket. Minden úgy történik majd, ahogy történnie kell – ezzel a megállapítással üzent haza mindazoknak, akik Zangláig tartó gyalogútját követik. Elmondta, hogy útja eddigi szakaszán nem csak azt tapasztalta ki, hogy napi mintegy 30 kilométer megtételére képes anélkül, hogy túlerőltetné magát, hanem azt is, hogy számíthat az emberek segítőkészségre.)

15. nap – 2019. szeptember 15.

Coma Sándor cellája Zanglában - a végcél messze van...

Két hete vagyok úton, s ma megérkeztem Giurgiuba. 81 ezer lépés az utóbbi két nap eredménye, mióta elhagytam Bukarestet.
Ismét van útitársam, Zsolti barátom Szatmárnémetiből utazott le a fővárosba, hogy 10 napon át velem gyalogoljon. Az indulást megelőzően voltak félelmeim, hogy a kétnapos pihenő alatt a testem eltunyult, tiltakozni fog a fokozott igénybevétel ellen, ám nagyon jól reagált, a vártnál könnyebben sikerült letudni a Bukarestet a határvárostól elválasztó mintegy 65 km-t.Az első éjszakát Călugăreni faluban, a Neajlov folyó partján töltöttük, olyan földön, amelyet négyszázegynéhány évvel korábban erdélyi vér is öntözött. Itt ütközött meg a törökkel Mihai Viteazul havasalföldi fejedelem serege, amelynek oldalán egy Báthory Zsigmond fejedelem által küldött erdélyi hadtest is harcolt. A környék ma békés, jóval több a kecske és vízimadár, mint az ember, ám rettentően szemetes, igaz, ez egész Dél-Romániára érvényes. Ma este a Duna partján ütünk tábort, holnap pedig átkelünk a túlpartra, Bulgáriába.

(Folytatjuk)