...Amerika felfedezésétől kezdve talán nincs egy évtized, mikor magyar szellem nem munkálkodott volna Amerika krisztianizálásán. Ezek a kapcsolatok a XVI—XVIII. században messze felülmúlták az itt fölsoroltakat s a magyar kultúrhistória legsürgősebb feladatai egyikének ismerte fel a sevillai gyarmatok-korabeli levéltár magyar vonatkozásainak feltárását. Ez a gyűjtés már megtörtént volna, ha a második világháború nem akadályozza meg az ilyen kutatómunka folytatását. A Magyar Tudományos Akadémia majd egy évszázada foglalkoztatott már tudósokat, hogy a magvar-ibériai történelmi kapcsolatokat a spanyolországi és portugáliai levéltárakban kutassák. Így Simonyi Ernő 1865—66-ban megkezdte a barcelonai Archivo General de la Corona de Aragon, a madridi Bibliotheca Nationale levéltárának és a simancasi országos levéltár magyar vonatkozású anyagának lemásolta-tását, mely túlnyomó vonatkozásban az óceántúli magyar vonatkozásokat is érinti.
Ugyanezt tette Thallóczy Lajos ugyancsak Barcelonában és Simancasban, valamint Szittyay Dénes Simancasban. Magyar vonatkozások szempontjából még teljesen felderítetlen a már említett sevillai és lisboai levéltárak magyar vonatkozású anyaga, mely éppen a XVI—XVIII. századbeli amerikai missziók vonatkozásaiban tartalmaz magyar szempontból felbecsülhetetlen nagy anyagot, már csak a virreyekhez adott utasításokban is.
A latinamerikai magyar papok magas tudományos műveltségüknél fogva nemcsak misszionáriusok voltak, hanem egyetemi professzorok, geográfusok, csillagászok, botanikusok és másfajta tudósok, kiknek munkája nyomán ma is virágzó egyetemek létesültek, birodalmi és országhatárok alakultak, tehát munkásságuk jegyeit évszázadokra kiható módon ott hagyták Latin-Amerika minden országában. De voltak olyan magyar tudósok is Latin-Amerikában, kiket nem a papi hivatás, hanem a tudomány alázatos szolgálata vonzott az Új-Indiákba. Első helyen kell említenünk ezek közül Henke Tádét, a bécsi Linné Institut magyar származású docensét, aki Aleandro Malaspina expedíciója alkalmával begyűjtötte Latin-Amerika flóraját-faunáját, mint az 1789—94-i expedíció jelentésének közzétevője, Pedro de Novo Colson, a „Descubierta" és „Attrevida" útjáról szóló beszámolójában tanúsítja. Az expedíció befejezése után
Henke még Chaco-Boreal flóráját gyűjtötte be. Chochabambában halt meg toxinmérgezés következtében. Holland-Guayana növényvilágát az erdélyi Balogh József leideni docens 1779-ben, tehát jóval Ruiz, Pavon, Dombey és Humboldt előtt derítette fel. Még előbb, 1775-ben, Jaquin Miklós, aki később a világhírű selmecbányai bányászati akadémia alapítója és rektora lett, ,,Selectarum stirpium Americanorum" című munkájában, Linné rendszere szerint osztályozta és ismertette a geográfiailag ekkor felderített Brazilia növényvilágát. Ő volt egyébként Balogh szellemi mentora. A selmecbányai világhíres magyar bányászati akadémiának külön vonatkozásai is támadtak Brazilia geológiai és bányászati feltárásával. Mikor II. Pedro gyermekkirály helyett uralkodó direktórium fegyveres ellenállásig felbőszítette Minas Geraes és Rio Grandé do Sul államokat, ezeknek a politikai eseményeknek közvetett hatásaként, komoly tőkék özönlöttek a brazíliai természeti kincsek kiaknázására. Különösen a bányászat ígért felmérhetetlen kincseket, az a bányászat, mely VI. János király uralma óta megszűnt nemzetgazdasági tényező lenni. Ezek a jelentkező tőkék csak kiváló képzettségű európai szakemberekre bízták magukat, s így történt az, hogy a selmecbányai bányamérnök, Hockheder János, a brit Brasilian Company chief mining managere lett és ő tárta fel Minas Geraes állam majd minden fontos érclelőhelyét, így a gongo-soccoi és a morro-dasalmasi ércmedencét is, melynek feltárása igazolta mindazt az optimizmust, amelyet Európa táplált akkor már évszázadok óta Brazilia jövője iránt. Éppen ezeknek a sikereknek a következményeképpen a következő években még hat selmecbányai bányamérnök került Minas Geraesbe, akiknek munkája végleg megalapozta azt a termelést, mely még ma is láttatja velünk, hogy Brazília csakugyan az emberiség paradicsoma lesz.
Azóta számos magyar geológus járt a különböző brazíliai ércmedencékben. Csak egyet említünk meg: Pávai Vajna Elek kolozsvári egyetemi tanárt, aki több angol expedíció geológiai szakértője volt.
Magyaroknak Latin-Amerikába való özönlése tulajdonképpen a XIX. század közepén kezdődik. A szabadsággondolat úgy viharzott át Európa országain ekkor, mint a lángragyúrt savannák vagy pampák tüze. Magyarország alkotmányát, szabadságát halálos veszély fenyegette a Habsburg-uralkodók részéről, s mint ahogy Argentína elzavarta a tyrannus Rozast, úgy Magyarország is harcba lépett elnyomói ellen.
De a magyar szabadsághősök latinamerikai megjelenése előtt közvetlenül más, prominens magyarok is megfordultak az Újvilág déli felében. Ezek között volt olyan is, akire a brazíliaiak és argentínaiak épolyan büszkék lehetnek, mint a magyarok. A világhírű Afrika-kutatót, Magyar Lászlót Braziliából Rozas hívta meg az argentínai flottához. A riachuelai ütközetben, 1845 augusztus 25.-én esett az egyesült angol-francia flotta fogságába, de Laine admirális, az egyesült flották főparancsnoka, vitézsége elismeréseként szabadon bocsájtotta. Egy ideig az uruguayi Maldonadóban élt és a Matto Grosso-vidékre tervezett expedíciót. Ez idő alatt az akkor világhírű rio-de-janeiroi-hamburgi magyar kereskedőház fejének, Vámossy Dánielnek volt a főbevásárlója a Rio de la Plata kikötőkben. Magyar László később Portugál-Nyugat-Afrika legeredményesebb kutatója lett.
 |
| Indián-ábrázolás Éder Xavér Ferenc jezsuita híres könyvéből |
A két magyar szabadsághős fontos munkatársa volt Argentínában Mauricio Mayer. Ő fiatalabb évjárathoz tartozott, s így csak a magyar szabadságharc leveretése után a külföldön képződött magyar szabadságlégiókban kapott fontos szerepet, a Magyar Nemzeti Igazgatóság egyik tagjának, Klapka tábornoknak oldalán. Sadova után került Klapka ajánló levelével Argentínába, Czecz tábornok mellé. A fiatal katonát Mansilla tábornok vette maga mellé és kapitányi ranggal vett részt a hétéves paraguayi háborúban. Közvetlen főnöke, Racedo tábornok igen nagy véleménnyel volt felőle, és a 12. sorzászlóalj másodparancsnokává tette meg. Itt szolgált a békekötésig. Ezután a háború után Sarmiento elnök Mansillát a nyugati határvidék biztosítására küldte ki, mely akkor a Rio Quarto mentén húzódott el. Mayer az expedíciós hadseregnek talán legfontosabb embere lett. Czecz tábornok, nagyrészben még kiadatlan naplójában hosszasan ismerteti tevékenységét, különösen ama hadművelet során, mikor Sarmiento elnök és Gainza hadügyminiszter elrendelték az Andok irányában az argentinai határnak 150 kilométerrel való kitolását. Mayer Paranában egy holland kereskedő leányát vette nőül, önálló hajózási vállalatot létesített a Rio Paranán s így közvetlen megalapítója lett a most már óriási vállalattá kifejlődött Mihanovich-féle hajóstársaságnak. A paraguayi yerba és narancs argentinai és tengerentúli értékesítését is ő szervezte meg. A kezdődő délamerikai kapitalizmus egyik promotorja lett. Mansilla tábornokkal közöscn alapítják meg az abban az időben nagy port felvert Minas de Oro de Amambay nevű aranybányatársaságot, melynek részvényeiből négyszázezer darabot helyeztek el csak az argentinai kispublikum között. Ez a vállalat tönkrement, mert geológusa, Viesner osztrák ezredes téves szakértői véleményt adott a társaság számára. Később, mikor D'Amico lett Buenos Aires-provincia kormányzója, vezérigazgatói minőségben őt hívta meg a nyugati vasutak élére. így joggal lehet mondani, hogy Argentína vasúthálózatát ő létesítette. Később La Plata város fejlesztésére adta magát és ott gázgyárat, majd villanytelepet alapított. Nemsokára Buenos Airesben is létrehozta a gázműveket és egy év alatt, saját tőkéjével, hatvan kilométeres hálózatot fektetett le. Később, Davila pénzügyminiszterrel közösen, megvalósította a Dock-Suri Kikötő és Közraktár Vállalatot, melynek invesztíciói folytán a buenosairesi kikötő, az eliszaposodott La Plata folyam és a Riachuelo partján a világ egyik legnagyobb forgalmú kikötőjévé vált. Ma is élő fia Argentína legtiszteltebb ügyvédje, s Honorio Pueyrredon mellett népszövetségi megbízott is volt. A Népszövetség első közgyűlésén Alvear elnöksége alatt ő képviselte a tucumani alkotmányból sugárzó klasszikusan demokratikus felfogást, mely hírül adta a világnak, hogy Argentina nem vesz részt semmiféle olyan nemzetközi konstitucióban, mely a győző és legyőzött népek jogviszonyára alapul.
