Mecset, záróra előtt
Igyekezünk, hiszen késő délután van már, mikor a Calahorra erődítmény tömzsi, többemeletnyi magas bástyatömbjét megkerüljük, s rátérünk a 230 méter hosszú 16 ívű római hídra, amely Augusztus császár idején épült kétezer évvel ezelőtt! A túlsó parton díszes, oszlopos hídkapu és San Rafael, a város védőszentjének diadalát ábrázoló oszlop. Mindkét építmény már későbbi, mint a híd, hiszen mindössze a 16., illetve 18. századból való. Szinte érzi az ember az elmúlt idők hangulatát, szinte eleven történelemkönyvet lapozgat…
Ez az érzés még inkább erősödik, mikor a buszból leszállva a híres córdobai mecset, a Mezquita felé szaporázzuk lépteinket. Egyedülálló világcsoda, hiszen építésekor 1013 oszlopot helyeztek el a mecsetben, ám a későbbi átalakítások miatt ezek száma 856-ra csökkent, hiszen keresztény katedrálist építettek a gyönyörű mecset közepén. Területe lenyűgöző, 24 00 négyzetméter, azaz közel két és fél hektár! A római időben ezen a helyen Janus-templom állt, később a vizigótok keresztény temploma, amelyet Szent Vincének szenteltek. Az arabok bejövetele, azaz 711 után jó fél évszázadig ezt használták közösen a keresztényekkel. Az első Omajjád kalifa határozta el, hogy olyan mecsetet épít, amelynek nincs párja a világon. Az építkezés 785-ben kezdődik, s folyik részletekben az ezredfordulóig. Mikor a magas, csipkézett fallal körülvett mecsetet félig-meddig körbeszaladjuk a pénztár felé igyekezve, látom, hogy a turistajelzés mezquita-catedral feliratú. Toronymagas ciprusok és pálmafák között sietünk a fullasztó melegben, gyümölcstől roskadozó citrom- és narancsfák is feltűnnek. A belépőjegy ára 800 peseta; kutyafuttában közlik, mindenki maga boldogul. Ötven perc van még a múzeum bezárásáig, rá még félóra nézelődés, aztán indulás Torremolinosba, a földközi-tengeri üdülőhelyre, szállásra.
A falakon belül először a narancsudvarra lépek be. A mintás, macskakővel borított tágas térség olyan nyugodalmas és csodálatos, hogy itt is jó lenne tovább időzni! Kellemes illat száll, a gyümölcsök mellett látok néhány narancsvirágot is, a ciprusok és datolyapálmák sudár törzsét útközben megsimogatom. A mohamedán rituális mosakodáshoz használt egykori kutakban most is csobog a víz, ma is hűsülhet mellettük a turista. Visszapillantva, távlatból még megcsodálom a Puerta del Perdont, a megbocsátás kapuját, ami nem más, mint egy ötszintes torony, tetejében Szent Rafael szobrával. Belépek a mecset kellemes hűvősébe, az oszloperdős csodálatos térségbe. A különböző hosszúságú és anyagú oszlopokat a korabeli mesterek pillérekkel egészítették ki, és ezek félköríve tartja a tetőszerkezetet. Az oszlopok római és nyugati gót eredetű, s olyan karcsú, mint a pálmafák törzse, míg a négyszögletes ívek, úgy tűnik, hasonlatosak a levelek lombsátorához. A később épült mecsetrészek a középkorban készült rózsaszín, szürke és fehér márványoszlopokkal s részben az ívekkel is különböznek.
Ahogy kóborolok széltében-hosszában az oszloperdőben, szinte eltévedek. A mennyezet beosztása szerint a mecset hosszában 11, széltében 12 hajós! Megjegyzem, hogy a legnagyobb katedrálisok is három- vagy öthajósok… A megvilágítás is változó, van, ahol világos, másutt a mennyezetről lógó több száz lámpás sejtelmes fényében bolyongok. A központi hajóban felejthetetlen az oszlopokat összekötő félkörívek piros-fehér csíkozása, s megfigyelem, hogy még a padlózat kövezete sem egységes. Az egykori mecset szent helye, a Mihrab kupolája is remekmű.
Megtalálom a keresztény templomot és a kápolnákat, amelyeket a mecset csodálatos egységét megbontva az 1236-ban történt visszahódítás után évszázadok alatt építettek be. A Capila Realban királyok nyugszanak. A latin kereszt alaprajzú templom gótikus, reneszánsz és mudéjar stílusban bizonyára szép templom lenne valahol a mecseten kívül, ám így fáj a szíve az embernek ma is, hogy elrontották a világ nyolcadik csodáját! Számos kápolna díszíti a Szűz Máriának szentelt katedrális, ahol a szentélyben Mária elefántcsont szobra látható, s az oltárépítményben, a retablóban öt olajfestmény és számos aranyozott faszobor az Atyát, az erényeket, valamint Péter és Pál apostolokat ábrázolja. Érdekes módon két szószék van a templomban; különösen szép a jobb oldali, amelyet fehér márvány angyal hordoz, miközben egy vörös jáspis oroszlánra támaszkodik. A szószékeket az ótestamentum jelenetei díszítik. Rövid időre betérek a kincstárba, ott is lenne bámulnivaló, ám észreveszem, megritkult a turistatársaság, hiszen közeledik a záróra.
Még egyszer körbesétálom ezt a csodálatos építményt, majd kilépek a mecsetből, miközben összetalálkozom szobatársammal, Icával. Elindulunk a festői utcácskában, melynek egyik oldalán a mecset falai, másikon hófehér emeletes házak, üzletek, szállodák, kávézók találhatók, valamennyi rengeteg cserepes virággal díszítve. Gyorsan megvásárolok egy fényképes útikalauzt 700 pesetáért, majd egy bárba betérve másfél liter hideg pillepalackos vizet kétszázért. Odébb látok néhány tinédzsert fagylaltozni, nosza elindulok megkeresni, hol van a tölcséres fagylalt forrása. Miután megtaláltam, már igyekszem is a parkoló felé. Összetalálkozom Gyöngyivel, a zongoratanárnővel, s együtt gyönyörködünk az utcai látnivalókban. Gyönyörű hófehér angóramacska áll tanácstalanul az egyik utcácskában, persze, megállunk és beszélgetünk vele. őrömmel fogadja a simogatást, mikor kisvártatva egy közeli boltocskából megjelenik a gazdasszonya, aki megszidja az elkóborolt kandúrt, majd megengedi, hogy Gyöngyit lefényképezzem a macskával.
Elindulunk fél nyolckor, s áthaladva a folyó hídján, még napvilágban csodáljuk a gyönyörű város modern negyedeit, a vajsárgára és rózsaszínre festett házakat a magas pálmafás utcákban. Jó tíz perc után kiderül, elhagytuk a mindig fényképező Ferenc mérnököt! Nosza visszafordulás, és szerencsére a hídfőnél megtaláljuk az eltévedt bárányt. Szó, ami szó, nem szeretnék a helyében lenni, mert sajnos, fogalmunk sincs, hová megyünk szállásra, így még pénzzel a zsebben is rossz az elcsámborgás. Szerencsére augusztusban későre esteledik, így Malaga felé haladva még feljegyzem, hogy előbb téglaszínű, majd hihetetlenül fehér a talaj. Még szerencse, hogy az olajfa nem válogatós, remekül megél mindkét fajtán. Elmúlik már éjjel 11 óra, mikor Malagán át megérkezünk Torremolinosba. Szállásunk a főút melletti egyik sikátorban a Hotel Kritalban van. Alighogy a csomagokat ledobjuk, rohanunk vacsorázni. Bizony nagyon jólesik az előkészített hidegtál, a többféle szalámi, sonka, sajt, paradicsom és a csésze puding. Éjfélre jár, mire szemrevételezem a légkondicionált szobát s elalszom, továbbálmodva a napközben látottakat.
Szinte hihetetlen, hogy a kirándulás hetedik reggelén nem a telefon ébreszt, hiszen mára vezetőink megérdemelt pihenést adnak a sok kilométernyi buszozástól, város- és múzeumlátogatástól kissé kimerült társaságnak. Külön öröm, hogy három éjszakát tölthetünk Torremolinosban, ebben a nagykiterjedésű és igen festői üdülővárosban. Az első benyomásokat még előző nap estéjén nyertük, hiszen érkezéskor láttuk a pompásan kivilágított helységet s a késői órán sétáló, vacsorázó, táncoló turistákat. Reggeli előtt kimosok néhány ruhadarabot, a meleg déli órákra biztosan meg is szárad.
A reggelinél csak az itt üdülő idegeneket látjuk Icával, a váradiak bizonyára még alusznak. Jóízűen fogyasztjuk el a szalámi, sonka, sajt, vaj, narancslé és tejeskávéból álló reggelinket, majd felfedezőútra indulunk a viszonylag korai órán, reggel nyolckor. Még elég gyér a gyalogosforgalom, s az üzletek csak félbe-szerbe vannak nyitva, a kávézók, vendéglők utcán álló asztalait, székeit csak most rendezik vendégfogadásra. A frissen vasalt színes abroszokat ügyesen lerögzítik csíptetőkkel, hogy a feltámadó szél le ne fújja; sehol sem hiányzik az üde virágcsokor – persze, élő. Az étkezőkészlet színe mindenütt haramonizál a terítővel, asztalkendővel.
Megérdeklődjük, merre jutunk le a tengerpartra, és elindulunk a mutatott irányba. Mindenütt mossák a járdát és az úttestet, így nem csodálkozom már, hogy minden patyolattiszta. Először vizet vásárolunk egy kis vegyesboltban a tegnapi összeg feléért. Hiába, ez a piacagazdaság, itt mindössze 100 pesetát adunk a másfél liter sima ivóvízért. Mivel pénzem fogytán, váltok ötven márkát és ugyanannyi dollárt, s kapok érte 11 800 pesetát egy piciny pénzváltó boltocskában, ahol pár perc alatt udvariasan kiszolgálnak minden hivatalos akta nélkül, ám a pénz mellé mellékelik a számítógépes számlát. Azután kanyargós úton csodaszép emeletes házak között lépcsőkön és lejtős járdán indulunk a tengerpart felé, közben bámuljuk a délszaki növényzetet. Egy kanyarban hatalmas fikusz, akkora, mint egy öreg diófa, odébb csüngnek a zöld banánfürtök, mellette datolya a pálmafán, a füge-, citrom- és narancsfák is gyümölcstől roskadoznak a keretekben. Lila virágú bougainvilleák mint leomló szőnyeg borítják itt-ott a házfalakat vagy kerítéseket.
A tengerparton széles homokos sáv s a közlekedés megkönnyítésére deszkából összerótt járdákon lépkedhetünk majd a vízig. Ott ügyes lábmosószerkezet várja, hogy a cipőt húzó nyaraló tiszta lábra húzhassa a lábbelit. A strand ingyenes, az út mentén vendéglők, kávézók, aztán heverők, székek sorakoznak, a napernyők még csukott állapotban, mint fatörzsek, katonás rendben látszanak kilométerhosszan mindkét irányban. Érdekes módon alig lötyög még néhány ember a parton. Ez talán annak tulajdonítható, hogy elég hűvös van, a napot néha felhők árnyékolják, s a víz még nekem is hidegnek tűnik, nem lehet több 20-22 foknál. A hullámok verdesik a finom, lisztszerű homokot, amelyen itt-ott sirálylábnyomok látszanak. Ica elkeseredett, mert ragyogó napsütést remélt hajnaltól kezdve. Mivel fürdési szándékaim nincsenek, otthagyom a strandon Icát, aki végignyúlik egy heverőn, s megpróbál napozni a bújkáló napfényben. Jómagam elindulok sétálni, nézelődni, fényképezni, bámulva a festői utcaképet, felfelé igyekezve a kanyargós hegyoldali úton. Mire visszatérek, a kis üzletecskék már nyitva, így apróbb emlék- és ajándéktárgyakat vásárolok. Kendermadzagra fonva öt kisujjnyi nagyságú sötétkék-fehér mázas cserépedénykét 395 pesetáért. Van köztük egy- és kétfülű kancsó, csupor és amfora, legnagyobb előnyük, hogy az egész elfér egy marokban! Másik üzletben valamilyen érdekes ötvözetből, „spanyol ezüstből" készített filigrám tárgyakat látok. Pillangószerű bross és egy kis kereszt – mindkettő ajándék lesz – ára 1180 peseta. Odébb képeslapokat vásárolok, darabját 20 pesetáért (2000 lej). Ajándéknak remekek és főleg a csomagban igen könnyűek azok a jellegzetes spanyol képeslapok, amelyek táncoló párokat ábrázolnak népies környezetben; a táncosnők ruhája ráragasztott textilanyag és csipke, no meg hímzes. Ezeknek a népművészeti lapoknak borítékkal együtt 125 peseta az ára.
Lassan visszatalálók a szállóba, leteszem a reámmelegedett mellényt és a szerzeményeket, majd újabb sétára indulok. Nem messze a szállástól, a település főutcáján a több kis nyitott kocsiból álló, minitraktor vontatta városnéző jármű végállomásán kifüggesztett várostérkép mellett a Costa del Sol vázlatos rajzát is megtalálom. Alaposan áttanulmányozon mindkettőt, kiderül, van egy vízi mesevilág is, amolyan Disneyland spanyol módra. Szívesen elbarangolnék a látnivalók között, ám költőpénzem korlátait ismerve, a kirándulás közepe táján belátom, erre nincs módom. Lapnyi fénymásolt Spanyolország- térképemet összevettem a tejüvegre pingálttal, s látom, hogy a Barcelona körüli Costa Brava egy részét már láttam a buszból. Dél felé haladva a Földközi-tenger partján van még Costa Dorada és Costa Blanca, majd Almeiától Algecirasig, azaz a Gibraltári sziklákig tart a Costa del Sol.
Úgy tartják, egész Európában ez a legkedvezőbb éghajlatú tengerpart, itt szinte egész évben lehet fürödni a tengerben. Az eső ritka, a délszaki növényzet csodálatos, úgy tűnik, szubtropikus botanikus kertben van az egész partvidék. A tengerpart szinte egyenes, a homoksáv széles, a közeli dombok szelídek, ám a kissé távolabbi hegyek elegendőek arra, hogy a szárazföld irányából érkező szeleknek, légáramlatoknak útját állják. Mivel a Costa del Sol lényegében kelet– nyugat irányban húzódik, szabad terük van az Afrika felől érkező meleg és a tenger felett kissé párosodott légáramlatoknak, azért olyan csodálatos ennek a vidéknek az éghajlata.
Kis halászfalvak és elegáns fürdőhelyek füzére alkotja a Costa del Solt, így módjuk van itt pihenni, lebarnulni mind a kispénzű világjáróknak, mind az ötcsillagos szállóhoz szokott gazdagoknak. Kempingek, bungalók, családi házak is várják a világ minden sarkából idesereglő pihenni vágyókat. Ez a délelőtti órák előrehaladtával válik nyilvánvalóvá, mikor fülem hegyezem a mellettem elhaladók beszédét figyelve. A sortba, polóba, könnyű nyári ruhába, kalapba öltözött sétálók, strandra igyekvők nyelve itt valóban sokszínű. Hosszú csámborgásom alatt még két magyarországi házaspárral is találkozom, persze, megszólítom őket. Kiderül, üdülni jöttek Torremolinosba repülővel – az egyik pár tíz napot, a másik két hetet tölt itt, és nem először életükben, már pár éve visszajárnak. Néhány információt tőlük is megtudok, így kiderül, hogy a közeli nagyvárosba, Malagába rendszeres és gyakori buszjárat van, hiszen mindössze jó 15 km a távolság a két település között. Torremolinos, a közel százezer állandó lakosú üdülőhely a Sierra de Mijas lábainál terül el, s a legközelebbi magaslaton vannak az első toronyépületek. Ajánlják és meg is mutatják, merre keressem az elegáns villanegyedet, s kiderül, mi Icával csak a legközelebbi strandot láttuk, mert a partvonal és a fürdőző hely hosszúsága több mint tíz kilométer!
Először persze, a főútvonalon haladok, s igyekszem megjegyezni a növényvilág szépségeit. Látok porcelán finomságú illatos rózsát, amely kikandikál a kovácsoltvas kerítésen egy régi ház kertjéből, japánrózsát szimpla és tömött változatban, piros, rózsaszín és sárga színben. A bougainvilleák is több színárnyalatban pompáznak. Kaktuszok és fikuszok hatalmas fákká növekedtek, már szinte fel sem tűnnek a citrom-, narancs- és pálmafák. Illatos fehér fürtös virágai vannak egy pálmafélének, amelynek vaskos levelei vannak, így megtörténhet, hogy nem is pálma, hanem valamilyen kaktusz… Mindenesetre bokor és fa nagyságú és igen elterjedt, látható útszélen és kertekben. Kis meseházat látok zöldre festett ablakokkal, kerítéssel a modern szálló mellett, békesen megférnek egymás közelében. Sokfelé építkeznek, de szép csendben és főleg nyoma sincs nagy „munkatelepnek", mint mifelénk. Hálószerű függöny takarja a már felemelt falakat, mögötte dolgoznak most is.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése