JÓSA PIROSKA: Autóbusszal Nagyváradtól Gibraltárig és vissza (14)

Mecset, záróra előtt

A modern Córdoba 310 000 lakosú város, a gabonatermelés és olajbogyó-feldolgozás központja, valamint a mór hagyományok nyugvó bőrdíszmű és filigrán munkáról híres. Elena felhívja a figyelmünket, hogy erre a vidékre jellemző a patio, enyhet adó kút és gazdag növényzet az udvaron, kertecskében, de még a házak falán is. Az ablakokon itt is textil sötétítő függöny, s valóban mindenfelé fa és virág, gyönyörű délszaki növények, köztük rengeteg citrom, naracs, virágzó dotolya, bougainvillea. Érdekes módon itt találkozom az első birkanyájjal, a Guadalquivir árterületén legelésznek a juhok, a pásztor társa itt is néhány kutya. Ezen a területen először a punok telepedtek le, őket kiűzték a rómaiak Kr. e. a 2. században, majd az 5. századtól a keresztény vizigótok telepedtek le. Az arabok 711-ben hórdították meg a várost, amely a mór kultúra jelentős központjává vált, és a 10-11. században élte virágkorát. Ekkor a lakosság száma egymillió körüli, és a városban több száz mecsetben dicsérik az Istent. A keresztények 1236-ban hódították vissza Córdobát, ám a mór kultúra emlékei napjainkig láthatók. A Guadalquivir partján sok híres ember megfordult, mint a római Seneca, a középkor híres zsidó orvosa, Maimonides, valamint az arab bölcselő Averroes. A mór korszakban az iszlám kultúra központja volt az Omajjád kalifák alatt, hiszen könyvtára és könyvmásolói híresek voltak, sőt, az ókori görög és római emlékek arab közvetítéssel jutottak át a keresztény Európába. 


Igyekezünk, hiszen késő délután van már, mikor a Calahorra erődítmény tömzsi, többemeletnyi magas bástyatömbjét megkerüljük, s rátérünk a 230 méter hosszú 16 ívű római hídra, amely Augusztus császár idején épült kétezer évvel ezelőtt! A túlsó parton díszes, oszlopos hídkapu és San Rafael, a város védőszentjének diadalát ábrázoló oszlop. Mindkét építmény már későbbi, mint a híd, hiszen mindössze a 16., illetve 18. századból való. Szinte érzi az ember az elmúlt idők hangulatát, szinte eleven történelemkönyvet lapozgat… 
Ez az érzés még inkább erősödik, mikor a buszból leszállva a híres córdobai mecset, a Mezquita felé szaporázzuk lépteinket. Egyedülálló világcsoda, hiszen építésekor 1013 oszlopot helyeztek el a mecsetben, ám a későbbi átalakítások miatt ezek száma 856-ra csökkent, hiszen keresztény katedrálist építettek a gyönyörű mecset közepén. Területe lenyűgöző, 24 00 négyzetméter, azaz közel két és fél hektár! A római időben ezen a helyen Janus-templom állt, később a vizigótok keresztény temploma, amelyet Szent Vincének szenteltek. Az arabok bejövetele, azaz 711 után jó fél évszázadig ezt használták közösen a keresztényekkel. Az első Omajjád kalifa határozta el, hogy olyan mecsetet épít, amelynek nincs párja a világon. Az építkezés 785-ben kezdődik, s folyik részletekben az ezredfordulóig. Mikor a magas, csipkézett fallal körülvett mecsetet félig-meddig körbeszaladjuk a pénztár felé igyekezve, látom, hogy a turistajelzés mezquita-catedral feliratú. Toronymagas ciprusok és pálmafák között sietünk a fullasztó melegben, gyümölcstől roskadozó citrom- és narancsfák is feltűnnek. A belépőjegy ára 800 peseta; kutyafuttában közlik, mindenki maga boldogul. Ötven perc van még a múzeum bezárásáig, rá még félóra nézelődés, aztán indulás Torremolinosba, a földközi-tengeri üdülőhelyre, szállásra. 


A falakon belül először a narancsudvarra lépek be. A mintás, macskakővel borított tágas térség olyan nyugodalmas és csodálatos, hogy itt is jó lenne tovább időzni! Kellemes illat száll, a gyümölcsök mellett látok néhány narancsvirágot is, a ciprusok és datolyapálmák sudár törzsét útközben megsimogatom. A mohamedán rituális mosakodáshoz használt egykori kutakban most is csobog a víz, ma is hűsülhet mellettük a turista. Visszapillantva, távlatból még megcsodálom a Puerta del Perdont, a megbocsátás kapuját, ami nem más, mint egy ötszintes torony, tetejében Szent Rafael szobrával. Belépek a mecset kellemes hűvősébe, az oszloperdős csodálatos térségbe. A különböző hosszúságú és anyagú oszlopokat a korabeli mesterek pillérekkel egészítették ki, és ezek félköríve tartja a tetőszerkezetet. Az oszlopok római és nyugati gót eredetű, s olyan karcsú, mint a pálmafák törzse, míg a négyszögletes ívek, úgy tűnik, hasonlatosak a levelek lombsátorához. A később épült mecsetrészek a középkorban készült rózsaszín, szürke és fehér márványoszlopokkal s részben az ívekkel is különböznek. 


Ahogy kóborolok széltében-hosszában az oszloperdőben, szinte eltévedek. A mennyezet beosztása szerint a mecset hosszában 11, széltében 12 hajós! Megjegyzem, hogy a legnagyobb katedrálisok is három- vagy öthajósok… A megvilágítás is változó, van, ahol világos, másutt a mennyezetről lógó több száz lámpás sejtelmes fényében bolyongok. A központi hajóban felejthetetlen az oszlopokat összekötő félkörívek piros-fehér csíkozása, s megfigyelem, hogy még a padlózat kövezete sem egységes. Az egykori mecset szent helye, a Mihrab kupolája is remekmű. 


Megtalálom a keresztény templomot és a kápolnákat, amelyeket a mecset csodálatos egységét megbontva az 1236-ban történt visszahódítás után évszázadok alatt építettek be. A Capila Realban királyok nyugszanak. A latin kereszt alaprajzú templom gótikus, reneszánsz és mudéjar stílusban bizonyára szép templom lenne valahol a mecseten kívül, ám így fáj a szíve az embernek ma is, hogy elrontották a világ nyolcadik csodáját! Számos kápolna díszíti a Szűz Máriának szentelt katedrális, ahol a szentélyben Mária elefántcsont szobra látható, s az oltárépítményben, a retablóban öt olajfestmény és számos aranyozott faszobor az Atyát, az erényeket, valamint Péter és Pál apostolokat ábrázolja. Érdekes módon két szószék van a templomban; különösen szép a jobb oldali, amelyet fehér márvány angyal hordoz, miközben egy vörös jáspis oroszlánra támaszkodik. A szószékeket az ótestamentum jelenetei díszítik. Rövid időre betérek a kincstárba, ott is lenne bámulnivaló, ám észreveszem, megritkult a turistatársaság, hiszen közeledik a záróra. 


Még egyszer körbesétálom ezt a csodálatos építményt, majd kilépek a mecsetből, miközben összetalálkozom szobatársammal, Icával. Elindulunk a festői utcácskában, melynek egyik oldalán a mecset falai, másikon hófehér emeletes házak, üzletek, szállodák, kávézók találhatók, valamennyi rengeteg cserepes virággal díszítve. Gyorsan megvásárolok egy fényképes útikalauzt 700 pesetáért, majd egy bárba betérve másfél liter hideg pillepalackos vizet kétszázért. Odébb látok néhány tinédzsert fagylaltozni, nosza elindulok megkeresni, hol van a tölcséres fagylalt forrása. Miután megtaláltam, már igyekszem is a parkoló felé. Összetalálkozom Gyöngyivel, a zongoratanárnővel, s együtt gyönyörködünk az utcai látnivalókban. Gyönyörű hófehér angóramacska áll tanácstalanul az egyik utcácskában, persze, megállunk és beszélgetünk vele. őrömmel fogadja a simogatást, mikor kisvártatva egy közeli boltocskából megjelenik a gazdasszonya, aki megszidja az elkóborolt kandúrt, majd megengedi, hogy Gyöngyit lefényképezzem a macskával. 


Elindulunk fél nyolckor, s áthaladva a folyó hídján, még napvilágban csodáljuk a gyönyörű város modern negyedeit, a vajsárgára és rózsaszínre festett házakat a magas pálmafás utcákban. Jó tíz perc után kiderül, elhagytuk a mindig fényképező Ferenc mérnököt! Nosza visszafordulás, és szerencsére a hídfőnél megtaláljuk az eltévedt bárányt. Szó, ami szó, nem szeretnék a helyében lenni, mert sajnos, fogalmunk sincs, hová megyünk szállásra, így még pénzzel a zsebben is rossz az elcsámborgás. Szerencsére augusztusban későre esteledik, így Malaga felé haladva még feljegyzem, hogy előbb téglaszínű, majd hihetetlenül fehér a talaj. Még szerencse, hogy az olajfa nem válogatós, remekül megél mindkét fajtán. Elmúlik már éjjel 11 óra, mikor Malagán át megérkezünk Torremolinosba. Szállásunk a főút melletti egyik sikátorban a Hotel Kritalban van. Alighogy a csomagokat ledobjuk, rohanunk vacsorázni. Bizony nagyon jólesik az előkészített hidegtál, a többféle szalámi, sonka, sajt, paradicsom és a csésze puding. Éjfélre jár, mire szemrevételezem a légkondicionált szobát s elalszom, továbbálmodva a napközben látottakat. 

Pihenőnap Torremolinosban, a Costa del Sol egyik gyöngyszemén


Szinte hihetetlen, hogy a kirándulás hetedik reggelén nem a telefon ébreszt, hiszen mára vezetőink megérdemelt pihenést adnak a sok kilométernyi buszozástól, város- és múzeumlátogatástól kissé kimerült társaságnak. Külön öröm, hogy három éjszakát tölthetünk Torremolinosban, ebben a nagykiterjedésű és igen festői üdülővárosban. Az első benyomásokat még előző nap estéjén nyertük, hiszen érkezéskor láttuk a pompásan kivilágított helységet s a késői órán sétáló, vacsorázó, táncoló turistákat. Reggeli előtt kimosok néhány ruhadarabot, a meleg déli órákra biztosan meg is szárad.