 |
| Xantus János, Kalifornia térképezője |
„Ilombre de la mullitud" címen könyvet ír az Észak és Dél harcáról. Lincoln halála után Robert Told Lincoln édesanyjával Chichagoba megy. Mayer természetesen velük tart. De nyugtalan vére nem sokáig bírja a polgári munka csendjét, visszatér Mexikóba, ahová Marti hívja a hadsereghez. Állást vállal a mexikói hadseregben, de mikor Marti visszatér szülőföldjére, Zaragozába, ő is elhagyja Mexikót. New-Yorkba tér vissza. Később résztvesz, éppen Martival együtt a Cuba felszabadítására alakuló forradalmi tanácsban. 1880-ban ismét Buenos Airesben találjuk, ahol mint Mauricio Mayer, ugyancsak vasúti üzletekbe kezd. Több könyvet írt itt a legkülönbözőbb témákról. 1892-ben Santa Cruz-territorium kormányzójává nevezik ki. Itt is halt meg, Puerto Gallegos városában, 1897 január 4.-én, 63 éves korában.
A Brazíliába jutott magyar emigránsok legkiválóbbjaként Kornis Károly egyetemi tanár tűnt ki. 1822 április 29.-én született, 1842-ben Töketerebesen a későbbi nagy államférfi, Andrássy Gyula gróf nevelője, 1848-ban a pesti egyetemen a büntetőjog tanára. A szabadságharc leveretése után New-Yorkba került, itt egy ideig szerkesztette a ,.Magyar Száműzöttek Lapjá"-t, majd báró Alvinczy László társaságában Rio de Janeiroba ment, mert latinos műveltségével inkább remélt otthont Latin-Amerikában. A magyar intellektuális elem latinnyelvű és történelmi műveltségénél fogva époly otthonosnak érzi magát Ibero-Amerikában, mint az északi angolszász államszövetségben.
Kornis, átesve a kezdet nyelvi nehézségein, visszatért régi szerelméhez, a büntetőjoghoz. Mint gyakorló ügyvéd, résztvett a Visconda de Villa Nova brazíliai milliomos akkor világhírű örökségügyében. Ez az ügy adott számára impulzust, hogy megírja a braziliai örökségjog rendszerét, jogszokásait a ,,Processus Villa Nova de Minho pars eriminalis discussione juridica pertacta" című munkájában. Mint ügyvéd, az ország egyik legnagyobb jövedelmű embere lett. A pénz nem vakította el, hanem eszköz volt, hogy még lázasabban dolgozzék.
Kornis még ugyanabban az évben hatkötetes filológiai munkát adott ki, a portugál nyelvészet alapvető munkáját, a teljes latin nyelvtant és portugál-latin egybevető szótárt, ugyanakkor hozzáfogott főművének, a ,,O Casamiento Civil on direito do poder temporal" című házasságjogi kodifikációs munkájának megírásához. Ahogy az argentínai modern házasságjogot is egy magyar járásbíró, dr. Tóth László laplatai egyetemi tanár kodifikálta, úgy a brazíliait is egy magyar jogász, Kornis Károly. Kornis ebben a munkájában, katolikus létére, a vegyesházasságok tekintetében a protestáns álláspontot tette magáévá s ezért a pápa indexre helyezte művét. Ezt a munkát németre is lefordították, 1862-ben Hamburgban meg is jelent és szellemi őse lett a mai német házasságjognak. Kornis még sok más tudományos publikációt tett közzé és a braziliai tudományos élet részéről a legteljesebb méltánylásra talált. Személyes barátság fűzte Don Pedro császárhoz is. Sokat kísérletezett a magyar borok braziliai exportjával, de az export szervezetlensége miatt ezt a tervét nem tudta kiterebélyesíteni. 1863-ban hazatért Magyarországra s pár nap múlva, január 27-én elhunyt.
A Kubába került magyar emigránsok között legnagyobb hírnévre Prágay János ezredes tett szert. 1851-ben résztvett, mint tábornok, nyolc már magyar társával a Lopez-féle sikertelen kísérletben és hogy elkerülje a ,,garot"-tal való kivégeztetés gyalázatát, a világosi fegyverletétel második évfordulóján, 1851. augusztus 13.-án agyonlőtte magát. A kubai szabadságharcban résztvett többi magyarok spanyol-marokkói börtönökben sínylődtek évekig.
Verebélyi Imre Costa Ricában és Nicaraguában az állami kikötőépítéseket vezette a magyar szabadságharc letörése után. 1868-ban tagja volt annak a bizottságnak, mint Costa Rica delegátusa, mely Don Isidro Urtecha nicaraguai elnök vezetése alatt kidolgozta a San Juan del Norte-i kikötő építési terveit. Egyébként az ő nevéhez fűződik a nicaraguai földátvágás terve, szemben a panamai csatorna tervével, amely most mégis megvalósításra kerül. Vercbélyi kész terveket dolgozott ki e cél elérése érdekében, mely több nemzetközi földrajzi kongresszust, s magát a Francia Tudományos Akadémiát is foglalkoztatta. Verebélyi akkori tervei szerint a Nicaragua-tónak vízmedencéjét oly közel kell hozni az óceánhoz, amint csak lehet, mégpedig azáltal, hogy a San Juan- és Grande-folyók völgyei víz alá me-
ríttessenek. E terv szerint csak egy zsilip kell s a nyugati part felé egy aránylag rövid átmetszés s ezt az óriási természetes víztartó, a Nicaragua-tó elegendő vízzel táplálná, vagyis pontról-pontra ugyanazt a tervet készítette el és terjesztette elő a nemzetközi tudományos fórumokon, melyet most az északamerikaiak megvaló-sílanak. Verebélyi szoros együttműködésben dolgozott Türr István magyar ezredessel, későbbi olasz altábornaggyal, aki jóval Lesseps előtt már foglalkozott a földátvágás tervével. 1876. május 28-án kapta a colombini kormánytól a panama-dariani csatornavonal építésére az előmunkálati engedélyt, melyet Salgar colombiai belügyminiszter 1878. március 23-án Bogotában kötött szerződésben konvertált. Türr küldte ki a Bounaparte—Wiese-féle expedíciót a középamerikai földszoros topográfiai felderítésére, amely munkálatokat a magyar Gerster Béla végezte. A Türr-féle s később Lesseps-féle koncepció túlnyomóan magyar mérnökök szellemi munkája, egyfelől a már említett személyek révén, másfelől annak a magyar mérnökcsoportnak felvételezései alapján, kik 1853-tól kezdődőleg, Kossuth Lajos titkára, László Károly, Nemegyei Félix és Szontágh Pál vezetésével, állami megbízásból bemerték, térképezték Mexikót és főleg a tehuantepeci földszorost. Ezidőtájt járt Mexikóban, Kubában a magyar akadémikus, Rosty Pál, aki gazdagon illusztrált könyvében azóta is legjobb történeti és néprajzi ismertetését adta e két színpompás latinamerikai országról. De jártak e vidéken akkor más tudósok is. Ugyancsak a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Wass Samu gróf 1849-50-es években a Kis-Antillák csodás szigetvilágát tanulmányozta s természeti viszonyairól írt könyvei ma is érdekesek. Xántus János, ugyancsak magyar emigráns, a Smithsonian Institute megbízásából térképezte Északnyugat-Mexikót. Oregont és a kaliforniai félszigetet s néprajzi és geográfiai szempontból tanulmányozta a Tejon-vidéket.
(Forrás: Ács Tivadar - Magyarok Latin-Amerikában. Officina Budapest, 1944. Lelőhely: a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár Dokumentációs Osztálya, Kelemen Katalin szíves jóvoltából)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése