2017. május 31., szerda

PÉTER I. ZOLTÁN: Főúr, fizetek! (3)

EMKE kávéház (folytatás)

...Nagyon népszerű volt az EMKE már a megnyitását kövező években. De bármennyire is jól mehetett az üzlet, a reklám soha nem árthatott, mint az alábbi sem, amely Nagyvárad és Bihar megye 1904-ben kiadott cím- és lakjegyzékében jelent meg: „Stern Herman Emke kávéháza - Nagyvárad, Bemer tér. - Az előkelő közönség találkozó helye. Színházi előadás után, valamint minden időben hideg ételek, és mindennemű kávéházi italok pontos, előzékeny kiszolgálás mellett.
Valamennyi bel- és külföldi napi- és hetilap. Hetenkint háromszor zene-estély."
Művészeket is meghívtak fellépésre, amint azt az alábbi kis tudósításban is beharangozták:
„Az Emke kávéházban ma este (1904. január 27-én) Schreier Sándor a flageolet királya, a bécsi akadémiát végzett híres hegedűművész hangversenyt rendez Hamza Miska zenekarának kísérete mellett."
A hírben az a különös, hogy egy akadémiát végzett hegedűművész hogyan lehetett egyben a flageolet (a fuvolának egy neme, ébenfából vagy elefántcsontból készítették) „királya" is. De ha már valóban olyan sokoldalú művész volt, hogyan vállalkozhatott arra, hogy egy vidéki kávéházban játsszon egy cigányzenekarral? Úgy tűnik, már akkor is ismerhették a reklám erejét!

Sztarill Ferenc építész 1906-ban a Szalárdi utcai mellékhomlokzatot újabb négytengelynyi résszel bővítette, ami azt jelentette, hogy megnagyobbodott az EMKE is.
1907. április 2-án, 57 éves korában elhunyt Stern Herman, mindenki Herman bácsija. „Az ő szimpatikus egyénisége, az ő bámulatos munkássága rövidesen egész gárdát toborzott maga köré az Emkében, és ma már valósággal »közéleti tényezők« az Emke kávéház törzsasztalai, ahol a legtöbb városi társadalmi és politikai kérdések először kerülnek megvitatás alá" - ahogy azt az egyik nagyváradi napilap felelevenítette a népszerű kávés halála alkalmából.

Valóban ilyen szerepe is volt a kávéháznak, ahogy arra Nagy Andor és Dutka Ákos is emlékezett. A különbség az volt, hogy Nagy Andor a történetben szereplő különtermet Bagolyvárnak, míg Dutka Kányavárnak nevezte...

„A Bagolyvár az Emke kávéház emeleti helyisége volt, amolyan klubféle,íratlan szabályokkal. A város jeles agglegényei, Rimler Károly polgármester, Mezey Mihály kir. közjegyző, Stark Gyula iskolaigazgató s mások jöttek össze eredetileg a kávéház különszobáiban délutáni feketére, főleg azért így, mert itt pipázni is lehetett, ami a kávéházakban már nem szokás, továbbá itt el is lehetett egy kicsit szundítani a nagy karosszékben. A társaság aztán mind jobban bővült, fontos közügyek dőltek itt el, a Bagolyvár a város életében jelentős tényező lett."

„Itt van maga a Kányavár, ez a rejtélyes, titkos agglegények összeesküvő csoportja. Talán klub, talán egy újfajta szabadkőműves szekta. Együtt kártyáznak, külön becsületkódexük van. Mind színházrajongók, mind agglegények, tekintélyes öregedő urak. Ők a város mindenható titkos urai, élükön a polgármesterrel, Rimler Károllyal és Mezey Miskával, a hallatlan jövedelmű közjegyzővel. Ők döntenek titkosan minden közügyben, a döntésük, hacsak meg nem lágyítja szívüket valamely ügyes női furfang, megmásíthatatlan."

Stern Herman áprilisban bekövetkezett halála után veje, Steuer Jakab vezette az üzletet, majd betársult hozzá Wiener Emil is, amiről özv. Stern Hermanné az alábbi rövid értesítésben számolt be 1907. augusztus 4-én a Nagyváradban:
„Tekintettel agg koromra, kávéházi üzletem vezetéséhez Steuer Jakab és Wiener Emil urakkal szerződtem. A mai naptól kezdve fent nevezettek velem egyforma jogkörrel fogják az Emke vezetését ellátni.
Midőn meg az eddig irántam tanúsított szíves támogatást hálás szívvel megköszönöm, kérem azt a jövőben mindhármunk részére fenntartani.
Mély tisztelettel, özv. Stern Hermanné."

A Holnap Társaság négy tagja (balról jobbra):
Ady Endre, Juhász Gyula. Dutka Ákos, Emőd Tamás
Bartsch Sándor emlékezése szerint (aki még fiatalember volt a 20. század első évtizedében): „Mikor pedig 1908 elején megjelent a Vér és Arany, Ady egyszerre a közérdeklődés előterébe nyomult, ő volt a mindennapi téma még – legalábbis Váradon – a politikát is háttérbe szorította. A közvélemény két táborra szakadt: az Ady-rajongók és Ady-ellenesek táborára. Ezt a két tábort jelképesen Várad(-Olaszi) főterének, a Bemer térnek két kávéháza képviselte: az Emke és a Royal. Ez utóbbi volt a »közvélemény« kávéháza, a váradi elitközönségé. Ide jártak a közigazgatás, a nagyipar, a nagykereskedelem, a pénzvilág vezető emberei, külön asztalhoz a híres Vilmos-huszárok gazdag, főleg arisztokrata tisztjei, ismét külön a fiatal jogásznemzedék. Ezzel szemben az Emke a kispolgárság, a haladó értelmiség, újságírók, tanárok, művészek s az akkor születő Holnap költőinek, íróinak kávéháza volt. Én mind a két kávéházba jártam. Mint bennszülött váradi a Royalba, ottani régi barátaimhoz, s mint fiatal, haladó gondolkodású tanár az Emkébe is, ahol szintén számos barátom tanyázott, így például barátom, ismerősöm volt A Holnap valamennyi tagja, Babits kivételével. Így hát tanúsíthatom, hogy Ady és költészete mindenütt szenvedélyes viták tárgya volt, ez idő tájt a legállandóbb, legérdekesebb napi téma. Ekkora érdeklődést az irodalom iránt soha többé és sehol másutt nem láttam. Persze mondanom sem kell, hogy a Royal kávéház látogatói képviselték, mégpedig erélyesen, sőt olykor dühösen a contra, az Emkebeliek pedig annál lelkesebben a pro álláspontot. Csak egy fiatal tanár volt köztünk, akit sohasem hallottam Adyról nyilatkozni: az akkor még ismeretlen nevű Szabó Dezső. Ez érthető is, mert szerinte már akkor is egyetlen zseni élt a magyar glóbuszon, s ezt véletlenül éppen Szabó Dezsőnek hívták."

Bartsch Sándor előzőleg csak futólag tett említést arról, hogy a holnaposok törzshelye az EMKE volt. Valóban így volt már a kezdetektől. A váradi fiatal költőket, írókat már régebben foglalkoztatta egy irodalmi társaság létrehozása, egy irodalmi folyóirat kiadása. Ezt a tervüket 1908. február 27-én sikerült Adyval ismertetniük, éppen a kávéházban.

Tódor Manojlovics, az Ady baráti köréhez tartozó szerb irodalmár visszaemlékezése szerint az EMKE leghátsó kártyaszobájában gyülekeztek vagy húszan, de talán még többen is: fiatal írók, költők, újságírók és a város más, szintén fiatal, de tekintélyes polgárai, mind Adyra várva. „Úgy tíz óra körül aztán végre tényleg beköszöntött Ady a diadalmasan mosolygó Nagy Miska kíséretében. (...) Később Ady Dutkához, Nagy Miskához, Emődhöz és Hegedűs Nándorhoz fordult -, hogy hát mi az újság, mi készül, mi történik itt Váradon? Amire a váradi poéták azzal a maguk közt már rég ápolt ideával álltak elő, hogy a legjobb, legcélszerűbb lenne valami modern szellemű és programú irodalmi társaságot alakítani, amely elsőnek egy közös antológiával, azután talán saját folyóiratával is léphetne a nyilvánosság elé — és amelynek élére természetesen és feltétlenül Adynak kellene állnia. Ady szimpátiával vette tudomásul ezt a tervet a benne neki szánt szereppel együtt, és bár nem hallgatta el kételyeit annak keresztülvihetősége körül, jókedvvel belement a játékba. Persze, hogy nagy lett erre az öröm és lelkesedés — hiszen itt és ekkor született, illetőleg kapta meg első reális körvonalait is a Holnap eszméje..."
Már szó esett arról, hogy az EMKE kávéház emeletén volt a Bagolyvár – mások szerint a Kányavár – helyisége, amolyan klubféle, ahol a város jeles agglegényei, közöttük Rimler Károly polgármester megvitatták a város dolgait.
„Egyik alkalommal Rimler Károly polgármester, dr. Schwarcz István, dr. Dénes Sándor és dr. Fleischer Béla ültek egy asztalnál. Beszélgettek:
Rimler Károly: — Mégsem járja, hogy az ifjúság ebben a füstös levegőjű kávéházban tölti az idejét ahelyett, hogy megnősülne. Kedves, boldog családi otthont teremtene magának. Annyi szép fiatal lány van Nagyváradon, hogy igazán könnyelműség, hogy ilyen okos, csinos, gazdag fiatalemberek a kávéházban fecsérlik el idejüket, ahelyett, hogy háztűznézőre járnának és megnősülnének mielőbb.
Dénes Sándor: — No éppen a polgármester úrnak van legkevesebb joga a szemrehányásra! Ha olyan nagy boldogságnak tudja a házaséletet, miért nem nősült meg?
Rimler Károly: — Az egészen más! Egyszerűen nem értem rá. Annyira igénybe vették minden percem a városi ügyek, hogy nem jutott rá időm.
Schwarcz István: — Ez nem kifogás. Miért nem kért polgármester úr két heti szabadságidőt erre a célra? Bizonyosan megkapta volna."

Hogy e beszélgetés hatására vagy sem, ma már nem tudhatjuk, az ellenben tény, hogy 1916 május havában mégis csak szakított időt a polgármester arra, hogy megházasodjék és feleségül vegye Mandel Vilmát, Berkovits Miklós özvegyét.

Az egykori EMKE előtti járda annak idején talán még szélesebb lehetett, mint napjainkban, másképpen nehéz volna elképzelni, miért is dicsérték annyira: „Az Emke kávéház napfényes, kellemes és kényelmes terasza nyáridőben központja, legkedvesebb találkozóhelye Nagyvárad előkelő, úri társaságának. Az egyes asztaloknál Nagyvárad különböző társadalmi rétegei adnak egymásnak találkát. Az egyik törzsasztalnál a nagyváradi kereskedők, vállalkozók, bankigazgatók, a másiknál az orvosi kar, a harmadiknál a tanárok, a negyediknél a tisztviselők, az ötödiknél a hadsereg tisztikara, a hatodiknál az írók és művészek, a többi asztaloknál pedig Nagyvárad előkelő és bájos hölgyközönsége látható naponta főként ozsonna időben. Ez a kép is azt tünteti fel részben, hogy bár az Emke megnyitása óta sok új cifra kávéház nyílt is meg, a nagyváradi közönség zöme hű maradt az Emkéhez, és figyelmes és agilis bérlőihez, Wiener Emilhez és Steuer Jakabhoz."

(…)

1911 októberétől új bérlője lett a kávéháznak: Schönberger Sándor. Az ő neve az alábbi újságcikkben jelent meg először: „Színház után az Emke kávéház kellemes helyiségeibe özönlik a közönség, mert köztudomású, hogy itt lehet a legízletesebb és egyben legjutányosabb színház utáni vacsorát kapni. Schönberger Sándor, az Emke új bérlője rövid működése alatt meggyőzte a közönséget arról, hogy nemcsak megőrzi az Emke eddigi jó hírnevét, hanem nagy igyekezettel, buzgósággal és áldozatkészséggel törekszik arra, hogy emelje a nívóját, és még kellemesebbé, kényelmesebbé varászolja a nagyváradi közönségnek ezt a kellemes szórakozóhelyét..."

(Befejezése következik)

2017. május 30., kedd

PÉTER I. ZOLTÁN: Főúr, fizetek! (2)

/Nagyváradi/ EMKE kávéház

Sztarill Ferenc építész a Bemer tér és a Szalárdi utca sarkán 1902-ben, saját terve alapján építette fel önmaga számára a később a nevét viselő, kétemeletes palotát. Az emeleten lakásokat alakított ki, a földszinten kávéház kapott helyett.
Nagyjából ezen a helyen a színház felépítéséig a Rózsabokor sörcsarnok épülete volt.
Ezt az új ingatlant a városháza részéről 1902. október 11-én vették át, amint arról beszámolt a Nagyváradi Napló is:

„A Bemer téri kis cukorpalota teljesen elkészült, november elsején beköltöznek a lakók. A földszintet az EMKE kávéház foglalja el, amelyet Stern Herman régi kedvességével s tapasztalatával fog vezetni. A félemeleten a játszószobák, s a zenekar foglalnak helyet, legfelül vannak a magánlakások. A kávéház úgynevezett jugendstilben van berendezve, s igen szép falfestmények díszítik. A város részéről Szűts Dezső és Lovass Zsigmond tegnap vették át az épületet, melyet a jövő héten már elfoglalnak a lakók."

Az EMKE kávéház ünnepélyes megnyitóját 1902. december 10-én tartották. Ebből az alkalomból két napilap is fontosnak tartotta, hogy beharangozza az eseményt:

„Pár éve még Nagyváradnak nem volt egyetlen modern kávéháza sem" - kesergett a Nagyváradi Napló egyik cikkírója, majd így folytatta: „Két év óta a kényelmes, fényes és előkelő Royal hozott össze bennünket. Ma, szerda este egy új, előkelő kávéház nyílik meg Nagyváradon. Az Emke ez, a népszerű Stern Herman kávéháza. Igazi modern kávéház. Kissé szecessziós vonalaival izgató, de színeivel kibékítő. Szinte túlságig luxóriozus és mégis nagyon barátságos hangulatú. Specialitása a karzat, a fényesebbnél fényesebb szeparék. Ma este bizonyosan ott lesz tout Nagyvárad. Nem kell hát aprólékosabban leírni az Emkét. Megjósolni sem nehéz, hogy kedves, népszerű és előkelő találkozóhely lesz."

De bizony le kellett volna írni aprólékosan, mert mára már semmi sem maradt a kávéház belső beosztásából és abból a „szecessziós vonalaival izgató" dekorációjából...
A Nagyváradi Napló riportere szerint: „Stern Herman, a népszerű kávés, mindenki kedves Herman bácsija nagyon ismeri a közönséget, a mai kényelmet sóvárgó, idegembert. Erre vall a kávéház mesés konforttal való berendezése, mely egyik látványossága a városnak. A fényes új kávéház, melynek érdekes stílusa, pazar felszerelése meglepő, ma szerdán este nyílik meg a közönség számára."

Ugyanezen a napon Stern Herman a szokáshoz híven egy hirdetést is feladott, amelyben többek között azt írta: „Városunkban e szakmában 25 évi működésem alatt minden igyekezetemet oda irányítottam, hogy a t. közönség bizalmát kiérdemeljem. Ezen üzletem megnyitásával tisztelettel hivatkozva a múltra, kérem szíves támogatásukat..."

Stern Herman nevével korábban a Korona - régebben Magyar Korona — kávéháznál találkozhatunk, annak volt bérlője, majd a tulajdonosa.

De ha már szóba került a népszerű kávés neve, álljon itt Nagy Andor egyik írása, mellyel az EMKE első tulajdonosának állított emléket: „A testes kávés, a magyarruhás Stern Herman, a váradi 48-asok törzsökös oszlopa, nem hiába büszke rá. Különben is, nagy csata ez a kávéháznyitás. A csata még az angol—búr háborúval kezdődött. Stern Herman, aki akkor a {Szent László téri) Korona kávéház tulajdonosa volt, Rendes Szidorban ismerte fel ellenfelét, a Nagyvásár téri Lloyd kávéház tulajdonosában. Rendes angol zenekart hozatott, Stern Herman búr zenekarral tromfolt rá, amivel egyébként dacos szép világnézetének is kifejezést adhatott. No, de itt most gyorsan halad az idő: Rendes Szidor áttelepült a Bemer térre, most a Royal az övé. Kivágta erre Stern Herman is a rezet, itt van ő is, itt néz farkasszemet a Royallal, a valóban szép kávéházából, melynek a dicső Emke a neve."

A történelmi hűségnek tartozunk azzal, ha megírjuk azt is, hogy a megnyitót követő napokon az EMKE-ben Bura Károly zenekara, majd Dula Miklós zenekara játszott.

Hamar ideszokott Ady Endre is, akinek rövidesen a törzshelyévé is vált. Megfigyelte a körülötte zajló eseményeket, s megtörtént — amint az alábbiakban is olvasható —, hogy cikk lett belőle. „Beszélgetés a kávéházban" címmel az alábbi tárcát közölte Ady a Nagyváradi Napló 1903. szeptember 6-i számában:

„Apa és fiú fagylaltot esznek az egyik Bemer téri kávéház előtt. A mama a kisleányát vitte beíratni a polgári iskolába. A kisebb fiú a gimnáziumban van. Talán éppen a megnyitó ünnepen. Az apa és gólyajogász fia beszélgetnek.
- Az indexedet nem írták még alá?
- Még nem is írhatták apám.
- Sokan vagytok?
- Sokan. X professzor azt mondja, hogy megint sok a zsidó.
- Hajh, ők mindenütt sokan vannak. Barátkoznod nem okvetlenül kell velük, de lefőzhetni lefőzheted őket...
Az ifjú mosolyog s egy feltűnően öltözött hölgyet igyekszik szemtelenül nézni. Az apa folytatja:
- Jól megválogasd majd a társaságot. Ez a jogakadémia mégiscsak jobb hely, mint akár a kolozsvári egyetem, akár a debreceni akadémia. Itt még mindig tudnak válogatni, s különbséget tenni az emberek között. Csak ügyesen, fiú. A veni sancte-n [misével egybekötött ünnepélyes tanévnyitón] ott légy...
Megérkezik a mama és a kisleány, később a gimnazista. A mama boldog. A kisleány nagyon előkelő családok leányaival barátkozott össze. A gimnazista is boldog. Ezelőtt két nappal letette a pótvizsgát, s nem kell ismételnie, mint már kétszer. Legboldogabbak a papa és mama. De legeslegboldogabb a gólyajogász. Délután utaznak papa és mama. Arra a bodegai korhelykedésre gondol, melyet előre megbeszéltek kis és nagy pattyantyúi Pattyantyús Pistával és a Nemesrévy Bandival..."

Ady és Léda
A tárca megjelenésének napja Ady életében sorsfordítónak bizonyult. Ezen a napon, az EMKE kávéházban ismerkedett meg a fiatal poéta és szerkesztő Diósyné Brüll Adéllal, későbbi versei Lédájával.

… Fehér Dezsőné mutatta be egymásnak a két fiatalt. Érdekes, hogy úgyszintén Fehérnének volt döntő szerepe abban, hogy Ady később megismerkedett Boncza Bertával, akit feleségül is vett. De ez már egy másik történet, amely csak annyiban kapcsolódik az EMKE-hez, hogy amikor fiatal házasokként Csúcsáról Váradra látogattak Fehérékhez, minden alkalommal beültek ebbe a kávéházba is.

(Folytatjuk)

Forrás: Péter I. Zoltán: Főúr, fizetek! Kávéházi élet Nagyváradon, a Monarchia idejében. Várad – Libro Noran 2013

2017. május 29., hétfő

PÉTER I. ZOLTÁN: Főúr, fizetek! (1)

Kávéházi élet Nagyváradon, a Monarchia idejében

Az Osztrák-Magyar Monarchia legszebb hátrahagyott emléke a kávéház. A kávéház szónak nem lenne ekkora kisugárzása, ha nem a Habsburg-uralom kései korszakában, a dualista monarchia megalakulásakor nyerte volna el jelentésének teljességét. Azzal, hogy megalkotta a kávéházat a maga klasszikus formájában, az Osztrák-Magyar Monarchia létrehozta azt, amit politikailag már nem sikerült megteremtenie: a lehető legellentmondásosabb elemek életképes integrációját.

A legelőkelőbb kávéház legtöbbször a város legszebb terén álló szálloda része volt. Egy kissé félreesőbb helyen állt egy egyszerűbb, a piacnál, a pályaudvar mellett, vagy fontos üzletek között, mivel természetesen szükségük volt a mozgó embertömegekre. Itt üldögélt a tanár, heves beszélgetésbe merülve az ügyvéddel a kiskereskedő a nagykereskedővel alkudozott, a nyugalmazott hivatalnok itt tarokkozott vagy játszott egy parti rexet barátaival. Nagy biliárdasztalok, melyeken karambolbiliárdot lehetett játszani, csak a város előkelőbb kávéházaiban álltak. A kávéházban minden vendég társas életet élhetett — leginkább persze az idegen, a városka szállodájának vendége.

Nagyvárad kávéházi életének fénykorát 1900 táján élte, amikor igen gazdag volt a nyilvános társadalmi élet. Mivel a városnak jelentős szerepe volt a modern magyar irodalom kialakulásában, a lejegyzett emlékekből sok ismeretet szerezhetünk a különböző kávéházakról. Ezek egymással versenyezve és egymást kiegészítve fontos részei voltak a szellemi izgatottságnak, mellyel a szecessziónak ez az erősen zsidó kultúrájú városa 1900 körül feltöltődött.

Itt működött az elegáns Royal kávéház, a Rimanóczy szálloda földszintjén, az élet fényűző pillanatai számára. Itt álltak a legjobb biliárdasztalok, itt találkoztak a város legelőkelőbb körei, itt reprezentáltak, itt ünnepeltek. A szálloda frontoldala a Sebes-Körösre néz, de a kávéház nagy teraszával ma is a város legfontosabb terére, a Bemer térre nyílik. Ebben a városban fejlődött Ady Endre harcias gondolkodásmódja, itt találta meg az első hangokat modern költészetéhez. Gyakran üldögélt a Royal kerthelyiségében délelőtt, ha egyáltalán délelőtt felkelt egy átlumpolt éjszaka után. A gazdagon díszített termek ma is bámulatosán jó állapotban vannak, és a szintén megőrzött kerthelyiséggel együtt – néhány évi dicstelen bútorüzleti kitérő után – étteremként szolgálnak.

A Bemer tér, melynek arculatát leginkább a színház hatalmas épülete jellemzi, egykor a város abszolút kávéházi központja volt. A nagyváradi szellemi élet számára a Royalnál is fontosabb szerepet töltött be az EMKE kávéház. Itt üldögélt Ady esténként, sokszor késő éjszakába nyúlóan, ennek a háznak a falán – ma az épületet a szállodával együtt Astoriának hívják – helyezték el emléktábláját. Ez volt a szabadkőművesek találkozóhelye és mindazoké, akik radikálisabb eszméket vallottak a szabadságról, melyekkel túl kívántak lépni a Bécsben és Budapesten kormányzók tétova engedményein. Ebben a kávéházban alakult meg 1908-ban a fiatal írók azon csoportja, amely a Holnap című antológiával mértékadóvá vált a modern magyar költészet számára.

A város harmadik kávéház-büszkesége a Fekete Sas szálloda hatalmas épülettömbjében helyezkedett el, a Sebes-Körös másik partján. A Fekete Sas palotában nagy dísztermek voltak zenei, színházi rendezvények, irodalmi és kabaréestek számára. Az épület - a szecesszió játékos erődítménye — még régi helyén pompázik. Az eltűnt kávéházzal és a szállodával ellentétben a Fekete Sasban máig megmaradt a bevásárlóudvar. Ezzel az impozáns, üvegezett passzázzsal bizonyította a város a századfordulón, hogy elkötelezte magát a modernizáció mellett, általa is igazolódott a mítosz, mely szerint Nagyvárad egy kis Párizs – ha Pece-parti is – a Sebes-Körös partján.

Egy fontos helyet kell még megemlítenünk. Akkoriban Müllerájnak hívták: kioszk-kávéház az egykori Széchenyi téren, amilyen a Monarchia nagyobb városaiban a parkokban és sétálóutak mentén gyakran volt megtalálható. Egy kis kávéspavilonból láttak el kiterjedt kerthelyiségeket itallal és édességgel.

Végezetül megállapítható, hogy a bécsi kávéháztípus képes volt meghonosodni a Monarchia egész területén, ha nem is mindenütt olyan sűrűségben, mint Nagyváradon, amely olyan város volt, ahol a rendkívül erős zsidó polgárság aránytalanul sok kávéház létrejöttét tette lehetővé.

(Következik: Az EMKE kávéház)

Forrás: Péter I. Zoltán: Főúr, fizetek! Kávéházi élet Nagyváradon, a Monarchia idejében. Várad – Libro Noran 2013

2017. május 16., kedd

CSEKE PÉTER: Prágai album

Karafiáth Orsolya: Rövidfilm Prágáról

Az első kockákon nem ismered fel: 
ez itt Visehrad, az meg Kafkova. 
Hagynád, hogy máshol, másnak is peregjen 
a Vencel tér, a hostel ablaka...

Egy háztető, pár szó - a nyári Prága - 
egyszerre csak szemünkbe visszanéz. 
A csönd, a város színeváltozása 
nem tény, csupán a rossz átrendezés.

Míg kópiánk szétfoszlik és elévül, 
mûsorra tûz egy rég bezárt mozi. 
Tömeg lesz, telt ház, épp csak hogy beférünk, 
s a film recseg, nem kíván látszani.

Történetünk retróval játssza végig. 
Megtorpansz, nézed. Állok s nézek én is.

Forrás: Jelenkor, 1999


Utak Prágába


A mai Prága


Sorakozó




Prágai hidak - a második az örökké zsúfolt, gyalogos Károly-híd








Déli harangszó










Prágai idő






TV-torony