2011. december 8., csütörtök

JÓSA PIROSKA: Autóbusszal Nagyváradtól Gibraltárig és vissza (11)


Escorial-kolostor és királyi lakóhely


Az El-Escorial
A madridi Palacio Real – királyi palota – látogatása után az épület keleti szárnyánál gyülekezünk. A nap hétágra süt a koradélutáni augusztusi vasárnapon. Bár hőmérő nincs látóközelben, bizonyára 40 C fok körül lehet a meleg. Álldogálok, a fáradtabbak üldögélnek a járdaszegélyen. Kiderül, a Plaza de Oriente alatt mélygarázs van, mi ott kell beszálljunk a várakozó buszba. Egyetlen bökkenő, hogy Tomescu úr nem találja a váradi kocsit! Elindulnak Elenával együtt, s eltűnnek a park felé. Mi is megunjuk a tűző napfényben való ácsorgást, csoportosan átgyalogolunk a széles úttesten, ahol a park szélén a fák alatt hővösebb a lég. Lelkileg is jobban érezzük magunkat, hiszen egy Segner-kerék elvén működő locsoló szerkentyű éppen a gyönyörű pázsitot permetezi. A vízsugár alatt mód nyílik egy kis mosakodásra, hiszen mindjárt frissebbnek érzi magát az ember, ha kezét, karját, arcát benedvesíti. 


Telnek a percek, már közel egy óra is, mikor fáradtan, de boldogan érkeznek vezetőink. A tér sarkán lépcsőn szállunk le a mélybe. Különben úgy néz ki, mintha egy útkereszteződésben levő aluljáró volna, azonban lenn hatalmas, szektorokra osztott térség van s egymás mellett autók, buszok, motorok külön- külön részlegben s közöttük közlekedési sávok. Gyorsan beszállunk a buszba, s nem értjük, miért nem várt a buszvezetők egyike a csoportra és kalauzolt volna el a legrövidebb úton. Hamar túltesszük magunkat a „baleseten" s örvendünk, mert még sok látnivaló vár reánk. Induláskor közli Elena, hogy elmarad a látogatás az Elesettek Völgyébe, mivel a polgárháború két tábora áldozatainak emlékére épült templom és kolostor környékén erdőtűz tombol, s az utat biztonsági okokból lezárták, sőt, a közeli apácakolostort is kiürítették, mert fullasztó a füst. 




A mai délutánra az Escorial látogatása az egyetlen úticél. Mindössze 50 km a távolság Madrid és a Sierra de Guadarrama lábainál fekvő település között. Az ülésen kényelmesen elhelyezkedve mindenki dajkálja a literes vizespalackot, melyet egy bódéban vásároltunk a várakozás idején. Sima forrásvíz, de jó hideg, különben 200 pesetát adtunk érte. Közben figyelem a madridi utcákat, a más-más stílusú lakónegyedeket. Érintjük a győnyörű, modern egyetemi várost is. Elvarázsolnak a fantáziadús társasházak, a díszes kémények, valamint a színek harmoniája és változatossága. A különböző árnyalatú vörös cserepek mellett helyenként grafit színű palatetők vidítják a szemet. A városon kívül a táj sokfelé sziklás, a házak mellett kövekből művészien összerótt kerítések. Az autóút felett átivelő fűzöldre festett gyalogos hidak fel- és lemenő ága nem lépcsős, hanem lejtős, menedékes, hiszen gondolnak a mozgássérületekre és a gyermekkocsival közlekedőkre. Végre látok hőmérőt, 42 C fokot mutat délután fél négykor! Megfigyelem, hogy omladozó, elhanyagolt házat, üzemet vidéken sem látni. 


Éppen négy órára érkezünk meg az egyre kopárabbá váló sziklás tájon Escorialba, a Sierra de Guadarrama déli nyúlványainak ölében fekvő településre. Mint egy tömzsi domb, úgy emelkedik ki a szürke négyemeletes épület a barátságtalan vidéken. A közelben levő parkolóban jó néhány autóbusz várakozik, leállunk mi is, majd kiszállva egy kicsiny parkon túl, a nagyméretű, gránitkővel burkolt térre érkezünk. Az épület egyik oldalát szinte megkerülve a múzeum bejáratához jutunk. Elena elindul érdeklődni, addig a tágas boltíves bejárat egyik beugrójában berendezett kávézóban gyalult fából ácsolt asztalok és lócák mellett sokan kávét, üdítőt vásárolnak, a gyerekek pedig pörkölt mogyorót. Mikor jegyvásárlásra kerül sor, mindenki egyénileg boldogul, mivel Elena megérdeklődte, hogy a belépti díj 850 peseta, ám ha idegenvezetőt akarunk, 950. Tízen úgy döntöttünk, jó lenne valami értelmes dolgot hallani erről az óriási épületegyüttesről, így a drágább jegyet vásároljuk, míg. Elena hivatását teljesítve beáll tolmácsnak. Itt is megpróbálom a sajtóigazolvánnyal az ingyenes belépőt megszerezni, ám útlevelemet látva nemleges a válasz. Mikor kis csoportunk összegyűl, Elena bemutatja a szimpatikus középkorú férfit, aki–mint utólag kiderül – igen lelkesen és szellemesen vezet emeletről emeletre, majd a kriptába. Alig győzöm jegyezni, annyi adatot közöl és sok érdekességet mesél a spanyol történelemből. 


A Sierra de Guadarrama lejtőin hajdanában vasat bányásztak, az „escorial" szó, amit a spanyolok eszkuriálnak ejtenek, salaklerakodó-helyet jelent. Több mint négyszáz évvel ezelőtt, II. Fülöp idejében költözött a spanyol birodalom fővárosa Toledóból Madridba, amely szinte az ország mértani középpontjában található. V. Károly visszavonult, s fiára, II. Fülöpre bízta az ország és a fele birodalom kormányzásának nehéz feladatát, míg a másik részt I. Ferdinánd örökölte. A megfáradt V. Károly kolostorba vonult, s ott élt haláláig. Sajnos, II. Fülöp nemcsak a hatalmat örökölte, hanem a háborúskodást is a szomszédos II. Henrik francia királlyal. 1557. augusztus 10- én, Szent Lőrinc napján döntő ütközetre került sor Saint Guentinnél. A csata során a spanyol ágyúk szétlőtték a közeli Szent Lőrinc-kolostort is, valamint a várat, amit a francia király csapatai védtek. A megnyert ütközet után a király fogadalmat tett, hogy a keresztényüldözések idején hitéért vértanúságot szenvedett Szent Lőrinc tiszteletére kolostort építtet. Ígéretét betartotta, és külön bizottságot hozott létre, amely három éven át kereste a fogadalmi kolostor felépítésére a legjobb helyet, ezért bejárták az országot. Végül Madridtól nem messze jelölték ki a kolostor alapítására méltó terüéletet, s 1563 tavaszán letették az alapkövet. 


Előbb Juan Bautista de Toledo, majd Juan de Herrera vezette az építkezést, aki Michelangelo nyomdokain haladva olyan hatalmas épületet hozott létre, amely kolostor, templom, uralkodói kripta és egyben királyi rezidencia is. Végül a Monasterio de San Lorenzo de El Escorial 1584-ben készült el. A szürke faragott gránitkőből emelt négyemeletes, négysaroktornyos kolostorpalota 207 méter hosszú, 161 méter széles; a tornyok 55 méter magasak. A kolostorpalota valóságos labirintus, hiszen alaprajza rostélyt formáz, annak emlékére, hogy Szent Lőrincet Valerianus császár uralkodása alatt 258-ban rostélyon elevenen égették meg keresztény hitéért. Ez a rostélyábrázolás az ablakok üvegezésében és más belső építési mintánál mindegyre előtűnik, s ez magyaráz meg egy csomó fantasztikus számot. Így 86 lépcsőházan és 1200 ajtón át közelíthető meg az épület 1860 helyiségei, 1111 ablakon át a környező tájra, míg 1489-en keresztül a belső udvarokra nyílik kilátás, 16 belső udvarában 88 szökőkút csobog. Valaha 9 konyhában készültek az ételek, s a szerzetesek 300 cellában éltek és imádkoztak. A saroktornyokon kívül az épület belsejében emelt gyönyörű templomnak is van négy tornya és hatalmas kupolája. Az Escorialt 13 kő- és 38 bronzszobor, 16 000 olajfestmény és 540 freskó díszíti, s a kulcsok súlya több mint 70 mázsa! 


(Folytatjuk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése